Le Pantalon Rouge

Ennek a bejegyzésnek az apropója, hogy az én munkahelyemen is korlátozni fogják a fűtést. Ettől függetlenül nekem sikerült kanyarban előzni: még azelőtt megfáztam, hogy beállították volna ezt a 18 fokot. Nincs mese, alkalmazkodni kell az új körülményekhez; ámde nem kell pszichológusi diploma ahhoz, hogy az ember felismerje az ellenállás lelki oldalát: szeretnénk kulturális normákhoz, önazonosságot jelentő dolgokhoz is alkalmazkodni.

Megosztanék pár gondolatot a dilemma identitás vs praktikum oldaláról!  

A pályaidentitásom fejlődését elregélő cikkben (Tíz mérföld) hasonlítottam az identitáshoz való konok hűséget a franciák vörös nadrágos sztorijához. Valószínűleg mindent elmond, ha elárulom, hogy a Nagy katonai baklövések c. könyvben olvastam az egyenruha fejlődéséről: míg a XX. század elején a legtöbb hadsereg már rejtőszínekkel alkalmazkodott a hadviselés változásaihoz, a franciák még mindig kvázi focimezbe öltöztették a bakáikat (most újraolvastam a fejezetet, úgyhogy mielőtt röhögnél: a KuK sereg a tiszti állomány közel harmadát vesztette el a déli fronton, hála a díszes öltözetnek). A forma végzetesen felülírta a funkcionalitást. 

Az én esetemben ez azt jelentette, hogy eljött a nap, amikor hátra kellett hagynom a "sosem leszek olyan unalmas felnőtt, mint mások" starter packet, és próbáltam felölteni a "megbízható és kompetens szakember" külsődleges jeleit. Magyarán levágattam a hajam és elkezdtem adni az öltözékemre, olyan ruhadarabokat is beválogatva a gardróbba, amelyeket beilleszkedés iránt nyitottabb emberek amúgy már kamaszként is hordanak olykor. 

Az ilyen outfit-változásoknak lehet mélyebb jelentéstartalma is: olykor az identitás átrendeződésének jelei. Hétköznapi szinten is benyomásformáló a másik ember megjelenése, és mi is szoktuk szakmai információként kezelni, az ún. szcénikus információk közé sorolva. 

A ruházatoddal üzensz, hogy mit gondolsz az adott helyzetről, milyen szerepet akarsz benne eljátszani vagy el nem játszani, és milyen szerepeket osztanál ki a többieknek. 

A trikófeliratok részei a Berne-féle "trikófeliratoknak", amikről a szexuális identitást piszkáló bejegyzés (You will know my name) közepén meséltem. A Berne-féle elgondolás szerint metakommunikatív üzenetekkel befolyásoljuk a társas helyzeteket, már az előtt, hogy megszólalnánk. Ő leginkább azt fejtegette a könyvében, hogy nem véletlenül vagyunk belerángathatóak bizonyos játszmákba: szinte ránk van írva, hogy mivel és mire vagyunk provokálhatók, vagy mi mivel szoktunk provokálni.

Nyilván, a "trikófelirat" sokkal mélyebb és személyesebb szint, mint az öltözködési stílus, de az öltözet már önmagában mond arról valamit, hogy mit lehetne megpiszkálni nálad.

Nekem ez az új stílus anno a "felnőtt vagyok" üzenetet hivatott szétküldeni. Kicsit karakteridegen is volt, némi iróniába csatornázva a beolvadás miatti szorongásomat "kamuflázsnak" kereszteltem el az új ruhatárat. Kell egy kis idő, amíg hitelessé válik egy új perszóna (valószínűleg ezért vagy néha elegánsabb egy farmerben meg egy nyári ingben, mint az érettségizős öltönyödben).

De aztán megszoktam, megszerettem. Most már gyakrabban veszek fel inget meg zakót, a szakállam fazonját se a Metal Hammer címlapja inspirálja, és a többi és a többi.

Gondoltam, akkor ez pipa, legközelebb akkor lesz váltás, ha végleg elhízom.

Aztán nyáron elgondolkodtam, hogy ez a "felnőtt vagyok" ruházat megintcsak lehet valahol egy "vörös nadrág". 

Úgy jött ez az ötlet, hogy a főnököm irodájában egész hűvös volt; állandóan ment a légkondi; míg az enyémben az elviselhető hőmérsékletről leginkább az árnyék és a falak szigetelése gondoskodtak. A különbség valószínűleg főleg arra vezethető vissza, hogy ő nyáron is megőrizte ezt a business casual öltözetet (farmer + ing), én viszont pólóban meg rövidnadrágban szaladgáltam, noha én se tartom ezeket a cuccokat kifejezetten munkahelyre való viseletnek. Viszont a klíma-para elérte nálam, hogy jobban zavarna, ha az öltözetemhez kellene igazítani a hőmérsékletet, jó sok pénzért és energiáért, mint hogy energiát spórolva kockáztatnám, hogy valakinek az lesz rólam az első benyomása, hogy "komolytalan".

Itt is a forma és a funkció versenyzik, mint a franciák egyenruhájánál.

El is elmélkedtem a világ dolgain: mi lenne, ha a kultúránkat a körülményeinkhez igazítanánk, és nem fordítva? Miért a kultúra által definiált szociális forgatókönyvekhez öltözzünk - nem lenne adaptívabb a klímához öltözni? Vajon mennyit spórolnának a munkahelyek, ha azt mondanák az emberek, hogy "ne vegyél fel zakót 40 fokban" (asszem a spanyoloknál volt is nyáron egy ilyen ötlet, csak nyakkendővel)?

A Dalai láma azt mondta állítólag, hogy "néha nem megkapni azt, amit akarsz, valójában csodálatos szerencse". 

Mert hát megkaptam, amit akartam: spórolunk a klímán. 18 fok* lesz, ameddig az időjárás másképp nem dönt.

A forma vs funkció kérdéséből pedig elsőként kaptam leckét, révén a héten sikerült alaposan megfázni.

Úgyhogy az adaptivitás szellemében most egy ideig csak polár pulcsiban fogtok látni, ahogy két tanácsadás közben dörmögök, hogy "de jó, hogy legalább nem Bastogne-ban vagyok"...

*igazából még nem biztos, hogy akkora szívás lesz 18 fok, ha rendes pulcsit veszek fel. Arra emlékszem, hogy srác koromban pár évig nem volt rendes fűtésünk. Nem tudom, a kályhával végül milyen meleget sikerült összehozni, de azt tudom, hogy kibírtam röhögés nélkül a telet. Meglátjuk.