Hivatás

Ma, a költészet napján gondolkodtam rajta, hogy van-e valamilyen vers, amin keresztül küldhetek valami jó kis üzenetet. Nem találtam igazán frappánsat, de egy régebbi, ars poetica jellegű viszont eszembe jutott.

Jópofa az emberi agy. Elfelejted a nagy verseket, amelyek mondani akarnak neked valamit, mert javarészt tananyagként, nem tanításként találkozol velük. Még a címükre sem emlékszel tíz év múlva. Aztán kiderül, hogy az emlék ott szunnyad valahol a memóriában, és csak vár rá, hogy valami aktiválja, valami helyzet, amit az elfeledett vers segít megérteni.

Az én mai versem akkor kezdett motoszkálni az agyamban, amikor egy lány járt hozzám, aki orvosként tevékenykedett. A magyar egészségügy azoknak sem egyszerű, akik használni próbálnák, de a működtetők azok, akikkel nem szívesen cserélnék.

Partraszállás Ninivénél (valószínűleg nem ez az eredeti címe...)

Na nem mintha az én munkám olyan könnyű lenne. Fenyeget a kiégés (Véreb c. bejegyzés), kudarcok  és hibák (A kijózanító pofon, Banánhéj 1 - 2- 3, stb...), hétköznapi szívózások (Kegyelemdöfés, Versus). Elég hamar rájössz, hogy nem erre készültél, de azért rádolgozol a segítő attitűdre, hogy ne idegenedj el, és hasznosnak érezd magad (És mégis mozog a Föld). Erre meg páran jól visszaélnek ezzel, és azt várják, hogy mindig ezt a szerepet játszd (A láthatatlan ember). Nekem ráadásul nincs is igazából olyan hajlamom, hogy minden kóbor kiscicát megmentsek (Egyensúly), úgyhogy vagy csodálattal bámulom azokat, akik az "utolsó bárányt is megkeresik", vagy cinikusan nézem ennek a folyamatnak a kevésbé önzetlen változatait (Mein kampf).

Egy szupervízión megtudtam, hogy nem csak az én koponyámon belül keringenek ilyen dolgok. Nem igazán tudtam ezt jól megfogalmazni, de szerencsére térben és időben kinyúlva találhatunk olyan embereket, akik nálunk jobban el tudják mondani a választ ezekre a kétségekre.

Így jött Babits Mihály Jónás könyve című műve (teljes változat a linkre kattintva).

Jónás könyve

Első rész

Monda az Ur Jónásnak: "Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák."
Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze.
Kerülvén azért Jáfó kikötőbe
hajóra szállott, mely elvinné őtet
Tarsis felé, s megadta a hajóbért,
futván az Urat, mint tolvaj a hóhért!

Az Ur azonban szerzett nagy szelet
és elbocsátá a tenger felett
s kelt a tengernek sok nagy tornya akkor
ingó és hulló kék hullámfalakból,
mintha egy uj Ninive kelne-hullna,
kelne s percenként összedőlne ujra.
Forgott a hajó, kettétört az árboc,
deszkaszál nem maradt hű deszkaszálhoz.

(...)

S így lőn hogy a kormányos belebotlott,
a deszkákat vizsgálva, s rája szólt:
"Mi dolog ez, hé, te nagy alható?
Ki vagy te? Kelj föl, s kiálts a keserves
istenedhez, talán ő megkegyelmez!
Vagy istened sincs? Szólj! Miféle nemzet
szült? Nem te hoztad ránk a veszedelmet?
Mely város vall polgárának, büdös?
S e fene vízen át velünk mivégre jössz?"

S ő monda néki: "Zsidó vagyok én
s az Egek Istenétől futok én.
Mi közöm nékem a világ bünéhez?
Az én lelkem csak nyugodalmat éhez.
Az Isten gondja és nem az enyém:
senki bajáért nem felelek én.
Hagyjatok itt megbujni a fenéken!
Ha süllyedünk, jobb itt fulladni nékem.
De ha kitesztek még valahol élve,
tegyetek egy magányos erdőszélre,
hol makkon tengjek és keserű meggyen
békében, s az Isten is elfeledjen!"

(...)

Jónás azonban jajgatott s nyögött
és meglóbálták a tenger fölött.
"Vigyázz - hó-rukk! Pusztuljon aki nem kell!"
S nagyot loccsant... s megcsöndesült a tenger,
mint egy hasas szörny mely megkapta étkét.

(...) 

Második rész

Az Ur pediglen készitett vala
Jónásnak egy hatalmas cethalat
s elküldte tátott szájjal hogy benyelné,
halat s vizet vederszám nyelve mellé
minek sodrán fejjel előre, hosszant
Jónás simán s egészben úgy lecsusszant
gyomrába hogy fején egy árva haj
nem görbült, s ájultából csakhamar
fél-ébren pislogott ocsúdva, kába
szemmel a lágy, vizes, halszagú éjszakába.

(...)

Éber figyelmem erős lett a hitben:

akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!
Rejteztem én is elüled, hiába!
Utánam jöttél tenger viharába.
Engedetlen szolgádat meggyötörted,
magányos gőgöm szarvait letörted.
De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád,
annál világosabb előtte orcád.
Most már tudom hogy nincs mód futni tőled
s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
De te se futhatsz, Isten, énelőlem,
habár e halban sós hús lett belőlem!"

(...)

Igy szóla Jónás, s eljött a negyednap

és akkor az Ur parancsolt a halnak,
ki Jónást a szárazra kivetette,
vért, zsírt, epét okádva körülötte.

Harmadik rész

(...)

S fölkele Jónás, menvén Ninivébe,
melynek három nap volt járó vidéke,
három nap taposhatta azt akárki
s kanyargós utcáiból nem talált ki.

Menvén hát Jónás, első nap kiére
egy sátrakkal telt, csillagforma térre
s az árusok közt, akik vad szakállát
és lotykos, rongyos, ragadós ruháját,
ahol helyet vőn, kórusban nevették,
kiáltott, mint az Ur meghagyta, ekként:
"Halld az Egek Urának Istenének
kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg,
vagy kénkövekkel ég föl ez a város
s föld alá süllyed, negyven napra mához!"

Igy szólott Jónás, s szeme vérbeforgott,
kimarjult arcán verítéke csorgott,
de az árusok csak tovább nevettek,
alkudtak, csaltak, pöröltek vagy ettek,
s Jónás elszelelt búsan és riadtan
az áporodott olaj- s dinnyeszagban.

(...)

 Jónást meg egy cifra oszlop

tetejébe tették, hogy szónokoljon
és jövendölje végét a világnak.

És Jónás akkor egy iszonyu átkot
kiáltva a királyra s udvarára
s az asszonyokra és a palotára
s a színészekre és a mímesekre
s az árusokra és a mívesekre
s az egész Ninivére mindenestül,
leugrott, és az őrökön keresztül
kitört, s a termen át, s a szoborerdőn,
csarnokon, folyosókon és a kerten,
tavat megúszva, rácsokon lekúszva,
s a vízvezeték-csatornán lecsúszva,
utcán és bástyán, falmentén szaladva
rohant ki Ninivéből a szabadba,
egyetlen látomással dúlt szivében:
hogy kő kövön nem marad Ninivében.

(...)

S azontul, harmincnyolcból visszamenve,

a napokat számlálja vala rendre,
kiáltozván az Urhoz: "Halld, Hatalmas!
Hires Bosszuálló, szavamra hallgass!
Elküldtél engem, férgekhez a férget,
kik ellenedre s fricskád nélkül éltek.
Én inkább ültem volna itt a pusztán,
sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán.
De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója!
Szolgádat pellengérre állitották,
mert gyönge fegyver szózat és igazság.
Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának.
Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.
Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket!
Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket,
mert nem lesz addig igazság, se béke,
míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre."

S elmult egy hét, és kettő, három, négy, öt,
és már a harmincnyolcadik nap eljött.
Jött a reggel és a dél és az este:
Jónás egész nap az ég alját leste.
S már a láthatár elmerült az éjben,
s egy árva ház sem égett Ninivében.

Negyedik rész

Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik
szívben még Jónás szava kicsirázik
mint a jó mag ha termőföldre hullott,
s pislog mint a tűz mely titkon kigyulladt.
S gondolta: "Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fujják szikrámat, míg láng lesz belőle;
bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.
Jónás majd elmegy, de helyette jő más",
így gondolá az Ur, csak ezt nem tudta Jónás,

s azért felette megharaguvék,
és monda: "Mikor ide kijövék,
s azóta napról-napra s egyre többen
jöttek a városból kérdezni tőlem,
kicsit gúnyolva, kicsit félve-bánva,
hány nap van hátra még? S én számról-számra
közlém pontossan. S most szégyenben hagytál!
Hazudtam én, és hazudott a naptár.
És hazudott az Isten! Ezt akartad?
Bünbánók jószándékát megzavartad.
Hiszen tudhattam! Kellett volna tudni!
Azért vágytam hajón Tarsisba futni...
Mert te vagy aki fordít rosszat jóra,
minden gonosznak elváltoztatója.
De már az én lelkem vedd vissza tőlem,
mert jobb nekem meghalnom, hogysem élnem."

Tudnivaló pedig itt hogy kimenve
a városból Jónás, ül vala szembe,
a város ellenébe, napkeletnek,
árnyékban, mert egy nagylevelü töknek
indái ott fölfutva egy kiszáradt,
hőségtől sujtott fára, olyan árnyat
tartottak, ernyőt eltikkadt fejére,
hogy azalól leshetett Ninivére
fátylában a nagy fények fonta ködnek.
S örüle Jónás módfelett a töknek.

Aztán egy reggel, hajnaltájra, szerzett
a nagy Uristen egy kicsinyke férget,
mely a töknek tövét megrágta volna
és tette hogy indája lekonyulna,
levele megpörögve kunkorodna
s az egész tök elaszva szomorodna.

Oly vékonnyá fonnyadt, amily nagyra felnőtt:
nem tartott többet sem árnyat, sem ernyőt.

S akkor az Isten szerze meleget
s napkeleti szárasztó szeleket
s lőn hogy a nap hévsége megsütötte
Jónás fejét, és megcsapván, felette
bágyadttá szédítette, ugyhogy immár
úgy érzé, minden körülötte himbál,
mintha megint a hajón volna; gyomra
kavargott, és gyötrőn égette szomja
s ezt nyögte csak: "Lelkem vedd vissza, kérlek,
mert jobb már hogy meghaljak, semhogy éljek."

S monda az Ur Jónásnak: "Lásd, valóban
méltán busúlsz s vádolsz-e haragodban
a széleslombu, kövér tök miatt,
hogy hűs árnya fejedről elapadt?"
S felelt, kitörvén Jónásból a méreg:
"Méltán haragszom azért, mígcsak élek!"

És monda akkor az Isten: "Te szánod
a tököt amely egy éjszaka támadt
s egy másik éjszaka elhervadott;
amelyért kezed nem munkálkodott;
amelyet nem ápoltál, nem neveltél,
lombja alatt csak lustán elhevertél.

És én ne szánjam Ninivét, amely
évszázak folytán épült vala fel?
melynek tornyai vetekedve kelnek?
mely mint egy győztes harci tábor terjed
a sivatagban, és utcái mint
képeskönyv amit a történet irt,
nyilnak elém? Ne szánjam Ninivének
ormát mely lépcsőt emel a jövőnek?
A várost amely mint egy fáklya égett
nagy korszakokon át, és nemzedékek
éltek fényénél, s nem birt meg vele
a sivatagnak annyi vad szele?
Melyben lakott sok százszor ezer ember
s rakta fészkét munkálva türelemmel:
ő sem tudta, és ki választja széllyel,
mit rakott jobb-, s mit rakott balkezével?

Bizd azt reám, majd szétválasztom én.
A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi
az én szájamban ugyanazt jelenti."

Igy szólt az Ur, és Jónás hallgatott.
A nap az égen lassan ballagott.
Messze lépcsős tornyai Ninivének
a hőtől ringatva emelkedének.
A szörnyü város mint zihálva roppant
eleven állat, nyúlt el a homokban.

Kreatív pályaválasztás

A mai nap éppen megfelelő arra, hogy egy pályaválasztási sztorit meséljek.

Adott egy ifjú pszichológushallgató, aki nagyon szeretné minél hamarabb pénzzé tenni a kreativitását. Ez a kreativitás azonban valahogy nem tud kibontakozni, hősünk nem tudja, mihez kezdhetne, úgyhogy elmegy egy másik, csak kicsivel kevésbé ifjú, de már végzett kollégájához, hogy valami teszttel felszínre hozzák a benne rejlő világhódító tehetséget.

Nem egyszerű a helyzet, a szokványos életpálya unalmas, a kliensnek valami egyedi kell, valami, amihez rögtön hozzákezdhet, mondjuk rögtön egy jó start-up cég, az úgyis menő fogalom mostanában.

No de hol van az a piaci rés, amit ki lehet tölteni egy már majdnem befejezett pszichológia BA diplomával?

Sehol.

De ha csak a papírt, elvégzett kurzusokat nézzük, akkor Átlagisztán logikája szerint gondolkodunk, ide pedig Extremisztán kell (ld. előző bejegyzés). Találjuk hát meg az egyediséget ebben a fiatal egyéniségben!

Az egyik kiváló eszköz erre az MBTI kérdőív, amit széles körben alkalmaznak, ha a személyiség megismeréséről van szó. Én is szeretem, az egyik vívós projektemben is alkalmazom, ami a heraldika és önkifejezés kapcsolatával foglalkozik.

A kérdőívről ebben a videóban mesél egy szakember:

Ezen a címen pedig ki lehet tölteni egy netes változatot: http://lelektanitipusok.net/tesztek. A későbbiek megértése szempontjából előnyös egy kicsit megismerkedni a teszttel, a típusokkal, amelyekkel dolgozik.

Nos, a teszt kiválasztása jól sikerül, az ifjú kolléga valósággal beleszeret az elméletbe. Elolvassa a neten felfedezhető anyagokat, hétről hétre osztja meg az elképzeléseit, és érzi már, hogy ebből fog valami nagyot alkotni. Sajnos már sokan érezték ezt, úgyhogy a piaci rések száma elkedvetlenítően alacsony.

Nos, akkor kicsit távolodjunk a szakmától, és vonjunk be más életszerepekből is tapasztalatokat! Szerencsére mindig kéznél van Donald Super Szivárvány-modellje, mely 9 főbb életszerepet nevez meg, és a legtöbb ilyen töprengésnél kiváló kiindulópont.

Itt egy kép a modellről:

De nem találunk semmit. Gyerek-szerepből valami élmény, egy emlék, amit felhasználhatnánk a boldogabb gyermekekért? Nincs. Tanuló szerepből valami jó tanulástechnika, mnemotechnikai trükk? Nincs. Valami civil tapasztalat, társadalmi kezdeményezés, önkéntesség? Dolgozó szerep, mondjuk pályaválasztás, jogi segítség, ergonómiai fejlesztések? Nem, Simpsonék ezt is megcsinálták. Esetleg valamilyen párkapcsolati tanácsadás? Nincs jó ötlet.

Szabadidős szerep? Tényleg, nincs valami jó hobbi, amit be lehetne vetni?

"Hát, szeretek dugni."

Aha. Hát ezzel nem igazán lehet kitűnni a tömegből, jobb szakemberré, vállalkozóvá sem válik tőle az ember, szóval keressünk tovább...

Ám a lezárás után egy-két hónappal később kiderül, hogy minden integrálható mindennel, és vannak még olyan szolgáltatások, amelyek nem hódították meg a piacot. Íme egy kép az új start-up honlapjáról:

Sosem szabad feladni az álmainkat!