2013. május 7., kedd

Hajnali asszertivitás-tréning

Most megyek ki külföldre, ahol köztudottan drága az élelem, úgyhogy felkerekedtem, hogy egy hipermarketben bevásároljak, még munka előtt. A kasszasor mellett látom ám, hogy egészen jutányos áron lehet müzliszeletet kapni, ha hármat veszek. Remek ajánlat, veszek is kilencet.
Fizetés után nézem a blokkot, az áll rajta, hogy a gép nem vonta le a kedvezményt az árból. Éppenséggel nincs egy nagy összegről szó, egy gombóc fagyit tudok venni talán belőle, de hát mégse vagyok egy lúzer...

Szinte már mindenki ismeri a három konfliktuskezelő stílust, az agresszívet, az asszertívet (magyarosabban önérvényesítő) és a szubmisszívet (önalávető). Ezek ugye abban különböznek, hogy a másik féllel szemben hogy viselkedsz: lenyomod a torkán az érdekeidet, megegyezést keresel, vagy hagyod a fenébe az egészet, és reméled, hogy a másiknak megesik rajta a szíve, miközben bocsánatot kérsz, amiért élsz.
Ebben a helyzetben ez nagyjából így néz ki:

  • Agresszív: odamész a pénztároshoz vagy ha egy kis eszed is van, a vevőszolgálathoz, és felháborodva csapkodod az asztalt, hogy itt téged át akarnak venni.
  • Asszertív: végiggondolod, hogy kinek a dolga ezzel foglalkozni, rájössz, hogy nem a pénztárosnak, ezért odamész a vevőszolgálathoz, köszönsz, elmondod mi a probléma, és tényekkel támasztod alá (blokk, akciós tábla).
  • Szubmisszív: felsóhajtasz, hogy több is veszett Mohácsnál, nincs neked erre időd, különben is menned kell dolgozni, és az igazságtalan világon morfondírozva elkullogsz.
Rám egyébként leginkább az utóbbi jellemző, még a suli menzájánál is ritkábban reklamálok, mint ahányszor okot adnak rá. Most azonban úgy döntöttem, hogy nem fogok morfondírozni az átverésen. Úgyhogy odamentem a vevőszolgálathoz, szépen elmagyaráztam, hogy valami gond van, a hölgy megnézte, és jé, tényleg kinn van az akciós tábla, igaz, másodika óta lejárt. Ez utóbbi akkora betűkkel virít rajta, amiket a vásárlók fele valószínűleg nem is lát, maximum valami vonalkódnak nézi őket. Megkaptam a különbözetet, a hölgy mosolyogva elnézést kért, és bónuszként adott egy kétszáz forintos vásárlási utalványt, nyilván a hallgatásomért. :-)

Számomra azért vicces a dolog, mert az áruház tudtán kívül csinált nekünk egy kognitív-viselkedés terápiát. Vagyok annyira rosszmájú, hogy elhiggyem, nem véletlenül felejtődött kinn az akciós tábla. Innentől érdekes a viselkedés: ha nem állsz ki magadért, buksz müzliszeletenként 20 forintot. Ha kiállsz magadért, nyert müzliszeletenként 20 forintot, plusz 200 forintot afféle pozitív megerősítésként, hogy látod, így viselkedik egy okos állampolgár.

Ehhez kapcsolódóan hadd osszak meg egy kedves történetet:

1 megjegyzés:

  1. Ez a vízilovas történet haláli :D Egyébként meg grat, hogy ilyen jól intézted a dolgot! Én általában a pénztároshoz megyek, bár kedvesen. Meg nem is nagyon tudom, hogy ott van-e, hol van vevőszolgálat. Mondjuk az egy kisebb bolt.

    VálaszTörlés