Végzet asszonyai

Decemberben írtam egy bejegyzés monstrumot a Star Wars addigi történetéről, annak pszichológiai aspektusairól. Nos, az a helyzet, hogy nem írtam le mindent. Az anyaggyűjtésnél ugyanis feltűnt, hogy a női karaktereknek van valami sajátos ráhatásuk a főhősök végzetére, hogy egész pontos legyek, ők taszigálják a férfiakat a végzet felé. Akkor még legyintettem, hogy Lucasnak valószínűleg valami gondja lehet a nőkkel, de aztán - már nem is tudom, miről elmélkedve - felismertem a saját életemben is valami hasonlót. Innentől vált érdekessé a dolog.

Katalizátor az ideák világában

A Csillagok háborújáról írt bejegyzésben írtam a Hős, mint jungi archetípus fejlődéséről. Egy Henderson nevű szerző 4 szakaszra osztotta ezt az utat, amelyeket beavatási szertartás választ el egymástól.

1. Tréfacsináló, amikor már érdemes figyelni rá, de még nem igazán komolyan vehető
2. Az első beavatási szertartás utáni, amikor elnyeri a jogot, hogy hősnek tartsák
3. A nagy küzdelmek időszaka, amikor önmagával is szembe kell néznie. Ez az Árnyék nevű archetípus megismerését jelenti: ebben vannak az elfojtások, tiltások, az elutasított énkép.
4. Az omnipotencia szakasza, amikor már nincs kihívója, így szimbolikus halállal lezárja a fejlődési folyamatot

Azt is leírtam, hogy az addig ismert két trilógia főhősei, Luke és Anakin hogyan járják végig ezeket a szakaszokat.

Azt viszont nem írtam már le, hogy ezen szakaszváltásokat gyakran egy nő motiválja, igaz, jellemzően indirekt módon. Az utolsó, bukással vagy felemelkedéssel járó beavatási szertartás is velük indul el, amelyben a karakter elhagyja a Hős archetípusát, azaz beteljesíti a végzetét. Nézzünk pár példát!

Előzmény trilógia

• Padmének sok szerepe van abban, hogy Anakin elhagyja a rabszolgasorsot, és vele az anyját is. Nem annyira evidens ez az állítás, mert lehet, hogy simán a Jediknek is segített volna, és ők is elegek lettek volna ahhoz, hogy felhagyjon a kis tréfacsinálói karrierjével, de gyanítom, hogy nem véletlen, hogy egy női karakter is ott kellett legyen ahhoz, hogy elhagyjon egy másik női karaktert.
• A bukás kicsit egyszerűbben kifejthető: Anakin azért hagyja ott a 2. szakaszt, hogy megmentse az anyját, és az ő elvesztése miatt tér rá az anti-hős viszontagságos útjára. Ezen az úton Padmé szerelme tartja rajta.
• Padmé ennél azért kicsit többet azért, hogy Anakinnak biztos legyen lehetősége szembenéznie az Árnyékkal: kirobbant egy háborút. Ha visszaemlékszünk, a gyásztól megnyomorodva Anakin életében először azt tenné, amit mondanak neki a mesterek, és maradna a hátsóján a Tatuinon, visszaregrediálva a második szakaszba. Padmé visszaadja neki az önállóságot azzal, hogy engedetlenségbe rángatja (az Árnyék része a deviancia is). Ő viszi el az ellenséges bolygóra, ahol kémkedéssel vádolják majd őket, és a kivégzésüket megakadályozó akcióból lesz a háború első csatája. Az ezt követő három évnyi tömény erőszakban Anakin stabilan fenn tudja tartani a 3. szakaszt.
• Egészen addig, míg véget nem ér a háború, és felmerül a kérdés, hogy lehetne újból normálisan élni. Itt van egy ilyen ödipális jellegű hűség-dráma, ami a filmben értelmezhetetlen, mivel kulcsjeleneteket vágtak a ki, hogy legyen hely a lövöldözésnek. Padmé eredője Anakin átalakulásának mind politikailag, mind személyesen. A teljes történetben Padmé egyáltalán nem olyan passzív, mint amilyennek a megmaradt jelenetekben látjuk: ő az ellenzék vezetője, míg Anakin ugye kormánypárti. Palpatine ezt árulásnak bélyegzi, amit tovább tüzel azzal, hogy célozgat rá, hogy Padmé összeszűri a levet Obi-vannal. Ennek van is némi valóság alapja, mivel politikailag tényleg egy platformon vannak, ráadásul mindketten látják, hogy a főhős rossz irányba kezdett változni, és próbálnának segíteni.
• Ezen kívül Anakin megérzi, hogy felesége meg fog halni. A bukásának egyik fő mozgatórugója, hogy próbálja megakadályozni a szeretett nők fizikai vagy érzelmi elvesztését.

Klasszikus trilógia

• Luke is élhetné tovább a kis tréfacsináló életét, ha nem látja meg egy holón Leiát (ha tudná...). Azért indul el a második szakasz felé, mert megtetszik neki a hercegnő.
• Azért dúlja végig a Halálcsillagot, és később robbantja is fel, hogy Leiának imponáljon. Így stabilizálódik a második szakaszban.
• A harmadikhoz Leiának annyira nincs köze. Viszont ebben történik egy bukás, amikor Luke elébe siet a végzetének, és Vader alaposan elpáholja. Ki menti meg Luke-ot a nagy hübriszből? Leia.
• Leia következő nagy átformáló akciója Hant érinti. Han nem igazán akar belépni a Hős útjának következő szakaszába, a Birodalom visszavágban még inkább azon van, hogyan hagyja ott a sereget, és rendezze alvilági adósságait. Azonban az, hogy Leia elmegy érte Jabba palotájába, megerősíti egy olyan én-részét, amit eddig inkább elnyomni próbált, mert csak baja volt belőle. Abból látszik Leai fontossága, hogy a legjobb barátnak, Csubakkának is csak alkalmanként sikerült átrugdosnia Hant egy magasabb szintbe, míg Leia ezzel az egy tettével olyan stabilan felfejleszti Hant, hogy az önként vállalja az egyik legveszélyesebb akció vezetését.
• Az egyik legszembetűnőbb effekt mégis Luke-nál van. Amikor újra megküzd Vaderrel, elég stabilan tartja, hogy márpedig ő nem fog átállni a sötét oldalra. Igazából végigmeneküli a párbajt: küzd az Árnyékkal, de nem tud felülkerekedni rajta. Erre azt a megoldást választja, hogy jó, akkor majd meghal. Ez az elkerülő stratégia pont addig működik, amíg Vader meg nem tudja, hogy igazából Leiát is át lehetne állítani. Luke-ot itt tényleg megkísérti a sötétség, tényleg használja a dühét, és csak miután megélte, akkor képes lemondani róla. Ekkor győzi le az Árnyékot. Ha Leia nem kerül szóba, és az ő elvesztése nem fenyegeti, nem jutott volna el ebbe a szakaszba.

Az ébredő Erő

Ez egy kicsit nehezebb, mert a klasszikus SW főhőst itt egy nő alakítja. Viszont az eddigi "motiváló" tendencia itt is megvan. És még a könyv se jön ki hazánkban két hétig.

• Finn szépen eltűnne a Peremvidéken, ha Reyt nem ejtik foglyul. Addig egy komikus karakter, aki szeretné megúszni a dolgokat, valahol az első és második szakasz határán. A bátorsága, azaz a második szakasza akkor erősödik meg, amikor elveszítheti a nőt, akit kedvel. Ezt odáig viszi, hogy még egy képzett Erő-használóval is megpróbál megküzdeni a film végén, azon a helyen, amitől egy fél órája még próbált minél távolabb kerülni.
• Han halála. Szerintem Han már igazából elfogadta a fia elvesztését, nem akarnak konfrontálódni vele. Leia az, aki ráveszi erre. Han így elhagyja a Hős archetípusát: az eredeti trilógia után ő a negyedik szakaszban volt, nem volt hova fejlődnie, csak úgy, ha valamilyen értelemben meghal. Így, hogy az utolsó pillanatig küzdött a fia lelkéért, már nem a hős, hanem az Atya archetípusa írja le inkább. Ahogy anno a Hős magasabb szintjein, ebben sem tudott volna kiteljesedni Leia nélkül.
• Luke - úgy tűnik - parkolópályára rakta a saját individuációs processzusát a kudarca után. Ki az, aki megint kirángatja ebből? Leia, aki utána küld egy másik nőt, akivel újraformálhatja a Jedi Mester identitását.

Ennyiből azt hiszem látszik már, hogy végzetet nem negatív kifejezésként értem. Korábban azért gondoltam, hogy Lucasnak valami baja lehet a nőkkel, mert a férfi karakterek fejlődéstörténetében előkerül a bukás, ami összehozható egy női karakterrel. A hendersoni elmélet alapján viszont már úgy látom, hogy ezek a fenyegető helyzetek szükségesek ahhoz, hogy a karakterek fejlődni tudjanak. Az ő végzetük az, hogy valakivé váljanak, hogy eljátszanak egy történelmi főszerepet, betöltsenek egy tragikus vagy nyertes sorskönyvet. Ha nem néznek szembe ezekkel a kihívásokkal, akkor érdektelen, unalmas, banális karakterekké válnak.

Ebben az értelemben a Star Warsban a női karaktereknek köszönhetjük, hogy a férfi karakterek végrehajtják az isteni tervet (ld. Sabaton&filozófia), és a sírköveikre valami értelmes dolgot lehet majd felvésni (ld. halottak napjára írt bejegyzés).

Egyébként, én örülök, hogy az új film kicsit hozzányúlt a szokásos leosztáshoz, és a főhős ezúttal nő. Őszintén szólva pszichológusként én valahogy több bátor nővel találkozom, mint bátor férfival. Talán annyi az oka, hogy inkább a nők vesznek igénybe ilyen lehetőséget, és a férfiak másképp oldják meg a lelki problémáikat, úgyhogy kisebb mintából tudok csak válogatni. Akárhogy is, nekem nagyon aktuális egy női Star Wars-Hős, amikor azt látom, hogy többségében a nők azok, akik tényleg szembe néznek az Árnyékkal, és végigjárják lelki Odüsszeiájukat.

Katalizátor az árnyékvilágban

Ezzel az utolsó bekezdéssel rá is tértem arra, hogy minek van ez az egész Hős-mítosz. Ez az archetípus egy költői kép arra, hogy kríziseken keresztül fejlődünk. Szerintem már elég sok helyen emlegettem Erikson pszichoszociális fejlődéselméletét, amely szerint az élet során van 8 normatív krízis, amin bizony át kell esni. Ezekben a krízisekben erősödhet meg az ego annyira, hogy a későbbi kihívásokat már gond nélkül vegye. Nekem a kedvenc krízisem a negyedik, az identitásformáláshoz kapcsolódó, arról rengeteget írtam már. Ez az a bizonyos kamaszkori "nem tudom ki vagyok" korszak, amire egyrészt romantikával szoktunk visszagondolni, másrészt ha végiggondoljuk, annyira azért mégsem volt az jó korszak... Mi konkrétan egy háborúhoz hasonlítottuk ezt a korszakot, amin ma már röhögünk, de még jobban röhögnénk, ha kívülről látnák magunkat most, amikor találkozunk: úgy festünk, mint a filmekben a veterántalálkozók. :D

Szóval, a Hős archetípusa arravaló, hogy segítsen megerősödni az egónak a krízis kellős közepén. Amikor dolgozom, bizonyos értelemben hőstörténeteket egyengetek.

A legutóbbi bejegyzés is egy krízisről szól, az ötödikről, aminek tétje az intimitásra való képesség. Ez az elmélet szerint olyan 25 éves kor környékén van. Egy másik, pályafejlődéssel foglalkozó elmélet szerint meg olyan 24 éves kor körül van az, amikor tényleg elköteleződünk a szakmánk mellett, úgyhogy mint sejteni lehet, a fiatal felnőtteknek kapásból két vaskos témájuk van, amivel szakemberhez fordulhatnak.

Lényeg a lényeg, van lehetőségem belelátni abba, hogyan fejlődnek az első felnőttkori párkapcsolatok. Ahogy összegeztem az észrevételeimet, arra a felismerésre jutottam hogy ezeket a szintlépéseket mintha a lányok irányítanák. A fiúknak igazából simán megérné még egy jó évtizedig büdös koszos kisgyereknek maradni, lógni a srácokkal, a négy fal között káromkodva döngölni a billentyűzetet, és vitatkozni szuperhősös filmek világformáló hatásáról. Eszük ágában sincs sikeres szakemberré, vezetővé, férjjé és apává válni, ráérnek arra még. Ahogy hallgatom a női klienseim beszámolóit, az az érzésem, hogy jónéhány pasas kering a világban, aki tartozik egy-két szívességgel azért, hogy végül nem váltak saját kamaszkoruk paródiájává.

Megértő bölcsességgel mosolyogtam ezen addig, amíg rá nem jöttem, hogy ez a dinamika egy az egyben jelen van az én életemben is. Életem szerencsésebben alakult változásainál mindig a közelben volt egy nő, aki motivációt vagy eszközt adott ahhoz, hogy előre meneteljek a hendersoni szakaszok között. Ez önmagában nem jelent ok-okozati összefüggést, mert hazánkban azért kedvezőbb az egy főre eső nők létszáma, mint Kínában, és hát az emberek segítenek egymásnak - talán nem a nemi hovatartozás jelenti a főhatást.

De milyen változások voltak ezek? Ezek a tipikus érettséggel járó változások, amelyek arról szólnak, hogy felismersz egy fejlődési feladatot, nem futamodsz meg előle, megtanulod komolyan venni magadat, és komolyan tudod vetetni magadat másokkal. Ez lehet a leválás a szülőkről, az én-márkád kiépítése, az mirelit-kajáról való leszokás, vagy a nyakkendőkötés rítusával való kibékülés.

Az érdekesség, hogy azok a nők, akik segítették ezeket a szintlépéseket, valahogy kiszagolták, hogy épp melyik szakaszban vagyok, és éppen olyan ingereket adtak, amelyek a következő felé vittek. Nem könnyebbeket, nem nehezebbeket. Valami hasonlót figyeltem meg a haveroknál is.

Ez most véletlen?

Vajon a Star Warsban megjelenő mintázat egy ősidők óta jelenlévő minta lenyomata, vagy csak én vetítem bele a személyes tapasztalataimba a Star Warsban megfigyelt mintát?

Erre a jelenetre nem találtam jobb képet, de ha felismeritek,
tudjátok, mire gondolok

Az az állítás, hogy a lányok hamarabb érnek, helytálló, a CMI-vel (Crites-féle pályaérettségi mutató) már a nyolcvanas években is ez jött ki, az én szakdogám is ezt mutatta ki. Tehát elvileg a kortárs lányok érettebbek, mint mi vagyunk. A fent leírt változások a felnőtt életbe való belépéssel köthetőek össze, így logikus, hogy kortárs kapcsolatok segítségére vagyunk nyitottabbak, hiszen ha apánkat kérdezzük meg, akkor automatikusan gyerek-szerepbe kerülünk. A kortárs segítség szempontjából a lányok mintha jobban értenék az életet, így végül ők facilitálják a változást. Ehhez a szociális intelligencia számos aspektusára van szükség: egyrészt fel kell ismerni, hogy az adott pasi hol tart, mi a legközelebbi fejlődési zónája, és úgy kell abba az irányba terelni, hogy öt éven belül ne jöjjön rá, hogy őt terelték. Nem semmi képességek ezek - vajon minden nőben megvan iparilag, vagy csak szerencsések voltunk, és pont azokkal hozott össze a sors, akik rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, és motiváltak használni őket?

Ez gyakorlatilag az év elején kirobbant vita a női princípiumról, szerepekről, amit a Bagdy vs tiltakozó pszichológusok témában említettem. Ebből a perspektívából úgy tűnik, a vitának van értelme. Vajon tényleg van ilyen alapvető bölcsesség a nőkben? Ha igen, nem hasznosabb-e ennek az edzése, mint olyan munkák végzése, amelyeket ilyen intelligenciával nem rendelkező egyedek is képesek elvégezni? Ha hasznosabb, akkor kötelezővé lehet-e tenni? Ha kötelezővé teszik, hatékony marad-e?

Más szempontból - én ezt érzem lényegesebbnek - a vitának nem igazán van értelmes kifutása. Ha ugyanis ez a bölcsesség egy tanult dolog, akkor a gender-elmélet igazolást nyer, következésképpen nagyon is helye van a társadalom tervezésében. Ha viszont egy bölcsesség valahonnan a mélyből, az archetípusokból származik, akkor meg kár megvédeni a gender-elmélettől, mert az ősi mintáknak nem természete, hogy alkalmazkodnak holmi tudományos divatokhoz, vagy négy évre választott megmondóemberek ideáljaihoz.