Je suis Tyrion

Már említettem, hogy milyen jó párhuzamként tud szolgálni a Trónok harca szereplőgárdája, ha érzékeltetni szeretnék valamilyen pszichés problémát (Véreb). Mai állatorvosi lovunk szerepét Tyrion Lannister kapja, akivel bárki könnyen azonosul, aki érezte már magát igazságtalanul elutasítva, kiközösítve, akinek a szarkazmus a legnagyobb fegyvere - valamint akit mindenki azzal vádol, hogy megölte az anyját. Noha triviális lenne az első két hétköznapibb témához a pszichológus segítője címmel kitüntetni, most mégis ezzel az anya-gyilkossággal foglalkoznék, ami jóval kevésbé áll távol a hiedelemvilágunktól, mint józan ésszel feltételeznénk...

Félember

"Soha ne feledd el, ki is vagy, mert a világ biztosan nem fogja! (...) Viseld páncélként és sohasem használják majd arra, hogy ártsanak vele!"

Tyrion Lannister (G. R. R. Martin: Trónok harca)

Ez az a karakter már csak azért is érdekes, mert sikerült begyűjtenie a legdurvább gátlóparancsokat (gátlóparancsok és sorskönyv ld. előző bejegyzés), viszont egész ügyesen küzd meg velük. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy kipipáljuk nála a "ne létezz" parancsot, ami - nem feltétlen tudatosan - öngyilkosságra szokta sarkallni viselőjüket (ld. Ifjú Ahmed szenvedései). Tyrion ezzel szemben nagyon is él, legalábbis az első évadokban még igyekszik kiélvezni az élet nyújtotta lehetőségeket.

A "ne létezz" azért talán befigyelt akkor, amikor személyesen ment ki a falakon túlra harcolni Királyvár ostrománál, de az egyszerűség kedvéért értelmezzük ezt is kompenzációnak. Hasonlóan a család többi tagjához, nagyon vágyik a szeretetre és a megbecsülésre, és egészen vakmerő vállalásokkal próbálja szolgálni az embereket, abban a reményben - azt hiszem -, hogy ezzel feloldozást nyer a kiközösítettség alól. Így válik csak igazán keserűvé minden alkalom, amikor az emberek, elsősorban a családtagjai megragadják a lehetőséget, hogy kifejezzék gyűlöletüket (kivéve a bátyját, igen).

De miért ilyen kegyetlenek szegény törpével?

Úgy vélem, nem a testi fogyatéka a legjobb magyarázat erre, inkább a születése, amibe az anyja belehalt. Így veszítette el az apja az egyetlen nőt, akit - állítólag - képes volt szeretni, és a testvérei az édesanyjukat. A gyászfeldolgozás alighanem ismeretlen folyamat Casterly-hegyen, így a patológiás gyászreakciónak az lett a vége, hogy a család minden elkeseredettségét az újszülött Tyrion ellen fordította, mondván, hogy ő ölte meg az anyjukat.

Az ember persze nehezen tudja felfogni, hogy lehet egy újszülöttből egy csapásra Soros Györgyöt csinálni (az hiszed, hogy vicc?), azonban egy kevés pszichológiai ismerettel már könnyű belátni, hogy feltehetően senki sem volt Felnőtt én-állapotban abban a helyzetben. Az ikrek még életkorilag is gyermekek voltak, az öreg Tywin pedig általában Szülőibe szokta átszervezni a feszültségét (a Castamere-i esők c. dalt ihlető eseményeknél Negatív Kontrollálóba, Tyrion esetében Negatív Gondoskodóba). Az életre szóló ítélet tehát már a kezdetektől kíséri a karakter életét: bűnös az anyja halála miatt.

Őszintén szólva nem emlékszem rá, hogy mi Tyrion álláspontja a kérdésben, pedig a könyveket is olvastam, a sorozatot is követtem. Vajon ő is bűnösnek gondol magára? Vagy ha a Felnőtt énjével meg tudja érteni, hogy nem tehet róla, akkor vannak-e álmai erről?

Miért lennének? - kérdezzük. Persze, a családot trauma érte az anya elvesztésekor, és igen, kezdetektől kínozták ezzel Tyriont, de miért ne láthatna át azon, hogy mi történik? Miért venné magára ezt az egészet?

Köldökcsonk

"A son's heart's owed to mother

But I must find my way

Let my heart go

Let your son grow

Mama, let my heart go

Or let this heart be still

Yeah, still"

Metallica: Mama said

Ahogy Tyrionnak, ennek a bejegyzésnek is van eredettörténete: egy kliensemmel találtuk ki, amikor arról beszélgettünk, hogy az anyja nem igazán üdvözli az önállósodási kísérleteit. Amikor még nem tudtam, hogy milyen játszmák vannak kettejük közt, meg is kérdeztem, hogy ennyi idősen nem csinálhatná szimplán azt a szabadidejében, ami szerinte neki jó? "De. Csak milyen áron?" Az arcáról lerítt, hogy érzése szerint tényleg drágán mérik náluk az autonómiát.

Nem abban a kasztrálós értelemben, hogy megbüntetik, vagy leüvöltik a fejét, vagy ilyesmi.

Abban az "ég óvjon a gyengék hatalmától" értelemben, amikor látod, hogy édesanyád identitásának központi eleme az anya-szerep, és minél inkább szembe kell néznie azzal, hogy te előbb-utóbb már csak vendégségbe jársz haza, annál hatékonyabban hiteti el veled, hogy márpedig ő abba bele fog betegedni.

De hogy a fenébe betegedne meg?

Egyrészt, ma már közhelynek számít, hogy egyes betegségek simán lehetnek lelki eredetűek. Így egy identitáskrízisen áteső, egyetlen fia után síró anya esetében tényleg benne van a pakliban, hogy ágynak fog esni.

De hogy leszünk ezért felelősök? Miért kezdi el hajtogatni apánk, hogy "gyakrabban is jöhetnél", vagy a nővéred, hogy "persze, ti férfiak élitek az életeteket, aztán hogy mással mi lesz, már le van ejtve".

Válaszom nincs, de egy elképzelésem azért akad. Egy Kahler nevű teoretikus szerint a driverek (a sorskönyv részei, lásd előző bejegyzés) négy gyerekkorban megtanult mítosz segítségével rögzülnek. Ezeknek egyik - könnyen kitalálható, melyik - fele Szülőiből jön, a másik fele pedig a Gyermekiből adott válasz. Íme:

• "Akkor fogod jól érezni magad, ha én gondolkodom helyetted."
• "Akkor érzem jól magam, ha te gondolkozol helyettem."

• "Rá tudlak venni, hogy rosszul érezd magad attól, amit mondok neked."
• "Rá tudsz venni arra, hogy rosszul érezzem magam attól, amit mondasz nekem."

Mario és a varázsló c. előadás

Ez a négy mondat alighanem minden szülő-gyerek kapcsolat titkos záradéka (szerződés ld. Búcsú a fegyverektől c. bejegyzés). Az első kettő magyarra fordítva úgy szól, hogy a szülő tudja, hogy mi a jó és helyes, és a gyerek akkor érzi jól magát, ha jól és helyesen cselekszik, ahogy a szülő tenné. A második páros arról szól, hogy pofon nélkül is tud büntetni a szülő, ha utóda valami disznóságot művelne.

Igen ám, de ha a szülőnek hatalma van a gyerek felett, akkor lehet esetleg a gyereknek is ilyen mágikus (=Gyermeki én-állapotban valósnak hitt) hatalma? Előbb-utóbb a gyerekből is szülő lesz, de talán nem kell addig várni, amíg elhiszi, hogy az emberek rosszul tudják érezni magukat a szavai miatt. Vigyáznia kell hát a szavaival, mivel mások védtelenek az átkaival szemben...

Ez megmagyarázná, hogy egyes polgártársak miért gondolják, hogy felelősek más emberek érzéseiért. Ezt a hiedelmet amúgy a Diszfunkcionális Attitűdök Skála omnipotenciának nevezi, és érdemes tudni róla, hogy a DAS azokat a hiedelmeket vizsgálgatja, amelyek segítenek nekünk depressziósakká válni, még akkor is, ha a Star Wars 8 jó lesz.

Mivel a TA szerint az önmagunkkal kapcsolatos hiedelmek a Gyermekiben vannak, mondhatjuk, hogy az a gondolat, hogy "az én hibám, hogy a felnőtté válásom önzőség, amitől anyám szíve megszakad", Gyermeki elképzelés.

Felnőtt én-állapotban tudjuk, hogy pont annyira vagyunk felelősek anyánk reakciójáért, mint Tyrion az anyja haláláért.

Nyilván, a leválás nem csak a gyereknek nehéz, hanem a szülőnek is, hiszen elég erős érzések kötik össze őket, és a szülőnek ugyanúgy újra kell strukturálni az életét, mint a gyereknek. Némi empátiát azért lehet érezni iránta, amiért kapaszkodik a régi életébe, és amiért próbálja kontrollálni a változást.

Azonban (üzenet!), kedves mindenkori édesanya, a helyzet az, hogy ez egy Gyermeki törekvés. Ha Felnőttiből nézed a dolgot, akkor látod, hogy magadhoz láncolni a fiad pont ugyanannyira értelmes törekvés, mint a kilencedik hónapban halogatni a szülést. A pszichológia szerint akkor is születésről van szó, amikor a gyerek kirepül a fészekből, csak szimbolikus értelemben.

És mivel az előzőbe se haltál bele, okod van hinni abban, hogy ehhez a szüléshez is megvannak azok a kompetenciáid, amelyek segítségével túléled, sőt, pozitívan jössz ki belőle!

Ezt persze könnyű így látatlanba leírnom... Egyelőre az a feladatom, hogy meggyőzzem a fiatal férfiakat arról, hogy még ha tényleg vannak is veszélyeztetett terhességek, Tyrion Lannisterek mindig is csak a Gyermeki hiedelemvilágban léteztek.