Holnapután

Az alábbi bejegyzés eredetileg egy iskolai rongálásból indult ki, ami még jó pár hónappal ezelőtt történt. Valahogy sosem éreztem eléggé aktuálisnak ahhoz, hogy megírjam. Viszont mostanában jó sok szervezői feladatom akadt a munkahelyemen, illetve bele-belekeveredek olyan beszélgetésekbe, amelyek valahogy kapcsolódnak a témához, nevezetesen az együttműködés/versengéshez.

Szóval, eljött az ideje, hogy a játékelméletre alapozva megismerjük egy srác konfliktuskezelési stratégiáját, és némi borúlátással barátkozzunk a gondolattal, hogy talán ő egyáltalán nem is deviáns a mai világban...

CSI GYH

A konkrét eset története, hogy egy srác - az anonimitás megőrzése érdekében nevezzük Travisnek - felhúzta magát valamin, és a suli berendezésén vezette le a feszültséget. Az nem is tudott ellenállni a reá zúduló indulatoknak, és tönkrement. Az osztályfőnök nem volt valami feldobva, amikor a tetthelyre érkezett, és tudni akarta, hogy ki alakította át ilyen kreatívan a miliőt. Travisnek "fogalma sem volt", sőt, biztos volt benne, hogy már ő is így talált rá a berendezésre. Travis osztálytársai a betyárbecsület mellett döntöttek: tudták, hogy Travis rongált, de ők boci szemekkel néztek. 

Az ofőnek kezdett elege lenni a dologból, úgyhogy az a döntés született meg, hogy a nyomozást folytatják majd iskolaidő után. Travisnek ez persze igen kényelmes volt, hiszen nem bukott le, de az osztály többi tagja elkezdte átgondolni, hogy valóban megéri-e tovább benn maradni ebben a luxusban egy olyan ember miatt, aki azért már kihúzta egyszer-kétszer a gyufát. Travis amúgy is mérsékelt népszerűsége lassan tovább csökkent. Mondjuk úgy, hogy indirekt módon megerősítették a már meglévő gyanút, hogy az elkövető ő volt. 

Jött hát a szembesítés. Travis konokul tagadott mindent, s bár egész jó IQ-val van megáldva, a záporozó keresztkérdések megingatták a vallomását. De azért tagadott. Oké, gondolta az osztályfőnök, akkor bevetjük a nagyobb kopókat, konkrétan az igazgatót. Az igazgató igazából nem egy igazi véreb, jóformán még meg is vigasztalta Travist, aki ezúttal beismerte tettét, és kénytelen-kelletlen vállalta a következményeket.

Fogolydilemma

Mi értelme volt ennek az egésznek?
Ezt a kérdést tettem fel Travisnek, és ezt a kérdést tette fel nekem egyszer az ofő.

Nos, a történet modellje tulajdonképpen a játékelmélet Fogolydilemma nevű esete. A fogolydilemma sztorija az, hogy elkapnak két körözött bűnözőt gyorshajtásért, és ahogy a filmekben, külön-külön leültetik őket a vallatóban, egy alkut ajánlva. A bűntettet, amelyért körözik őket, közösen követték el, de nincs rendes bizonyíték. Ellenben a gyorshajtást szigorúan is lehet büntetni. Az alku lényege: ha az egyik beismeri a korábbi bűntettet, akkor szabadon engedik, a gyorshajtást is elfelejtik, és rávarrják az egészet a másikra, aki kap 10 évet. Persze a páratlan ajánlat csak páratlan helyzetre érvényes, azaz ha másik fószer is vall, akkor a vallomások már nem érnek annyit, és mindketten kapnak 5 év gondolkodási időt. Ha az egyikük sem vall, akkor megoldják, hogy legalább a gyorshajtásért 1-1 évet kapjanak. Oh igen, és ezt az ajánlatot külön-külön mindketten megkapják. (Az üzletet Mérő László Mindenki másképp egyforma c. könyve alapján ismertettem)

(már rég lejárt, de még mindig vigyorgok rajta)
forrás: nemkutya.com

Táblázatként ez valami ilyesmi:

	vall	nem vall
vall	5/5 év bünti	0/10 év bünti
nem vall	0/10 év bünti	1/1 év bünti

Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el Mérő könyvéből ezt a fejezetet, mivel igen érdekes meglátásai vannak a társadalom és a moralitás működéséről. Én most nem megyek bele ennyire részletesen, csak a legalapvetőbb észrevételek írom le. A fenti táblázatból kiolvasható a kooperatív és a versengő stratégia. A kooperatív az az eset, amikor mindkét fogoly tartja a száját, így mindkettejüknek minimális büntetés marad kilátásban. Azonban az ügy megúszható úgy is, hogy valaki egyszerűen kisétál az őrsről, miután feldobta a másikat. A versengés alatt tehát itt nem a szép, tisztességes sportversenyeket értjük, hanem az "úgy jutok hozzá valami kedvezőhöz, hogy valaki más rosszul jár" elvet. Persze akad itt némi kockázat, mivel a versengő stratégia csak akkor jön be, ha a másik kooperálni akar, és nem vall. Ha ő is inkább versengő stratégiát követ, akkor 5 év a jussa mindkettőnek. A dolog felállásából kifolyóan az óvatosabb stratégia egyébként a versengés, hiszen azzal maximum öt évet lehet veszíteni, míg ha az ember a másik megbízhatóságára alapoz, akkor előfordulhat, hogy tíz évre hűvösre kerül. Arról nem is beszélve, hogy a kooperáció automatikusan azt jelenti, hogy a maximális előnyről le kell mondani.

forrás: aranypiac.hu

A való életben számtalan fogolydilemma-helyzet van, nyilván nem ennyire laboratóriumba való ábrázolással, de hasonló kérdésekkel terhelve az embert, miközben a versengés és az együttműködés között kell választania (sőt, az állatvilágban is megfigyelhető és vizsgálható a dolog). Mérő egy benzinkutas példát is felhozott, amelyben két konkurens benzinkutas azon töpreng, hogy csökkentse-e az árait, amellyel nőnek a költségek, de a forgalom is, vagy tartsa-e az árait, amivel nem ér el nagyobb forgalmat, de nagyobb veszteséget sem. Mivel versenyben állnak, a döntéseikkel automatikusan befolyásolják egymás forgalmát és nyereségét. Ez a fogolydilemma már több menetből áll, ezért számítani kell rá, hogy a másik fél reagálni fog az általuk választott stratégiára. Míg a klasszikus példánál kiszúrhatunk a tettestárssal, és leléphetünk Mexikóba, a benzinkutas esetben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hamarosan újra lejátsszuk a következő menetet (a könyvben az új árak kiírása havi rendszerességgel történt). Ha jól értem a releváns tudományok üzeneteit, akkor ez a többmenetes fogolydilemma az a folyamat, amin keresztül a piac úgymond

"beszabályozza magát".

Bűn és bűnhődés

Térjünk vissza Travisre, az osztályára, az osztályfőnökére és az igazgatóra! Az ő esetükben a vall/nem vall táblázat nem értelmezhető maradéktalanul, úgyhogy célszerű verseng/kooperál aspektusokban gondolkodni.

Az első ütközetben sem Travis, sem az ofő nem enged a negyvennyolcból: a diák tagadja vétkét, az ofő pedig igen mérges, ami súlyos következményeket helyez kilátásba. Kvázi 5-5 évet kap mindkét fél: Travis végül benn marad tanítás után, az ofő pedig nem tudja meg, hogy kinek lehet küldeni a számlát a helyreállításért. Ezen kívül utálja a kollektív büntetést, szóval elszenved némi morális feszültséget is. Elvileg ezt a feszültséget Travis is érezheti, hiszen - bár a döntést nem ő hozta meg - miatta kell mindenkinek benn maradnia.

Az ofő ugyanis többszereplős fogolydilemmát kezdett el. A közös dolgokat ugyanúgy fogolydilemmák határozzák meg, Mérő erre azt a példát hozta, hogy van egy falu tíz gazdával, ahol a legelő korlátozott létszámú tehenet tud ellátni. Ha a gazdák nem szabnak gátat a terjeszkedésnek, akkor a legelő előbb-utóbb kimerül, és egy tehén se fog ott többet jól lakni; az egyén és a közösség érdekei tehát nem egyeznek meg teljesen. Megemlíti egyébként a környezetszennyezés kérdését is ehhez, de vissza az osztályhoz. Szóval az ofő próbálja megértetni a diákokkal, hogy az ő közös tulajdonuk ment tönkre, úgyhogy valamennyire mégiscsak involválódni kellene, mert a végén még az elkövető helyett az osztály fog fizetni, és akkor lőttek az évvégi fagyizásnak. Travis itt azért nyer, mert az osztály balhésabb arcai ezt befektetésnek látják, azaz várhatóan nekik is fognak falazni, ha ők is falaznak, a szelídebb tanulók pedig feláldozzák a szüleik pénzét annak érdekében, hogy ne kelljen Travisszel konfliktust vállalni. Oké, az ofő emeli a tétet. Itt azért már páran elgondolkoznak azon, hogy jó üzletet kötöttek-e: megéri nekik bent maradni, amikor abszolút vétlenek az ügyben? Miért Travisszel kooperáljanak, aki feláldozza az egész osztályát, és miért ne a tanárral, aki meg tudja szüntetni a kellemetlen helyzetet? Travis erre nem gondolt - ha kapni akar valamit, azért adnia is kell (gondolhatnánk némi szociopátiára, de az ő korában ez még túlzás lenne). Így lesz ebből a többszereplős fogolydilemmából kétszereplős.

Gondolom sejtitek, hogy igazából innentől jön az a rész, amiért be kellett vonni egy iskolapszichológust. Van olyan ember, aki az egyértelmű lebukás után nem próbálna stratégiát váltani? Nos, egy biztos van: Travis. Úgymond feléled benne a harci láz, és megpróbálja kihozni döntetlenre a dolgot. Legalábbis szerinte az döntetlen, hogy az ofő nem kapja meg, amit akar: az ő vallomását. Nos, itt a gond, mert a fogolydilemma egy racionális játék, és mint ilyen, egyértelmű, hogy a döntetlen az előző 5/5 állás volt - most már 10-0 van, hiszen Travis biztos fizetni fog, ráadásul senkiben nem kelt valami jó benyomást a viselkedése. Travis most irracionálisan viselkedik. Az ofő ezért továbbviszi az ügyet, hátha a gyerek észhez tér.

Ugyanazok az utak
ugyanoda vezetnek

Az igazgató már rég játssza ezt a játékot: felismeri, hogy Travist nagyon frusztrálja a gondolat, hogy be kell vallania a tettét. Feltehetően van benne valamilyen szorongással teli kép arról a helyzetről, hogy teljesen bebizonyosodik a vétkessége. Talán az előző iskolájában, vagy otthon túl szigorúan büntették, és ezek az emlékek most előjönnek, olyan szorongást felkorbácsolva, amitől Travis irracionálisan kezd viselkedni. Az igazgató felismeri tehát, hogy a versengő stratégiával az ügy nem megoldható. Ezért kooperatívba vált át. Ez egyrészt eredményezheti, hogy Travis reagál az ő stratégiájára, és ő is kooperatív lesz (ez meg is történt). Másrészt lehet némi nevelési hatása is, azaz megváltoztathatja Travis képét az együttműködésről. A kérdés csak az, hogy az igazgató számításba veszi-e azt, hogy az ofő képére is hathat az ügy, mert ő most úgy érzi magát, mint az átvert fogoly, akit 10 évre bekasztliznak, mivel a partnere nem vele, hanem a zsarukkal kooperált.

Ti amúgy hogy éreznétek magatokat az ofő helyében? Ne feledjük, hogy amit leírtam, az egyszerű hipotézis, amit a tudományomra és a racionális döntésekbe vetett hitemre alapozok. Az is lehet, hogy az igazgató szimplán gyáva. Láttam már olyat, hogy valaki durván inkorrekt volt a vezetőjével, aki felsőbb szintre vitte a dolgot, ahol viszont a vétkes igen olcsón megúszta a dolgot. A középvezető ezután úgy érezte, hogy a felső vezető nem állt ki mellette, fontosabbnak tartja a konfliktus elsimítását, mint a közös szabályokat. Esetleg egyenesen inkompetens. Ha egyértelműnek tűnik, hogy valaki morálisan elítélhető, akkor vele nem akarunk kooperálni, hiszen ő pont azért morálisan elítélhető, mert egyszer már visszaélt a kooperatív stratégiával.

Ha a "szemet szemért" megvakítja az egész
világot, akkor a "megdobnak kenyérrel dobd
vissza  kenyérrel" jóllakatná?

A csavar ott van, hogy ezek a konfliktusok nem mindig egymenetes fogolydilemmával modellezhetők, hanem több menet is várhat az emberre. Mérő könyvében van egy fejezet arról, hogy számítógépes programokkal vizsgálták, hogy mely stratégiák a leghatékonyabbak a többmenetes fogolydilemmában. Érdekes módon a legegyszerűbb program nyert, ami a "Tip for tat" stratégiát követte. A progi mindig ugyanazt csinálta, amit előző körben az ellenfél. Közmondásokkal megfogalmazva, szemet szemért vett, jó tett helyében pedig jót várhatott tőle az ellenfél. A második pályázatnál egyébként szintén ez a program nyert, azonban az alkotója - Rapoportnak hívják, és szociálpszichológus - óva intett attól, hogy túl mélyreható konzekvenciákat vonjunk le az eredményből. A való életben több tényező befolyásol, mint egy programban, ezért a folyamat is sokkal bonyolultabb. Arról nem is beszélve, hogy a TFT stratégia könnyen vezethet ahhoz, hogy egyetlen versengő manőver végtelen versengésbe űzi a résztvevőket.

A stratégiák hatékonyságát egyébként egyes tulajdonságok segítették: hatékonyság sorrendjében ilyen a barátságosság (hajlam a kooperációra), a megbocsátás (nem feltétlenül bünteti a versengést), a provokálhatóság (jó eséllyel versengeni kezd, ha másik is verseng), reakcióképesség (a stratégiáját a másikéhoz igazítja) és a kiismerhetőség. Ha emlékeztek a Remény c. bejegyzésre, az is valami ilyesmiről szólt: van egy barátságos kezdeményezés, aztán bízunk a másik reakcióképességében, vagy ha provokálhatóbbak vagyunk, akkor elkezdünk versengeni, és jön a vendetta...

Azért érdekes, hogy ilyen rideg, tisztán logikus játéktól tulajdonképpen eljutottak az erényekig (ami igazolja az evolúciós pszichológia azon állítását, hogy ezek segítik a túlélést).

....Kivágott jelenet: elkezdtem elmélkedni a bűnözőkről, de végül arra jutottam, hogy hosszú lesz a bejegyzés, és inkább máskor fröcsögök......

A bölcsészek megváltják a világot miközben egy romkocsmában söröznek

"Nem az a baj ebben a nyomorék világban

Hogy kevés a főnyeremény.

Lehet a kombináció hibátlan

Mégis csökken a remény"

Tankcsapda: Bárány

A ma már sokat hivatkozott könyv azt írja, hogy egy stratégia hatékonysága a konkurenciáétól függ. A TFT marha hatékonynak tűnik, de van benne némi kockázat. Ha jobban ismerném a vallásokat, de legalább a kereszténységet, akkor lehetne elmélkedni arról, hogy vajon az Új Szövetség miért empátiára és megbocsátásra épít (tudod, dobálózni kővel és kenyérrel...); konkrétan milyen szociológiai folyamatok miatt látták ezt életképes konkurenciának a tálióval szemben (szemet szemért; azaz TFT)? Hát, ez a kérdés egy másik blogra marad, egy másik szerzőnek, de a jelenkorról mostanában viszonylag sokat beszélgettem.

Valahogy az összes ilyen beszélgetés arról szólt, hogy a világ, pontosabban a nyugati kultúra elhanyagolja a hosszútávú érdekeket a rövidtávúak javára. A barátaimmal arról beszélgettünk, hogy a fogyasztói társadalom lényegében arra rendezkedik be, hogy minél kisebb erőfeszítéssel elégíts ki igényeket. Igen ám, de egyes igények kielégüléséhez szükséges az erőfeszítés, a küzdelem. Egyes igények, pl. a szeretet iránti igény igazából komoly frusztráció alatt állnak, egyre több a diszfunkció, társadalmi probléma. Észrevételünk szerint a fogyasztói társadalom erre termékekkel reagál, amelyek nem szüntetik a diszfunkciót, csak csökkentik a tüneteket; nem elégítenek ki egyes igényeket, hanem helyettük más, könnyen kielégíthető igények felé fordítják a figyelmet (ilyesmiről szólt a Dementor c. bejegyzés, meg egyes családokban a vasárnapi ebéd a nagyinál). Kizártnak tartottuk, hogy a fogyasztói társadalom döntéshozói (bocs, de ebbe igenis beletartoznak maguk a fogyasztók is!) ne lennének tisztában, hogy ezzel a strucc-politikával szép lassan rájuk rohad a jövő. Csak nem érdekli őket. Pillanatnyi előnyökért feláldozzák.

forrás: greenfo.hu

Lényegében úgy működnek, mint Travis, aki feláldozta az osztályát, illetve a környezetével való jó viszonyát, a jövőben várható támogatást annak érdekében, hogy ne kelljen helyre hoznia egy hibáját. Példaként tudom mondani azt a tipikus helyzetet, amikor egy hibás terméket nem cserél le az eladó, hanem elkezd veled szórakozni, abban a reményben, hogy nem ismered 100%-ig a jogaidat. Vagy amikor egy biztosító elveszít veled szemben egy pert, de fellebbez, mert bár várhatóan akkor is veszíteni fog, talán feladod, vagy legalább a per ideje alatt még forgathatja a neked ítélt összeget a pénzpiacon. Hallottam olyan esetről is, amikor visszaéltek a kooperációval, konkrétan úgy, hogy a károsult megjegyezte, hogy talán figyelhetett volna jobban (valami olyasmi volt, hogy felásták az utat, de ezt nem jelezték táblával, ő meg belehajtott). Amikor belelovaltam magam, ebbe a kategóriába soroltam a kereskedelmi tévéket, akik mindig azzal védekeznek a műsoraik színvonalai miatt, hogy "erre van igény" (egyébként a heroinra is van, szóval kezdek aggódni). Vagy azokat a gyárosokat, akik kiszervezik a munkát valami fejlődő országba, és egyrészt felújítják a rabszolgatartás fogalmát, másrészt cserben hagyják annak a térségnek a piacát, amelyből kiemelkedtek. Amikor igazán belelovalom magam, akkor még cifrább példákat hozok fel. Ezekben a példákban azt a hasonlóságot látom, hogy egymenetes fogolydilemmaként kezelik a konfliktusokat, abban a hitben, hogy mire jön a következő menet, már elfelejtették nekik a dolgot, megbocsátották, vagy épp nem ők lesznek kormányon...

Egy szó, mint száz, nem tudom, mit várhatnánk Travistől, amikor a makro- és mikrokörnyezet, amiben él, szintén a felelőtlen versengés híve.