Hitelminősítés

Ebben az évben szinte minden hétre találunk valamilyen tüntetést. Valamikor februárban Sanyi barátommal beszélgettünk a tanár-tüntetésekről, azon elmélkedve, hogy hol a mi helyünk, illetve a szakmánk helye a társadalomban, de jure és de facto. Mókás, hogy a világ azóta is aktívan tartja az akkor kitalált hasonlatunkat, úgyhogy volt idő elhelyezni mögé egy kis tudományt is, s talán be is fejezem egyszer ezt a bejegyzést...

Csak hogy ne beszéljek rébuszokban: arra jutottunk, hogy tanárok (taxisok, pszichológusok, orvosok, MÁV és BKV dolgozók) ügyének megítélése és támogatása azon múlik, hogy az embereknek milyen hiedelmei vannak velük kapcsolatban.

"Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények."

Epiktétosz

Ezt az idézetet már más formában is megtaláltam, de azt hiszem ez írja le legjobban a kognitív elveket, így ez a legjobb keret is a vitánk értelmezéséhez is.

A kognitív megközelítés szerint a tény az tulajdonképpen csak egy rakás inger, amelynek valóságtartalma módosul a feldolgozás során. Már eleve az érzékszervek torzíthatnak valamennyit, de ezzel most nem érdemes foglalkoznunk. A tudatfolyamatok szintén befolyásolják a tény észlelését: simán kimaradhatnak információk például az alacsony figyelmi- vagy munkamemória-kapacitás miatt.

De az igazi érdekességek az értelmezésben rejlenek, amikor a vélemény kialakul. Az inger akkor tud rögzülni, ha elhelyezhető az eddigi tapasztalatok, sémák rendszerében. Így automatikusan keresünk kapcsolódási pontokat, hogy beillesszük a világképünkbe, eldöntsük, hogy mi is ez, jó-e nekünk, hogyan érzünk iránta, és milyen viselkedéses választ érdemes adnunk. Ebben a folyamatban alakul ki, hogy ugyanaz az inger teljesen más értelmezést, így érzelmi és viselkedéses reakciót vált ki az emberekből: egyrészt mindenkinek egyedi emlékei, sémái vannak, másrészt előfordul, hogy a sémák közötti lázas kapcsolatkeresés miatt egy kicsit átalakul a tény, hogy jobban elférjen a már meglévő rendszerben.

A kognitív terápia szerint ha ez utóbbi a helyzet, azaz valamilyen kognitív torzítás alakul ki, akkor több egymásra épülő szintbe áshatjuk bele magunkat, mire megtaláljuk azt a pontot, aminek következtében a vélemény oly távolra került attól, ami a többség véleménye szerint a tény. Ha beszélgetsz valakivel, akkor először a tudatos gondolataival találkozol, azzal, amit gondolni akar. Például azt mondja, hogy "nem sikerült olyan jól, de nem kell tökélesnek lennem". Ez alatt vannak az automatikus gondolatai, amiket ő se tud hova rakni, de ettől még befolyásolják az érzelmeit és a viselkedését. Így lehet, hogy míg azt magyarázza, hogy teljesen oké hibázni, először arra gondol, hogy "de béna vagyok". A gondolati szint alatt rejlenek ugyanis a hiedelmek, szabályok, amelyek nem igazán tudatosak, és még kevésbé racionálisak. Például egy olyan, hogy "ha valami nem tökéletes, az nem ér semmit". Ezek a hiedelmek meghatározzák a gondolatait, a hiedelmeit pedig a sémái. A sémák a világgal kapcsolatos alapvető viszonyulásokat, elveket tartalmazzák, amelyeket általában még gyerekkorban alakítunk ki. Ilyen séma lehet például a "nekem jár a (anyatej, legjobb hely, mozgássérült parkoló)", "értéktelen vagyok", "az emberek megbízhatatlanok", stb.

Az epiktétoszi idézet szerint tehát találkozunk a ténnyel, ami véleményt vált ki, a kognitív megközelítés szerint pedig ebbe folyamatba belekeveredik egy csomó egyéni, a tény által aktivált tartalom is  (félreértés ne essék, a séma==>hiedelem==>gondolatok folyamatban a tény és a vélemény határán a gondolatok vannak).

Az írástudók lázadása

"A tudás hatalom!"

Francis Bacon

Szóval, van nekem Sanyi kollégám, aki az elmúlt hónapokban igen forradalmi hangulatban volt, és ruhatárának kedvelt darabjaivá váltak a kockás ingek. A vicc kedvéért mondhatnám, hogy biztos a Rettenthetetlent adták a tévében, de annyira azért én is tájékozódom, hogy felismerjem az üzenetét. Szerinte tényleg volna mit javítani az oktatásrendszeren, és vannak kételyei a döntéshozók szándékaival és képességeivel kapcsolatban.

Egy napon egyszerre volt lyukas óránk, amit ő azzal töltött, hogy a tankönyvnél vonzóbb internetes tartalmakat gyűjtött az óráihoz. Ő komolyan hisz a természettudományos hozzáállásban, úgy véli, hogy a tantárgya mellett egy világnézetet is átad a diákjainak, amivel abba az irányba tereli őket, hogy ne higgyenek el valamit csak azért, mert tekintélyes ember mondja, valami kusza ideológiára hivatkozva, amiben egyszerűen "illik" hinni. Arra buzdítja a diákjait, hogy még az ő állításait is kérdőjelezzék meg: nézzenek utána a tényeknek, tanuljanak meg kutatási eredményeket, grafikonokat értelmezni, és alakítsanak ki önálló véleményt. Azt hiszem, ő hisz abban, hogy a természettudománnyal szabadnak neveli a gyereket. Erre amikor felmegy az internetre, akkor látja, hogy a diákjainak a fele megosztotta a "ha ezt megosztod, nyersz egy iPhone-t" képet, a hírekben meg az áll, hogy az emberek nem akarják megfertőzni a védőoltással a testüket és a lelküket, helyette a rég elfeledett, de szerencsére épp újra megtalált természetes és spirituális módszerekkel űzik ki magukból a rontást, ahogy valamelyik isten földi helytartója mondta. A hab a tortán, hogy szokás összekeverni a hittant és az erkölcstant is. Sanyi nagy temperamentumosan az asztalra csapott, hogy "akkor mi a fenének dolgozunk?!" Hogy lehetséges ez, így, a XXI. században, amikor mindenkinek jár az oktatás, mindenki tud olvasni, és az internettel bármilyen információ ellenőrizhető?

Akkoriban ment a mozikban A nagy dobás (The big short) című film, ami a 2008-as gazdasági válságról szól. Az igaz történet szerint az amerikai ingatlanpiac felelőtlenül kiadott, bedőlő hitelekkel fejlődött, és némi adatbányászattal a szereplőknek sikerül arra is rájönni, hogy a piac össze fog omlani. Így aztán a piac ellen fogadnak, azaz shortolnak. Ha jól értettem Selena Gomez filmbéli magyarázatát, ez azt jelenti, hogy biztosítást kötnek arra az esetre, ha a szuper-biztonságos AAA+ papírok esetleg mégsem válnának be.

A válságnak ez volt az oka: olyan papírokat, amelyek semmit sem értek, szuper-biztonságosnak ítéltek meg a hitelminősítők, s végül csak kiborult a bili - a film hősei pedig takaros kis vagyonra tettek szert, amit nem tudtak élvezni a bűntudat miatt. Elég jó film egyébként, én javaslom mindenkinek, aki szeretné érteni a jelenkor gazdasági folyamatait.

Na de hogy jön ez Sanyi szakmai hitvallásához és csalódásához? A párhuzam egyszerű: az ügyfelek (diákok) az ő munkáját is annak hitelessége és járulékos költségei alapján fogyasztják.

Nem evidens, hogy az információ, amit Sanyi ad a diákoknak, megbízható. Ezt ő is mondja, épp ezért bátorítja őket, hogy járjanak utána a dolgoknak. Csakhogy épp ez az utánajárás a probléma: mindenki csak az előzetes ismeretei alapján tudja megítélni, hogy az új információ megbízható-e. És azért, mert egy korábbi információt elfogadtunk, sémát alkottunk belőle, s hagytuk, hogy az ítéletünket befolyásolja, még nem biztos, hogy ez az információ helytálló. A Sanyitól kapott információkat kritizálhatják ugyan a diákok, de mivel mindent Sanyitól tanultak, ez mindössze annyit jelent, hogy hazai pályán hívják ki őt. Ő adja az előzetes sémákat, heurisztikákat, tőle tanulják, hogy mire kell egyáltalán odafigyelni. Pont úgy, mint a közgazdászok a hírekben: levezetik, hogy mit miért javasolnak, de te csak akkor tudod kritizálni őket, ha értesz hozzá. Ha meg értesz hozzá, akkor minek kellenek közgazdászok?

Bár nagyon szeretne nem az lenni, így Sanyi is egyfajta pap/táltos/prédikátor/megmondóember. Az embernek sem ideje, sem kognitív kapacitása, sem megfelelő előképzettsége nincs arra, hogy olyan információk alapján gondolkodjon a világról, és hozzon döntéseket, amelyeket 100%-ban leellenőrzött. Éppen ezért hozta létre a társadalmat, amelynek feladata az erőforrások hatékony elosztása. A tudás is erőforrás, ha úgy vesszük, hogy növeli a túlélési esélyedet a higiéniai követelmények ismerete, tudsz írni és olvasni, számolni, vagy ha tudod, hogy melyik papírt érdemes shortolni...

Régen az egyházi személyek voltak azok, akiknek dolga volt a tudást hatékonyan elosztani, most a tanárok azok. Nem annyira nagy a különbség: mindkettő tekintélyszemély, akit a képzetlen elme hitelesnek tart, és különösebb kritika nélkül elfogadja az állításait, cserébe azért, hogy erőforrásokat takaríthasson meg azon, hogy kikutassa mindazt, amit negyvenöt perc alatt elmondanak neki.

Minél nagyobb a delikvens motivációja (illetve kevesebb a képessége) arra, hogy erőforrást takarítson meg az önálló információszerzésen, annál könnyebb visszaélni az információelosztással. Ez történt a világgazdasági válságban is: a hitelminősítő azt mondta, hogy a papír oké, és vették, mint a cukrot, anélkül hogy utánanéztek volna.

Ha az iskolát és a gazdaságuk vonjuk párhuzamba, akkor Sanyi egy hitelminősítő, aki megmondja, melyik információ, kvázi értékpapír az, ami hasznos lesz. A diákok az átlag befektetők (csak pénz helyett időt és figyelmet fektetnek be), akik próbálják eldönteni, hogy a hitelminősítő mennyire hiteles. Néhányan úgy döntenek, hogy nem, ezért

1. más hitelminősítőhöz mennek, például egy paphoz. A papot azért is szeretik, mert ő kijelentéseket tesz a világról, míg Sanyi szókratészi módon kérdésekkel bombázza őket, így nála kevesebb erőforrást lehet megtakarítani az információ érdekében. 
2. végighallgatják Sanyi ajánlatát, majd úgy döntenek, hogy ő már a gyíkemberek ügynöke, vagy csak meg akarja a szedni magát ezen az egészen (mint a hitelminősítők a filmben), ezért shortolni kezdik az általa javasolt információkat. Olyan döntéseket hoznak, amelyek abból indulnak ki, hogy a Sanyi által tanítottak tévesek, azaz ha ő azt mondja, hogy oltatni kell, akkor nem szabad oltatni, hiszen az ő infói is csak a gyógyszergyárak által pénzelt kutatásokon alapulnak. 

Az írástudatlanok lázadása

"...a tábla házába mentem.

A tábla házában a felvigyázó rám szólt: 'Miért késtél el?'

Megijedtem, hevesen vert a szívem.

Mesterem szeme elé kerülve földig hajoltam. A tábla házának atyja kikérdezte táblám, elégedetlen volt vele és megütött.

Majd a leckével buzgólkodtam, a leckével kínlódtam.

Mikor a mester a tábla házának rendjét ellenõrizte, a nádpálca embere rám szólt:

'Az utcán körül kell nézni, ruhád nem szabad elszaggatni!', és megütött.

A tábla házának atyja teleírt táblát tett elém, a tanterem embere rám szólt: 'Írjátok!' Táblámat kézbe vettem, táblámat írtam, de volt, amit nem értettem rajta, amit kiolvasni sem tudtam. Ekkor a felügyelõ rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért beszélgettél?' és megütött; a felügyelõ rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért hajolgattál?' és megütött; a szabályzat embere rám szólt: 'Engedélyem nélkül miért álltál fel?' és megütött; a kapu embere rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért mentél ki?' és megütött; a bot embere rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért nyújtogattad kezed?' és megütött; a sumer nyelv embere rám szólt:

'Hibásan mondod a sumert!' és megütött; mesterem rám szólt:

'Kezedet nem jól tartod!' és megütött.

Az írnoksorsot megutáltam, az írnoksorsot meggyûlöltem."

Mezopotámiai írnoktanonc verse Kr. e. 1700 körül

Az előző fejezetnek alaphipotézise az, hogy az emberek tanulni járnak az iskolába. Nem hiszem, hogy sokat kellene e hipotézis ellen érvelnem ahhoz, hogy felismerjük a korlátait...!

Az igazság az, hogy a diákok nagy többsége nem azért ül Sanyi óráin, mert érteni akarják a biológia és a földrajz világát, hanem azért, mert a társadalom azt mondta, hogy bent kell legyenek azon az órán ahhoz, hogy valamire vigyék az életben. De mit jelent ez?

Azt, hogy ott olyan dolgot tanulhatnak Sanyitól, ami segít nekik abban, hogy valamire vigyék...

...vagy azt, hogy Sanyi akár mozgalmi dalokat is énekelhet egész órán, tök mindegy, ott kell lenni és hallgatni kell, mert az ember csak így kapja meg a jogot, hogy egyáltalán megpróbálhassa valamire vinni az életben.

A tanárnak így nem csak abban van hatalma, hogy meghatározza, mit tudunk a világról, hanem abban is, hogy eldöntse, tovább haladhatunk-e az életben a vágyott pálya felé.

Az előző fejezet végéből már lehet sejteni, hogy Sanyi munkájának elfogadását nem csak az határozza meg, hogy mennyi erőforrást szán az egyén az információszerzésre, hanem az is, hogy milyen viszonya van általánosságban az autoritással.

Itt jön a képbe az epiktétoszi idézet és a kognitív elmélet a bejegyzés elejéről. 

Az tény, hogy Sanyinak hatalma van a diákok fölött.

Hogy ez jól van-e így, hogy segíti-e a diákokat vagy elnyomja, hogy kell-e ezzel kapcsolatban lépéseket tenni, mondjuk demokratikus fékeket és ellensúlyokat elhelyezni a házirendben, már vélemény kérdése.

És ezt a véleményt igazából nem a tény, azaz Sanyi személye és munkája formálja, hanem a tőle tanulók és szüleik korábbi tapasztalatai a tekintélyszemélyekkel kapcsolatban.

Van ez a szófordulat, a "portások országa". Sanyinak nem nagyon kellett magyarázni, révén mindketten ugyanazon a kapun jövünk be dolgozni, illetve gyerekként oly korban élt ő e földön, ahol a "portásoknak" sok lehetőség jutott, ő meg lélekben már akkor is viselte a kockás inget.

Szóval a "portások országa" frázis arra utal, hogy egy hierarchikus világnézetű rendszerben mindenkinek az határozza meg az önértékelését, hogy mennyi hatalma van. Még a legkisebb kvalitású, legkisebb emberek is benne vannak ebben a játékban, és éppen ők fitogtatják a hatalmukat a legjobban, hogy éreztessék, van. A kisebbségi komplexus iskolapéldája, ugye. A tipikus példa a jelenségre a portás, akinél külön hízelegned kell, hogy tovább engedjen az épületbe. Ő hangsúlyozza, hogy a rendről és a biztonságról van szó, de igazából a jelenet arról szól, hogy akár király is lehetsz, ezt a sorompót csak ő emelheti fel, úgyhogy meg kell adnod a tiszteletet neki. Ezek az emberek kiváló házőrzők, hiszen tényleg mindenkit megvámolnak, aki nem rúgja ki őket azonnal.

A szófordulatból az "ország" jelzi, hogy nem elszigetelt példáról van szó: valahogy úgy rendezkedett be kicsiny hazánk, hogy egy csomó hatalmat kapott kisember szívat meg, mielőtt el tudnád intézni, amit akarsz. Gondolom az a háttere, hogy a szocializmusban ezeknek az embereknek is kellett valami munkát adni, és tényleg féltek tőlük, mert bárki lehetett ügynök, vagy valami ilyesmi.

A tanár is lehet portás, a nagybetűs élet kapujánál. Egy kisember, aki bevasalja rajtad a jólneveltséget, a kötelességet, az iskola intézményének tiszteletét. Mert érettségid, jó jegyed csak akkor lehet, ha tanulsz. Egyrészt kémiát, de ami fontosabb, fegyelmet és alázatot. Ha ezeket produkálod, akkor tovább mehetsz. Ha nem, akkor a kapu zárva marad, vagy épp csak annyira nyílik ki, hogy mire átvergődöd magad, el is menjen a kedved a továbbiaktól, mint mondjuk egy átlag hivatali ügyintézésnél.

Ez a TA strukturális modell. Nekünk
az Sz2 az érdekes, amit klasszikusan
Szülőinek szoktunk nevezni. Látható,
hogy van benne egy csomó kisebb
terület - azok a másoktól eltanult
szabályok, követelmények.

Tulajdonképpen - csak hogy legyen itt is egy kis tranzakció-analízis - itt a negatív kontrolláló Szülői én-állapotról beszélünk.

Mivel a Szülőit általában másoktól ellesett dolgok töltik fel, kézenfekvő, hogy ezt a portás-tanárt is szívatták gyerekkorában. Ezekből a tapasztalatokból sémát ("vannak alárendeltek és fölérendeltek") és hiedelmet ("csak így fognak tisztelni", "ezen mindenkinek át kell esni") alkotott, és ezek alapján alkotja a véleményeit, így a reakcióit is.

Az ő párja az, aki lázad Sanyi órái, vagy az iskola intézménye ellen. Gyerek verzióban ez igazából nem annyira nagy dolog, a gyerek szüleinél már érdekesebb. Amikor például az egyik azt mondja, hogy "minek megy az tanárnak, aki nem szereti a gyerekeket", akkor világos, hogy ő portás-tanárt vél felfedezni abban, aki a kis Bobókát megbuktatta, hiszen feltételezi, hogy a jegyek szimpátián alapulnak, és a tanárból eleve hiányzik ez a szimpátia. Noha egy ilyen feltételezés éppenséggel ráhibázhat a valóságra, megfigyelésem szerint inkább arról van szó, hogy az illető szülőt túráztatták az iskolában, túráztatják a hivatalban és a munkahelyén, ami bizalmatlan sémát alakított ki benne. Ennek a sémának köszönhetjük, hogy analógiát fedez fel valaki egy témazáró egyes és az adóhivatalban vagy néphadseregben töltött évek között.

Sanyival arra a megnyugtató álláspontra jutottunk, hogy noha egy tanárnak biztos van hatalma,ezzel élhet pozitív kontrolláló Szülői én-állapotban is.

Ez lett recepciós-tanár: az ő területére is be kell menned, és muszáj vagy szóba elegyedni is vele, de neki az a szándéka, hogy elmagyarázza, merre menj ahhoz, hogy elérj az úti célodhoz, aztán ha már nincs több kérdésed, békésen visszaül rejtvényt fejteni.

Erős a gyanúm, hogy a tanári pályaválasztásban van valami hasonló lázadás, mint az enyémben (ld. előző bejegyzés). Az ember a serdülőkor végén úgy dönt, hogy majd ő megmutatja, hogy lehet másképpen is, hogy a portás már lejárt lemez, és recepciósként is lehet végezni ezt a munkát. Aztán, gondolom, ez az ellentétes sorskönyv ugyanúgy visszaadja a helyet a sorskönyvnek évek múltán...

A modell tehát a következő: az ember találkozik a tényekkel, amelyek sémákat és hiedelmeket alakítanak ki benne a világról (ezeket a Szülői tárolja) és önmagáról (ezeket a Gyermeki). Ezeknek a megváltoztatása sok költséggel jár, ha Felnőttiből nézzük, akkor sok ezer forinttal óránként, ha Gyermekiből, akkor egy csomó érzéssel, amit nem szeretünk érezni.

Amikor az egyén találkozik az új ténnyel, akkor ezek aktiválódnak (automatikus gondolatok), de van lehetőség a dolgot magát is nézni, ha az egyén átvált Felnőtt én-állapotba. Az én-állapot váltása költséggel jár lelki energia formájában, a Felnőtt viselkedés pedig szintúgy, mivel meg kell ismernünk a tényt, annak ellenére, hogy előre legyártott, sematikus vélemény már rendelkezésre áll, s ennek bevetése költséget takarít meg.

A recepciósok forradalma

Rájöttem, hogy már írtam ezekről pár éve, amikor valamilyen indíttatásból azt bizonygattam, hogy az iskola, illetve az új információk iránt érdemes nyitottnak lenni. Érveltem amellett, hogy az iskola nem a portások országa, illetve feltaláltam "a kondás legszennyesebb inge - effektust" is, ami arról a meglátásról szól, hogy egyes emberek eleve zárkózottak az újítások iránt, mert úgy gondolják, hogy csak ugráltatni akarja őket egy portás-lelkű kisfőnök. Ennek a mentalitásnak a hátrányos mivoltáról egy kísérlet rántja le a leplet, amit szintén akkoriban ismertettem egy vezetésről írt bejegyzésben. Az volt a lényege, hogy különböző nemzetek csoportjainak össze kellett rakniuk egy modellt. A feladat jellege igényel némi munkaszervezést is, amit a különböző kultúrák különbözően oldottak meg. A Kelet-európaiak például sehogy: összevesztek, hogy ki lehet főnök, s annyi időt töltöttek ezzel, hogy nem lett hajó. Gyanítom, hogy a konfliktus azon a sémán alapult, hogy a főnök-szerep a visszaélésekről szól.

Az elmúlt félévből kiragadott három mozgalomban azt hiszem az a közös, hogy a felek próbálnak "recepciós" színben feltűnni, akik a "portásokkal" harcolnak.

Adott az első, a tanár-tüntetések. A tanárokat nem mindenki szereti, mert a többség autoritásként emlékszik vissza rájuk, a jelenben meg léhűtőknek látja őket. Ez nem túl jó PR, így a mostani pedagógusok akkor tudják megnyerni maguknak a társadalom támogatását, ha az előbb leírt két faktoron kedvezően tudják magukat bemutatni.

• Költség és megtakarítás
• A KLIK drága, pazarló és rosszul működik, sok adóssága van (Felnőttet céloz meg). Az is költség, ha két napig nincs wc-papír, mivel erőforrásokat, például türelmet vagy saját pénzt emészt fel (Gyermekit vagy Szülőit céloz: a Szülő gondoskodni akar, a lázadó Gyermek pedig szembeszállni)
• Az is költség, ha a diákok "túlterheltek". A gyereknek minden tanulással töltött perc költség, a szülő pedig nem tudja bevonni a családi életbe a kimerült, ingerült csemetéjét, ezért úgy érzi, hogy az iskola túl sokat von ki a családi életből. (Gyermekit vagy Szülőit céloz)
• A túlterhelt tanár is költség, révén kevesebb szabad energiája marad, amit a gyerekekre fordíthatna (gondoskodó Szülőit céloz). De persze a dolgot úgy is lehet értelmezni, hogy a tanárok egyszerűen energiát akarnak megtakarítani - maguknak (kontrolláló Szülőit céloz).
• Ellenérv, hogy a tanárok most kaptak fizetésemelést, több költséget már ne rójanak a társadalomra. Mondjuk itt nem az ő fizetésükről van szó, hanem - vicc - például a portásokéról, de ha össze lehet mosni a mozgalommal a "már megint szakítani akarnak az adófizetők pénzéből" érzést, akkor magasnak tűnik majd a költség, amit nem szeretünk (kontrolláló Szülői).
• A sztrájk valószínűleg azért működött, ahol működött, mert a diákok költségeit csökkentette, de a szülőkét nem növelte elviselhetetlen mértékben. Ha a tüntetés más formáját választották volna, ami nem azon alapul, hogy nem kell valamit csinálni, talán többen ítélték volna túl költségesnek a tüntetést, és nem lett volna belőle semmi. (Gyermeki)
• Ellencsapás - a média szerint -, hogy fizetést és TB-t vonnak meg a sztrájkban részt vevő pedagógusoktól. Ha ez megfélemlítés, Gyermekit céloz, ha szimplán túl magassá akarják tenni a a költségeket, az Felnőttet. 
• Bizalom (Szülőiben lévő hiedelmeken alapul)
• Itt az a kérdés, hogy a közönség szerint a tanárok vagy az állam oldalán van-e több "portás". Amennyire tudom, főleg jól működő sulikban álltak ki a tanárok mellett, értelmiségi szülők. Ők valószínűleg inkább "recepciós-tanárokat", és "portás-államtitkárokat" ismernek.
• Az elmúlt évek egyik lépése volt, hogy az alternatív sulik felszámolásával, a tanterv szigorúbb szabályozásával visszaszorult az individualizmus az oktatásban. Az individualista értékrendűek ezt valószínűleg nem rendrakásnak, hanem elnyomásnak vették, így automatikusan arra az oldalra álltak, ami a kormány ellen van.

A következő önérvényesítő akció a taxisok sztrájkja. Ezt egy kicsit nehezebb boncolgatni nekem, mivel nem igazán látok rá a dolgokra, de úgy tűnik, hogy a két faktor itt is jelen van.

• Megtakarítás vs Megbízhatóság: ha jól értem, az egyik oldalon van az Uber, ami a taxisok szerint is olcsóbb, viszont nem professzionális (idáig Felnőttet céloz), és nem adózik, így össztársadalmilag mégiscsak van rajta költség (itt már Szülőit). A másik oldalon vannak a taxisok, akik jogi, vezetői és műszaki szempontból felkészültebbnek látják magukat, viszont az ezzel járó költségeket ráterhelik a klienseikre.
• A taxisok éppen ellentétes stratégiát választottak, mint a tanárok: az ő megmozdulásukkal éppen növelték a közlekedők terheit. És teszik ezt addig, míg meg nem kapják, amit akarnak. Abból a szempontból nem volt jó húzás, hogy - az általam észlelhető - lakossági szimpátia zéróra csökkent irányukban, viszont mégis bejött, ha figyelembe vesszük, hogy az ő bajaikról tárgyal a Parlament, és új törvényeket is hoznak a kedvükért. Valószínűleg a mindennapi szükségletek frusztrálása jobban provokálja a lázadó Gyermekit, mint az oktatás, ahol a higgadt elemzéshez megőrzik a Felnőtti én-állapotot. A kormány meg gondolom fél, hogy a lázadó Gyermekiben tajtékzó polgárok a végén őket találják meg, és ott már nem lehet tárgyalni...

A két mozgalom azért érdekes számomra, mert befolyásolják a gondolkodásmódomat egy új szakmai csoportosulás, a Pszichológus Kamara kialakításával kapcsolatban. A dolog alapja hasonló, mint a Taxi vs Ubernél: vannak sarlatánok, akiknek se képzettsége, se felügyelete, cserébe nem feltétlen dolgoznak olcsóbban. Ők rontják a szakma hitelét (mint ahogy a Standard and Poor's tette a sajátjáéval, amikor nem sokkal az összeomlás előtt megbízhatónak ítélte a Lehman Brotherst...csak úgy mondom). Mivel a szakmánk alapvetően bizalomra épül, életbevágó, hogy megelőzzük azt, hogy a kliensek rossz, vagy egyenes káros tapasztalatokat szerezzenek náluk (nekem is meséltek már olyat kliensek, ami elég fura volt...). 

Ez legegyszerűbben úgy oldható meg, ha csökkentjük a szakemberkereséssel járó költséget (Gyermekit céloz meg), azaz létrehozunk egy testületet, aki jótáll a kollégáért.

Na igen, de kik lesznek a kamara élén: "portások" vagy "recepciósok"?

Mivel most gyakorlatilag nincs értelmes szabályzás a témában, elég könnyű kiállni a kamara mellett. A hasonlattal élve inkább motiváltak vagyunk költségeket vállalni azért, hogy taxizhassunk, mintsem mi is átállunk az olcsóbb uberezésre, ahol egy veszélyes ember is lehet sofőr.

Mégsem üdvözli mindenki a kamarát. Egy pszichológus is lehet "portás", és létrehozhat egy olyan túlszabályzott, szakmailag megalapozott folyamatokat elfojtó, szakmai előrehaladást korlátozó rendszert, mint amilyenek miatt a tanár-tüntetések mentek.

Elég nehéz állást foglalni ezekben a témákban. Nekem is van ügyem a bizalommal (vagy bizalmatlan vagyok, vagy naiv, nézőpont kérdése), amiről tudok is - viszont ahhoz, hogy a véleményem közelebb legyen a tényekhez, mint a sémáimhoz és hiedelmeimhez, végig kell olvassak egy rakás cikket és törvénytervezetet, mert a fejlesztési folyamat - úgy tűnik - nyilvánosan zajlik. Viszont ez nagyon megnöveli a költségeimet. :(