Már írtam párszor a kardozós hobbimról, ami őszintén szólva egy kicsit talán több is, mint hobbi. Mostanában ez tevékenység és társaság segít megőrizni a hitet, hogy mégis mozog a Föld. A bejegyzés abból a szempontból aktuális, hogy most jöttem haza az edzőtáborból, amely természetesen szakmai élményekkel is gazdagabbá tett.
Egy korábbi bejegyzésben arról írtam, hogyan próbáljuk levezetni a feszültséget, s egyúttal erősíteni a személyiségünket azzal, hogy mindenféle társadalmi konfliktusban játsszuk a Don Quijotét. Ezúttal ugyanez a téma, azonban a hadszíntér nem a közterület, hanem a ring.
Nyomás alatt
"Nem a stressz az, ami megöl minket,hanem a stresszhez való hatékony alkalmazkodás teszi lehetővé, hogy éljünk."
Vaillant
Egy kicsit sajnálom, hogy nem foglalkoztam többet egészségpszichológiával, mert akkor rendesen ki tudnám alakítani a vívás (vagy más mozgás) és a stressz-megküzdés kapcsolatáról alkotott teóriámat. Ha valaki esetleg orvos, vagy ért az egészségpszichóhoz, örömet szerez némi kiegészítő kommenttel!
Szóval ez az elmélkedés úgy kezdődött, hogy a versenyvívás pszichés háttere után kutakodva rátaláltam Kopp Mária eredetileg orvosoknak szánt cikkére (A stressz szerep az egészségromlásban - Mikor káros a stressz?). A cikk első fele még a magamfajta ún. tanácsadással foglalkozó pszichóknak is érthető. A Selye János-féle stressz-elméletre alapoz, miszerint a stressz egy általános adaptációs (alkalmazkodó) szindróma, melynél mindig van egy vészreakció, egy ellenálló-, majd egy kimerülő fázis. Ebből világosan látszik, hogy a tartós stressz garantáltan kiégeti az embert. A szerző rögtön ezután felhívja rá a figyelmet, hogy igazából a stressz jó dolog (legalábbis ha nem hosszútávú, ill. sikerül megküzdeni vele), megerősíti a testet és a lelket egyaránt. Ebből már sejthető, hogy a stressznek biztosan van fiziológiai aspektusa is, bár tény, hogy egyénenként más mintázatok tapasztalhatóak. Természetesen nem csak testi, hanem lelki szempontból is különböznek az emberek, mégpedig abban, hogy mit tudnak kezdeni a stresszel, ha már egyszer a nyakukba szakadt.
 |
| forrás: egeszsegkalauz.hu |
Kezdem az ismerősebb terepen, a lelki szempontnál. Egyrészt eltérőek vagyunk abból a szempontból, hogyan látjuk a világot, és mit élünk meg egyáltalán stresszornak (lásd legutóbbi bejegyzésem). Az is elég egyedi, ahogy reagálunk a stresszorra, ha már találkoztunk vele. Kopp itt Lazarus és Folkman munkásságát idézi, amelyben az áll, hogy a stresszre adott válaszok megkülönböztethetőek egyrészt adaptív/maladaptív szempontból, másrészt aszerint, hogy a problémamegoldó, érzelmi vagy támogatáskereső kategóriába tartoznak-e. A problémamegoldó ugye azt jelenti, hogy végiggondolom a dolgot, megpróbálok a stresszorral kezdeni valamit, például átgondolom, hogy tényleg akkora veszélyt jelent-e. Az érzelmi megküzdés azt jelenti, hogy a stresszorral igazából nem tudok mit kezdeni, de az általa kiváltott érzelemmel igen: adaptív esetben valahogy kiürítem magammal sírással vagy egy jó verssel, maladaptív esetben addig iszom, ameddig már képtelen vagyok érezni. A társas támogatás keresése azt jelenti, hogy összegyűjtöm a haverokat, rokonokat, stb., és egy darabig rájuk támaszkodom (a kutatások szerint akiknek ez nem megy, előbb dobják fel a talpukat).
 |
| forrás: ezotop.hu |
Eddig a környezet és a pszichés kompetenciák. Az igazi izgalom mégis az ún. bio-pszicho-szociális megközelítésben van. A lényeg az, hogy a testi, lelki és (társas) környezeti tényezők egyfajta egyensúlyhelyzetet képeznek, és ha valamelyiknél gáz van, az magával rántja az egész rendszert. A pozitív az, hogy ugyanígy javíthat valamelyest a rendszeren, ha egy rész viszont jól működik. Biológiai szempontból az a lényeg, hogy evolúciósan úgy fejlődtünk, hogy egy rutinból nem kezelhető, azaz stressz-helyzet felszabadítja az energiatartalékokat, felkészítvén minket arra, hogy harcoljunk vagy meneküljünk (ez a Cannon-féle vészreakció). Ha jól értem a cikket, akkor az egyik legfontosabb eleme ennek a légzés, mivel az akaratlagosan irányítható, meghatározza a szövetek anyagcseréjét, valamint visszacsatolást ad az idegrendszernek, hogy mennyire pörgesse a dolgokat (mondjuk a szívet). Ha valamilyen fizikai válasz létrejön, azaz sikerül felhasználni a test által generált plusz feszültséget, akkor örülünk. Azonban elég sok olyan élethelyzet van, amikor nem érdemes fizikai választ adni; ahogy a szerző fogalmaz, nem ütjük meg a hatalmaskodó főnököt, vagy rohanunk ki a teremből. Az eredetileg hasznos plusz feszültség hosszútávon már egyáltalán nem hasznos, és előbb utóbb biológiai elváltozásokhoz vezet. Így jönnek létre a pszichoszomatikus betegségek.
Minél gyakoribb élményünk, hogy a helyzet nem kontrollálható, annál nagyobb valószínűséggel jön létre a tanult tehetetlenség (Seligman) állapota (ami pedig a depresszióval jár kéz-kézben). Ennek az a lényege, hogy van valamilyen kellemetlen inger, amit sehogy sem tudunk megszüntetni, s végül már akkor sem próbálkozunk a megoldással, amikor a helyzet megváltozott, esetleg kedvező irányba. Azért fogalmaztam ilyen laboratóriumi nyelven, mert az elmélet eredetileg patkány-kísérletekből indult ki. Szintén állat-kísérletek a bizonyítékok rá, hogy ez a "lemerevedés" konkrét betegségekhez vezet (szív- és anyagcsere zavarok). A tanult tehetetlenségnek hála egy idő után az ember már nem is azonosítja a stresszort, és csak az általa kiváltott negatív érzést, a szorongást tapasztalja meg.
Szerencsére nem csak a tehetetlenséget, hanem a sikert is lehet tanulni. Szerencsére a pszichés egészség fizikailag is gyógyít. Szerencsére a jó társaság pszichésen is gyógyít.
Bánatomat harcban mondom el
"What don't kill ya make ya more strong"
Metallica: Broken, beat n' scarred
Na, eddig az elméleti rész. Remélhetőleg sikerült úgy összeszedni, hogy ne csak számomra tűnjön a küzdősport protektív faktornak. Egyrészt, maga a mozgás felhasználja azt a feszültséget, amit a stressz felhalmozott a szervezetben. Többek között az izmok anyagcseréjéről van szó, amire elég nagy szükség van egy párbaj során, hiszen az csak másodpercekig tart (a valóságban, nem a moziban), de közben kiköpöd a tüdődet. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy komolyabb testmozgás után bizonyos értelemben pihentebbnek szoktam magam érezni, mintha "kiizzadtam volna" a lelki terheket. Gondolom egy cikknél kicsit többet kellene átnyálaznom ahhoz, hogy ezt igazán meg tudjam érteni, és el tudjam magyarázni.
 |
| Hosszúkardvívás forrás: vk.com |
Tulajdonképpen a vívás adaptív érzelmi fókuszú megküzdés, hiszen egy máshol képződött stresszt vezetek le benne. Más szempontból azonban éppen a megküzdési kompetenciák fejlesztéséről szól. Adott egy stresszor, a párbaj. A fejed felé süvítő egy méteres acélpenge legalábbis szerintem elég komoly stresszor. Erre egyrészt fizikailag kell reagálni, tehát a vészreakció nem megy le hiába, nem akadnak meg benned az energiák. Másrészt lehet problémafókuszúan reagálni, mivel a stressz úgy küzdhető le a leghatékonyabban ebben a helyzetben, ha nem a veszély (fizikai, mert megsérülhetsz; lelki, mert veszíthetsz) miatti érzéseket próbálod valahogy kiadni magadból; hanem úgy lépsz, úgy állsz be és úgy ütsz, hogy ne találjanak el, illetve véget vetsz a helyzetnek azzal, hogy lepontozod az ellenfelet. Ez persze elég egyszerűen hangzik, de egy jó ellenféllel vívni nagyjából olyan, mintha sakkoznod kellene. A tanulási folyamat tehát az, hogy megtanulsz fenyegető helyzetben nem lemerevedni, és mivel a vívás félig agymunka, a mozgásrendszeren kívül megtanítod rá az agyad is, hogy hatékonyan működjön nyomás alatt.
Minthogy a fent hivatkozott teóriák a tanuláselméleteken alapulnak, én is innen válogatok. Ezen elgondolások szerint a kialakult szokások, attitűdök, kompetenciák hatnak más területekre is, azaz általánossá válnak. Erre alapozva az a tippem, hogy ha az ember megtanulja kezelni a küzdelemből fakadó stresszt, az segíti a többi stressz-helyzetben is. Erre példaként a 2011-es edzőtábor eredményét tudnám mondani. Az ottani sikerek segítettek erőt gyűjteni az akkori munkahelyi, egyetemi és pénzügyi problémáim leküzdésében.
Nem utolsó sorban, mint az egyértelmű, minden sport csapatba kovácsolja az embereket. Itt is van egy jókora közösség, ami a fenti elmélet szellemében protektív tényező tud lenni.
Miért küzdesz?
"Kétszer győz, ki önmagát is legyőzi."
Nem tudom kitől, de eredetileg latinul volt...
Ahogy feljebb írtam, a nehézségek leküzdésében segítséget jelentenek a lelki erősségek, attitűdök, nézetek. Régebbi terminológiával élve, a jellemről, erényekről (érdekes utat járt be a XIX. század óta a jellem kérdése). van szó Itt jön képbe a "tanult sikeresség", tágabb értelemben a pozitív pszichológia, aminek többek között Seligman is az úttörője. Ennek az egész elgondolásnak az a lényege, hogy a pszichológia már rengeteg elméletet kitalált arra, hogyan mehet tönkre az ember lelkileg, és milyen remek kis patológiák veszélyeztetnek. Talán most már ennek ellentétéről is lehetne valamit mondani, arról, hogyan lehetünk jobbak, boldogabbak, és egyáltalán, mit jelentenek ezek a fogalmak.
Itt jön képbe az erények kérdésköre, amivel Seligman is foglalkozott (biztos elfogytak a patkányai, hehe...). Az erény lényegében olyan akaratlagos pozitív attitűd (amelynek ugye van gondolkodásmódbeli, érzelmi és viselkedéses aspektusa), ami segíti az egyént abban, hogy pozitívan kapcsolódjon a környezetéhez, azaz bio-pszicho-szociális szempontból jó irányba fejlődjön. Ebből logikusan következik, hogy minden társadalomban mást jelentenek az erények, hiszen minden társadalom mást tart értéknek, helyeselt attitűdnek. Hőseink kíváncsiak voltak rá, hogy tényleg ennyire relatív-e ez a dolog, úgyhogy egy jókora elemzésbe kezdtek.
| forrás: tvn.hu |
Minden kultúrának megvan az a forrása, amelyben az értékeit rögzíti. Ilyen például a Biblia, a Korán, a Bushido, stb., a szerző itt felsorol még egy rakás könyvet. Ezekben a könyvekben tehát az áll, hogy milyen attitűdöket, erényeket kell képviselned ahhoz, hogy jó fej legyél a környezeted szemében. A kutatók azt az eredményt kapták, hogy van hat alapvető erény, ami valamilyen formában (van némi hibaszázalék, pl. bátorság alatt más-mást értenek a kultúrák) mindenhol megtalálható. A 6 erény összesen 24 erősségből áll össze, de helyhiány miatt ezeket nem írnám le teljesen, inkább ezt a hatot részletezném.
 |
| forrás: hotdog.hu |
- Bölcsesség és tudás: ez a legtágabb fogalomkör, hat erősség tartozik ide. Egyrészt a bölcsesség része, hogy az ember kíváncsi a világra, szeret tanulni, és képes a megfontolt, racionális gondolkodásra, valamint jellemzi a kreativitás. Azonban a bölcsesség-kutatások alapján egyértelműen értünk a szó alatt némi érzelmi intelligenciát is, tehát a bölcsességbe beletartozik az is, hogyan kezeljük az embereket, illetve észrevesszük a világban lévő összefüggéseket, úgymond "megértjük, mit üzen az élet".
- Bátorság: ez alatt az akarat értelmes, pozitív célok felé irányítását szokták érteni. Bátorság húzódik meg azon tettek között, amelyek esetében valamilyen nagy akadályt kell leküzdeni. Ide tartozik a merészség, ami klasszikusan azt jelenti, hogy az ember veszélyhelyzetben képes szétválasztani a félelem érzelmi és viselkedéses tüneteit. Manapság a veszély pszichés jellegű is lehet, pl. félünk a megalázástól, de azért elmegyünk az X-Faktorba... Szintén a bátorsághoz sorolják a kitartás, illetve szorgalom erősségét, mivel ott is komoly akarati erőfeszítésekre van szükség. A tisztesség, becsület és hitelesség erőssége (ez a három ugyanoda tartozik) lényegében arról szól, hogy az ember akkor is kiáll az elvei mellett, amikor nem könnyű, illetve az elveinek megfelelően él, akkor is, amikor nem könnyű. Hát, ehhez tényleg kell bátorság néha.
- Szeretet és emberség: ezt nem annyira nehéz kitalálni. Ide tartozik a kedvesség, nagylelkűség, tudományos nevén proszociális magatartás. Ennél még fontosabb a szeretet adása és elfogadása, ami a könyv szerint a mi kultúránkban kicsit furán működik, főleg a férfiaknál. Pedig minden kutatás kimutatja, hogy jót tesz az egészségnek, ha szeretünk és szeretnek.
- Igazságosság: a szerző szerint az ide tartozó erősségek a civil életben nyilvánulnak meg. Ez alapján a
Mein kampf c. bejegyzésben karikírozott emberek lényegében ezt az erényüket szeretnék fejleszteni, csak néha kicsit ostoba módon. Az első erősségnek nem sikerült igazán jó nevet találniuk, én kötelességérzetnek szoktam emlegetni, de a szerző hozzácsapja még a csapatmunka, polgárság iránti elkötelezettséget és a lojalitást is. Lényegében azt érti ez alatt, hogy az ember valamilyen nagyobb csoportnak az aktív része, és nem a pénzért, hanem valamilyen ügyért küzd velük vállvetve. A klasszikus igazságossághoz közelebb áll a másokkal való tisztesség, egyenlő elbánás elve. A szerző ide sorolja még a vezetői képességeket is. Egy kicsit azért vitatkozhatott volna vele valaki, mert ő a humánus vezetésre gondolt, ami egyfajta demokratikus, kapcsolatorientált attitűdön alapul (az igazságosság tehát csoporton belül, és más csoportokkal kapcsolatban értendő). Na már most kutatások igazolják, hogy a hatékony vezető néha nem engedheti meg magának, hogy humánus legyen. Szóval az elnevezésen még agyalhattak volna egy kicsit.
...and justice for all
(forrás: deviantart.com) - Mértékletesség: itt nem az aszketizmusról van szó, hanem az egészséges "addig nyújtózz, míg a takaród ér", illetve a "szabadság addig terjed, ameddig másokét nem korlátozza" elvekről. Ide tartozik az önuralom, amit a szerző nem csak viselkedéses, hanem érzelmi szempontból is fontosnak tart. Azaz szerinte nem elég, hogy nem csapod le a másikat, miután megütött karddal, hanem a fájdalom okozta haraggal is kezdened kell valamit. A mértékletesség erényéhez hozzátartozik még az óvatosság, körültekintés is, valamint a szerénység és alázat is. Seligman meg is jegyzi, hogy ezen a témán a nyugati társadalmak elgondolkodhatnának egy kicsit.
- Szellemiség és transzcendencia: tömören ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy hiszel "valami nagyobban". Ez lehet az, hogy rend uralkodik az univerzumban, Isten szeret téged, az ember alapvetően jó, vagy a Mikulás létezik. Ebben az erényben nagyon erős az érzelmi aspektus. Ide tartozik a szépség és kiválóság csodálata, a hálaérzet ("örülök a magas telefonszámlának, mert ez azt jelenti, hogy volt kivel beszélnem"), a remény és optimizmus, illetve ennek egy kicsit spirituálisabb vonulata, a hit. A pozitív pszichológia, meg az elmúlt évezredek megfigyelései egyébként már kimutatták, hogy a testi-lelki egészségnek ezek jót tesznek. Konkrétan a megbocsátás erőssége elég sok stresszt levesz a vállunkról, nem különben humor/játékosság, ami a pszichológusok szerint a legérettebb hárító mechanizmus. Legvégül, ehhez az erényhez tartozik a szenvedély, azon képesség, hogy teljes erőbedobással tudunk lelkesedni a dolgok iránt.
 |
| Mondasz valamit... (forrás: bagdibella.hu) |
Ha valakinek megtetszett az elmélet, van ám róla kérdőív, elérhető itt: www.authentichappiness.org
Oroszlán
"Megtaláltam a választ a kérdésemre. (...) A félelem ellentéte a szeretet."
Diénekész (Steven Pressfield: A tűz kapui)
 |
| Kép Fiore kódexéből (forrás: unsheathe.wordpress.com) |
Az idei edzőtáborban azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy én oktassam az embereket az olasz tradíciókból. E tradíciók egyik legnagyobb alakja egy Fiore dei Liberi nevű lovag, aki 1410 körül írta a kódexeit. Ez a Fiore négy "erényt" nevezett meg, amellyel egy vívónak rendelkeznie kell: erő, gyorsaság, távolságérzet és bátorság. Négy nap állt rendelkezésre, úgyhogy arra gondoltam, milyen poén lenne minden napra egy erényt, képességet kiválasztani, hogy azt fejlesszük egy kicsit. Az egyetlen pszichés jellegű a bátorság (középkori jelképe az oroszlán, és az akkoriban még valamivel menőbb szívecske), amiben benne van az önbizalom és határozottság is, ha jól értelmeztem a fordítást. Mivel a táborban van kőkemény szivatás is, például éjszakai edzések formájában, gondoltam, érdemes ezt a témát akkor elővenni, amikor áldásos tevékenységünk következtében az emberek már a padlón vannak testileg-lelkileg, és kissé nagy a stressz.
Aznap - míg a többi edzésen bemelegítettek - kényelmesen leültettem a rám bízott vívókat, és beszélgetni kezdtünk, hogy tulajdonképpen miért is csinálják ezt az egészet, hiszen pihenhetnének valami jó kis vízparton is. Előkerült hát a hat erény is, amelyeket egy rövid előadás kereteiben megismertettem velük. Aztán megkérdeztem őket, hogy számukra milyen kapcsolat lehetséges a vívás és az erények, erősségek között. Nos, mindre találtunk egy példát. Valamelyik egyértelmű volt, valamelyik kicsit erőltetett, de számomra is meglepő módon akármelyik erősségét szeretné az ember fejleszteni, a vívás erre alkalmas eszköz.
Ennek szellemében jött a következő feladat, amit a kalandterápiából nyúltam le. A kalandterápiának az a lényege, hogy az ember valamilyen megpróbáltató helyzetbe kerül, és miközben felülkerekedik azon, egy konkrét nehézségre gondol. Nyári egyetemem kipróbáltuk, akkor egy magaslatról kellett leugrani, miközben kimondtál egy nehézséget, amivel küzdesz, és persze a célállapotot. Fontos - pszichés és biztonsági szempontból is - hogy a csoport közös erővel tartott meg, biztosítókötéllel. Nagy élmény volt, szerintem ez egy jó dolog. Gondoltam biztos működik vívással is. Az edzés zárófeladata tehát az volt, hogy mielőtt belekezdesz egy párbajba, ki kell mondanod annak az erősségnek, értéknek a nevét, amiért küzdesz. Sajnos nem volt időm visszajelzéseket kérni, hogy mennyire jött be az ötlet, de talán még nem késő...
Kitekintés
Nyilvánvalóan közel sem a vívás az egyetlen szóba jöhető eszköz, aminek segítségével az ember jobbá válhat. Sőt, biztos vagyok benne, hogy sokaknak nem jönne be, hogy a lovagi ideálokat kóstolgatva fedezze fel önmagát, lehetőségeit és korlátait, erősségeit és gyengéit. Erre ott van egy csomó más tevékenység: sport, művészet, társadalmi munka, ki tudja, még az általam cinikusan szemlélt tüntetések is.
Egy dologban azonban biztos vagyok: valamire szüksége van az embernek ahhoz, hogy fejlessze magát. Nem azért, azaz nem csak azért, hogy a társadalom szép és jó legyen, mindenki szeressen minket, és unokáink is dicsőítsenek. Hanem azért, mert ezek az erősségek a pszichés immunrendszert erősítik, azaz segítenek legyűrni a stresszt. Szóval, ahogy a művelt amerikaiaktól szoktam hallani: "it's good for your health".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése