Virágot Algernonnak

Az elmúlt héten jött pár megszívlelendő visszajelzés a bloggerkedésemmel kapcsolatban, mégpedig olyanoktól, akik tutira nem csak a képek miatt járnak fel ide. Egybehangzó vélemény, hogy jó olvasni a bejegyzéseket, csak nagyon hosszúak. Ha azt szeretném, hogy többen ismerjék meg a mondanivalómat, akkor talán érdemes volna fogyasztható mennyiségben prezentálni. Mókás dolog ez, mivel pont én vagyok az az ember, aki amúgy a tőlem megszokott hosszúság felét se olvassa végig, mert az már könyv, azt meg csak nyomtatott verzióban kezdem el... Nem tehetek róla, időnként megszalad a tollam, legyen szó bejegyzésről, szerepjátékos hozzászólásról, szakdolgozatról, egyéb írásokról...

Talán megoldás lenne, hogy szétszedném a témát több kicsi bejegyzésre. Megpróbálom. A mai téma az érettségi, amivel kapcsolatban már megfogalmaztam pár gondolatot, de mivel vannak újabbak, konkrétan az értékekkel, énképpel és a gondolkodásmóddal kapcsolatban, ezzel kezdem. Valószínűleg mostanában lesz pár sulis bejegyzés...

Blöff

Mindjárt egy vallomással kezdeném: a címben szereplő könyvet nem olvastam, csak sokan meséltek nekem róla. Ha rajtam kívül valaki szintén ilyen hiányosságokkal küszködik, akkor érdemes lehet a rövid összefoglalót átböngészni. Szóval ezúttal nem akarok lebukni azzal, hogy másodkézből vett információkkal dolgozom, inkább kiterítem a lapjaimat.

Ezúttal. Van egy érettségizős anekdotám. Az emelt szinten volt mindenféle izgalmas dolog, amivel a középiskolai oktatásban én nem találkoztam, ilyen volt az Iskola a határon (Ottlik) c. regény is. Hallani ugyan hallottam róla valamit, de nem adták fel nekünk. Az előkészítőn dumáltam egy sráccal, ő mondta, hogy olvassam el, jó könyv. Mondom, rendben. Ha sikeres lesz a szintemelő, elolvasom, most már nincs rá időm, ha eddig nem piszkáltak vele, valószínűleg nem is olyan lényeges.

Na, mit húztam szóbelin? "Elemezze az Iskola a határon c. művet!"

A mai napig nem tanultam meg pókerezni, de akkor összegyűjtöttem minden tehetségemet, és úgy döntöttem, hogy blöffölök. Mert bár a könyvet tényleg nem olvastam, de a vele kapcsolatos elemzéseket igen, és olyan jól sikerült őket megérteni, hogy még önálló gondolataim is lettek a végére. Úgy döntöttem, be is vetek mindent, ami van.

Mostanában Mérő László Mindenki másképp egyforma c. könyvét lapozgatom, onnan jött ez a blöff-téma. A blöff nem hazugság. A hazugság valamilyen valótlan állítást jelent, a blöff pedig nem tartalmaz állítást, csak némi "ráutaló magatartást". Esetünkben az hazugság lett volna, ha az mondom, hogy olvastam a könyvet. Nem mondtam ilyet. Azt sem, hogy nem olvastam. Majd a bizottság eldönti, hogy mit hisz. Ez a blöff.

forrás: poker.hu

Nem akarok adós maradni a történet végével, bár mint sejthető, ez is egy olyan sztori, amin az ember csak évek távlatából tud őszintén nevetni. Elég jól feleltem, gyanúsan jól. Gondolom feltűnt, hogy mindenféle nagy összefüggésről beszélek, olyan vagyok, mint egy élő lexikon, de a cselekményről, szereplőkről nem nagyon beszélek. Úgy döntöttek, hogy tisztázzák a kérdést, én pedig blöffölni hajlandó voltam, de hazudni nem. Így húztam második tételt. A szintemelő mégis sikerült valahogy, úgyhogy hűen a korábbi ígéretemhez, elolvastam az Iskola a határont. Tényleg jó könyv, a fene egye meg, megspórolhattam volna magamnak azt a pár kínos percet...

Blöffölnek a mi diákjaink is nagy erőkkel. Ezen nem is akad ki senki, mivel az érettségi pont arról szól, hogy érett vagy, aminek egy része, hogy képes vagy ezekre a manőverekre, mivel ismered a játékszabályokat és a lapokat. Mellesleg, az egyetemen amúgy is szükséged lesz erre, mivel kizárt, hogy mindent elolvasol és megtanulsz, mellette dolgozol, illetve csak a rendszerigazolás kedvéért betérsz egy romkocsmába is.

Intelligencia

Hogy jön ide egy olyan könyv, a Virágot Algernonnak? Az alapján, amit tudok a műről, a történet lényege

az, hogy a főszereplő valamilyen csodaszer hatására értelmi fogyatékosból zsenivé avanzsál, és a felturbózott kognitív folyamatoknak köszönhetően az énképe is komoly változásokon megy keresztül. Másképp látja a saját helyét a világban, megért összefüggéseket, amelyeknek addig a létezéséről sem tudott. Sajnos nem olvastam a könyvet, úgyhogy nem tudom, hogy a megnövekedett IQ-t hogyan tanulja meg használni a főhős. Csak mert az intelligencia önmagában nem elegendő, meg kell ismerkedni néhány heurisztikával ahhoz, hogy eredményesen tudjuk használni. Itt van a polcon Mérő tanár úr egy másik könyve, az Emberi gondolkodás, amiben elég részletesen ír az intelligencia kérdéséről. Ahogy páran fogalmaztak, az "intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek". Hát, pontosabban tényleg nem lehet megfogalmazni, mivel annak ellenére, hogy a kutatások alapján mindenki nagyjából ugyanúgy érti  fogalmat, jól definiálni még nem sikerült. Egyrészt értünk alatta adottságokat, de benne van az is, hogy az intelligens ember képes használni az adottságait, azaz a született és tanult dolgok szinkronban vannak.

A minap rájöttem, hogy az intelligencia jó mutatója lehet, hogy az ember képes-e blöffölni egy töri vagy egy magyar tétellel. A humán tantárgyakat sokan lenézik, mert ott lehet maszatolni, mert nem egzaktak. Ezzel nem szállok vitába, viszont állítom, hogy éppen ez a "maszatolási lehetőség" igényli az intelligenciát. Tény, hogy meg lehet oldani egy feleletet magolással, akár ötösre is; igazság szerint szerintem inkább ez a baj ezekkel a tantárgyakkal. Én épp ezért szoktam kérdezni minden feleletnél, mert meg akarok arról bizonyosodni, hogy gondolkodó ember ül előttem, aki tudja, miről beszél, akinek jelent valamit az anyag. Kockázatos, mert nagyon kínos, amikor pont az érettségin bukik le valaki, hogy blöffölt, és igazából ő az egészből nem ért semmit.

Hermeneutika

Képzavar: Jöttünk, láttunk, visszamennénk

Hadd érzékeltessem ezt két friss élményemmel! Hallottam egy feleletet I. Károly (akit Károly Róbertnek tanultunk, de állítólag az már nem aktuális név) uralkodásáról, valamint az Antigónéról. A tárgyi tudás egyik esetben sem volt 100%, de ez igazából megbocsátható, blöffölni ér. Na, megtudtam, hogy Károly a nép javát akarta szolgálni. És hogyan? Adócsökkentéssel, meg közteherviseléssel, hogy "nehogy már az legyen, hogy a gazdag nem fizet semmit, a szegények meg alig tudnak megélni". Kicsit az volt az érzésem, hogy szó van itt Mátyás királyról, egy- vagy kétkulcsos adóról, rezsicsökkentésről, szóval mindenről, csak I. Károlyról nem. Ebből alakult ki a második megérzésem, hogy én lassan kiabálni fogok, hogy "nem érted, hogy akkoriban nem így gondolkodtak? Nem érted, hogy akkor mások voltak az értékek? Még a nemzet alatt se ugyanazt értették!" A felelő csak bizonygatta, hogy I. Károly lényegében XXI. századi értékrendet képviselt, hát ő a kapocs a mi nagyszerű korunk és a sötét középkor között. Mert a történelem ugye nem arról szól, hogy más emberek, más körülmények között hogyan adaptálódtak, hanem az egy remek fejlődés története. A tanár próbálta leállítani, de a felelő csak erősködött, hogy itt ilyen reformok voltak, hát mi mást akarhatna egy uralkodó, mint hogy jó legyen a népnek? 

Miért lesz az Antigónénak olyan tragikus végkifejlete? Mi a probléma lényege egyáltalán? Hát a megértés és elfogadás hiánya. Kreón lehetne empatikusabb a főhősnővel, nem kellene olyan nyakasnak lennie, és rendbe jönnének a dolgok. A darab tanulsága, hogy szeressük egymást, gyerekek. És egy vezetőnek megértőnek kell lennie, és nem kéne rendőrállamot kiépítenie (na jó, ez utóbbi azért már nem hangzott el). Arról, hogy értékek ütköznek? Miért? Egyértelmű hogy kinek van igaza! Hiszen nyilván azért főhős valaki, mert neki van igaza. Mint a hollywoodi filmekben.

Vannak még ilyen beszélgetések tömegével. Nem csak az érettségin, sőt, inkább a való életben, csak az érettségin nagyon látványosan kijön, mivel pár száz év igen látványossá teszi az értékrendi különbségeket. De hétköznapi dolog, hogy egyszerűen nem értik az emberek egy probléma lényegét, mert nem látják át, hogy értékekről van szó, amelyeket nem feltétlen lehet objektívnak tekinteni; mindenkinek más a fontos, sőt egyes értékekben sokan nem is hisznek.

Énkép

Hogy lehet képes valaki önmagát elhelyezni az értékek kusza világában, ha leírt, jól definiált, szinte laboratóriumi helyzetekkel nem tud mit kezdeni? Itt jön képe a Virágot Algernonnak. Azon gondolkodom, vajon a mi munkánk működhet úgy, mint a csodaszer a regényben? Hogy adott egy ember, aki nem igazán passzol a környezetébe, nem is érti azt, de aztán kap némi segítséget, és gyökeresen megváltozik a látásmódja, kvázi öntudatra ébred?  Tudunk-e a tananyaggal, a magyarázattal, megbeszéléssel olyan sémákat, látásmódot kialakítani, amivel a világot és önmagukat is komplexebben látják?

A hallott feleletek után, s méginkább a hétköznapi tapasztalataim után egy kicsit pesszimista vagyok. Néha tényleg olyan jeleneteket látok, ahol az emberek jól behelyettesíthetők lennének egy-egy irodalmi vagy történelmi szereplővel. De ők nem látják, milyen forgatókönyv szerint mennek, csak játsszák a szerepüket. Úgy érzem, hogy a társadalom hangosabbik fele igazából blöfföl, amikor úgy viselkedik, hogy valamilyen értékrend, meggyőződés mellett áll ki. Pont ezért alakulnak ki divat-ideológiák, divat-konfliktusok, divat-problémák, közhelyek, gumicsontok. Csak kár, hogy a blöff mögött nincs valós tartalom, ergo a valós problémákat sem lehet megoldani velük.

Mindegy, én szóltam... Ha egyszer elérek ezzel valamit, akkor elolvasom a Virágot Algernonnak-ot is! :)

u.i.: Valószínűleg azért ilyen hosszúak az írásaim, mert ezek az én "csodaszereim", amiből értelmi fogyatékos pszichológusból a folyamatokat értelmezni tudó pszichológussá tudok válni.