Unforgiven

Volt már úgy, hogy igyekeztél kitűnni a munkádban, ezerféle hobbiban fejlesztetted magad, mindenhol ott akartál lenni, mindenkinek segíteni akartál, aztán a nap végére alig maradt energiád? Elgondolkodtál, hogy mi motivál erre az életstílusra?

Lehet, hogy ennyire sokminden érdekel, és olyan vagy, mint a gyerek az édességboltban. De az is lehet, hogy nem csak az értékteremtés és lelkesedés hajt, hanem egy mélyebben meghúzódó hajtóerő, ami jobban megnézve az egész életed végigkíséri. Az elismerés iránti sóvárgás.

Ebben a bejegyzésben ez utóbbi hipotézist fejtem ki.

Gondolom sejted, hogy bőven volt alkalmam olyan emberrel beszélgetni, aki a fenti kérdésekre igennel válaszolt. Pályaválasztási dilemmák, időgazdálkodási nehézségek, túlórázások, kialvatlanság, halogatás, konfliktusok és több órányi tépelődés mögött bújhat meg olyan motiváció, amiről nem is igazán gondolta volna az ember, hogy létezik. 

Mert hát ha belevágunk valamibe, az hogy néz ki az eddig tanultak (=Szerződés-modell szerint)?

Először is kötünk egy szerződést magunkkal. Például "szeretnék többet kihozni a karrieremből".
"Szeretnék jobban elmélyedni a szakmámban."
"Szeretnék jobban elmélyedni a hobbimban."
"Szeretnék gyakrabban találkozni a barátaimmal."
"Szeretnék több inspiráló dolgot az életembe."

Aztán ehhez találunk egy partnert (ez gyakran nem tűnik ilyen lineárisnak, vagy ilyen sorrendűnek, révén nem mi vagyunk mindig az aktív kezdeményezők). 

"Szeretnél karriert? Mi meg vezetői posztra keresünk valakit."

"Szeretnél elmélyedni a szakmádban? Fel tudunk kínálni gyakornoki pozíciót.

Vagy önkéntes munkát. Mondjuk tanácsadóit, oktatóit, kutatóit."

"Szeretnél találkozni a barátaiddal? Ők is biztos szeretnének, csak szervezd meg, hogy mindenki ráérjen, és legyen érdekes program."

"Szeretnél inspirálódni? Akkor indíthatsz fórumot, csoport, rendezvényt, stb."

Lényeg, hogy biztos van más is, akinek az agendájába passzol a tiéd.

Megegyeztek abban, hogy ki mit tesz bele a történetbe, kialakul az együttműködés, és mindketten gyarapodtok.

A költői kérdés: tényleg csak ennyi történik?

Tényleg azért vállal valaki vezetői pozíciót + önkéntes munkát + társaság-összetartó posztot + szervezői feladatokat, mert ezek mind ennyire érdeklik?

Vajon tényleg ennyi ideje és energiája van?

Időnként ez utóbbi kérdésre egyértelmű és határozott nem a válasz, mégis megköttetnek ezek a szerződések.

Sorskönyv

"New blood joins this Earth

And quickly he's subdued

Through constant pained disgrace

The young boy learns their rules"

Metallica: The Unforgiven

Igazából annyira nem újdonság itt a blogon sem, hogy a szerződéseknek van egy rejtett oldala is, de azt hiszem még nem hoztam fel túl sok hétköznapi példát erre.

Elsőnek itt van kiegészítve a megszokott ábra:

A szaggatott vonalak az ember sorskönyvére utalnak.

A sorskönyv a tranzakcióanalízisből származó fogalom, és egy nem tudatos, gyerekkorban kialakított forgatókönyvet jelent, amiben megírjuk az életünk főbb irányait, törekvéseinket, drámáinkat, még a halálunkat is. Ennek komponensei a gyerekkorban kapott sorskönyvi üzenetek, valamint a sorskönyvi döntések is. Ez utóbbiakat nem érdemes a szó klasszikus értelmében vett döntésekként elképzelni, révén se mérlegelés, se tudatosság nem jellemzi őket; ám a TA hisz a szabad akaratban, tehát úgy vélekedik az életről, hogy minden történetben megtalálható a mi ágenciánk valamilyen - ahogy látom, többnyire filozofikus - értelemben.

A szerződés-modell is erre a gondolkodásmódra épít.

A bevezetőben azt ígértem, hogy az elismerés utáni sóvárgással kötjük össze azokat a példabeli szerződéseket, vállalásokat amik eddig felmerültek az előző fejezetben.

Vegyük példának azt az embert, akinek a sorskönyvi gátló parancsa az, hogy "Ne tartozz sehová", az ellenparancsa (ahogy jobb szeretem emlegetni, drivere) pedig az, hogy "Tégy erőfeszítést".

Őt azzal átkozták meg, hogy nem tudja megengedni magának, hogy beilleszkedjen egy közösségbe, és igazán kötődjön hozzájuk. Ő se tudná megmondani, hogy pontosan miért lenne az olyan fura, de fura. Egy kliensem szokta idézni, hogy "nem lennék tagja egy olyan társaságnak, amely elfogad engem tagjának". Ezzel nem azt akarom mondani, hogy neki ilyen gátló parancsa van, de akinek ilyen van, valószínűleg teljes mélységében megérti ezt a mondatot.

Nem csak megérti, meg is éli, alighanem magány formájában. Szerencsére kapott a szüleitől egy olyan üzenetet, aminek megfogadásával - azt hiszi - megtörheti az átkot: keményen kell dolgoznia, és az emberek majd elismerik és befogadják őt (alighanem a példabeli sorskönyvben nem az a narratíva, hogy "nem tudok beilleszkedni", hanem hogy "nem fogad be senki").

Az összes szerződés, amit korábban példaként felhoztam, a leszármaztatott példánya, manifesztuma, eszköze ennek a sorsnak.

Iszonyat sokat teper hősünk, hiszen ez a drivere.

Iszonyat sok helyre elköteleződik, hiszen egyrészt így remélheti, hogy valahol végül felismerik az értékét, és helyet szorítanak neki az asztalnál - másrészt így fenntarthatja az átkot, hiszen ha ennyi helyen próbál helyt állni, egy hely sem lesz, ahol igazán jelen van.

Az ábrán látható narancssárga vonalak közül a szaggatott tehát az, hogy "milyen életet élek, hol a helyem a világban, mi a történetem", a egyenes pedig az, hogy milyen szituációkat, "színpadokat" választ ennek az eljátszására.
A zöld vonal a partnerekkel való viszonyt állítja be: mit vár ettől az együttműködéstől, mit kínál fel, milyen határokat szab meg? A szaggatott vonal pedig azt rögzíti, hogy milyen játszmára hívja meg ezeket a partnereket. Ahhoz ugyanis, hogy továbbra sem tartozzon sehová, le kell futnia valamilyen rejtett dinamikának is, amelyben kihasználják, megbántják, stb.

Séma

"They dedicate their lives

To running all of his

He tries to please them all

This bitter man he is

Throughout his life the same

He's battled constantly

This fight he cannot win

A tired man they see"

Metallica: The Unforgiven

Az előző sorskönyves történet egész elfogadható. Ha hallja az ember, akkor elhiszi, hogy ez tényleg működik, megmagyarázza a túlhajtott életstílust, azonosul az elismerés utáni vággyal, akár magában is felfedezi ezek jeleit.

De azért... Honnan tudni, hogy kinek milyen gátlóparancsa van? A "Tégy erőfeszítést" driver mindenki karakterében megvan, honnan tudni, hogy esetleg átlépte valakinél a határértéket? 

A sorskönyvi magyarázat elég jól szokott működni, főleg akkor üt, amikor kicsit kitekintünk a transzgenerációs hatások irányába.

De ha konkrétabb választ akarok adni, akkor általában sématerápiás keretből dolgozom. Ez egy későbbi iskola, ami többek között a TA elgondolásait is felhasználja, ám emellett jobban elmélyed az "evidence based" plecsnihez szükséges természettudományos alapozásban is. És még kérdőív is van hozzá, ami Magyarországon is sztenderdizált, úgyhogy a bölcsészes beértelmezések mellett van lehetőség elhelyezni a válaszainkat a populációs mérések eredményei között.

A maladaptív séma szintén gyerekkorban alakul ki, szintént az egyén és a környezet interakciói folyamán, amelyek hatását emlékekben, érzelmekben, testi érzetekben tárolja az idegrendszer. Szintén végig kíséri az ember életét, és szintén felüti a fejét egyes döntésekben, viselkedési formákban.

Amiben kissé kevésbé teátrális ez a megközelítés, hogy nem átkokként mutatja be a gyerekkori sérüléseket, hanem alapszükségletek frusztrációjaként.

E szükségletek a kötődés, autonómia, reális keretek közötti önkontroll, az érzelmek és igények kifejezése, valamint a játékosság.

Ha előző példát vesszük elő ebben a rendszerben, akkor nem gátló parancsokról beszélünk, hanem kötődési sérülésekről, de a lényeg ugyanaz. A sérülést kompenzáló driver is értelmezhető sématerápiás keretben. Az igények és érzelmek szabad kifejezése iránti szükségleteknek gátoltsága gyakran azt jelenti, hogy az ember alárendeli ezeket másoknak. Példabeli hősünknek is van igénye arra, hogy csak élvezze az életet és pihenjen, viszont azt tanulta, hogy ezt fel kell áldoznia azért, hogy elnyerje mások szeretetét és megbecsülését.

Így folyton olyan helyzeteket fog keresni, ahol ezt az áldozatot meghozhatja.

Azt reméli (nem tudatosan), hogy ezek begyógyítják majd a kötődési sérüléseket.

Ez a séma egész konkrétan megfogható: a "Kóros másokra irányultság" című sématartomány része, és "Elismerés-hajszolás" a neve.

A leírásában az áll, hogy "túlzott hangsúlyt fektet arra, hogy elnyerje mások jóváhagyását, elismerését  vagy figyelmét, vagy beilleszkedjen mások közé, ami a biztonságos és igazi éntudat kialakulásának rovására megy." Az ő eredményei eszközök, amivel figyelmet, esetleg csodálatot szerez. "Gyakran azzal jár, hogy az élet meghatározó döntései nem lesznek autentikusak vagy kielégítőek; vagy azzal, hogy az elutasítással szemben túlérzékennyé válik."

A Szerződés-modellről ugyan TA-könyvben olvastam, de mint látható, az előbbi ábra itt ugyanúgy értelmehető: van egy általánosabb, séma által meghatározott megállapodásunk magunkkal ("elismerést fogok szerezni"), és van egy manifeszt szint, ami ezzel összhangban adott szituációkra vonatkozik.

Talán annyit még érdemes hozzátenni, hogy az elismerés-hajszolás egy ún. feltételes, vagy másodlagos séma. Ezek nagyjából arra jók, hogy késleltessék a feltétel nélküli sémák aktiválódását.
Például ha van egy csökkentértékűség sémája ("sosem leszek elég jó") az embernek, ahhoz nincs semmilyen kiegészítés, csak úgy van. Nem érzi, hogy tud vele bármit is kezdeni, révén sosem lesz elég jó.
De egy másodlagos sémában megvan, hogy megkaphatja az elismerést, amire vágyik, csak el kell érnie bizonyos eredményeket. Ez pedig elméletben lehetséges, tehát elméletben kontrollálható a hiányérzet, ami gyötri.
Ezzel pedig el is foglalja magát, ahelyett, hogy megadná magát a feltétel nélküli sémának.
Úgy látszik a természet is ismeri a kegyes hazugság fogalmát. (Vagy legalábbis a sématerápia.)

Hiedelmek

"What I've felt

What I've known

Never shined through in what I've shown

Never be

Never see

Won't see what might have been"

Metallica: The Unforgiven

Ez így mind szép és csodálatos, de sem a sorskönyv, sem pedig a séma nem figyelhető meg önmagában. Bár a könyv szerint a sémát képző emlékek és érzelmek fizikailag is rögzülnek, attól tartok a legtöbb pszichológusi rendelőben nincs MRI.

A sorskönyv és séma viselkedését viszont tetten lehet érni. Nem csak a döntésekben és az eddig boncolgatott szerződésekben.

A gondolatokban is.

Ez viszont nagyon szépen és jól felderíthető egy pszichológusi rendelőben is.

A sématerápia lényegében a kognitív terápián alapul, amely szerint mielőtt tudatosodik bennünk egy gondolat, előbb van egy automatikus gondolat formája, ami a hiedelmeken alapul, és ezek alapulnak a sémákon.

A hiedelmek esetünkben elnagyolt, de igaznak és logikusnak tűnő leírások, szabályszerűségek a világról, önmagunkról, kapcsolatokról, stb. Némelyik  megkeseríti az életünket, mivel a valóságészlelés, célkitűzések, úgy általában a gondolkodásmód hozzá igazodik, így gyakran hoppon maradunk.

Vegyük például ezt: "ha sikertelen vagyok a munkámban, sikertelen ember vagyok." Érezhető benne némi igazság, lehet azonosulni vele, de azért mégis túlzásnak tűnik, hogy egyetlen életszerepben elért eddigi eredményeinkre alapozzuk az önbecsülésünket.

Hiedelmek amúgy a sorskönyvhöz is vannak, itt található egy összefoglaló ábra róluk:

Több pszichológiai eszköz is a hiedelmeken keresztül próbál eljutni a mélyebb rétegekig. Például az előbb említett sémakérdőív is ezt csinálja igazából.

Nekem mostanában a kedvenc módszerem egy csapatépítőről származik, az a neve, hogy "5 miért". Amikor egy olyan döntésről beszélünk, ami összefüggésben van/lehet, akkor megkérdem, hogy miért döntött így? Ad egy választ. És az miért van így? Igazából nem is kell ötször feltenni ezt a kérdést, hogy eljussunk olyan tartalmakig, amiket érdemes megdolgozni.

Vegyük elő újra a példabeli karaktert, és egyet a bevezetőben írt szerződések közül!

"Nehéz lesz, de elvállalom ezt a vezetői pozíciót."

Miért döntesz így? (1)

"Mert szeretnék többet kihozni a karrieremből."

Miért szeretnél többe kihozni belőle? (2)

"Mert sikeres ember akarok lenni."

Miért olyan fontos ez neked? (3)

"Mert azt akarom, hogy megbecsüljenek az emberek."

Miért kell sikeresnek lenned ahhoz, hogy megbecsüljenek? (4)

"Mert a sikertelen ember nem ér semmit."

Miért gondolod, hogy semmit sem ér? (5)

"Mert eltékozolja a tehetségét, lusta, haszontalan, és így nem kell senkinek".

Miért kell hasznosnak lenned ahhoz, hogy "kelljél valakinek", veled akarjon lenni, szeressen? (6)

"Azér' mer' két zsák mogyoróért ember, milyen hülye kérdések már ezek, különben is csak ötről volt szó, számolni se tudsz, hajad is milyen!"

(Ha elkezdjük piszkálni egy séma kikezdhetetlenségét, az időnként ellenállást vált ki.) 

Néha egy szivar tényleg csak egy szivar. Vagy legalábbis cigi.

"You labeled me

I'll label you

So I dub thee unforgiven"

Metallica: The Unforgiven

Végezetül, szeretném eloszlatni a bizonyosságot, hogy már világos, miért hajtja túl magát valaki.

Egyrészt, nem biztos hogy minden túlzónak tűnő viselkedés tényleg túlzó.

Másrészt ha tényleg az, nem biztos, hogy gyerekkori sorscsapás áll a háttérben.

És még ha el is vethetjük a hipotézist, hogy "a szivar tényleg csak egy szivar", és valamilyen mélyebben elhelyezkedő témák formálják emberünk életstílusát, nem csak a kötődésnél lehet keresni a válaszokat. Lehet, hogy önmagát keresi, lehet, hogy nincs tisztában a saját határaival, lehet, hogy a sok munka arra jó, hogy lekösse magát, és ne kelljen traumákkal foglalkozni, stb.

Ebből az következik, hogy sajnos egy sémakérdőív vagy Diszfunkcionális Attitűdök Skála nem helyettesíti azt a - remélhetőleg - kifinomultabb explorációs folyamatot, amit egy pszichológus végez.

Ebből az következik, hogy ha az elismerés-hajszolás most szöget ütött a fejedbe, és komolyabban végére akarsz járni a dolognak, bölcsebben teszed, ha megpróbálsz valakivel beszélgetni erről. 

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• Riff: a jelenleg legutóbbi szakdolgozatomban merültek fel először a sorskönyvi hiedelmek, valahol a cikk közepén vannak. Ott azon elmélkedtem pár soron keresztül, hogy a pszichológussal való együttműködést hogyan befolyásolják ezek.
• Az agresszív kismalac gyereket nevel: ebben a bejegyzésben foglaltam össze, hogy tulajdonképpen hogy is alakul ki a sorskönyv, mik ezek a gátlóparancsok meg ellenparancsok, honnan jönnek, meg ilyenek.
• Kínvallatás előírásokkal: egy ellenparancs, más néven előírás, megint más néven driver kapott eddig önálló spin-offot a blogon, ez pedig a Légy tökéletes. Ez a kissé humorosabbra sikeredett írás általánosságban tartalmazza a driverek definícióját is, illetve van benne egy kis Star Wars meg Wikipedia content is. Ez utóbbit érdemes átgörgetni, csak művészi célokat szolgál.
• You will know my name: ebben az írásban az LMBTQ szakmai és szakmapolitikai aspektusain rágódtam, nekünk most az a része releváns, ahol a közepe felé a Berne-féle trikófeliratokat fejtem ki. Ezek kiválóak játszmák kezdésére, ami ebben a bejegyzésben a szaggatott átlós vonalakban jelenik meg.
• A tout le Monde: ennek a bejegyzésnek eredetileg Witness me lett volna a címe a Mad Max nyomán, és ez kb. a harmadik verziója. Az eredeti elképzelés szerint az ember nem azért próbál mindenhova bekötődni, hogy eljátssza a sorskönyvét, hanem hogy megértesse valakivel. Aztán jött a sématerápiás megközelítés, ám az ötlet ettől még életképes lehet. Ha akarsz még a sorskönyvről, annak jelentéséről olvasni, akkor ajánlom ezt a bejegyzést. És ebben is van metál, csak egy a konkurens zenekartól. 
• Inamorata: ez egy kicsit érzékenyebb asszociáció, mert a tudásomnak nem a keménymagját képzi, viszont érdekes lehet, ha felidézed, hogy a sémák testi érzékletekként is tudnak tárolódni. Ebben a bejegyzésben az ún. tolerancia ablakkal és az érzelmi önszabályzás egy tökéletlen módjával foglalkoztam, mely szerint azért csinál magának az ember rossz hangulatot, hogy ne legyen helyette egy másik, még rosszabb hangulata.

Lássátok kivel van dolgotok, kaptok zenét: