Szakítószilárdság

Páran rendszeres olvasók itt, nekik biztosan feltűnt, hogy úgymond "akadozik a szolgáltatás" az elmúlt két hónapban. Ezúton kérnék elnézést azoktól, akiket érdekel az előző cikk folytatása; most már lassan visszatértek a hagyományos kerékvágásba, és ide is fogok írni.

Az igazi férfi megoldja egy fordulóval

Akik személyesen is ismernek, azok tudják, hogy az elmúlt fél évben gyakorlatban is újradefiniáltam magamnak a túlvállalás és túlterheltség fogalmait. Adódott pár új lehetőség, és ezzel új kötelesség is.

Nagyjából egy olyan képpel tudnám érzékeltetni a mögöttem lévő időszakot, hogy Kolumbusz felfedezi Amerikát, és egyszerre akarja onnan elhozni az összes aranyat. És ahogy a hajója sem alkalmas ilyen nagy volumenű akciókra, nekem se sikerült ezen elgondolás szerint végigcsinálni az évet. Mondjuk úgy, hogy a cél felé útba eső szigeteken fokozatosan kipakoltam egy-két kincset, amiről úgy éreztem könnyebb lesz nélkülözni. Ilyen kincs volt a bloggerkedés is, de most itt az idő, hogy visszajöjjek érte.

Pszichológusként - és olyan emberként, aki nem szereti magát ugyanazzal a dologgal többször is megszívatni - azért illik levonni a konzekvenciát. Milyen tulajdonságra utal ez? Egyrészt, mohóságra. Túl sok mindent megszerezni, megismerni, elmondani, figyelmen kívül hagyva a prioritásokat. Nem azt mondom, hogy semmilyen arányosságot nem sikerült tartani, mert végül a fő cél, a munka rovására nem ment semmi, de a tűréshatárig pakoltam a hajómat, és egész úton rohangálhattam betapasztani az anyag túlterhelése miatt hasadó lékeket. Mondhatnám, hogy időnként mindenki lehet mohó, de nekem azt hiszem maga a gondolkodásmódom ilyen mértéktelen - ezért is akarok túl sok dolgot egy bejegyzésbe suvasztani (ahogy az évadzáróban írtam, még így is sok a kivágott jelenet).

A mértéktelenség másik problémája a tervezés hiánya. Mostanában sokat elmélkedem erről, és tervezem, hogy ennek egy részét azért le is írom. Az önismereti kérdés nem az, hogy miért halmozza a feladatokat az ember, miért nem osztja be az idejét és tervez, hanem hogy mi a biznisz számára az ebből kialakuló káoszban?

Most, hogy itt a nyár, lényegében ezekkel a tanulságokkal küldtem nyaralni azokat a diákokat, akik megosztották velem a nyárral kapcsolatos reményeket. Ahogy az évadzáróban írtam: SMART célok! Jelen esetben ez mindössze annyit jelent, hogy olyan vágyakat űzzenek, amelyeket el tudnak érni a rendelkezésre álló erőforrásokkal és eszközökkel. Oh, és persze amelyek elérésére utólag szívesen gondolnak vissza (így már ki is lőttük a detoxot...). A boldogság kulcsa a tervezés.

Nem mintha az én kincsekkel elindult hajóm tök üresen futott volna a kikötőbe. Az út sikeres volt. Csak ha a kapitány még az induláskor tervezett volna, akkor nem lett volna olyan piszok nehéz megállni minden szigetnél, hogy kipakoljon pár ládát...

Hát, ezt kívánom a nyárra: legyetek okos kapitányok, vagy hogy egy népszerű figurát hozzak, mértéktartó hörcsögök, patkányok, motkányok, vagy fene tudja, miféle kis élőlény való ehhez allegóriához...