Phobos

Az első héten, amikor komolyodni kezdett a koronavírus-helyzet, felraktam ide egy könyv-idézetet, és arról kezdtem elmélkedni, hogy a félelem is tud olyan lenni mint a vírus. Aztán ezt a hasonlatot ellőttem egy videóban, aztán sokan mások is ellőtték, és már nem is volt aktuális a mondanivalóm. Ám eltelt három hét, és a világ azt mondja: lehet ezt még fokozni!

Fuldokló

Ennek a bejegyzésnek az egyik főszereplője Steven Pressfield A tűz kapui c. regényének egy részlete. A könyv a thermopülei csata történetét dolgozza fel, olyan másfél-két évtizedes felvezetéssel. A kiragadott rész arról mesél, hogy a görögök már tudják, hogy a perzsa invázió előkészületben van. Ezt mindenki a maga módján reagálja le: a spártaiak katonai szövetségeseket keresnek, de mint tudjuk, kevés sikerrel.

"Phobosz.

A rettegést már érezni lehetett a levegőben Androszon is, ahol hazafelé megálltunk egy kis időre. Mint a veríték, tapadt a bőrünkre Kéosz és Hermioné kikötőiben, ahol egyetlen móló vagy ivó sem szűkölködött a keleti mozgósításról szóló rémmeséket terjesztő hajóskapitányokban vagy evezősökben. Szemtanúk számoltak be az ellenség megszámlálhatatlan millióiról.

Phobosz.

A küldöttséggel maradt akkor is, mikor partra szálltunk Thürea kikötőjében, és megkezdtük két napig tartó, poros gyalogutunkat a Parnón-hegységen keresztül Lakedaimónba. A keleti oldalon felfelé kapaszkodva láttuk, ahogy a földművesek és a városok lakói a hegyek közé menekítik értékeiket. A búzával és árpával megrakott szamarakat hajtó fiúkat a család fegyveres férfitagjai őrizték. Hamarosan követik majd őket az öregek és a gyerekek is. A magasan fekvő területeken földbe rejtették a boros- és olajoskorsókat, juhaklokat építettek, menedékeket vájtak a sziklafalba.

(...)

Bárhová mentek követségbe a küldöttek, a phobosz már előttük odaért. A félelem nyugtalanná tette az embereket. Sokan pénzzé tették minden ingó és ingatlan vagyonukat, mások, a kevésbé megfontoltak, bőszen vásároltak. – Xerxész félreteheti a kardját, ha elküldi a pénztárcáját – jegyezte meg gazdám utálkozva, miután küldetése újabb elutasításban részesült. – A görögök szinte letapossák egymás sarkát, annyira igyekeznek eladni a szabadságukat."

A szöveget akkor választottam ki, amikor ezt a videót is felvettük: a legkomolyabb intézkedés még az önkéntes karantén volt, viszont az emberek már kifosztották az élelmiszerboltokat, aztán magukra zárták az ajtót (vagy egymást biztatták erre), és a közösségi médiában terjesztették a legfrissebb "híreket".

Mondom, ez nem COVID-19 - ez ugyanaz, mint a könyvben. Phobosz.

Sokat beszéltünk erről kollégákkal. Én az "őrizzük meg a hidegvérünket" megközelítést képviseltem, azt fejtegetve, hogy a társadalom kezd olyan pánikszerűen kapálózni, ahogy a fuldokló is teszi. És ennek várhatóan olyan veszélye is lesz, mint ami egy vízimentőt is fenyeget. Szakemberként pont úgy lehetnénk hasznosak, ha a józan megküzdést erősítenénk meg, révén ha romlani is fog a helyzet, a történelmi példák alapján a rendezett visszavonulás kevesebb veszteséggel jár, mint a hanyatt-homlok menekülés.

De mire ezt megfogalmaztam, már be is indultak a szigorítások, ami nem csak a szimplán felkészülő, de az általam fuldoklónak kódolt emberek viselkedését is igazolta látszólag - úgyhogy nem írtam cikket. 

Az intézkedések tovább szigorodtak azóta, én meg próbáltam alkalmazkodni.

Aztán látom ám, hogy a Phobosz újra megerősödik az üzenőfalamon, de ezúttal politikai kontextusban.

Csodás. Ebbe a vízbe is bele lehet fulladni.

Fertőzés

Amikor a hónap elején rákészültem erre a bejegyzésre, rájöttem, hogy a "fertőző félelem" hasonlatom még annyira sem eredeti, mint gondoltam. Arra emlékeztem, hogy a tömeglélektannál érdemes kezdeni, de már nem volt meg, hogy a XIX. századi francia teoretikus, Le Bon is a "fertőzés" kifejezést használta a tömegek dinamikájának magyarázatához. A hivatkozott fejezet a deindividuációval, azaz az egyéniség - átmeneti - elvesztésével magyarázza a jelenséget. Ebben a helyzetben az egyén inkább követi a közhangulatot, mint a józan ítélőképességét. Egyrészt a felelősségre vonhatósága is kérdéses, másrészt a felfokozott érzelmek nagy hatással vannak az emberre. Végülis, ha az utcán működik, a neten miért ne működne?

A szünetelő józan ítélőképességet magyarázzák még a helyzetspecifikus normákkal: az adott helyzetre nincsenek forgatókönyvek, az ismert normák nem adnak biztonságos kereteket, így eltérnünk tőlük, hiszen "érthető". Azon később lehet vitatkozni, hogy az "érthető" itt azt jelenti, hogy a helyzetet kihasználva felmentette magát az elvárható viselkedés alól, vagy tényleg "fekete hattyú" volt ez a helyzet, amiben nem jelentenek támaszt az eddigi eszközök.

Újabb elméletek a sima információtorzulásra alapoznak: minél több közvetítőn megy át egy hír, annál többet változik, mivel minden továbbküldőnél kiéleződnek az érzelmileg aktivizáló részek. Így lesz egy kutatói jelentésből egy clickbait-cikk, anélkül, hogy a szerző tényleg tudatosan akarná hülyíteni az embereket. A saját és szerettei biztonsága, egészsége pedig általában eléggé aktivizálja érzelmileg az embereket. Azért is tetszik ez az interpretáció, mert jól kapcsolódik a memetikával kapcsolatos olvasmányaimhoz: nem a komplex gondolatok élik túl és szaporodnak, hanem az egyszerű, de érzelmileg fontosak. Ezt kicsit bővebben kifejtettem, amikor azon töprengtem, hogy az Eshtar c. sci-fiben miért alapítanak vallást a tudósok a NASA köré, csak mert magukra maradnak egy idegen bolygón.

Hogyan ne fertőzd meg felebarátaid a Phobosz-20 vírussal?

"Megtaláltam a választ a kérdésemre. ...() - Pillantása felölelte a tábor tüzeit, a szövetséges nemzetek csapatait, a tiszteket, akik hozzánk hasonlóan minden irányból a király tüze felé tartottak, készen arra, hogy teljesítsék kéréseit, meghallgassák utasításait. – A félelem ellentéte – mondta Diénekész – a szeretet."

Steven Pressfield: A tűz kapui

Kezdjük ezt a bekezdést egy szerződéssel: nem ítélkezni vagyunk itt. Nem tudom, mit miért csinálsz. Az jobban érdekel, hogy te tudod-e? Ha foglalkozni akarsz ezzel a kérdéssel, olvass tovább!

Tegyük fel, hogy magadra ismertél ebben a fuldokló-metaforában.

Hogy kerültél ebbe a helyzetbe?

Félsz a vírustól? Félsz a haláltól? Munkanélküliségtől? A kiépülő diktatúrától? Az ellenzéki szabotázstól? Soros György manővereitől? A rejtett összefüggésektől?

Oké. És attól jobban érzed magad, ha más is fél ezektől? Nem lennél egyedül? Validálná az érzéseidet? Esetleg a másiknak eszébe jut majd valami megoldás, ha így motiválod?

Vagy ezeken nem is akarsz gondolkodni, mert krízis van, és ilyenkor a helyzetspecifikus normák lépnek az életbe? Ilyenkor nem kell utánanézni a forrásnak, mert a hírnek meg kell előznie a vírust? Ilyenkor "érthető", ha ugyanúgy leversz valakit egy csomag wc papírért, mint a nagyképernyős tv-ért black fridayen (nem akarok kötekedni, de már akkor is a helyzetspecifikus normákra hivatkoztál)? 

Azt gondolod, hogy ha nem értesz semmit az egészből, és ezt kapkodva, pontatlanul továbbadod, akkor majd valaki összerakja azokat az információkat, amiket neked se sikerült? 

Teljesen oké, hogy kezdeni akarsz ezekkel az érzésekkel valamit, és ebbe be akarsz vonni mást is!

Itt jön képbe, hogy mit miért csinálsz: az segít neked, ha más is azt érzi, gondolja, mint te? Vagy ha valaki meghallgatja, értelmezi és empatikusan visszatükrözi ezeket? 

Érzés-szinten valahogy úgy tudnám megkülönböztetni a kettőt, hogy az első esetben nem vagy egyedül ezekkel, a másodikban pedig nem vagy magányos. 

Ha azért aktívkodsz a neten, mert a második opciót keresed, akkor nem cikkeket kell megosztanod, hanem saját érzéseket, saját gondolatokat. Azzal nagyobb eséllyel váltasz ki empátiát.

Ha az első opciót keresed, és mozgósítani akarsz embereket, az is oké. Akkor viszont itt is érvényesek a játékszabályok: gondolkodj! Nincs olyan helyzetspecifikus norma, ami ez alól felment. Ne fertőzz másokat! Egy járvánnyal is épp elég bajunk van...