Az év röviden
Méltán neheztelünk 2020-ra, de igazából engem már 2019 (A motiváció éve) is lemerített, így aránylag kevés erőforrással ugrottam neki az előző évnek. Voltak törekvések a kiapadt raktárak feltöltésére, de aztán jött a Covid, ami remek katalizátor volt a munkahelyi feszültségekhez és életvezetési problematikákhoz.
Lehet, hogy érdemes lett volna külön taget csinálni neki, de úgy látszik, optimista módon nem gondoltam rá, hogy elég sokáig itt lesz köztünk a vírus ahhoz, hogy hosszú távra tervezzek vele. Pár bejegyzés azért született a témában: a Phobos a pánik terjedéséről, amit azért is írtam meg később, mert ezt a sztorit inkább kívülállóként néztem. Jobban megérintett az a tapasztalat, hogy a vezető pozícióban lévők elég nehezen reagálták le a közben kihirdetett karantén-helyzetet. Ezt többé-kevésbé vicces bejegyzésnek szántam, például a különböző generációkból kiemelkedő karaktereket kutyákkal ábrázoltam. Eközben azért bennem is megfordult, hogy enyém lesz az egyik bedőlt pozíció ebben a Kaszálásnak elkeresztelt cikkben. Szerencsére volt mi elterelje a figyelmem erről az aggodalomról. A romló mentálhigiénés helyzetem! Általánosságban, a karantén nem volt kifejezetten szórakoztató, az meg inkább csak fokozta ezt a remek állapotot, hogy az amúgy is problémás önoptimalizációs kényszert kihasználva próbáltak nekünk eladni mindenféle önképzési lehetőségeket, hogy még többet hozzunk ki belőle (Kicsit szomorkás a hangulatom máma c. bejegyzés). Végülis ez is jó volt valamire: illusztrálta a terápiás mikro-agresszió fogalmát.
Valamikor nyáron érte el a tetőzését a rossz hangulat, ott egy ideig fel is hagytam a bloggerkedéssel. Amúgy is sok melóm volt, például IV. Béla példáját követve igyekeztem működőképes állapotba hozni a munkahelyemet szeptemberre. Asszem ennek az időszaknak köszönhető, hogy a Spotify éves összefoglalója alapján a Berserker at the Stamford Bridge című party-nótát hallgattam a legtöbbet, ami dióhéjban arról a viking fickóról szól, aki úgy volt vele, hogy ha már körbezárták őket az angolok, akkor legalább csatában hal meg. Fun times.
Végül jobban jártam, mint a dalban megörökített berzerker, és a munkahelyi krízis fokozatosan oldódott. Nem is tért vissza itt a blogon. Valószínűleg az is segített kimászni a gödörből, hogy nyáron elmentem egy kollégához, de most nem tanulni, hanem összeszedni magam.
A blog személyes oldalát ez fel is erősítette: az év utolsó bejegyzéseit az önismereti elmélkedések ihlették (Kapudrog, Nem ez voltál, Tsalád).
Mégis, a második félévet végigkövető téma inkább politikai jellegű volt: ősszel a kormánypárti erők offenzívát indítottak a pszichológus-képzés és az ahhoz kapcsolódó értékrend ellen (főleg a Kulturkampwagen mk IV és Mennyei királyság c. bejegyzésekben volt központi téma). Amellett, hogy volt bennem egy ilyen "egyétek, amit főztetek" érzés, elég nehéz volt innentől szarkazmus nélkül emlegetni a pályaidentitásomat formáló vélt és valós erőket.
Végül ez a politikai balhé is elcsitult, a munkahelyemre meg egész jó érzés most bejárni.
De azért kellett egy kis life-hack, hogy valami jót is el tudjak mondani az évről!
Alkotóképesség
A life-hack, amivel sikerült valami pozitívat kihozni az évből, részemről az önfejlesztés volt.
Ezen a ponton valószínűleg érdemes eloszlatni egy ellentmondást: fent hivatkoztam erre az önoptimalizációs kényszerre, ami a mostanában sokak által olvasott cikk szerint a kiégés egyik biztos receptje. Az önoptimalizáció ebben a cikkben azt jelenti, hogy folyamatosan tökéletesítened kell magadat ahhoz, hogy úgymond játékban tudj maradni. Az önfejlesztésnek ez a formája másoknak szól: azért diétázol, hogy mások elismerését gyűjtsd be, azért önkénteskedsz, hogy az önéletrajzodban legyen egy fejezet, ami az elkötelezettséged és az társadalmi érzékenységed is bemutatja egyszerre, azért mész el tanfolyamra, hogy előnybe kerülj az állásinterjún. Mivel az életterek összemosódtak, ezért a magánéletedben is folyamatos AC-n vagy. Ez amúgy is kimerítő, egy karantén alatt meg főleg.
Amit én csináltam az előző évben, az inkább a stressz-megküzdés egy formája.
Van egy pszichológiai immunrendszer nevű elmélet, amit régebbi bejegyzésekben sokszor hivatkozgattam, csak nem emlékszem pontosan melyikekben, úgyhogy nem tudom belinkelni. A lényeg, hogy számos olyan lelki kompetencia van, ami segít enyhíteni, átformálni, hárítani, esetleg felhasználni a ránk nehezedő pszichés nyomást. Ezek a kompetenciák három nagyobb csoportba sorolhatók: Megközelítő-monitorozó rendszer, Alkotó-végrehajtó rendszer és Önszabályzó rendszer (ezzel a felosztással kíséreltem valami megnyugtatót mondani a hallgatóknak az eddigi egyetlen munkahelyi videónkban).
A Megközelítő rendszer lényegében a világképedről szól, az van benne, ahogyan gondolkozol róla és a benne élt életedről. Abból kiindulva, hogy az első félévet én nagyjából a sztálingrádi ostromhoz hasonlítottam, német oldalról, sejthető, hogy nem a pozitív gondolkodásom segít a stressz legyőzésében.
Az Önszabályzó rendszerhez az érzelemszabályó készségeid tartoznak. Végülis a fentebb említett berzerker-történet akár ez is lehetne, mert abban az értelemben nem omlottam össze, hogy igyekeztem gyorsan és hatékonyan kijavítani a hibákat. De hát aki ismer, az tudja, hogy az önszabályzás mégsem tartozik a szuperképességeim közé.
Az Alkotó-végrehajtó rendszer szól arról, hogy kitalálsz új eszközöket, új megoldásokat, analógiákat. Ez kiegészül azzal, hogy ezekbe be tudsz vonni másokat is. A karantén elején ez még a munkahelyen is ment, de igazából az egyik hobbi projektem, a vívós önismeretei edzés (This is the way c. bejegyzés) volt az, ahol ez igazán jól működött. Ebből a rendszerből a leginkább talán a leleményességnek elkeresztelt tulajdonságra támaszkodtam, mely egyrészt új ötletekről szól, másrészt a tanultak átstrukturálásáról oly módon, ami aztán alkalmas lehet a stresszel való szembenézésre.
Ez utóbbi a leglényegesebb a 2020-as megküzdési kísérleteimből: tanulni új dolgokat azért, hogy inspirációt, erőt tudjak meríteni belőlük olyan problémákhoz, mint a karrierrel kapcsolatos kétségek.
Ezt az erfőrrást egy új narratíva képében kaptam meg, amit a karrier szempontjából alighanem legkevésbé hasznosítható új hobbim, a kézműves sörfőzés adott. Ez a fajta tevékenység ugyanis egy olyan hozzáállást kíván, ami - véleményem szerint - a pályafejlődésben is hasznos.
Műkedvelő
Az okfejtést egy vallomással kell kezdenem: gyakran, amikor "kézművességről" beszélek, igazából az "amatőr" kifejezés eredeti értelmében gondolkodom. A manapság többnyire pejoratív szó alapvetően arra a műkedvelőre utalt, aki szeretetből, érdeklődésből, nem professzionális szinten gyakorol valamilyen művészetet/mesterséget.
Az én esetemben ilyen önfejlesztő és mások kreatív erőfeszítései előtt tisztelgő elfoglaltság (volt valaha...) például a garázszenekar, fan fiction, a hosszúkardvívás, vagy újabban a sörfőzés. Pályaválasztási értelemben egyikkel sem volt tervem, noha igaz, hogy a pályaválasztáshoz szükséges önismeretet mind előbbre mozdítja.
Valószínűleg azért sem jön könnyen számra a köznyelvben gyenge színvonalra utaló "amatőr" szó, mert számomra fontos értékek rejlenek ezekben a hobbikban. Tiszteletadás és alázat egy oldalról: ahogyan az is fontos, hogy jelentést adjunk az életünknek, az is számít, hogy értékelni tudjuk mások műveit, a mienk fölé emelkedő teljesítményét. Önfejlesztés pedig abból a szempontból, hogy ha aktívan kapcsolódunk valamihez, amit nagyra tartunk, azzal olyan célokat jelölünk ki magunknak, amelyek eléréséhez fejlődnünk kell.
Kézműves minőség
Itt, a célok témájánál sajnos le is kell kanyarodjunk a kézművesség saját értelmezéséről, révén ennek a fogalomnak nem csak ilyen eszmei jelentése van.
Visszatérve kézműves sörökhöz, szükséges is kicsit pontosítani: bár eredetileg ez egy menő dolog, de az igazán menő sörfőzők ma már ún. kraft sört főznek. Némi történelmi bevezető után ugyanis megtudtam, hogy a "kézműves" szó felhigult, és ma már csak arra garancia, amit szó szerint jelent: a gyártó a kis kezeivel készítette a terméket. Tehát ha itthon főzök valami lőrét, akkor arra mondhatom, hogy kézműves sör, miközben a profi eszközökkel és szakértelemmel, magasan a nagyüzemi termékek nívója feletti sörök is kézművesnek számítanak. Mivel sok házisörfőző az árképzésbe is beépítette ezt a fogalmi rugalmasságot, a kézműves sör lehet a drága gagyi és a prémium minőség is, attól függ, szerencsénk van-e.
Kézműves kereslet
Na jó, de tényleg nem lehet nagy üzemben gyártani prémiumot? Hát hogy ne lehetne! Csak ahhoz nagy kereslet is kell. A kézműves sör pedig jellemzően olyan típusokat jelent, amiről az egyszeri sörivó még csak nem is hallott, tehát meg se fogja venni - így pedig nem igazán éri meg egy gyártósort szentelni az ügynek. Egy mikro sörfőzde viszont megengedheti magának, hogy a mainstreamtől eltérő típusokat és minőséget produkáljon, révén ekkora mennyiséggel simán lehet kisérletezni.
Valami hasonló lehetett a '90-es években, amikor még a négy fal között egy csomó wannabe programozó fejlesztett ilyen indie játékokat, amelyek túl sötét humorral voltak megfűszerezve ahhoz, hogy egy stúdió fejlesszen ilyeneket (aztán jött a Carmageddon). Ezek amúgy nem is voltak olyan nagy számok technológiai szempontból, de a tartalom miatt lelkesen játszottunk velük, akár milyen gyenge volt a grafika.
Ha verseny szempontjából nézzük a dolgokat, a kézművesség tehát az alternatívát jelenti: nem a nagypályán győzi le a nagyokat, hanem azon, amelyeken azok nem is tudnak elindulni (és így lett a gerillákból kézműves hadsereg...). Ha nagyon sok teret nyernek, akkor ez akár amolyan forradalomba is átmehet: tíz éve például még csak kézműves sörként vehettél IPA-t, ma már a legtöbb gyártónak van saját terméke a kategóriában.
Kézműves pszichológus
Nem hiszem, hogy a névjegyemre ráírnám ezt a szóösszetételt; de igen, a mai bejegyzés lényegében erről szól.
Ahogy eddig levezettem, számomra a "kézműves" fogalom mögött a téma szeretete, az alázat, magas színvonal (vagy annak eladott bóvli), önmagunk fejlesztése és az egyedi igények állnak.
Azt hiszem, ezek az értékek nagyon is jelen vannak a pszichológiai tanácsadásban. Bár ősszel ugye többször is felmerültek olyan hírek, hogy a szakmának mindenre is van egy álláspontja, amit éveken át erőszakolnak le a pszichológus hallgatók torkán, valójában annyi különböző ág és válasz van ebben a tudományban, hogy igen nehéz magabiztosnak lenni a gyakorlójaként.
Tényleg lehet érezni, hogy van egy mainstream pszichológia, ami sok kérdésre nem csak keresi, de meg is adja a válaszokat. Ám egy tanácsadás során előbb-utóbb mégiscsak előkerülnek az egyedi igények, amikor a kliensre kell optimalizálni a stílust, a fókuszt, a szakmai forrásokat, és azokat a gyakorlatokat és költői képeket, amelyek segítségével a tudomány és az ő élethelyzete találkoznak egymással.
Ilyenkor lehet valami olyasmit érezni, mint amit a kézműves sörfőző - állítólag - kb. 50 sör legyártása után érez: tudod már, hogy mit kell csinálni a malátával, komlóval, élesztővel, de hogy lesz ebből olyan sör, ami az általad megcélzott ízlésre van szabva? Rengeteg kisérletezés, tapasztalat, utánajárás kell, hogy ezt a kérdést meg tudd válaszolni.
Ami a tanácsadásban komplikáltabb, hogy nehezebben derül ki - számodra is - ha túlárazott gagyit adsz el a kézművesség égisze alatt. Ha sört főzöl, akkor azt legalább megkóstolhatja egy szakértő, de honnan fogod tudni, hogy az általad felépített tanácsadási folyamat tényleg jó? Nyilván, ha a kliensnek "ízlik", az tekinthető sikernek, de hát te is emlékszel rá, hogy műkedvelővé kellett válnod ahhoz, hogy az egyetemista korodban csak ünnepnapokra vásárolt Drehert a megfelelő polcra helyezd...
Úgyhogy nincs más választásod, alázatos kézművesként folyamatosan javítod a meglévő receptjeidet, és próbálsz ki újakat. Mindegy, hány sört adtál el, hányan kérnek tőled tanácsot, ennek a folyamatnak nincs vége.
Új receptek, új alapanyagok
2020 egyáltalán nem volt egy barátságos év. Amikor a vírus elkezdte kimutatni a foga fehérjét, az én üzenőfalamat is ellepték az ajánlatok, hogy képezzem magam, és legyen saját webshopom. Meséltem is róla, hogy mennyire örültem a lehetőségnek, de viccen kívül: egy-kettő tényleg segített ebből a citromból limonádét facsarni.
Ha már az év elvette a lehetőséget, hogy az önfejlesztés a megszokott keretekben menjen tovább, legalább akadt pár, amelyekkel új alapanyagokkal, receptekkel egészíthettem ki a tudományom. Engedelmetekkel, ilyen instagram-sztori szinten megosztanék pár dolgot, amivel tavaly egészítettem ki a világképem.
A legelső igazából még a lezárások előttről való: ez a sématerápiás képzés 2. modulja. Ha a kézműves allegóriát használjuk, itt megtanultam jobban főzni azt a sörtípust, ami amúgy is az egyik kedvencem.
Ha időrendi sorrendben haladunk, a következő kurzus egy vezetőképzés. Ezt még a karantén előtt kezdtem el, de már abban fejeztem be. Korábban is próbálkoztam képezni magam, de nagy áttörés nem volt. Menet közben rájöttem, hogy bár több közösségben választottak a dolgok élére, ez javarészt azért volt, mert nem nagyon volt miből válogatni. Egy haverom anekdotája alapján az egyik csepeli kézműves sörfőző régen a helyi alkoholistáknak gyártott elég gyenge minőségű söröket. Tekintettel a klientúra fizetőképességére, a kereslet és a kínálat így is találkozott. De amikor a söröző úgy döntött, hogy megveti a lábát a Körúton, hirtelen muszáj volt új receptek után nézni...
Hát így voltam én is ezzel: most, hogy már valaki fizet is érte, hogy vezetőként bontogassam a szárnyaimat, ideje valami ihatót kotyvasztani.
Gondolom mondanom se kell, hogy 2020-ban bármilyen vezetőképzés eső után köpönyeg lenne, főleg, hogy egy ilyen képzésen is úgymond malátát, komlót meg recepteket kapsz, meg egy két gyakorlatot, de attól még nem tudsz főzni. Profi módon biztos nem.
A munkahelyi ragnarök így elég bénítóan hatott rám is, amire az egyik legrégebbi megküzdési módomat vettem elő: szerezzünk inspirációt valami egész más területről! Így végül tényleg elkezdtem sört főzni otthon, és végignéztem egy ehhez kapcsolódó webinárt. Bizonyos értelemben ezért a dologért vagyok a leghálásabb, mert egyrészt van kézzelfogható eredménye, másrészt a bimbózó depresszióból ez lökdösött a "megcsináljuk, bazmeg" attitűd irányába. Ez már csak azért is kellett, mert ez az attitűd terelt abba az irányba, hogy ezúttal ne házon belüli filozofálgatással kezeljem a válságaimat, hanem forduljak pszichológushoz, "mint minden rendes ember".
Ahogy a járvány és a hozzá kapcsolódó problémák tovább randalíroztak, felmerült bennem, hogy ha a történelem ebbe az irányba alakul, valószínűleg lesz egy-két csavar még a karrieremben. Talán a pszichológia átkerül a kézművesség "kisüzemi" éretelemben vett kategóriájába, és másodállásban fog már csak működtetni, és a bevételeim nagyobbik része másból jön majd. Végülis, az osztályvezetőség igazából egy másik skillsetet igényel, amiket kézműves keretek között fejlesztettem, az AE elnökeként. Kölyök koromban volt egy másik kézműves hobbim, amiből talán pénzt lehet csinálni: a programozás. Az pedig egy olyan meló, amit valószínűleg nem tarol le egy karantén, úgyhogy jelen történelmi kontextusban érdemesnek tűnt egy próbát tenni, hátha a rég gyakorolt kompetenciák a jelenkorban is jók még valamire...
A tanfolyamok mellett persze olvastam is ezt-azt, de ezeket éreztem a legnagyobb sikernek.
Azt hiszem, sikerült kihozni az előző évből valami pluszt, ami - ki tudja - a jövőben még alakítani fogja a karrierem, akár a pszichológus-félét, akár az "adaptív" verziót.
Ti hogy vagytok ezzel? A ti karriereteknek is van kézműves oldala? Van valamilyen plusz önfejlesztés, amit kvázi hobbiként tesztek bele a szakmátokba? Vagy van olyan hobbitok, ami akár egy másik szakma felé is terelhetne, ha úgy hozná az élet?
...azért remélem, 2021-ben nem hozza úgy. Mégiscsak nagyobb öröm ezeket a döntéseket belső indíttatásból meghozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése