Placebo

Hadd osszam meg veletek saját élményemet egy érdekes pszichológiai jelenséggel, a placebo-hatással kapcsolatban! 

Vajon milyen konklúziót lehet levonni ha hatóanyag nélkül ér el valami hatást nálunk?

És milyen módon hat ez az önbizalmunkra, esetleg az életünk későbbi alakulására?

Réges-régen, még az első egyetemista évemben, igen lelkes pszichológushallgató voltam. Minden kísérletre elmentem, főleg ha kaptam érte valami ajándékot.

Ebben az eljárásban konkrétan kávézni lehetett, mégpedig ingyen. A tanszéki hirdetőtáblán az állt, hogy a kávé teljesítményre gyakorolt hatását vizsgálják - gondoltam, kezdő egyetemistaként ezt nem lenne hülyeség jobban megismerni, hiszen a vizsgaidőszakról eddig csak durva dolgokat hallottam.

A kísérlet azzal kezdődött, hogy felvettek velem figyelmi tesztet, szubjektíve meg kellett ítélnem, hogy mennyire vagyok aktív éppen, meg voltak egyéb tesztek is. Aztán mértek pulzust, vérnyomást, mit tudom én még, mit. Most már megvolt, hogy milyen állapotban kerültem be ide.

Aztán kaptam egy kávét. Miután ezt megittam, a kísérletvezető jelezte, hogy várnunk kellene még olyan húsz percet, hogy biztosan hasson.

Úgyhogy vártunk.

És vártunk...

Végül eljött a következő fázis: felvették velem ugyanazokat a teszteket.

Beszámoltam arról, hogy aktívabbnak és feldobottnak érzem magam.

A d2 teszten jobb figyelmi teljesítményt és monotonitás-tűrést produkáltam. A többi teszt is jobban sikerült.

A szívem is keményebben dolgozott, mint az első mintavételnél.

Nézzétek el nekem: akkor még elsős voltam, nem voltak mélyreható ismerteim a kávézás kultúrájával kapcsolatban, úgyhogy funkcionálisan közelítettem meg a kérdést: ez jó kávé volt, mert erős volt. Ezt a konklúziót a kísérletvezetővel is megosztottam, mire ő felkacag:

"haha, április bolondja!"

Aztán "jó napot kívánok tanár úr" köszöntéssel beengedi Demetrovics Zsoltot, akinek pont olyan Pumukli-frizurája van, mint a Kész átverésben a műsorvezetőnek. 

Akkor már tudtam, hogy lóvá tettek.

Egyszer volt egy hasonló sztorim az edzőtáborban, amikor egy díjvívás és egy dinnyelopás történetét meséltem két kezdőnek. Az egyik mondta, hogy tudta, hogy kamuzok, csak azt nem tudta, mikor kezdtem el.

Ez az ilyen vicces kis történeteknek a lényege: mindig legyen benne igazság.

Az előző, kísérletről szólóban elég sok volt, lényegében ott a csúsztatás, hogy nem április volt, hanem még ősz, és a DZS nem is azon a tanszéken dolgozott. 

Bizony, a jó öreg placebo-hatással találkoztam mit sem sejtő gólyaként: amikor azt hiszed, hogy valami hatni fog, az hatni is fog, még ha nincs is benne semmi hatóanyag. Használják ezt gyógyszerek adagolásánál, színezésénél, árazásánál is. Gyanítom hogy a sztár-pszichológusok óradíjainál is.

Így utólag egy kérdés mégis foglalkoztatni kezdett. Ha azt hiszed, hogy valamiben van hatóanyag, de nincs, akkor a hatás elmaradását úgy fogod megélni, hogy ja, hát ebben nincs is anyag, vagy úgy, hogy mennyire ellen tudsz állni neki?

Ez mondjuk érdekes kérdés lenne fogorvosnál a fájdalomcsillapító adagolása esetében. 

Mégsem emiatt jutott eszembe ez a dilemma, hanem egy ismerősöm miatt, akit a GDPR elveihez híven nevezzünk most Háry Jánosnak. 

Annak idején, középiskolában, a férfivá válás egyik idealizált szimbólumaként tekintettünk az alkoholfogyasztásra. Az igazi Férfitól elvárható volt, hogy egy egész üveg sört meg tudjon egyedül inni, anélkül, hogy a végén kókadozni kezdjen. 

Igen, ez tényleg elég régi emlék.

Szóval itt volt ez a Háry János, aki amúgy is sok kétes hitelességű történettel bizonygatta nekünk, hogy milyen rátermett fickó is ő. Az egyik matekfakt utáni sörözés alkalmával egy újfajta italt vásárolt a sarki CBA-ban: egy zöld Stella Artois-t. 

Ahogy mindenki nagy egyetértésben kortyolgatta a sörét Mátyásföld-Alsó HÉV megállójában, János némi büszkeséggel a kezében tartott üvegre nézett, végigmérte, és így szólt: "hah, alig érzek valamit ebből a sörből". Ezzel jelentette be, hogy megpályázza az alfa-hím címet.

Nem nyerte meg, de ez egy másik történet.

János a középiskola hátralévő éveiben úgy viselkedett, mint aki már tanúbizonyságát tette annak, hogy ő bizony Valaki, egy archetipikus Férfi, aki kiérdemelte a jogot hogy belépjen a Valhallába.

Némiképp irigyeltem az önbizalmát: nekem még egy jódarabig eltartott, amíg markomban éreztem az életet, indultam el bulizni, és pánikrohamok nélkül álltam szóba a lányokkal, legalábbis akkor, amikor józan is voltam.

János ezzel szemben kilépett a Gyermeki szorongások közül, és azt a férfias önbizalommal teli utat járta, amelyekkel a borotvákat is szokás reklámozni.

Mindezt azért, mert nem tudta, hogy a zöld Stellán az N.A. azt jelenti, hogy non-alcoholic.