Az előző bejegyzés egy barátom Eshtar című könyve kapcsán íródott, de kevesebb szó esett benne a könyvről, és több a hozzá kapcsolódó elméleti háttérről, a memetikáról. Ennek leginkább az az oka, hogy ami engem megfogott a műben, az a grandiózus időbeli perspektívája. Valahogy ezt a mindenséget kívántam versbe venni, így végül hosszú elmélkedések születnek a könyv kapcsán. Ez a második (de nem utolsó), ami a könyv történetét, műfaját, illetve vallással és tudománnyal kapcsolatos mondanivalóját pedzegeti.
Az Eshtar története
"Meghal a pápa, és a lelke bekopog a Mennyország kapujánál.
- Ki az? - szól ki egy unott hang.
- Én vagyok a Katolikus egyház feje, Isten földi helytartója.- Mi van? Milyen helytartó?- Az Egyház vezetője, Isten földi helytartója - ismétli meg a pápa zavarodottan. Odabent mozgolódás támad, majd ez hallatszik:- Hallod, ezt nem hiszed el! Emlékszel arra a klubra amit 2000 éve alapítottunk a Földön? Még mindig megvan!"
KH2 vicc, level 1
Az egy hónappal korábbi bejegyzésben ugyan volt szó az Eshtar főszereplőjéről, Vittorya Astartéról, de csak amolyan teaser-jelleggel, hogy világossá tegyem, miről szólt amúgy az a hosszú elmélkedés. Ezúttal többet foglalkoznék a könyvvel, így célszerű többet bemutatni a történetből. Elég vaskos és terjedelmes műről van szó, így - a rajongók keserűségére - egyes történetszálakat jobbnak látom kihagyni, talán így jobban sikerül majd átadni, hogy melyek azok a szálak, amelyek további gondolatokat indítottak el bennem. Íme, ez az Eshtar három főbb történetfolyama:
- Föld, Kr. e. 2630Engem akkor kezdett el igazából érdekelni a történet, amikor kiderült, hogy nem tévedtem: a címszereplő tényleg maga Istár istennő. Ez a szál azért fontos, mivel ez alapján válik - először - világossá, hogy a könyvben vannak olyan karakterek, akik képesek ugrálni a tér-idő kontinuumban, és gyakorlatilag véletlenül létrehoztak egy vallást a Földön, miközben próbáltak Vittoryának segíteni/ártani. A történet szerint az istennő kultusza már akkor is létezik, de akkor kap igazán erőre, amikor a főhősnő az ókori Mezopotámiába keveredik. Ezek az események a második könyvben vannak kifejtve, de számomra már önmagában a tény izgalmas volt, hogy Vittorya Astarte Urukban járt, és kialakult egy azonos nevű istennő kultusza.Valószínűleg a többségnek nem ez a legdrámaibb rész a történetben, nekem viszont eszembe juttatta azt a megrendültséget, amikor az isztambuli archeológiai múzeumban olvastam egy vallási kultusz hosszú történetéről, amely sok-sok áttételen keresztül bekerült a kereszténységbe, így napjainkba. Valami hasonlóra gondoltam az Eshtar kapcsán is: Vittorya alapján elkészül egy mém, ami átterjed más időkre, más kultúrákra, és még az a kor is őrzi a hatását, amelyben Vittorya felnő (XXI. század, USA). Noha Istár valóban nem része már a közgondolkodásnak, de Vénusz igen, ő meg úgy néz ki visszavezethető az Istár-kultuszig.Szórakoztató volt a gondolat, hogy a nemi identitását még mindig formáló Vittorya olvashatta Shinoda Bolen jungiánus pszichológus Bennünk élő istennők c. könyvét, ami a női személyiségfejlődést írja le a görög istennők szimbólumai segítségével. Ez a könyv formálta volna Vittorya nőiségét - majd amikor Vitt visszamegy a múltba 4600 évvel korábbra, modellje lesz annak az istennőnek, aki alapján a könyvet írták. Ez ám az időhurok!Ekkor jöttem rá, hogy a történet lényege igazából a memetikával írható le a legjobban.
- Inisfael, Érkezés után 1011Igazából ez a szál 2015-ben indul, a Földön, amikor Steven Howard parancsnokot beválasztják a NASA egyik titkos programjába. Azt a feladatot kapja, hogy irányítson egy kolóniát egy távoli bolygón, Inisfaelen. Steven belemegy a dologba, azzal a feltétellel, hogy magával viheti nevelt lányát, Vittorya Astartét. Némi felkészülés után (amiből megtudhatjuk, hogy egy ilyen küldetésnél mire kellene odafigyelni) a csapat el is indul Inisfaelre, ám az átmenetkor valami hiba üt be, és csak ők érkeznek meg. A világ, ami fogadja őket, nem épp békés: az itteni emberek háborúban állnak egymással, mivel az északi népek kollaborálnak ilyen többdimenziós űr-szörnyekkel, a Férgekkel. Ebbe a háborúba elég hamar bele is keverednek, mivel megtámadják őket. Az összecsapásban kiderül, hogy Vittoryának több köze van az Inisfaelhez, mint gondolta volna: képes kapcsolatba kerülni az Áramlás nevű...izével. Nem tudom, hogyan definiálják, nagyjából olyan, mint a Star Warsban az Erő, csak itt hangsúlyozzák a karakterek, hogy egy jó fizikus el tudná magyarázni, hogy mi ez. Ha jól emlékszem a szubatomi részecskékről, anyagról és anti-anyagról volt itt szó. Inisfaelen ez viszonylag jól érezhető, mivel a Férgek belepiszkáltak a világ eredeti működésébe. Szóval Vittorya könnyen használja az Áramlást, mivel eredetileg innen származik, konkrétan annak a királynak a leszármazottja, aki életét és államát, El-Sayidot áldozta azért, hogy a Férgeknek ne legyen könnyű dolga a bolygóval. A hírre, hogy Vittorya megjelent, és egy hosszúkarddal szeleteli az ellenséget, nagy lelkesedéssel reagálnak az emberek. Tárgyalással szerez magának támogatást, és besorozhatja a migráns sayidokat a seregébe. A hadjárata azonban nem csak arról szól, hogy visszaszerezze az országot, aminek örököse: hála az Áramlásnak, ő egy kicsit nagyobb perspektívában lát. Az ő hadjárata arról szól, hogy egyesítsen minden embert és bennszülöttet (ők a yindik) a Férgek ellen. Valósággal rohan a végzete felé: hadvezér lesz, politikus, harcművész, és az Áramlás mestere. Ebben a tempóban fejlődni egy kicsit neki is sok, időnkét tépelődnek is rajta a hívei, hogy nem kellene-e valahogy több terhet levenni a válláról. Éppenséggel ez nem megy olyan jól, mivel a yindik úgy látják őt, mint valami istenséget, így mire észbe kap, Vittorya egy vallás központi alakja lesz. Ez jelent némi problémát, mert ő sose hitt semmilyen istenben, nem is vágyik rá, hogy mások így tekintsenek rá, viszont ha az ember egyesíteni akarja egy bolygó lakosságát, az istenség-státusz jár némi gyakorlati előnnyel.
- Inisfael, Érkezés után 1426Vittorya sorsáért nehéz aggódni a könyv olvasása során, mivel egy másik szál 400 évvel az ő kora után játszódik, ahol egy Mikael nevű régész azt kutatja, hogy Vittorya létezett-e egyáltalán. Ebből a szálból megtudjuk, hogy a hősnő tényleg újraalapította El-Sayidot, és olyan győzelmet aratott a Férgek felett, ami már csodának minősül. Vittorya háborús cselekedeteit gyakorlatilag képtelenség történelmi tényként kezelni ebben a korban, leginkább a vallásos iratok őrzik a tetteit. Ebből a szálból kiderül, hogy bár Vittorya sikeres hadjáratokat indított, és hősként halt meg, valami mégsem sikerült neki: egyrészt ugyanazok az országok vannak itt is, mint az ő korában, és ugyanúgy háborúban állnak egymással, mint akkor. Másrészt, nemhogy nem sikerült megakadályoznia, hogy istennőnek tekintsék, de több egyháza és szektája is van, amelyek olyan jól kijönnek egymással, mint Az ember tragédiájában a homousion és a homoiusion. Ha jól emlékszem, pár vallásháborút már maga mögött tud ez a társadalom, ami megmagyarázná, hogy miért vannak olyan viszonyban a négy évszázaddal ezelőtti, űrtechnológiával rendelkező korral, mint mi az ókorral - és hogy miért sikerül egy diktátornak a Vittorya által megtisztított északi államokat hadba vinni ugyanúgy, mint az előző szálon. Ez a diktátor, Dareeos feldúlja El-Sayidot, és megdönti a kormányt. De sebaj, lesz helyette királyság, mivel mint kiderül, Mikael Vittorya leszármazottja. Dareeos igazából pont erre játszott, mert neki Eshtar vérvonala kell: ő az utolsó Féreg, Mindennél-Nagyobb szolgája, és egyedül olyasvalaki tudja keresztülhúzni a számításait, aki jól bánik az Áramlással. Ezt nem csak ő látja előre, hanem a titkosszolgálat, sőt, maga Vittorya is. Az előbbi átveszi a hatalmat, majd átadja Mikaelnek, utóbbi pedig hátrahagy egy szuper-fegyvert Mikaelnek, amihez még ajándékkártyát is ír. Hasonlóképpen mint felmenőjének, az ifjú régésznek is gyorsan bele kell tanulnia a hadvezér, politikus és próféta szerepbe, mindezt úgy, hogy ő sem vallásos egyébként. Az Áramlás benne is felébred, így rájön, hogy célszerű lesz expanzív külpolitikába kezdenie, mivel Dareeos hűbérura, Mindennél-Nagyobb hamarosan megérkezik, és vele szemben egy megosztott Inisfael esélytelen. Úgy, hogy még az országa is megosztott, és a követői sem gyűlnek olyan gyorsan, mint anno Eshtarnak, ez a kihívás nem is olyan jelentéktelen...
Megismerés
Igyekeztem minél tömörebben leírni a könyv tartalmát - természetesen jóval több van benne, de egyrészt nem akarom lelőni a poénokat, másrészt azt hiszem, az én mondanivalómhoz ennyi elég lesz.
Az összefoglalóból kitűnik, hogy a történetben központi szerepe van a vallásnak. Érdekes kettősséggel kezeli a szerző ezt a kérdést: egyes jelenetekben mintha valamelyik evangéliumot olvasnám, mintha a könyv valami vallásos áhítatot akarna ébreszteni bennem. Másrészt, úgy általában a vallásossággal szemben már-már ridegen tárgyilagos eszmefuttatások olvashatók. Összefoglalva, a könyv álláspontja szerint "a hit az a dolog, amit feltétel nélkül elfogadsz ténynek, de semmilyen bizonyítékod nincs rá". Ennek az a folyománya, hogy neked jogod van abban hinni, amiben akarsz, de azt nincs jogod elvárni, hogy mások ehhez igazodjanak.
A két központi karakter az ateista álláspontot képviseli, hiszen Vittorya nem tartja magát kereszténynek, Mikael pedig nem tartja magát sem istaristának, sem eshtaristának. Mindketten egyetemet végzett/elkezdett emberek, akik a tudomány szemével látják a világot, számukra kifejezetten idegesítő, hogy áhítat lengi őket körül, hogy minden szavuk prófécia. Ennek egyrészt az lehet a forrása, hogy ez emberileg irreális felelősséget helyez a vállukra, másrészt visszatartja az embereket attól, hogy egyáltalán megpróbálják megérteni, mi történik.
Az események, illetve az egész világ megértése lényegi kérdése a műnek. A karakterek vitái néhol ismeretelmélet-jellegűek; helyenként háborús konfliktusokat próbálnak eldönteni azzal, hogy próbálják megértetni egymással, hogy a változásokat melyik megközelítésből lehet jobban megérteni, megjósolni.
A két világnézet, ami egymásnak feszül, a hit és a tudomány. A mérvadónak tűnő karakterek hangsúlyozzák, hogy Vittorya, Mikael nem istenek, nem angyalok (nincsenek is istenek), és amit az Áramlással művelnek, az nem mágia, hanem egy olyan jelenség, amit a tudomány még nem magyarázott meg. Volt idő, amikor az ember a villámlást sem tudta megmagyarázni, de ettől még a villám nem volt mágikusabb, mint ma...!
Igen ám, de ez a vita csak akkor feloldhatatlan, ha a valóságról leírt elméleteket objektívnek, és nem interszubjektívnek tekintjük. A kettő között az a különbség, hogy az utóbbiban tekintettel vagyunk az elméletalkotó kognitív torzításaira, és nem áltatjuk magunkat azzal, hogy ha valamit sokan gondolnak ugyanúgy, akkor az pontosan úgy is van.
Ha a tudományt a tudat hozza létre, akkor érdemes egy picit elmélázni a tudat működésén. Vajon a tudat korlátai megszabják a tudomány korlátait is?
Ismét megidézve Mérő László könyveit (Új észjárások, Mindenki másképp egyforma), a tudomány és hit nem alá-fölérendelt viszonyban, hanem párhuzamban vannak egymással. Ennek az oka, hogy mára hiedelemmé silányult az a meggyőződés, hogy a ráció minden esetben adaptívabb, és abban sem hiszünk már, hogy az ember igazából racionális lény, csak vannak rossz pillanatai. A mai álláspont szerint az ember nem racionálisan, logikusan gondolkodik, csak képes rá, ha akar.
Tudatállapot
"Ám meg kell értened, hogy még a Jedik sem tudnak mindent, ami az Erőről tudható; egyetlen halandó elme sem képes erre. Úgy beszélünk az „Erő akaratáról”, mintha valaki, aki nem ismeri a gravitációt azt mondaná, a folyó akarata, hogy az óceánba folyjon; ez a hasonlat jól szemlélteti a tudatlanságunkat. Az igazság egyszerűen az… már ha létezik egyszerű igazság, hogy nem tudjuk pontosan, mi is az Erő akarata. Sosem tudhatjuk biztosra. Olyannyira túl van ez a mi korlátozott megértésünk határain, hogy a legtöbb, amit tehetünk, hogy meghódolunk a misztériuma előtt."
Obi-van Kenobi (M. Stover: Star Wars III: A Sith-ek bosszúja)
Szóval, mai kérdésünk: amikor a hit és tudomány szembenállásáról van szó, akkor tényleg a racionalitás és az irracionalitás között válogatunk? Tényleg az okos és haladó szemlélet feszül neki a korlátoltságnak?
Mérőt olvasva nekem úgy tűnik, hogy becsapjuk magunkat, ha ezt gondoljuk. Az igaz, hogy atudat eltérő működését igényli a matematikára és logikára alapozó természettudomány , mint a hit (ami egyébként mire alapoz? Érzésekre?). De ez a működés jobb-e, mint a másik? Vannak-e kivételek?
Mérő a hipnóziskutatásokra alapozva megkülönbözteti a transzlogikát és logikát. Az előbbit tiszta változatban hipnózisban tapasztalja meg az ember, az utóbbival pedig éber állapotban próbálunk sikerre jutni. A logika a matek órán tanultakat idézi: nem tűri a kétértelműségeket, szigorú formalitásra támaszkodik - a transzlogika ezzel szemben egész jól ki van békülve azzal, ha a fogalmak között nem világosak a határok, ha ellentmondás van két igaznak elfogadott állítás között (ennek segítségével buktatták le azokat, akik csak tettették a kísérletben a hipnotizált állapotot). A helyzet az, hogy az emberi agy sajátosságainak köszönhetően a transzlogika és a logika éber tudatállapotban is könnyen össze tudnak csúszni (egy korai zsengémben hivatkoztam egy ilyen problémára), így időnként akkor sem gondolkodunk logikusan, amikor azt hisszük. Erre példa az "ellenségem ellensége a barátom" formula, ami általában bejön az életben, de logikailag valójában nem állja meg a helyét (gondoljunk csak az amerikai elnökválasztásra).
A tudatállapotokon kívül Mérő lehivatkozza még Freud elméletét, a személyiség elsődleges és másodlagos folyamataival kapcsolatban. E szerint a másodlagos folyamatok a valóságelv, racionalitás szerint dolgozzák fel az információkat, az elsődlegesek pedig "kihagyják a tér, idő és általános logika feltételei". Mérő felhívja a figyelmet arra, hogy az elnevezések nem olyan jók: az igaz, hogy a felnőtt emberek is gyakran irracionálisak, de az nem igaz, hogy a valóság a racionalitáshoz kapcsolódik, az irracionalitás pedig csak az fantáziavilágban adaptív.
Jómagam jobban szeretem a tranzakcióanalízist, ezért megkísérlem párhuzamba állítani az én-állapotokat ezzel a freudi elmélettel. Berne az Emberi játszmákban úgy jellemzi a Felnőtt én-állapotot, mint "autonóm módon, a valóság tárgyilagos megértésére irányuló én-állapotot", míg a Gyermekit "archaikus, kora gyermekkorban rögzült, de még aktív én-állapotnak" írta le. Ebből kiindulva, a freudi másodlagos folyamatok a Felnőtthöz tartoznak, az elsődlegesek pedig inkább a Gyermekihez. Így tudok is kapcsolódni Mérő intelméhez az elsődleges és másodlagos folyamatok nevezéktanával kapcsolatban, mivel TA-ból tudom, hogy rengeteg helyzet van, ahol a Gyermeki az adekvát én-állapot, nem a Felnőtt.
Visszatérve a tudomány vs hit témához, ha a tudomány kizárólag racionálisan tud működni, ám a hit megengedi az irracionális dolgokat, akkor arra konklúzióra jutok, hogy a tudomány műveléséhez feltétlen szükséges a Felnőtt én-állapot, a hithez pedig elegendő a Gyermeki.
Azonban az, hogy "elegendő", nem jelenti azt, hogy a hitből ki van zárva a Felnőtt én-állapot. Ebben az értelemben mindkettő lehet komoly és racionális, csak valahogy...másképpen.
Amennyiben jól értettem sorait, Mérő is így van ezzel. Azt írta: "a tudományos megismerés alapja az a hit, hogy világ teljes egészében megérthető. A misztikus megismerés alapja, hogy a világ teljes egészében megtapasztalható."
Összességében, az ő írásai alapján a tudomány nem jobb, nem adaptívabb, mint a hit, csak másra használjuk. Világosabban vannak kijelölve a határai, szigorúbb sztenderjei vannak, minden állítást le le kell tudjunk vezetni oly módon, hogy a tudomány nyelvén értő ember követni tudja azt.
A tudomány inkább kommunikációs eszköz, ami segíti az emberek közti együttműködést. A magam gondolata, amit ehhez hozzáfűzök, hogy a hit pedig egy eszköz, hogy akkor is tudjunk reagálni, amikor egyébként fogalmunk sincs, hogy mi történik.
Meta
"- Anya, miért van ilyen kockafejem?
- Kisfiam, amilyen durva buli volt, örülhetsz hogy nincsenek patáid!"
KH2 vicc, level 2
Na jó, de ha ez így átgondolható, akkor az Eshtar mérvadó karakterei miért kritizálják ennyit a hitet?
Azt hiszem, az ő álláspontjuk nem egyértelműen a könyv álláspontja.
A témáról többet árul el a műfajválasztás: az Eshtar ugyanis egy sci-fi/fantasy crossover. Hogy ennek van-e konkrét meghatározása, azt nem tudom, én hasonlatként az előző bejegyzésben említett Nightwisht tudnám mondani, ami crossover a köbön. Egyrészt keresztezi a metál és az opera zenei műfajait, majd az új stílust házasítja Richard Dawkins evolúcióelméletével. Egy újfajta, túlélőbb mémet hoz létre, ami három irányba is elindulhat, ha szaporodni akar, mert három mém kedvelői is megnyitják neki az agyukat, többnyire immunreakció nélkül.
Azt gondolom, hogy az Eshtar műfaji jellegzetességei azt sugallják, hogy a tudomány és a hit egy-egy memetikai immunreakció a külvilág ingereire.
Honnan veszem ezt?
Mindkét fő történetszál azzal indul, hogy valamilyen tudományos vállalkozást próbálnak lebonyolítani hőseink. Mikael történész, aki komoly forráselemzéssel, régészeti munkával próbál rendet vágni a regnáló vallási irányzatok torzításai közt. Ez a megközelítése egyébként még a második könyv végén is hoz neki revelációkat, de olyan hosszan nincs kifejtve a munkája, így érdemes inkább Vitttorya sztorijára koncentrálnunk.
Itt viszont szép lassan szaporodnak azok az ingerek, amelyekre muszáj mondaniuk valamit, de racionális magyarázatot nem tudnak kitalálni. Akkor indul el ez a folyamat, amikor Vittorya elkezdi érezni az Áramlást. Ennek egyik mementója, hogy az otthonról hozott kardja megszólal, közli, hogy van benne egy lélek, aki majd megtanítja az Áramlás használatára és a lichtenaweri sayid hosszúkardvívás művészetére. Ezek után kiderül, hogy Vitt igazából erről a bolygóról származik, csak 100 évvel korábbról, mert ki kellett menekíteni őt ilyen űrszörnyek elől, amik a mi érzékszerveinkkel nem is igazán detektálhatók.
Mert hogy ezek a szörnyek valaha mágusok vagy tudósok voltak egy párhuzamos univerzumban, ésamikor az univerzumuk annyira kitágult, hogy vége lett a világnak, akkor valahogy átváltottak sokdimenziósba, és más világokkal disznólkodnak eónok óta, és csak az Áramlás árt nekik, ami a valóság mögötti hullámokból áll össze, mint abban a húr-elméletben...
Olvasom ezt, és rájövök, hogy egy gyakorlott sci-fi olvasó számára ez még összefüggő szöveg, de én ehhez ideológiailag nem vagyok elég képzett.
Gondoltam, oké, könyv, én elhiszem, hogy ez így van, de haladjunk inkább a történettel! Ebben a pillanatban elkezdtem kapizsgálni a hit lényegét. A tudomány akkor beszél tudásról, ha érted a levezetést, tudod, hogy mit nem tudsz, és tudod, hogy honnan tudod, amit tudsz. Nekem sem előképzettségem, sem kognitív kapacitásom nem volt arra, hogy a tudományos-fantasztikus elmélkedésből a tudományost követni tudjam, így ennél a pontnál az addig számomra inkább sci-fi műfajú könyv fantasyvá alakult át. Fantasy üzemmódban a cselekmény megint követhetővé vált. Azt hiszem, a fókuszomat áthelyeztem a "hogyan működik" kérdésről a "mi ennek a célja" kérdésre.
Magam is látom ennek a torzító hatását: a fantasy üzemmódban a helyzet számomra feldolgozhatatlan részét kitöltöttem a már meglévő világképemmel - vagy, hogy egy kicsit mélyebbre ássak, archetípusaimmal.
A múltkori bejegyzésben elmélkedtem azon, hogy ha a viselkedésünket az önző gén irányítja, és ennek hatására jönnek létre alapvető mémek, amelyekkel ennek a viselkedésnek valami értelmet adunk, akkor tulajdonképpen nagyon is van értelme Jung archetípus-elméletének (kollektív tudattalanból származó struktúrák, amelyek egyes szerepeknek, személyiségfejlődési stádiumoknak előre megteremtik a teret az lelkünkben).
Összegezve: a fantasy üzemmódban a tudománnyal fel nem fogható jelenségeket olyan kognitív struktúrákkal igyekeztem összekapcsolni, amelyeket - feltevésem szerint - az evolúció fejlesztett ki bennem (archeopsziché), hasonlóan a neopszichéhez (racionális gondolkodás).
Azt hiszem, ez is egy elfogadható fajtája a tudásnak, bár logikusan valóban nehéz levezetni.
Megjegyzem, akármennyire valláskritikusak, a szereplők többsége is ezt csinálja. Senki sem érti az Áramlást, csak próbálja követni az üzenetét, hagyni, hogy afféle éber transzban irányítsa a cselekedeteit. A szereplők gyakorlatilag nem is önálló karakterek, hanem az univerzum törvényeinek ágensei, mint mondjuk a Kiválasztott a Star Warsban, Mátrixban, LEGO movie-ban...
Ebből a szemszögből nézve, a könyv szerintem egyáltalán nem helyezi a tudományt a vallás fölé. Inkább azt állítja, hogy egy jól feltérképezett világban - ahogy Mérő fogalmaz, Átlagisztánban - a tudomány a hatékony eszköz, mert a segítségével Átlagisztán határai kitolhatók, ami biztonságos, adaptív. De Extremisztánban is kell valahogy reagálni a dolgokra, és mivel nincsen best practice az adott helyzetre, marad az intuíció és az archetípus.
Hasonlóan érveltem, amikor tavaly megemlítettem a halüszi csatát (Deus ex machina), ahol a médek és a lüdiaiak csatájába belezavart a napfogyatkozás. Ők ezt isteni jelnek vették, és úgy értelmezték, hogy az égiek nem akarják a vérontást - hát le is fújták az ütközetet. Az adott esetben a napfogyatkozásról nem tudtak meg többet ezek az ókori népek, de az archepszichés értelmezés segítségével mégis megtudtak valamit: az evolúció (által kifejlődött empátia) nem feltétlen támogatja a konfliktusok erőszakos rendezését.
Miért haragszik mégis Vittorya és Mikael a vallásokra?
Mert nem az archetipikus bölcsességet szolgálják, hanem a kényelmet. Nekik ugyanaz a bajuk, mint a Hitelminősítés c. bejegyzésben megidézett Sanyinak: az emberek (diákok) azért fordulnak az archepszichéhez, mert lusták a neopszichés folyamatokra.
Némi kognitív erőfeszítést igényel ugyanis az én-állapot váltása, és az eredetileg nem teljesen logikus emberi gondolkodás teljesen logikussá nemesítése. Nem véletlenül olyan népszerűtlen a matek.
Hát emiatt a kognitív erőfeszítés miatt néz mindenki Vittoryára és Mikaelre Alkalmazkodó Gyermeki én-állapotban, és ez baromira idegesíti őket, mert ez Szülőibe provokálja őket, másrészt meg lealacsonyítja, önállótlanná, függővé teszi az embereket.
De vajon miért nem tudja elfogadni ez a két ifjú uralkodó, hogy ilyen a népük, ez van, ezekkel kell együttdolgozni? Miért mormolják magukban, hogy "távol légy tőlem, alacsony tömeg"?
Nos, válaszul hadd áruljam el, hogy a mű besorolása young adult fiction...! Hogy ez konkrétan mit jelent, majd leírom decemberben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése