Az ifjú Ahmed szenvedései

Vérzivataros nyarunk van. Az elmúlt hetekben Európában többször is lecsaptak a civil lakosságra magányos terroristák, akikkel kapcsolatban általában az volt az első kérdés, hogy vajon az Iszlám Állam tervei szerint jártak el, vagy saját szakállukra cselekedtek?

Abból, amit sikerült megtudnom a médiából, egy kicsit mindkettő. Abban az értelemben az IÁ ügynökei, hogy többségében az ő ideológiájuk, ő ötleteik szerint jártak el. Ám eközben nem voltak a szervezet tagjai, valószínűleg a forrásokat sem rajta keresztül szerezték be, nem volt tartótisztjük sem (vagy ahogy hívják ezt a posztot a terroristák).

A hírek szerint ezek az emberek nem igazán különböznek a "hétköznapi" ámokfutóktól. Pszichés zavarokkal küszködnek, amelyek valamilyen teátrális halál felé terelik őket. A terroristák igazából annyit ígérnek nekik, hogy lesz értő közönsége a műsornak, amellyel elhagyják az árnyékvilágot...

Werther-effektus

"...suicide

I've already died

You're just the funeral

I've been waiting for

...cyanide

Living dead inside

Break this empty shell forever more"

Metallica: Cyanide

Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regénye állítólag valóságos öngyilkossági hullámot váltott ki a maga korában. Ahogy olvasom, ez a hullám nem volt bizonyíthatóan olyan nagy, de tény, hogy páran modellt láttak az ifjú Wertherben, aki a mű végén végez magával reménytelen szerelme miatt. 

Ennek a modellkövetésnek köszönhetjük a Werther-effektus nevű fogalmat, ami azt jelenti, hogy egy öngyilkosság híre további öngyilkosságokat válthat ki. Ez nem azt jelenti, hogy nézzük a híreket, látjuk, hogy meghalt valaki, és ez valahogy elülteti a fejünkben az öngyilkosság ötletét, mint az Eredetben (bejegyzés itt), hanem felismerjük a hasonlóságot magunk és az ismeretlen között, és az esete valahogy megöntözi a már ott lévő magot... 

Ha azonosulok Wertherrel, úgy érzem, hogy rokonlelkek vagyunk, és a történet végén ő öngyilkos lesz, akkor már nekem is egész szimpatikus lesz ez az ötlet. "Ő már megtette".

A Werther-effektus nem valami délutáni elmélkedés, hanem statisztikai elemzés eredménye. Némi utánajárás után egy Phillips nevű pszichológus rájött, hogy ha az újság címlapján öngyilkosság van, akkor egy időre megnő az öngyilkosok száma abban populációban (pl. elvált férfi, alkoholista, bántalmazott feleség...), amelybe az elhunyt tartozott. Phillips konkrétan a balesetek, pontosabban baleseteknek álcázott öngyilkosságok hatását vizsgálta, ha jól emlékszem, repülő meg autó kapcsán. Egy kicsit aggódtam is, amikor a Germanwings pilótája nekicsapta a gépét a hegyeknek, mivel minden lehetőséget megteremtett Phillips eredményeinek ellenőrzéséhez...

A föl-földobott kő

"Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet

és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.

Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,

megtöretett testünket az álom, a szép szabadító

oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor."

Radnóti Miklós: Hetedik ecloga

Hogy a tárgyra térjünk, képzeljünk egy muszlim fiatalembert, Ahmedet. Ahmednek is van egy reménytelen szerelme, az európai álom. Hogy ez mit jelent pontosan, azt nem tudnám megmondani, valami olyasmit, hogy ő itt jobban fog élni. Sokan csalódtak már ebben az álomban, legalábbis én gyanítom, hogy a Jobbik fiatalok körében elért népszerűsége annak a jele, hogy az európai álom iránt dédelgetett érzelmek mifelénk is inkább csak plátóiak lehetnek.

No de akkor mit szóljon Ahmed, aki még csak nem is bennszülött, nincs szociális hálója, nem beszéli a nyelvet, sőt, egyes források szerint jó eséllyel írni és olvasni sem tud? 

Egy olyan kultúrában, ahol teljesen más minden?

Ezért jött ide, mert itt mások a dolgok. Ám a földrajzi eltávolodás nem feltétlen jelent lelki eltávolodást a kultúrától, ahonnan származik. Ha ő tényleg az erőszak elől menekül, akkor alighanem van olyan szorongása, hogy őt meg lehet azért ölni, mert másképp hisz ugyanabban az istenben, megkövezhetik a nővérét házasságtörésért, levághatják a kezét, ha ellop valamit, illetve bármikor, bárhol felrobbanhat egy bomba a környékén, jöjjön az az égből vagy honfitársától.

És nem mellesleg, alighanem kapott egy engedélyt is, hogy ugyanezeket másokkal is megcsinálhatja, ha beáll a megfelelő zászlók alá.

Ide jön Európába, ahol nemhogy ezek a dolgok elképzelhetetlenek, de olyan dolgok is lehetnek hétköznapiak, amelyek otthon voltak elképzelhetetlenek. Ha például Ahmednek van egy másik reménytelen szerelme, Abdul, akkor az öreg kontinensen már nem kell reménytelen legyen ez a szerelem. 

Ahogy elképzelem a helyzetét, olyan, mintha ketté kellene szakadnia. Minden külső akadály elhárult az elől, hogy úgy éljen, ahogy akar, de azok, amelyeket beleültettek gyerekkorában, továbbra is elválasztják a boldogságtól. Tranzakcióanalízis-nyelven, a Szülői és Gyermeki nem tudnak felülkerekedni egymáson. A vágyai ellentétesek az értékekkel, amelyek szerint élnie kellene, de még ez a kellene is olyan erőltetett megfogalmazás, mert ez a kultúra már nem vár tőle ilyen értékeket. 

Persze nem kell ilyen messzire elmenni: ha Ahmednek egy lány tetszik, azzal sincs sokkal beljebb, mert errefelé a lányokkal is másképp bánnak, mint odahaza.

Ahmed számíthat egy durva identitáskrízisre, mindezt úgy, hogy az otthoni és a migrációs élmények után nem biztos, hogy valami sok megküzdőkapacitása maradt. 

Lehet, hogy eddig bírta, és most elkezd végleg lecsúszni, egyenesen az öngyilkosság felé...

De álljunk meg egy pillanatra, talán rossz Ahmedet képzeltünk el! A hírek szerint a magányos a terroristák nem az elmúlt évben jöttek Európába.

Said a Gyűlölet c. filmből

És? A kultúra, ahonnan származik, a traumák, amik történtek, nyomot hagynak a családon (elsődleges szocializációs környezet), amit nem ír felül csak úgy az oktatás, munkahely (másodlagos szocializációs környezet). Generációkon keresztül hatnak, egyszer írtam erről egy személyes példát is. Vannak emberek, akik napjainkban is perelik a német államot a holokauszt miatt, mert az akkora traumát jelentett a család számára. És valóban, nagyszülő szintig jól követhető, hogyan hatnak egymásra az emberek. Összefoglalva, ha Ahmed harmadik generációs bevándorló is, az a belső konfliktus, amit feljebb írtam, az az identitásválság még mindig leselkedhet rá.

Másodlagos szocializációs környezet szempontjából első ránézésre már egyszerűbb dolga van Ahmednek, hiszen ide született, könnyebb beilleszkednie. Most jut eszembe, hogy a rendőrt, akit lelőttek a Charlie Hebdónál történetesen pont Ahmednek hívták...

Talán ennek a harmadik generációs Ahmednek még durvább illúzióvesztést kell átélnie, mivel ő már ebben a társadalomban nőtt fel, ismeri a fonákságait is. Például kialakulhat egy olyan benyomása is, hogy a szerelme azért reménytelen, mert az integráció valójában azt jelenti, hogy lehet belőle francia munkás - de a francia középosztály nem feltétlen akar vele osztozkodni. Ez a benyomása egyrészt tehetetlenség-érzetet, másrészt haragot gerjesztenek benne. Ez pedig elég jó esély egy mentális megbetegedésre...

A Tout le Monde

"Like a poison

That I swallow

But I want the world to die

(..)

I blind my eyes and try to force it all into place

I stitch them up, see not my fall from grace

I blind my eyes, I hide and feel it passing me by

I open just in time to say goodbye

Almost like your life

Almost like your endless fight

Curse the day is long

Realize you don't belong

Disconnect somehow

Never stop the bleeding now

Almost like your fight

And there it went,

Almost like your life"

Metallica: That was just your life

A halottak napjára írt bejegyzés egy "öngyilkos-számról" kapta a címét. Volt valami srác, aki ennek a szövegével vezette fel az ámokfutását, illetve többen is ezt hagyták búcsúüzenetként, akik önkezükkel vetettek véget életüknek.

Igazából a szám arról szól, hogy az ember szeretne még üzenni valamit, amikor meghal. Ez az üzenet a mi házunk táján úgy hangzik, hogy sorskönyvi beteljesedés. Van egy kérdés a könyvben, ami így szól: mit írnál a sírkövedre? És mit írnának rá az ismerőseid? A szerző szerint a te válaszod a sorskönyvedről szól, arról, hogy milyen gátlások húznak vissza, hogy milyen engedélyek segítenek, és hogy te mit matekoztál ki ezekből (nyertes, vesztes, vagy banális befejezés). A második válasz az életstílusodról szól, arról, hogy hogyan élsz, mit mondtak neked a szüleid, hogyan legyél OK. 

A kettő között egész bizarr együttműködés tud kialakulni egy öngyilkos esetén.

Volt egy nő, iskolapélda lett az esetéből: neki a sorskönyve olyan gátlóparancsot tartalmazott, hogy "ne létezz". Persze ilyet sose mond egy szülő, de olyat mond, hogy "ha nem vállaltalak volna, most nekem is lenne pénzem elmenni nyaralni". Nos, hat évesen a két mondat ugyanaz.

Az életstílusra pedig a "légy tökéletes" drivert kapta ez a nő útravalóul. Legyen mindig jó formában, legyen maximalista, stb...

Szegény úgy végezte, hogy csodaszépre sminkelte magát, felvette a legjobb ruháját, majd miután tökéletes volt a megjelenése, leugrott a hídról. Sikerült így mindkét utasítást teljesítenie, és ha megírták volna, a sírköve is mutatta volna, hogy "még a halálában is szép volt" (ezt írták volna a barátok), és hogy "sosem kellettem igazán senkinek" (ezt írta volna magáról).

Vajon a magányos farkasok ámokfutásai mögött milyen gátlóparancsok és driverek lehetnek? Nem hiszem, hogy arra számítanak, hogy túl fogják élni a tettüket, úgyhogy a magam részéről egy nagy, teátrális öngyilkosságnak értelmezem ezeket.

Azt is nehezemre esik elhinni, hogy önmagában az iszlám elegendő magyarázat lenne bármire, mert a hívők többsége nem adja ilyen cselekedetre a fejét. Értelmezési keretnek jó, de a kiindulóponthoz mélyebbre érdemes ásni.

Mi lehet a sorskönyve egy ilyen pasasnak? Milyen gátlóparancsai lehetnek? "Ne létezz?" "Ne légy közel másokhoz, ne tartozz? (=ne illeszkedj be, ne kérj segítséget, ne bízz másokban)" "Ne érezz (szomorúságot, örömöt, érezz helyette haragot)?" "Ne légy önmagad? (ne légy depressziós kis nyikhaj, helyette légy az iszlám hőse)"

Azt hiszem, jó volna egy kicsit jobban belelátnom a mi teátrális öngyilkosaink lelkébe, hátha mélyebben meg tudnám így érteni.

Driverként én a "légy erős" parancsot tippelném: ahelyett, hogy siránkoznak, hogy milyen rossz nekik, megölnek egy halom embert. Ez mégiscsak keményebb, mint panaszkodni...

Vajon ők milyennek látják ezt a sorskönyvi végkifejletet? Vesztesnek az öngyilkosság miatt? Nyertesnek, mert megölték a hitetleneket, és a Paradicsomba jutnak? Nem nyertesnek, mert végülis mégsem egy lobogó alatt, csatában estek el, hanem nőkre és gyerekekre támadtak egy utcán?

Na, ebből a szempontból fontos értelmezési keret az iszlám, és annak különböző ágai. 

Tegyük fel ugyanis, hogy az öngyilkos merénylet igazából egy life- ...illetve death-hack. A fickó felismeri, hogy vesztes sorskönyve van, amit szégyell, mert azt mondták neki, hogy legyen erős, meg jó hívő. Aztán rájön, hogy van egy trükk, hogyan tudná az öngyilkosság vesztes üzenetét átforgatni: ha ő feláldozza magát a szent ügyért, akkor az mégis csak egy győzelem.

Ha jól veszem ki, az Iszlám Állam pont erre játszik: hogy ezek az emberek így próbálják meghackelni a nyomorúságukat.

Az összeesküvés

Tulajdonképpen nekünk is megvolt a magunk Iszlám Állama, csak a miénket III. Birodalomnak hívták. Ugyanúgy jellemezte őket ez az Én OK vagyok, Te OK vagy, de Ők nem Okék, úgyhogy itt az ideje megtisztítani tőlük a világot pozíció. Ugyanúgy átlépték a civilizált hadviselés határait, mint a terroristák, ugyanolyan gátlástalanul ölték a civileket (sőt, bizonyos értelemben kiemelt célpontok mindkettőnél) és ugyanúgy krízisek sorozata emelte őket a történelem színpadára.

Van egy film a wansee-i konferenciáról, Összeesküvés a címe. Arról a tárgyalásról szól, amely során a nácik kidolgozzák a "végső megoldást a zsidó-kérdésre".

Valamilyen hasonló film játszódik le a fejemben, ahogy elképzelem az Iszlám Állam vezetőit, ahogy a magányos farkasokról beszélnek.

- Uraim, az európai titkosszolgálatok egyre keményebbek. Lassan kijön a PS5, és úgy tűnik, a Breivik nem kap belőle tiszteletpéldányt.
- Durva. Minket ez hogy érint?
- Kevesebb ügynököt tudunk átküldeni. Még egyszer nem tudunk lecsapni Párizsban vagy Brüsszelben.
- Pedig szerintem egész jól mennek a dolgaink. A múlt héten volt vagy négy támadás. Nem a mi fiaink, az igaz, de mégiscsak lecsaptak a hitetlenekre. De hogy lesz még ilyen?
- Te, ez szerintem megoldódik magától.
- Hogyan?
- Olvastam ilyen pszichológiai könyveket, abban az van, hogy az ember szeret valami értelmet adni az életének.
- Értem én, de azért ezek a srácok elég lúzerek, nem tudunk nekik terápiát csinálni.
- Nem is kell. Csak azt mondjuk, hogy ha már amúgy is öngyilkosok lesznek, akkor vigyenek magukkal pár embert, mert végülis úgyis az elutasító európai társadalom kergeti őket öngyilkosságba. És akkor mártírok lesznek, akik üdvözülnek, és a Paradicsomba jutnak.
- Oké, fel is töltök a netre pár tippet. Szerinted mennyire számíthatunk?
- Szerintem be fog ez indulni. Itt azt írja, hogy van ez a Werther-effektus, ami azt jelenti, hogy ha te is olyan helyzetben vagy, mint az öngyilkos, akkor lehet, hogy neked is megjön a kedved hozzá. Csak annyi kell, hogy minden műsorba eljusson a sztori!
- Az menni fog, a tévé kap az ilyenekre. Nézd csak meg a Tényeket! Esetleg beküldhetnénk pár önkéntest valami szomorú történettel, hogy az Európában élő srácok igazán közel érezhessék magukhoz az első eseteket.
- Jó ötlet. Gyakorlatilag innen a kanapéról tudjuk terrorizálni a világot.
- Tényleg. Akkor becsomagolom az X-Boxot és elküldöm a Breiviknek, hátha a posta előbb elviszi neki, minthogy ki tudna egyet perelni a norvégoktól...

Mint a többiek

Azon kívül, hogy az IÁ képzeletbeli konferenciájával szórakoztattam magam, elgondolkoztatott egy szakmai szempontú téma is.

A médiában amellett is érvelnek, hogy a magányos farkasok rászolgáltak a nevükre, ők izolált esetek, és motiváció szempontjából közelebb állnak a combinós gyilkoshoz, mint egy ISIS harcoshoz.

Arra a sztorira talán emlékeztek, amikor két éve egy pszichiátriai problémákkal sújtott férfi belökött egy idős nőt a villamos alá. Akkor írtam egy bejegyzést a témában, főleg etikai oldalról megközelítve a dolgot. Leginkább a börtönös kutatásainkból említettem meg élményeket, amelyek azt a kérdést járták körbe, hogy az elkövetőkre, akikkel találkoztunk, hogyan kellene tekinteni. Ők most betegek, akiket gyógyítani kell, veszélyforrások, akiket ki kell iktatni, vagy  bűnelkövetők, akiknek lakolniuk kell?

Azon elmélkedtem, mihez kezdenék, ha eljönne hozzám egy muszlim srác. Honnan tudjam, hogy mivel tömték a fejét? Mire lehet számítani nála? Ha öngyilkosság felmerül, az ugyanolyan öngyilkosság, mint ami itt általában történik, vagy valami durvább? Ugyanazt a szűrőt érdemes alkalmazni nála, vagy valami érzékenyebbet? Ha baj van, akkor pszichiátert hívjak vagy tűzszerészt?

Igazság szerint nem nagyon kell ettől félnem, mivel nem klinikumban dolgozom, az öngyilkosság pedig klinikai téma. Valószínűleg azért is van ennyi kérdés bennem, mert nem vagyok gyakorlott ezen a területen.

A kérdéseim alighanem onnan származnak, hogy nekem valahogy nem sikerül elhinni, hogy a rendszer tudja kezelni a problémákat (mint az önbíráskodásért leültetett srác a hivatkozott bejegyzésben), legalábbis az eddigi eljárás szerint nem. Ahogy Mérő mondta, van olyan, hogy Átlagisztán, meg van Extremisztán, az a bizonyos szűk kis statisztikai terület, ahol a már meglévő modellek csődöt mondanak (Deus ex machina bejegyzés).

Ha ezek a magányos farkasok tényleg leírhatóak az ismert "ámokfutó" modellel, akkor oké. De ha nem, akkor Extremisztánban vagyunk. Akkor mi lesz a szakma dolga?

Ugyanazzal az európai moralizálgatással kezeli majd a kérdést, vagy összeszűri a levet a titkosszolgálatokkal, mint a szovjeteknél volt? Kíváncsi vagyok, hogy másokat, nálam tapasztaltabbakat foglalkoztat-e ez a kérdés. Remélem igen, mert tűzharc közben késő már mindent újra átgondolni.