Dark side of the moon

Ebben a bejegyzésben a két legérdekesebb júliusi szakmai eseménnyel kapcsolatos elmélkedést osztom meg. Az első a sématerápiás konferencia volt, ahol annyi érdekességet hallottam, hogy kitelne belőle akár több évad is ezen a blogon. A másik a nyári vívós edzőtábor volt, ahol alapvetően nem lenne pszichológia, de ahogy a viccből megtanulhattuk, lehet az almafán is cseresznyézni, csak vinni kell magunkkal.

Szóval a témánk a következő: lehet-e teljesen más módon megközelíteni a sémamódokat, mint az eddigi, én-állapotokra emlékeztető perspektívából? (spoiler: lehet)

És ezek a módok hogyan segítenek szembenéznünk azzal a ténnyel, hogy meg fogunk halni?