Előző hónapban megvédtem a szakdolgozatom a záróvizsgán. Azon kívül, hogy ötöst kaptam, a beszélgetés közben éreztem, hogy még mindig igaz a bíráló azon állítása, hogy "még nem ért össze teljesen". Egyrészt elgondolkodtató, hogy prezentáció megírása közben költöttem még hozzá a mondanivalómhoz, másrészt az is, hogy ez a mondanivaló még mindig nem volt elég kerek, amikor előadtam a bizottságnak.
A kiforratlanság ellenére kivételesen mégis elégedetten gondolok vissza a műre - ami nálam nem lenne éppen magától értetődő attitűd.
Ebben a bejegyzésben azt mesélem, hogyan segített pozitívan lezárni ezt a macerát egy orosz zenetanár Metallica-videóival.
Karrier
Hát sajnos nem lettem rocksztár.
Ebben talán egy kicsivel többet segített volna, ha legalább megpróbáltunk volna fellépni a bandánkkal, de feltehetően olyan kicsivel, hogy az nem lépte volna át a különbségi küszöböt.
Egy parányi vigasz lehet, hogy sok egyéb tevékenységben is ki lehet teljesedni, például írásban. Alighanem ez az önmegvalósítási törekvés terelt abba az irányba, hogy mindig olyan szakdolgozatokkal foglalkozzak, amelyek kivitelezéséhez meg kellett valami újat tanulni, mivel alapból nem értettem hozzájuk.
A "Story of my life" címet kapott bejegyzésben némi sűrített asszociációval ezt a folyamatot a Barbarossa-tervhez hasonlítottam - azt hiszem nem voltam túl pozitív hangulatban, amikor elemeztem a szakdolgozat leadásának körülményeit...!
Tény, hogy sok idő ment el ezekkel a munkákkal.
Faterom, aki összetéveszti a két lábbal a földön állást a földhözragadtsággal, ilyen típusú beszélgetéseknél korholt, hogy fölöslegesen dolgozom, úgyse olvassa majd el senki, csak adjak le valamit és legyek túl rajta. Voltak mások is, akik emlékeztettek, hogy szakképzésen már nem várnak el módszertani csodákat, ha elég részletesen és értelmesen fogalmazok, akkor simán elmesélhetem egy átlag csütörtökömet, és az is elég.
Gyanítom, hogy ezek az üzenetek eredetileg jó szándékból indultak: nyilván azt feltételezték, hogy én szenvedek ezzel a munkával, és ettől akartak megmenteni. Nagyjából úgy, ahogy a szülők is próbálják a balsorstól megmenteni a gyereküket a Negatív Gondoskodó Szülőiben megfogalmazott driverekkel. Csak ez jobban hasonlít ahhoz a manőverhez, amivel anno az érettségit devalválták nekünk, hátha akkor nem izgulunk miatta (Merjünk kicsik lenni c. bejegyzés).
Az összes ilyen tanácsnál heves ellenállást éreztem; meg voltam róla győződve, hogy bár volna gyakorlati haszna egyszerűbben kezelni a dolgokat (rutin szakdogát írni, rövidebb bejegyzéseket írni...), valahogy mégis természet ellen való cselekedet volna ez.
Nem nagyon magyarázkodtam, valószínűleg nem is fogok. Ám mégis találtam valamit, amivel azonosítani tudom ezt a történetet: egy Andrey Vasylenko nevű srác rajongói videóival kedvenc zenekaromról, a Metallicáról.
Íme.
Ebben a videóban Andrey arról beszél, hogy a zenekar kreatív munkásságából mi marad meg, mire kiadnak egy nagylemezt. Összefoglalója szerint ez többek közt két dolog miatt érdekes téma: az albumok elég ritkák, viszont az Metallica épp akkor elérhető legjobb zenéjét rögzítik. Aki ismeri a banda életútját, szerintem szintén hangsúlyozta most magában, hogy "épp akkor"...
Mondom: nem ilyenek az én szakdolgozataim is? Baromi ritkán írok ilyeneket, viszont mindig megcélzom azt a maximumot, amivel az adott szakmai felkészültséggel, idői korlátokkal, erőforrásokkal ki tudok magamból hozni.
Ez azért jobban hangzik, mint hogy "írok valamit, azt beadom, hogy ez is ki legyen pipálva"!
Na de akkor mi volt az én 2018-ban elérhető legjobb zeném?
The "Black album"
A szakképzést lezáró LP az alapképzést lezárónak a folytatása (ebből a szempontból az alcím ReLoad is lehetne, de módszertanilag korszakot váltottam, mint ők a Blacknél). Az akkori munkában a pályaválasztási döntés körülményeit vizsgáltam kérdőíves módszerrel, az átlag szakdolgozatokhoz képest összetettebb módszertannal. Ebben a módszertanban benne lett volna egy tartalomelemzéses vizsgálat, de végül az már tényleg nem fért bele. A felvett interjúkat azért legépeltem.
A dolgozatnak nem volt különösebb utóélete, egy SP-t adtam csak ki belőle a hármas tanulók pályaérettségével kapcsolatban (A közepes tanuló felel c. bejegyzésben belinkeltem).
A szakképzés első féléve után már terveztem a következő művet, és szinte evidens volt, hogy eljött az interjúk felhasználásának ideje. Maga a kreatív folyamat még vagy másfél évig tartott, de végül elkészült az új LP "Pályaválasztási interjúk kvalitatív elemzése tranzakcióanalitikus elméleteken keresztül" címmel. De asszem mégis inkább legyen "Black album".
Milyen számok vannak ezen a lemezen?
Az intrójában ott az előző dolgozat elméleti összefoglalása, kiegészítve egy új, friss elmélettel, ami a Kognitív Információfeldolgozási Modell néven fut (CIP), és arról szól, hogy milyen folyamatok zajlanak le a pályadöntési folyamat közben.
Felmerül egy kérdés: Super azt mondta, hogy a pályafejlődés egy olyan folyamat, amelyben az egyén azzá válik, amivé szeretne. Vajon milyen rétegei vannak ennek?
Az újítás mellett ott van pár feldolgozás olyan klasszikusokból, mint a tranzakcióanalízis én-állapotai, a sorskönyvi mátrix és driver-elmélet, ezek itt a blogon is megfordultak már.
Aztán bejön egy elég új sorskönyvi elmélet, Erskine Helyettesítő rendszere. Ez az elmélet egy kicsit már rokon a kognitív (és Gestalt) elképzelésekkel (amelyeken a CIP is alapul): azt állítja, hogy a sorskönyv hiedelmeken keresztül nyilvánul meg, amelyeket önmagunkkal, az élettel, másokkal kapcsolatban alakítunk ki gyerekkorban, és hajlamosak vagyunk ezeken keresztül kiértékelni a tapasztalatainkat. Így néz ki:
A lemez lényegi része itt jön: bemutatok négy történetet egy-egy interjúrészleten keresztül, amelyeket ezeken az elméleteken keresztül elemzek, kb. úgy, mint egy novellát. A feltételezett sorskönyvi hiedelmek alapján egy kicsit elmélkedünk, hogy milyen fejlődési potenciál van az alanyokban, ha tanácsadásra jönnének, hogyan lenne érdemes segíteni nekik, stb.
Aztán jön egy összecsapott outtro, amin lehet érezni, hogy ezen a ponton már nagyon fontos volt, hogy az album karácsonykor a polcokon legyen. Olyanok vannak benne, hogy a pályadöntési elakadások magyarázhatók sorskönyvi hiedelmekkel, illetve egyes sorskönyvi elemek, mint például a driver kiválasztások során is hasznosak lehetnek, az elmélet alkotója, Kahler legalábbis elég jól megszedte magát a NASA-val való közös munka során.
Ettől függetlenül a bemutatókoncertre készüléskor kijött, hogy ez a setlist valahogy mégsem teljes. Mi a lényege ennek az egésznek?
Itt jön be a szerződéses modell, ami a Búcsú a fegyverektől c. bejegyzés óta van velünk:
Ez az ábra ugyanis tovább komplikálható. A mellékelt rajzon azok a szerződés-elemek láthatók, amelyek többé-kevésbé tudatosak. Amikor azt mondod, hogy "eljöttem konzultációra, hogy azzá váljak, amivé szeretnék", és felvázolod, hogy mi lenne az, aztán teszteltek és elmélkedtek, akkor ezeken a vonalakon dolgoztok. Ám a képen látható színes vonalaknak van egy-egy szaggatott változata is, amelyek nem tudatos, hiedelmek által vezérelt folyamatokat jelentenek. Ezek alapján pedig lehetséges, hogy a konzultáció során nem azzá válsz, amivé tudatosan szeretnél, hanem azzá, ami felé a gyerekkorodban kialakított sorskönyved hajt.
Hát ezt akartam ezzel a dolgozattal mondani, végül a védésre sikerült is teljessé tenni, főleg, amikor a példa kedvéért behoztam a driverekhez kapcsolódó, de a dolgozatban nem szereplő sorskönyvi folyamatokat is (ezekről az Elmúlt a legénykor c. bejegyzésben olvashatsz). Asszem ebből az látszott, hogy nem működtem eléggé együtt a producerekkel (=konzulensek), viszont egész jól tudok jammelni...
Alkotói folyamat
Hogy állt össze ez a dolgozat? Mivel olyan dolgokkal akartam foglalkozni, amelyekhez amúgy olyan nagyon nem értek, mondhatjuk, hogy szeletenként.
Ezen a ponton érdemes megismerni a riff fogalmát, ami a metál számok alapját jelentő, rövid, ritmusos, ismétlődő részleteket jelenti. Vagy valami ilyesmi, a wikipedián értelmesen leírják. A szakdolgozatban a rövid elméleti kitételek számítanak riffnek, amelyeket kombinálva megszületnek a fejezetek, azokból pedig egy koncept album.
De hol kísérletezem a riffekkel úgy, mint a Metallica a Presidióban?
Többek között itt, a blogon. Ahogy a leadáskor írt bejegyzésben említettem, egyes bejegyzések egyértelműen a szakirodalmazás hatása alatt születtek. A bejegyzésekben próbálgattam az olvasott elméleteket: mennyire tudom életszerűvé, használhatóvá, logikussá formálni őket úgy, hogy passzoljanak a többihez? Sőt, igazából egy-két riff valószínűleg már az előtt megszületett, hogy tudtam volna, szakdolgozatot fogok írni (révén a blogot az alapszakos szakdoga leadása után indítottam bő fél évvel).
Ezeket aztán vittem koncertekre: ha egy konzultáció során eszembe jutott az elmélet, megosztottam a kliensemmel, és beszélgettünk róla, hogy ő hogy van ezzel. Ha egy esetmegbeszélőn beugrott, hoztam rögtön.
Így kialakult egy olyan gyűjtemény, ami tetszik a közönségnek (=segít megoldani a problémát, amivel jött) és a többi zenésznek (=inspirálja őket a problémamegoldásban).
Alighanem ennek a munkastílusnak, és az előző szakdolgozat folytatásának köszönhető, hogy időnként ismételgetem magam.
De üsse kő, Andrey meglátása szerint nálam nagyobb emberek is elkövetik ezt!
Ebben a két videóban Andrey azt fejtegeti, hogyan hasznosítja újra a banda néhány régi riffjét. Ezek közül némelyik inkább továbbfejlesztésnek tűnik, néhány nosztalgiának, néhány pedig sajna a kreatív források kiapadásának...
Összességében, miért volt jó nekem ez a gondolatsor?
Mert egyetértek azzal, hogy bőven lett volna még hova fejlődnie a dolgozatomnak. Viszont valamennyire a tanácsadókkal is, hogy nem reális sokáig nyújtani ezt a témát. Ilyen életkörülmények között pedig még olyan sok munka kellett volna ennél jobb teljesítményhez, ami pillanatnyilag lehetetlen.
A leadáskor írt bejegyzést értelmezve jól látható, hogy ez a sztori érhetett volna olyan keserű véget, mint Sziszifuszé, a "Majdnem" sorskönyvi folyamat szerint. Ezt az elégedetlenséget, hiábavalóságot úsztam meg azzal, hogy ezek a videók segítettek átformálni a teljesítményemmel kapcsolatos vélekedéseket.
Köszönöm Andrey, köszönöm Metallica!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése