Szóval, íme egy újabb vers e paradigma szerint, ezekről a bizonyos nehézségekről, és hogy miért akad(hat)tam össze velük.
A föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
Ady Endre
Sorskönyv vs ellentétes sorskönyv
"Székely lovas katonai családból származom" - ezzel a mondattal kezdte a memoárját a dédapám. Ezt a memoárt apám gyakran emlegette, mivel igen mélyen meghatározza az identitását.
Szóval egy határon túli, militáns családból származom, aminek több következménye is van.
Távolról nézve, valószínűleg ez a családi kultúra nem igazán kompatibilis a magyarországi viszonyokkal. Azért gondolom, hogy lehet itt valami beilleszkedési probléma, mert a család Erdélyben maradt tagjai egész szimpatikus emberek, míg az itt élőkkel nem annyira könnyű kijönni (szerintem velem sem). Persze erre mondhatjuk, hogy a távolság megszépíti a dolgokat, meg azon ritka alkalmakkor, amikor találkozunk, mindenki elő tudja venni a jobbik arcát. A másik feltűnő jelenség a feleződés. Dédapámnak egy fészekalja gyereke volt, nagyapámnak, aki átjött a háború idején (nem az, akit a doni honvédelem kapcsán említettem), már csak négy, ebből a négyből kettő nem élt valami példás életet, a maradék kettő pedig 2-2 gyereket nemzett, ezek közül a legifjabb is közel harminc már, és híre hamva sincs a gyermekvállalásnak. Mindezt úgy, hogy nálunk elvileg nagy érték a család.
Kicsit közelebbről nézve, apám sehova sem tudott igazán beilleszkedni légmentesen. Vagy megszívatták valahol, vagy ő szívatott meg másokat, vagy túl okos volt, és kilógott a sorból, vagy nem tartotta magát a normákhoz - lényeg a lényeg, valahogy nem látom, hogy hol keresett és talált magának helyet.
Ezt a remek példát nekem is sikerült követni. Főleg gyerekkoromban illeszkedtem be nehezen, kamaszkoromban ezt sikerült egész előnyösen átformálni, főleg, hogy aki kamaszkorban nem illeszkedik, az ugye egyéniség, és egyéniségnek lenni az menő. Ki is toltam ezt az egyéniség-kultuszomat a húszas éveim közepéig, emlékszem, anno a Kortársban valaki úgy búcsúzott tőlem, hogy azt bírja bennem, hogy "vállalom magamat". Így utólag már megfordul a fejemben, hogy ezt nem csak dicséretként lehet érteni.
Erről a sorskönyv-ellensorkönyv témáról írtam halottak napja tájékán, nyilván visszatekintő perspektívából. A sorskönyvet - az elmélet szerint - gyerekkorunkban alakítjuk ki, többek közt a szülőktől kapott nyílt és rejtett üzenetek alapján. Benne vannak a főbb játszmáink, a várható tragikus végkifejlet, azok a parancsok és engedélyek, amelyek gátolják vagy segítik a boldogságot, a nyertessé válást. A család feleződése és életvezetési problémái alapján logikus következtetés, hogy valamilyen gátlóparancs indult el még a XX. század első felében, ami a transzgenerációs folyamatoknak megfelelően idáig kihat. Tippre talán a "Ne bízz senkiben" lehetne az, amiért nem is nagyon tudom elmarasztalni az öregeket, tekintve, hogy a rokonaikat és a barátaikat levadászta a Securitate, apámat meg - nem is olyan nagy túlzással fogalmazva - száműzték Kelet-Magyarországra, amikor általános iskolás fejjel kritizálta a kommunizmust.
Szóval, egy percnyi gondolkodás alapján, a sorskönyvem lehetséges forrásai a bizalmatlanság és a militáns szemlélet. Ez utóbbi a klasszikus tekintélyelvű, jobboldali nevelést jelenti, a maga előnyeivel és buktatóival.
Itt jön képbe az ellentétes sorskönyv. Ez úgy nagyjából serdülőkorban bújik elő, amikor az ember rájön, hogy autonóm lény, és nem feltétlen akar pont úgy élni, ahogy szülei tanították neki. Az autonómia leginkább abban merül ki, hogy pont annak az ellentétét műveljük, mint amit a sorskönyvünk mond.
Így utólag, abban azért volt némi lázadás, hogy pszichológus lettem, főleg, hogy előtte műszaki pályára készültem, mint az apai ág férfi tagjai. A pályaválasztásomnak mintha lenne egy ilyen üzenete: "na, majd én megmutatom, hogy nem csak dominanciaharccal lehet kezelni a problémákat, hanem megértéssel és bizalommal is!" Magyarán, olyan szakmát választottam, aminek attitűdjei éppen ellentmondanak a családi attitűdöknek.
Arra azonban nem készültem tizennyolc éves fejjel, hogy az ellentétes sorskönyv szezonális dolog, és főleg a nagy kríziseknél, például az identitáskrízisnél és az életközépi válságnál jön elő. Amúgy a nagy forradalom után szépen működésbe lépnek az életvezetés gravitációs törvényei, és az ember visszahullik a sorskönyvébe.
Ady verse akkor jutott eszembe, amikor valamelyik csoportfoglalkozásom után elmélkedtem azon, hogy a főállásban töltött órák tulajdonképpen hogyan szolgálják a személyes fejlődésemet?
Elindultam a pszichológusi úton, zászlómra tűzve az "én oké vagyok, te is oké vagy" pozíciót, a partneri viszonyt, a tekintély-elv és erőszakosság elvetését, az empátiát és megértést.
Erre itt vagyok olyan gyerekekkel, akik csak akkor tisztelnek, ha félnek is tőled, akiknek a viselkedése a kondicionáláson keresztül befolyásolható, akiket hiába próbálsz megérteni, mert inkább indulatokat produkálnak, mint érzelmeket, kommunikációs szinten legalábbis nem lehet megfogni őket. Ha próbálsz együttműködést kezdeményezni, vagy jófej akarsz lenni, visszaélnek vele. És persze végtelen, végtelen játszmákkal telnek az évek. Az ő céljuk a nihil, a káosz, és ha ezzel szembesülnek, hát jó, de nem akarnak kimászni belőle. Nem akarnak okék lenni, és te se vagy az nekik.
Találtam magamnak egy helyet, ahol a családban tanult militáns módszerek simán lerendeznék a problémákat, míg az ellensorskönyvvel választott módszerekkel leginkább áldozat lehetek (ld. Versus).
Well played.
Végül is, ezek a versek arra is jók, hogy az ilyen csomókat kibogozzuk. Szóval - végül így utólag - boldog költészet napját, és sose hagyjon el benneteket a remény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése