No more lies

Talán a halogatás a legjobb szó, amibe össze lehet sűríteni ennek a bejegyzésnek a mondanivalóját. Arról szól, hogy kitűzöl célokat, elköteleződsz mellettük, aztán valahogy mégse sikerülnek. A probléma nem mindig a végrehajtásban keresendő: néha maga a cél nem valódi. Valójában nem akarod elérni, legalábbis annyira nem, mint amennyire magaddal is próbálod elhitetni, vagy amennyire elvárják tőled.

Karácsonykor írtam a Szerződés-modell kicsit bővebb kifejtéséről: arra fókuszáltunk, hogy az ember mit ígér meg saját magának, és milyen keresztkérdéseket teszünk fel neki, hogy ez ígéret kellően kimunkált legyen.

Ilyen keresztkérdésből van még több, terveztem is, hogy folytatom a gondolatmenetet, de aztán más aktualitások miatt kicsit vágányt váltottam. Szerencsére eszembe jutott a téma, úgyhogy visszatérek hozzá.

Az ihletet ezúttal azoknak a mémeknek köszönhetjük, melyek szerzői feltehetően éreznek némi képmutatást a multik Pride-hónap iránti lelkesedése mögött. 

Így illusztrációnak négy kitalált HR-es esetét hoztam, akik egy-egy ilyen cégnél tervezik, hogy LMBTQIA-érzékenyítő tréninget fog tartani.

(Ha nagyon zavar az LMBTQ-téma, akár azért, mert nem elég, vagy mert túl sok, olvasd úgy, mintha a hónap egy másik aktualitása, Trianon jelenne meg itt. Kb. ugyanazt fogod kapni.)

Szóval a négy HR-es dolgozik az érzékenyítő tréningeken.

Mind a négyen különböző tapasztalatokkal fognak szembesülni.

1. Az elsőnek tényleg fontos lenne, hogy a cég egy inkluzív munkahely legyen. Igen elkötelezett az ügy mellett, amivel valahogy egyedül van itt. Ha felhozza a kollégáknak a problémát, hogy egy többségi társadalom bántalmazza és kiközösíti a polgárait csak azért, mert aszerint akarnak élni, aminek születtek, nekik valahogy mindig csak a Romániában élő székelyek jutnak eszükbe. A HR-es tehát nagy munkát vállal most magára, ha kezébe lantot vesz, és fel akarja hívni a többiek figyelmét rá, hogy határokon belül is történik egy-két hasonló atrocitás.
2. 
   A másodiknak szintén fontos ez az ügy, és nagy örömét is leli a tréning szervezésében, annak ellenére, hogy a kollégák már közösen vonulnak a Pride "A" századában. (ez a betű, ha jól tudom, az Ally rövidítése, ami annyit tesz, hogy heteróként is oly lelkesen támogatod az ügyet, mintha közvetlenül érintene) Még közös szivárványos zászlójuk is van. Ennek a HR-esnek valószínűleg többet köszönhetnének a kollégák, ha a béren kívüli juttatásokon dolgozna inkább, ám ez a téma általában az "unalmas" polcra szokott kerülni, és nem adja azt a forradalmi-ifjúság-érzést, hogy részt veszünk valami fontosban, úgyhogy marad más hónapra.
3.  A harmadik HR-es viszont egyáltalán nem lelkesedik ezért a tréningért. Ő tényleg inkább a béren kívül juttatásokkal dolgozna, amivel több változást is érne el, mert az ő kollégái még drag-queen előadásra is mentek csapatépítés céljából. Viszont a német tulajdonos ragaszkodik hozzá, hogy ne hagyja kihűlni ezt az ügyet, és minden júniusban aktívan kell foglalkozni a témával, majd rendszeresen posztolni a közösségi médiában a tréningen készült képeket. Ennek a HR-esnek tehát az az élménye, hogy igazából már kész van, el is engedné a témát, mert csak zabálja a munkaidejét.
4. A negyedik is azt érzi, hogy csak zabálja a munkaidejét, mi több, minden kollégája ezt érzi. Konkrétan senkit nem érdekel ez a téma, nem akarnak többet tudni, nem akarnak érzékenyebbek lenni, nem is igazán értik, hogy miért kell erről egy olyan helyen beszélni, ahova dolgozni jár be az ember. Az ember azt hinné, hogy 12 év közoktatás után már békén hagyják az indoktrinációval. Nos, nem, a németek nem így látják, és hát a parancs az parancs. Úgyhogy a negyedik HR-es is lejelenti, hogy a cég elkötelezett az ügy mellett, van tréningterv is, és mézzel vagy ostorral, de minden kolléga be lesz terelve rá. Ha kicsit rafináltabb, akkor elsörözik a tréning árát, és majd az ott készült képekkel illusztrálják a tulajdonosnak, hogy mennyire kinyílt mindannyiuk szíve.

A felhozott példákból azt olvashatjuk ki elsőre, hogy vannak emberek, akik már túlzottan is motiváltak, és vannak, akik egyáltalán nem motiváltak.

Ez a megfigyelés elég könnyen értelmezhető hétköznapi élményekre, legyen szó munkáról, tanulásról, ügyintézésről, házi munkáról, az anyósunk meglátogatásáról.

Nekem azonban jobban tetszik az a megközelítés, mely szerint a motiváció nem olyan, hogy van vagy nincs, hanem mindig van valamennyi, csak épp nem arra irányul, ami állítólag a célkitűzésünk.

Mivel ez a gyakorlat alapvetően személyes célokhoz van kitalálva, a négy HR-es elemzése előtt bemutatnám.

A gyakorlat

Egy kollégám mutatta ezt a feladatot, ő pedig egy coachtól vette át, valamikor régen. Én sima táblázatokkal szoktam megcsinálni, de az eredeti post-itekkel van, úgyhogy megpróbálom leírni aszerint (hozzá téve, hogy az eredeti instrukciók szájhagyomány útján jutottak el hozzám, szóval lehet, hogy fölösleges a pontossággal erőlködni).

Végy 8 cetlit. Minden cetlire írd fel egy-egy célodat.

Minden cetlire írd fel egy 1..7 skála szerint, hogy mennyit tettél már érte, mennyire van előrehaladott állapotban!

Majd hasonlítsd össze a cetliken álló célokat, külön-külön, egyenként. Amelyiket személy szerint fontosabbnak tartod a másiknál, arra húzz egy strigulát!

Most már van két dimenziód, így egy koordináta-rendszer szerint ki tudod rakni a cetliket: a vízszintes tengely az "előrehaladottságot" jelöli egytől hétig, amit 3 és 4 között metsz a függőleges "fontosság".

A két tengely négy kategóriát hoz létre:

1. Valós célok: ami fontos, de nem sokat haladtál még vele. Ez azért "valós", mert tényleg akarod, viszont még nem érted el. Ez a megközelítés csak változással járó cselekvést értelmezi célkitűzésként, a fenntartást nem.
2. Erőnyerő célok: fontos és sokat haladtál vele. Igazából azért nem fejezted be, mert erőt ad a gondolat, hogy "jól állok vele".
3. Energiavámpír célok: ezekkel jól haladsz, de nem azért, mert örömöd lelnéd bennük, vagy mert azonosulsz velük. Egyszerűen meg kell csinálni őket, s közben tűrni, hogy idő és energia megy rájuk.
4. Kamu célok: nem fontos, és nem is haladtál vele. Valamiért fent van a listádon, de igazából nagyobb motivációt érzel arra, hogy levedd róla, minthogy tényleg elvégezd (sajnos néha csak úgy lehet levenni a listáról, hogy elvégezzük).

Mire vagy motivált?

"So just a word of warning

When you're in your deepest dreams

There's nothing you can hide from

I've got my eye on you"

Iron Maiden: No more lies

Az eddig leírtak alapján tehát a négy HR-es négy különböző célkitűzésként éli meg a tréninget.

Közülük az első az, akinek e megközelítés szerint tényleg célja ez a tréning.

Másodiknak alighanem az a célja valójában, hogy találjon valami értelmet a munkájában. Ő igazából már elérte, amit akart, és csak meg akarja tartani azt, de legalábbis az állását. Igazából ebben lelhetünk némi bölcsességet: nem kell folyton növekedni, újra törni, ki lehet élvezni a sikert. Különösen, ha a siker nem azt jelenti, hogy valamit ki lehet pipálni. Mondjuk ha van egy boldog családod, akkor nem arról van szó, hogy egyszer összehoztad, és nincs több dolgod vele, hanem hogy minden nap teszel érte. A cél itt nem az elmozdulás, hanem pont hogy ne legyen elmozdulás.

Annyi csalást azért lehet érezni a második HR-es esetében, hogy ő erre a tréningre célként gondol, valamiként, ami aktívan tartja. Mondhatná azt is, hogy van egy jó rutin, és innentől az egész "business as usual". Lehetséges, hogy igazából azt hazudja magának, hogy vannak céljai, hogy hasznosnak érezze magát, és ne tűnjön úgy, hogy stagnál a karrierje?

A személyes elköteleződés alsóbb szintjeit felvázolva jöttem ezzel a "németek akarják" szöveggel. 

Tényleg ismerős lehet az EP-kampányból ez a megoldás, de itt a lényeg, hogy a ezeknél a célkitűzéseknél külső motivációra gyanakodhatunk.

A harmadik és negyedik HR-es célja valójában az, hogy megfeleljen a munkáltatói elvárásoknak, nem az, hogy érzékenyítő-tréninget szervezzenek. Sőt, a negyedik igazából nem is akar megfelelni, ő csak meg akarja tartani a munkáját, és el akarja kerülni, hogy baszogassák.

No de mi a baj ezzel?

Reális elvárás, hogy minden munkahelyi feladattal azonosuljunk? Hogy mindenben lássuk az értelmet, mindhez legyen kedvünk? 

Nem az.

Sőt, aki legalább egy évet lehúzott az iskolában, az tudja, hogy általánosságban az élettől nem lehet ilyen dolgokat elvárni. Nem mindig kapunk tőle jutalmazó feladatokat. Ettől függetlenül még ezek is lehetnek hasznosak.

Ilyen tapasztalatokkal már nem kell sok lépést tenni, hogy az ember internalizálja azt az elvet, hogy olyan dolgokkal is foglalkozni kell, amelyeknek pillanatnyilag nem látja annyira értelmét, vagy nem érez annyira fontosnak.

A hétköznapokban gyakran külső nyomásnak élünk meg célokat: csináltatják velünk a szülők, tanárok, főnökök, németek.

Ám ez a pszichés megélés csalóka: időnként ezeket a Szülői én-állapotunk, felettes énünk, jobbik eszünk, stb. tűzte ki, tehát valójában saját célokról van szó.

A konfliktus nem személyközi, hanem személyen belüli.

Azért teszünk úgy, mintha mások elvárása alatt görnyednénk, mert másokra jobban lehet haragudni, könnyebben lehet felcsattanni Lázadó Gyermekiből, hogy "ezt azért már mégse lehet megtenni egy emberrel!"

Hadd mondjak egy példát, ezúttal nem kitalált HR-esekkel!

"Maybe I'll be back some other day

To live again just who can say

In what shape or form that I might be

Just another chance for me"

Iron Maiden: No more

Egyszer beszélgettem valakivel, akinek az volt a célkitűzése, hogy elköltözzön otthonról, és önálló életet kezdtem.

Nagy átéléssel bizonygatta, hogy ez egy Valós Cél, csak nem lehet vele haladni, mert nem keres ehhez eleget.

Tényleg nem keresett sokat. De hát ez változhat ugye, csak tudni kell, hogy mik a lehetőségeink. Megkérdeztem hát, hogy milyen albérletben gondolkodik? Mik lennének a költségei?

Ezen a ponton nagyon megharagudott rám. "Nem érted, hogy nincs pénzem?!" - tört ki.

Sejthető, hogy az érzelemkitörés mögött volt valami. 

Átugorva a beszélgetés részleteit, az volt a megfejtés, hogy amire igazából vágyik, hogy rendeződjön a viszony a szüleivel. És ahhoz meg otthon kellett maradni (legalábbis akkor ezt így látta).

Ám nem csak velük szeretett volna egy rendezett viszonyt, hanem a társadalommal is, ott meg azok a normák, hogy az ő korában az emberek önállósodnak és leválnak a szüleikről.

Hogy lehet kibékíteni ezt az ellentétet?

Nem teszünk lépéseket, de mindenkinek - még magunknak is - azt mondjuk, hogy szeretnénk, csak vannak objektív akadályok.

Azért lett mérges, amikor abba az irányba tereltem a beszélgetést, hogy milyen költségeket kellene megoldani, mert ezen a ponton szembesült vele, hogy a célkitűzése nem valós. Az igaz, hogy az akkori keresetével nem sokat lehet megtenni az Előrehaladottság tengelyen, ám az is előrehaladást jelentett volna, ha felmegy a netre, és tájékozódik. Azért nem tette meg, mert ez valójában egy Kamu Cél volt, nem vágyott rá, hogy elérje. Legalábbis addig nem, amíg a kötődési szükséglete veszélyben van.

Akkor ő most hazudott?

"Time is up, it couldn't last

But there's more things I have to do

I'm coming back to try again

Don't tell me that this is the end

No more lies"

Iron Maiden: No more lies

A szó klasszikus értelmében nem.

Ő ugyanis tényleg azt gondolta, hogy neki ez egy Valós cél.

Itt van a már jól ismert Szerződés-modell: eszerint teszel magadnak egy ígéretet, keresel hozzá partnereket, és teljesíted.

Az ábrán láthatóak a szaggatott vonalak, amelyeket eddig úgy magyaráztam, hogy a konkrét, manifeszt célkitűzéseink mögött vannak sorskönyvből, ill. maladaptív sémákból származó célok is, amik befolyással is vannak a konkrét célokra, és sosem Felnőtt én-állapotból származnak.

Ha lehetséges, hogy egy cél ennyire többrétegű, akár ellentmondásos is legyen, miért ne lenne lehetséges, hogy egyszerre több én-állapot is próbálhat célt kitűzni, különböző szükségletek mentén? Miért ne lehetne olyan konfliktus az emberben, hogy egyszerre célja elkerülni a veszteséget (a lehetőség, hogy a szülőkkel jóban legyen), kialakítani egy vágyott életstílust (önállóság, önmegvalósítás), és hogy megfeleljen másoknak (lássák, hogy érett, levált felnőtt)?

Ez nem hazugság, hanem önismereti vakfolt.

Mondjuk valószínű, hogy a mi eredeti szerződésünk titkos záradéka (átlós zöld szaggatott vonal) az lett volna, hogy én is játsszam vele ezt a "valahogy el akarok költözni, de a valóság nem engedi" darabot. Becsületére legyen mondva, hogy nem lépett ki, amikor megszegtem ezt a számomra nem is ismert megállapodásunkat. Ebből látszott, hogy tényleg fejlődni akart. Ez viszont valós cél volt.

Azt hiszem a példának, illetve ennek a gyakorlatnak a leglényege jól összefoglalható Évi kolléganő mondatával: "először meghallgatni kell a klienst, s csak aztán szabad vele szemben elvárásokat támasztani".

Tehát ha te szembesülsz azzal, hogy mondjuk halogatsz valamit, mert valójában nem is Valós Cél, akkor az első lépésed az legyen, hogy próbálsz önempátiával közelíteni a témához, és megérteni a helyzetet. Ha nem erre vagy motivált, akkor valójában mire? Erőt nyerni? Letudni? Felmutatni valaki másnak?

Ez után jön csak az a kérdés, hogy "oké, de akkor hogy lesz ez?" Csodás dolog ugyan megérteni és elfogadni magunkat, de azt a célt - még ha nem is volt valós - valamiért kitűzted, valamit tehát nem úgy akartál, ahogy most van. Tehát nem az a dolgod, hogy lemondj róla, hanem hogy átformáld valamire, ami tud valós lenni.

Már ha van lehetőséged ebben autonómnak lenni.

Időnként mindenkinek kiadja az ukázt a német tulajdonos... :D

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

Visszafelé haladva a gondolatmenetben, itt van néhány, ami a személyes szerződés problematikájához tartozik:

• Unforgiven: ebből az írásból van az ábra a szerződésed rejtett oldaláról. Ott egy mélyebb szinttel dolgoztunk, mint ami itt megjelent, nevezetesen hogy miért rendelődünk alá olykor mások igényeinek?
• Elmúlt a legénykor: ha már a személyes szerződés rejtett oldaláról beszélünk - a célkitűzéseinket nagyban befolyásolhatják a sorskönyvi folyamataink. Nem épp a teljesség igényével, de ennek a bejegyzésnek a második felében felsoroltam és bemutattam őket.
• Tedd félre a kószát: az elején említett karácsonyi bejegyzés, aminek ez lett volna a folytatása. Ott a karácsonyi asztalnál összegyűlt családban betöltött szerep megváltoztatása volt a példa, illetve az illusztrációnak hozott személyes szerződés. Maga az írás azt fejti ki, milyen kérdések mentén érdemes próbára tenni, finomítgatni egy-egy elhatározásunkat, mielőtt minden zsetonunkat rá tesszük. 
• True colors: aztán végül ez a bejegyzés folytatta a karácsonyit. Logikailag passzol ebbe a képbe: itt arról van szó, hogy a célkitűzésedet, illetve annak elérését a normák vagy az információk határozzák meg? Ez befolyásolja, hogy a most olvasott négy közül végül melyik típus lesz az.

Itt van néhány bejegyzés, ami egy kicsit tovább finomíthatja a most megismert négy célkitűzésről alkotott képet:

• Kelletlen: ez a bejegyzés a kognitív torzításokon keresztül mutatja be azt a helyzetet, amikor a belső motivációból külső motivációt csinálunk, aztán szenvedünk, mert onnantól már nem érzünk kontrollt felette, így nem is tudjuk újra tárgyalni a problémássá vált szerződésünket.
• Útinapló: ennek a harmadik fejezetében van a változás transzteoretikus modellje, lépésenként. Érdemes megfigyelni a változás elején lévő szakaszok, valamint a Fenntartás szakasza közti különbséget. Ez talán kicsit érthetőbbé is teszi, hogy ez a megközelítés pontosan mit ért valós cél alatt: azt, ami a transzteoretikus modell elején van. 
• Vers nem mindenkinek: ezt annak idején a Költészet napjára írtam, és a konfliktuskezelésről szól. Mivel akkor is kampányidőszak volt, a konfliktuskezelés rosszabb módjaira is hoztam példát, és úgy látszik, nem akartam egyszerűen csak a "véleménybuborék" szót használni. Ez itt azért releváns, mert a véleménybuborék lényegében a rétorok Erőnyerő Célja. Meggyőzik a meggyőzötteket.
• A kondás legszennyesebb inge: itt a második felétől van pár munkahelyi téma. A kedvenc idézetem a Kamu Célok kialakulására: "látszik, hogy a ti generációtok már nem volt katona". Aztán egy büdös nagy troll lesz a fickóból, csak nem a vicces értelemben.
• Teljesítménymutató: s ha már munkahely - egy kis tanuláselméleti levezetés arról, hogyan alakít ki egy munkahely olyan környezetet, ami a Valós vagy Kamu céloknak kedvez.

No persze lehet, hogy nem is olvastál tovább a fenti LMBTQ-érzékenyítős példa után, és azon tanakodsz, hogy hogyan lehetett beékelni azt a mondatot, hogy "jó, akkor cseréld le Trianonra"? Így:

• Egyenlőség, szabadság, testvériség: ebben az írásban azt fejtegettem, hogy szerintem az izmusoknak nagyjából ugyanaz a dinamikájuk, ugyanúgy vannak szélsőségeik, és ugyanúgy van középrétegük, ami még ha nem is mentes a vitáktól, de társadalmilag pozitív funkciót szolgálnak.