Csak önmagát nem

Ez a bejegyzés az előző, Kóros másokra irányultság sémákra alapozott szerződésekről szóló írásnak egy apró kiegészítése, illetve a Star Wars napra (05.04.) tervezett cikk. Noha a dátum már nem indokolja kifejezetten a jobb sorsra érdemes Anakin Skywalker analógiáját, konzultációs helyzetben működött a párhuzam, úgyhogy talán anélkül is érthető lesz a levezetés, hogy valaki nem is szereti a Csillagok Háborúját.

Egy kicsit a Megmentő-szereppel való kacérkodásról fogunk most elmélkedni.

"He had such a knowledge of the dark side, he could even keep the ones he cared about... from dying. (...) He became so powerful, the only thing he was afraid of was... losing his power. Which eventually, of course, he did. Unfortunately, he taught his apprentice everything he knew. Then his apprentice killed him in his sleep. It's ironic. He could save others from death, but not himself."

Star Wars III. A Sith-ek bosszúja

Nyilván mindenki kívülről fújja a filmet (ezért sem baj, hogy nem találtam meg magyarul az idézetet), de egy kis emlékeztető talán jól jöhet: ebben a jelenetben a főgonosz, Palpatine próbálja a film tragikus hősét, Anakint átcsábítani a sötét oldalra, azzal a sugallattal, hogy tőle megtanulhat olyan dolgokat, amelyekkel megmentheti a feleségét.

Induljunk ki abból, hogy ez a jelenet nem arról szól, hogy Palpi felismerte az Anakin vakfoltjában bujkáló hatalomvágyat, hanem arról, hogy a Kóros másokra irányultság sémáját ismerte fel. (Kóros másokra irányultság: mások szükségleteit oly mértékben a sajátjai elé helyezi, hogy mindig ő jár rosszul. De talán szeretni fogják érte.)

Ez utóbbit szépen árnyalná az utolsó mondat: "mindenkit meg tudott menteni a haláltól, éppen csak önmagát nem".

Mivel mindenki kívülről fújja az egész trilógiát, magyarázni se kell, hogy Anakin Jedi, és a Jedikkel szemben pont ez az elvárás. Védjenek meg mindenkit, áldozzák fel magukat, legyenek oly önzetlenek, hogy hétköznapi dolgokra se vágyjanak, nehogy azok elvonják a figyelmüket a galaxis népének szolgálatától. Ja, amúgy hivatalosan nem is nagyon tudja senki, hogy Anakint ilyen jól lehet motiválni a feleségével, mert elvileg nem is lehetne neki.

Na hát lesz is ebből egy kis bonyodalom.

Megkísérlem levezetni ezt a Szerződés-modellen keresztül.

A filmek szerint a Jediknek nincs önmagukkal kötött szerződésük (ezt jelképezik a vízszintes vonalak). Ők nem azért mennek helyekre, rántanak kardot, mert nekik személyesen az olyan fontos. Azért csinálnak ilyeneket, mert a titokzatos Erőnek ez az akarata, vagy esetleg a kevésbé titokzatos Köztársaságnak, melynek oltalmára hivatott a Rend.

Mivel mindenki kívülről fújja a filmeket, nem is kell ragoznom, hogy ha a leghamisítatlanabb Jeditől, Obi-wan Kenobitól megkérdeznénk, hogy mit szeretne csinálni 20 év múlva, akkor nem is értené a kérdést. Valószínűleg nem azt válaszolná, hogy legszívesebben egy sivatagos bolygón aszalódna remeteként, de igazából sosem gondolkodott ilyeneken - azt fogja csinálni, amire szükség van, hogy másokkal jót tehessen.

A bonyodalom lényege, hogy Anakinnak viszont van ilyen vízszintes vonala. Ő nagyon is akar dolgokat saját magának. Hogy ez mennyire mélyen igaz, igazából a film értelmezésén múlik - itt ő még a jó fiúk közé tartozik, szóval érjük be az egyszerűbbel: szeretne együtt lenni a szerelmével, vigyázni a barátaira, és emellett teljesíteni a Jediként vállalt küldetését.
Az ezekhez tartozó átlós vonalak, azaz a partnerekkel kötött szerződések egymástól jól elkülönülnek, és egyáltalán nincsenek olyan harmóniában egymással, mint a legtöbb Jedinek. 

Ezek a szerződések sajnos a későbbiekben lojalitás-konfliktusba is hajtják Anakint, végül át is áll a sötét oldalra.

Igazából ez egy lojalitás-konfliktus intra-perszonális értelemben is, a személyes vágyak és a kötelességek, illetve a hús-vér és spirituális lényünk között.

S mivel mindenki kívülről fújja mindkét trilógiát, amelynek elismerjük a létjogosultságát, Anakin halálakor megtudjuk a tanulságot is: a Jedik ott buktak el, hogy létrehozták ezt az intra-perszonális lojalitás-konfliktust, holott ezek az oldalak nem ellentétes, hanem kiegészítő viszonyban vannak egymással.

Ahogy a Halálos iramban filmekben mondanák: "család".

Ám a mi szempontunkból innentől már nincs szükség a Star Wars mélyfilozófiai üzeneteire.

Come to your senses

Ezt a levezetést nem ti ismeritek meg először. 

Volt egy kliensem, aki arra szeretett volna szerződni saját magával, hogy másoknak segítsen.

Szerencsére ő szintén kívülről fújja a Star Warst, úgyhogy közösen meg tudtuk alkotni a "nem vagy te Jedi" doktrínát.

Első ránézésre nagyon pozitív életcélnak tűnik, hogy segíts másoknak teljesíteni a saját szerződésüket, megoldani a problémáikat, kielégíteni a szükségleteiket.

Úgy néz ki, hogy ezek a filmek is ezt akarják tanítani az embernek.

Valószínűleg tényleg jót tesz az emberiségnek, ha fontos az embereknek az altruizmus.

Viszont ha önmagadra nem irányul semmilyen célkitűzésed, annak nagyjából az az üzenete, hogy nem fontosak a te szükségleteid, nem fontos, hogy fejlődj, nem vagy rák képes, hogy fejlődj vagy nem kell már tovább fejlődnöd.

Ezek a gondolatok meg Felnőtt én-állapotból már nem tűnnek annyira érvényesnek, nem?

Természetesen nem kell megelégednünk annyival, hogy "nem kell felmászni a keresztre".

Állítólag minden lelki jelenségnek volt valami érthető funkciója eredetileg.

Mi lehet az értelme annak, ha valaki "elhalványítja a saját vízszintes vonalát"?

Egyrészt, ez kiszolgálhatja a Kóros másokra irányultság sématartomány valamelyik sémáját. Ebben a körben azok a hiedelmek vannak, melyek szerint hogy ha alárendelem a szükségleteim, elfojtom az érzéseim, folyamatosan mások validációját keresem, akkor előbb-utóbb befogadnak az emberek, és még önbizalmam is lehet.

A sémák azonban egész merev dolgok, a szerződések pedig gyakran változnak; lényegében az egyik fő ok, amiért az ember pszichológushoz fordul, hogy jobb irányba változzon a magával szerződése.

És az ehhez kapcsolódó narratív pozíció. Vagy ha úgy tetszik, élet-pozíció.

Az "én oké vagyok és te oké vagy" mátrix különböző pontjain más szerződéseket fogsz megfogalmazni.

Egy depresszív, Áldozati (én nem vagyok oké, te igen) pozícióban könnyű elhinni, hogy neked nem jár, hogy saját céljaid, igényeid legyenek. Vagy járna, de annyit ér a célkitűzés, mint halottnak a csók, mert úgyse fogod elérni. Ilyen esetben még érdemes egy kicsit dolgozgatni a pszichológusoddal, hogy erősebb önértékelésed legyen.

És persze ezt az önértékelést is túl lehet tolni. Egy sikeres konzultációs folyamat végén, amikor lehentelted a démonaid nem kis százalékát, érezheted azt, hogy te már annyira oké vagy, hogy nincs hova fejlődnöd, sőt, a legjobb, amit tehetsz, hogy megosztod a varázslatot mindenkivel, hogy ők is ennyire okék lehessenek.

Ez egy oldalról egy tök ártatlan dolog: egyrészt nem vagy már beszűkült állapotban, jobban rá tudsz hangolódni az emberekre, némelyiket még szereted is, és jót akarsz neki. Miért ne akarnál hát segíteni nekik?

Vagy a folyamat közben rájössz, hogy mennyi ember támogat és támogatott idáig, akár ismeretlenek is. Miért ne akarnád meghálálni azzal, hogy te is támogató vagy?

Mert másik oldalról ez lehet egy kevésbé ártatlan dolog: annyira okénak érzed már magad, hogy már okébb vagy, mint mások. Ez meg már egy nárcisztikus, Megmentő pozíció, ami esetünkben már nem arra való, hogy tényleg önzetlenül segíts másoknak, hanem hogy segítőként pózolva doppingold az újonnan szerzett önbizalmad.

Ám ha doppingolnod kell, az azt jelenti, hogy természetes körülmények között nincs még meg az a stabil önértékelés, így lehet, hogy a Fenntartás szakaszából (=amikor már megoldottál valamit, de még nem vált rutinná) vissza fogsz esni valahova mélyebbre.

Egy szó mint száz, ha a magadra fordított energiáid átirányítod másra, és arra szerződsz magaddal, hogy mindent másokért teszel, akkor nem Obi-wan lesz belőled, hanem Darth Plagueis. 

Mármint nem abban az értelemben, hogy a patronáltad megöl álmodban (bár a +- nem csak nárcisztikus, hanem paranoid pozíció is), hanem hogy elveszíted ezt a valójában nem túl autentikus dolgokon nyugvó erődet.

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• Unforgiven: az előző bejegyzés, amiben bővebben van szó arról, hogy miért rendelődünk alá olykor mások igényeinek.
• Eshtar4: ebben kb. középen le van írva a mini-sorskönyv, amiből meg lehet ismerni az életpozíciók közötti váltakozás dinamikáját.
• Útinapló: ennek a harmadik fejezetében van a változás transzteoretikus modellje, lépésenként. Abban benne van a Fenntartás és visszaesés. Egy korábbi bejegyzés is foglalkozik ezzel az elején, az a címe, hogy Ahonnan nincs kiút.
• Banánhéj - A néma gyermek: itt pszichológusi szerepből közelítettem meg ezt a másokra irányultság kérdést. Arról szól, hogy a kliens azért van jobban, hogy én örülhessek, hogy milyen ügyesen dolgozom.