Kollaboráns

Ezzel a "rabszolga-törvénnyel" kezdődött a történet, ami elérte az állampolgári érzékenységem küszöbét, és a szokottnál nagyobb figyelmet szenteltem neki, beleértve a parlamenti próbálkozásokat, médiaközvetítéseket, illetve azok hiányát. 

Végül a téma már jobban érdekelt, mint a karácsony, meg a többi cikkem. Az érzelmi és gondolati hullámvasút ugyanis ahhoz vezetett, hogy újra elkezdjem foltozgatni szakmai és állampolgári önazonosságomat...

Story of my life

Múlt héten hosszú küzdelem után leadtam a szakdolgozatomat.

Mondhatnánk, hogy ez öröm, "a gép forog, az alkotó pihen", mint általában egy nagy projekt lezárásakor. Szerencsére az én életem ennél több fordulatot tartalmaz, így közel sem biztos, hogy a közeljövőben le tudom zárni a szakképzést, azaz volt értelme ennyi mindent feláldozni a dolgozat kedvéért.

Annyi előny biztos volt benne, hogy felismertem egy játszmámat, egy olyasfélét, amit nagyon sok kliensem művel még. Íme a saját élmény: autoritás-konfliktus egy egyetemmel!

Minden út ide vezetett #4 (Eshtar - Erkölcs, szégyen és feloldozás)

Két évvel ezelőtt írtam az Eshtar című sci-fi/fantasy keresztezésről, amit az egyik pajtásomnak köszönhet a világ. A három részes monstre- bejegyzéssorozatban meséltem el, hogy mi fogott meg a műben. Ezzel ki is merítettem a mondanivalómat. Most kijött a harmadik, befejező rész, és a szerző kérdezte, volna-e kedvem erről is írni? Mondom, ha van valami új, valami, amiről érdekes elmélkedni egy kicsit, akkor miért ne?

Nos, nem csont nélkül, de a történet megtett egy olyan lépést, ami megér egy misét.
…na jó, kettőt.

Kelletlen

Gyors összefoglalás: ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy miért vágjuk magunk alatt a fát, amikor azt mondjuk, hogy valamit meg "kell" tenni.

A kifejtésben pedig szó lesz arról, hogy ez azért van, mert ez egy félreismerés, és a valóságban nincs annyi kötelesség, mint amennyit képzelünk, illetve nem pontosan úgy, ahogy képzeljük.

Arról is, hogy az egyetemisták között a "kell", a halogatás és a bűntudat érthetően hot topic, és arról is, hogy pont ezzel a bloggal hogy alakult ki egy megosztható sajátélményem a témában.

Elmúlt a legénykor

Mifelénk most legénybúcsú-szezon van. Gyakorlatilag minden hétvégén falkába verődünk, hogy elgyászoljuk a fiatalságot, és megünnepeljük a Hős szimbolikus halálát és újjászületését (ha egy kicsit sikerül többet inni, akkor nem is annyira szimbolikus ez a dolog).

Ebből a Hős-témából sejthetitek, hogy ennyi turnézás után elkezdtem elmélkedni azon, hogy pszichésen milyen témák kapcsolódhatnak ide.

A következő bejegyzés az életfejezet-váltásokat és a sorskönyvi folyamatokat mutatja be!

Esse quam videri

Most olyan bejegyzést írok, mint máshol a "pszichológus szemmel" rovat, azzal a különbséggel, hogy nem látogatóként, hanem szervezőként írok egy rendezvényről. Ez konkrétan a vívóegyesületünk éves edzőtábora, amelyben én vezettem a reneszánsz olasz kardforgatás rejtelmeibe bevezető edzést. És ha már úgyis kacérkodunk a harcművészet gondolatával, miért ne vihetnénk bele a dologba egy kis lelki gyakorlatot?
Az alábbi sorok tehát arról szólnak, hogy milyen, amikor egy pszichológus végzettségű ember segít neked előcsalogatni a benned nyugvó lovagot.

Nach

#gdpr #trianon #választások

Ennek a bejegyzésnek elsődleges célja, hogy a Nagy Testvér lássa, hogy közzétettem az oldalon, hogy ő elküldte az adatvédelmi szabályokat.

Ehhez hozzácsapódott némi észrevétel az új szabályzatok bevezetéséről, amibe belesűrűsödtek a mostanában némiképp borongós nemzetkarakterológiai meglátásaim arról, hogy milyen jól fel tudunk készülni a változásokra.