Szeretem ezt a költészet napját, annak ellenére, hogy az elmúlt években sose jutott eszembe olyan magyar vers, amit szívesen kiposztolnék ide. Nem mintha mások sokkal keményebben dolgoznának ezen: általában megosztanak a Facebookon egy Youtube-videót, jelezvén, hogy nem csak gameplayeket néznek rajta, és ennyi.
Viszont az egyik ilyen megosztott videó kedvet csinált hozzá, hogy én is videókat osszak meg arról, hogy milyen érzés egy egyéni sztorikkal végigkísért nap után hazafelé bandukolni.
És súgott valamit
A mai gondolatmenet azzal kezdődik, hogy valamelyik ismerősöm behozta a hírfolyamba Ady Párizsban járt az ősz c. versét.
Némi asszociáció mondjuk kell ahhoz, hogy összekössem a pszichológusként szerzett élményeimet Ady történetével, hiszen többségében nem az történik, hogy random emberek megsúgják a lelki terheiket, továbbállnak, te meg elmélkedsz rajtuk.
Többnyire. Vannak olyan kliensek, akik az utolsó alkalom utolsó percében mondják ki a lényeget.
Vagy olyan emberek, akik nem tudnak ellenállni a csábításnak, amikor egy buliban megtudják, hogy pszichológus vagy...
Aki gyakran megy olyan élménnyel haza, mint amilyennel Ady sétált Párizsban, alighanem el kell gondolkodjon az én-határainak megerősítésén.
Emellett, szerintem időnként mindenki magával viszi a konzultációs ülés hangulatát, témáját, kérdéseit, esetleg reflektálja a saját életére.
Velem legalábbis ez szokott történni, amikor valamilyen sorskönyvi-jellegű téma bukkan fel. Egy régebbi bejegyzésemben (A tout le Monde) úgy fogalmaztam, hogy "azon személyek száma, akiknek lehetősége van megérteni a sírkövünket, alighanem nem is olyan nagy." Ezek a képzeletbeli sírkövek a sorskönyveink sommázatai, és időnként tényleg olyan megrendítő elmerengedni rajutk, mintha egy ismeresődhöz mennél ki a temetőbe.
Mivel én hazafelé leginkább zenét szoktam hallgatni, a playlistemből aránylag jól ki lehet következtetni, hogy ki és milyen témával volt nálam utoljára.
Hát én ezeket osztom meg. Nem versek, de legalább rímelnek. Az igaz, hogy egyik se magyar, de hát ezt a szövegvilágot aligha bírnám ki röhögés nélkül az anyanyelvemen...
I want out
Van az a helyzet, amikor a Szülőiben és Gyermekiben rejlő sorskönyvi hiedelmeid úgy rángatnak, mint egy marionett-bábut. Azt az érzést szeretem elvinni a konzultációról, amikor látom a szemedben a Felnőtt én-állapot megcsillanását, hogy az internalizált elvárások fölött neked akár hatalmad is lehet, és ellen tudsz nekik állni. Ilyenkor egy kicsit mindenki rocker... ;)
Ajánlott olvasmány: Az agresszív kismalac gyereket nevel c. bejegyzés
We were told to hold the border, and that is what we did
Van az úgy, hogy ez a Felnőtt feleszmélés még nincs meg, és tartod magad a drivereidhez (ld. Kínvallatás előírásokkal - Légy tökéletes!), mert azt reméled, hogy ezeken keresztül jutsz el a megbecsüléshez, szeretethez, oké-érzéshez. Olyan sok energiát teszel ebbe, hogy szép lassan felemészted magad, és nem látod, hogy pont azoktól nem várhatsz igazi jutalmat ezért az életért, akik azt tanították neked, hogy így kell ezt csinálni.
Így végül úgy jársz, mint szerencsétlen veteránok, akik már nem tudnak visszailleszkedni, én meg győzködlek, hogy most már tényleg hazajöhetsz a sivatagból...
Unforgiven, too
Igazából nem biztos, hogy kell sorskönyv ahhoz, hogy meglátásod szerint mindennek vége legyen. Elég ha szakít veled a barátnőd, és a veszteségélmény elkezdi dönteni a dominósort. Különösen nagy ereje van, ha ő volt az első szerelmed, mert akkor ez egy vadiúj kötődési téma volt, ami le tud ásni az alapokig, kb. odáig, hogy milyen kapcsolatban vagy a világgal (Nullhipotézis c. bejegyzés).
Az ilyen krízisekből kimászni durvább, mint a legtöbb hullámvasút!Cry of mankind
Tudtátok, hogy a "katarzis" szó ógörögül valami olyasmit jelent, hogy hányás? Az az érzelmi teherletétel, aminek reményében az emberek jó része pszichológushoz fordul, nem feltétlen instant és kényelmes dolog. Megelőzi jó sok depresszív és szorongásos tünet, függőség, bántalmazás, szóval minden, ami szenvedésnyomást okozhat. Ez a "szenvedésnyomás" szakszó, de szerény megfigyeléseim szerint a "szenvedés" része nem feltétlen túldramatizálásból származik. Konzultációs keretek között nem feltétlen célkitűzés, hogy gyógyírt keressünk a Gyermeki sémamódokban felgyűlt fájdalomra, de mint tudjuk, Oroszországot nem te látogatod meg, hanem ő látogat meg téged. Az ilyen elmélyültebb alkalmak után hallgatom meg párszor hazáig ezt a számot:
**Az alcímekre rákeresve hasonló számokat lehet még hallgatni, ha valakinek megjött a kedve. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése