Hűség

Van egy-két elköteleződés az életünkben, ami halálunkig is meghatározhat minket. Vajon mi formálja ezeket? Pillanatnyi döntések, amikkel aztán együtt sodródunk? Esetleg a sorsunkkal alakítunk ki valamilyen trauma-kötődést?

Én inkább az önazonosság megkerülhetetlen szerepére alapoztam ezt a levezetést.

Kezdetben inkább párkapcsolati döntésekre fókuszáltam, révén inkább ezzel a témával szoktam dolgozni, de a végére kicsit csavartam egyet a dolgon az aradi vértanúk példájával.

A kocka el van vetve

Ez a bejegyzés arról a lélekölő állapotról szól, amikor meghozunk valamilyen relatíve nagy döntést, és várunk, hogy kezdjen kibontakozni. Van, aki lélekben elkezd visszafordulni ilyenkor, és elkezdi aláásni a saját döntését.

Ezt a megfigyelésemet bontom ki az alábbi sorokban, némi saját élményt, tanácsadási tapasztalatot és információfeldolgozó folyamato is befektetve a dologba.

Bushido

Ebben az eszmefuttatásban a japán Ikigai modellen keresztül mutatom be, hogy néha teljesen jó és kielégítő karrierdöntés az, amikor a társadalmilag hasznos munkát vállalod el az anyagilag kedvezőbb helyett. 

Ez a "néha" olyankor van, amikor a társadalom becsüli, amit teszel érte. Egyszerűbb értékrendi környezetben, amibe nincs belekódolva az ilyesmi, sajnos könnyedén lehetsz az a balek, aki egy életre megbánja, hogy valaha is fontosabbnak tartotta a közérdeket az önérdeknél.

A dolog politikai, történelmi és szociológiai megfejtését már a romkocsmák világára bízom...

Önlélekrajz

Az elmúlt években nem egy önéletrajz megszületésénél bábáskodtam, legutóbb az Állásbörze adta az apropót, hogy arról konzultáljak, ki hogyan készíti a CV-jét. 

Nyilván, ennek van egy csomó technikai része: érdemes tudni, mit kell beírni egyáltalán, milyen formátumok vannak, mit üzennek a típushibák az olvasó számára.

És van egy kicsit bensőségesebb, pszichológiai oldala is, ami nem tudom, mennyire befolyásolja végül az álláskeresést, de ha tippelnem kellene, valami hatása azért van.

Ez pedig az a viszonyrendszer, amit a pályázó feltételez a leendő munkáltatóról. Ennél a pontnál szoktam átváltani a tranzakcióanalízis én-állapotaihoz, mivel azok jobb magyarázókeretet adnak.

Úgy emlékeztem tíz év lassabban telik el 1 - Így írtam én

Tíz éve írom ezt a blogot, kisebb-nagyobb sikerekkel. Nagy lelkesedéssel ugrottam neki ennek a bejegyzésnek, mivel elhatároztam, hogy visszatekintek az elmúlt évek fontosabb bejegyzéseire, és megpróbálok feltárni valamilyen fejlődéstörténetet.

Ami engem illet, nem csalódtam: tényleg izgalmas és elgondolkodtató önismereti trip volt gépen szállni ennyi írás fölébe, és feltérképezni, milyen szakmai folyamatok hagytak nyomot itt, a netes naplómban. Ha valaki régebben követi ezt a hobbimat, talán neki is érdekes lesz.

Ha valaki arra kíváncsi, hogy milyen beszélgetések alakulnak ki, miután felveszünk a kliensünkkel egy életút-rajzot - hát, körülbelül olyan, mint ez a cikk.

Lucifer

Annak ellenére, hogy a klientúrám fiatal felnőttekből áll, az egyik legérdekesebb téma számomra egy hospice előadáson merült fel a hónapban. Sokat hallottunk arról, hogyan működik a lélektan, amikor a haldoklókon próbálunk segíteni. 

Emellett, ahogy Yalomnál olvasható, halál és elmúlás miatti szorongás az egész életet, így a fiatalkort is átitató tematika. Vajon lehet-e az életátmenetekkel foglalkozó folyamatokban meríteni az utolsó nagy átmenetre szakosodott szemléletből?

Erről elmélkedtetem ebben a bejegyzésben.

Confessio

Talán már egy évnél is több eltelt azóta, hogy kitaláltam, ebben a hónapban miről szeretnék írni. 2012 júliusában vettem át - végre - a diplomám, azaz pont tíz éve, én meg szeretem a jubileumokat. 

Ennek örömére elővettem a pályafejlődéshez kapcsolódó tudásom egy részét, hogy eldöntsem, vajon fejlődtem a diploma átvétele óta, vagy még mindig csak találgatom, mihez tudok kezdeni majd ezzel a papírral?

Ismét pusztíthat e láng rajtatok

A tanártüntetésekhez kapcsolódó rövid merengésem pont túl hosszú ahhoz, hogy beleférjen egy Facebook-bejegyzésbe, cserébe az egyik legrövidebb blogbejegyzésnek ígérkezik, minimális új tartalommal. Ennek az az oka, hogy igazából a blogolás első évében volt erős a tanári identitásom, akkor született pár bejegyzés, amit újraosztva megkísérlek megosztani egy rövid üzenetet. Igazából annyira szorosan nem kapcsolódik a sztrájk konkrét tartalmához vagy aktusához, inkább az a témája, hogy miért nem érdemes az oktatást kifejezetten nem egyéni szoc probémaként kezelni.

Verziószám

Ez a bejegyzés a személyiségfejlesztésről szól, bár az ihletője egy másik terület, a programozás világából származik. Az ősz folyamán képezgettem magam webfejlesztésből, amiben beavattak minket abba is, hogyan kell értelmezni a programok verziószámait. Mondom, milyen érdekes lenne ezt emberekre is értelmezni! Vajon melyik szám mit jelentene a személyiségfejlődés terén?

Ahogy ezen gondolkodtam, rájöttem, hogy ezen a hasonlaton keresztül talán jobban le is lehetne vezetni, hogy miért lehet az, hogy néha az ember állandóan dolgozik az önismeretén, mégsem fejlődik eleget ahhoz, hogy meg tudja oldani a fejlődési feladatait.

Nomen est omen

Egyik érdekes gyakorlat "tanácsadás" órán az volt, amikor megkérdezték tőlünk, hogy mit tudunk a nevünk történetéről. Ez a kérdés elég ártatlan ahhoz, hogy úgymond ne rontsunk ajtóstul a házba, viszont beemeli a beszélgetésbe a gyerekkori és családi szálat, amelyek fontos információk, ha meg akarunk valakit érteni. Ahogy Berne írta a Sorskönyvben, a nevünk körüli sztoriból a sorskönyvünket is jobban megismerhetjük.

Miközben erről beszélgettünk egy kolléganőmmel, nekünk is kialakult egy elméletünk, nem kifejezetten az egyén sorskönyvéről, hanem kedves édesanyja időperspektívájáról és válaszgátló képességéről.

A tudományhoz való hozzájárulásunkat ebben a bejegyzésben osztjuk meg a világgal :)

Kézműves

A 2020-as év áttekintése nem egy nagy kihívás, révén a távoli determinánsok (a külső környezet olyan hatóelemei, mint a politikai, gazdasági és egészségügyi helyzet) elég markánsan tematizálták az évet. Ezek nyilván visszaköszöntek az itteni írásokban is, ám előidézésük mellett megkísérlek egy pozitívabb narratívát is felszínre hozni az óévhez. A számos kihívás a megküzdőkészségek széles körét aktiválhatta az emberekben. Azt hiszem, az alkotóképesség az a pszichés fogalom, ami összefoglalja, mit érdemes megtartani 2020-ból, ezt próbálom bemutatni új hobbimon, a kézműves sörfőzésen keresztül.

Nem ez voltál

Ebben a bejegyzésben újra felnőttéválás rögös útjáról írok. Egy punk dalon keresztül közelítettem meg pro és kontra a konformizmusban rejlő kiaknázatlan aranybányákat, megfűszerezve az identitásstílus és az egzisztencialista pszichológia egy-egy fogalmával.

This is the way

Ebben a bejegyzésben egy épp kiépülőben lévő projektem egyik szeletéről mesélek. A projekt egy önismereti edzés, amivel az edzőtáborban fogunk majd kísérletezni. Pszichológiai oldalról leginkább fejlődés-elméletekből merítettem, ezek egyik eszköze a Savickas-féle narratív interjú. Sikerült átformálni a karrierstílus kérdéskörét a vívói karrierre, és bár a gyakorlati alkalmazás még előttünk áll, a koncepciót szívesen bemutatom!

Kaszálás

Amióta a korona-vírus elkezdte intenzívebben ostromolni az országot, több bejegyzés is eszembe jutott, de eddig nem sikerült megírni őket. Talán egy rövidebb gondolatmenettel eljutok a közzétételig: ez a téma arra korlátozódik, ahogy a munkahelyeken próbálják kezelni a helyzeteket. Szigorúan szubjektív, ismerősöktől hallott sztorik alapján ragadok billentyűzetet, de talán ez is elég alátámasztani a gondolatot: ha sikerül is megelőzni, hogy a vírus megtizedelje az idősebb generációt, a módszereiket és hatalmi pozíciójukat jó eséllyel alaposan ki fogja csipkézni.

Tíz mérföld

A múlt hónapban egy régi beszélgetést dobott fel a Facebook: tíz évvel ezelőtt újságoltam el az ismerőseimnek, hogy belekezdek az első olyan pszichológusi munkába, amiért fizetnek is. Visszagondolva ennek azért van némi iróniája: akkoriban döntöttem el, hogy a szakdolgozatomat nem a szerepjátékokról fogom írni, hanem valami komolyabb témából, a pályaválasztásból. Éppen azért foglalkoztatott a téma, mert számomra egy kissé rögös út vezetett az egyetemig. Szóval miközben a pályafejlődésről írtam a dolgozatot, épp komoly pályafejlődési folyamatokon mentem keresztül. Sikerült-e hasznosítani a saját életemben is a témát? Milyen tanulságokat lehet levonni tíz év elteltével?

Egyszer véget ér

Sűrű hónap volt az előző. Új fejezet nyílt azzal, hogy osztályvezető lettem a munkahelyemen, emellett két fejezet zárult le a szakképzés és a vívóegyesület elnöki pozíciója formájában. Ez utóbbira lélekben készültem már egy ideje, mivel az elnöki pozíció nem kis önismeretet hozott magával. Ahogy számot vetettem az elmúlt évekkel, rájöttem, hogy ez az élmény szakmai szempontból is érdekes lehet, révén minden pszichológiai konzultációnak vége lesz egyszer. Így elkezdtem gondolkodni egy olyan bejegyzésen, ami az elköszönésről szól, akár közösségi, akár célzott fejlődési folyamat szempontjából. 

Elmúlt a legénykor

Mifelénk most legénybúcsú-szezon van. Gyakorlatilag minden hétvégén falkába verődünk, hogy elgyászoljuk a fiatalságot, és megünnepeljük a Hős szimbolikus halálát és újjászületését (ha egy kicsit sikerül többet inni, akkor nem is annyira szimbolikus ez a dolog).

Ebből a Hős-témából sejthetitek, hogy ennyi turnézás után elkezdtem elmélkedni azon, hogy pszichésen milyen témák kapcsolódhatnak ide.

A következő bejegyzés az életfejezet-váltásokat és a sorskönyvi folyamatokat mutatja be!

Nach

#gdpr #trianon #választások

Ennek a bejegyzésnek elsődleges célja, hogy a Nagy Testvér lássa, hogy közzétettem az oldalon, hogy ő elküldte az adatvédelmi szabályokat.

Ehhez hozzácsapódott némi észrevétel az új szabályzatok bevezetéséről, amibe belesűrűsödtek a mostanában némiképp borongós nemzetkarakterológiai meglátásaim arról, hogy milyen jól fel tudunk készülni a változásokra.

Ahonnan nincs kiút

Mi kell egy komoly változáshoz? Mi kell ahhoz, hogy másképp csinálj valamit, annak ellenére, hogy minden porcikád irtózik tőle? Mi bír rá, hogy legyőzd magad? Milyen folyamat visz el ehhez a döntésre? Vagy nem is folyamatként lehet ezt jól megragadni, hanem töréspontként?

Ezeken a kérdéseken elmélkedtem, több - sajátos - ihletettségből...

Büszkeség és balítélet

Szűkkörű megfigyeléseim szerint gyakorlatilag lehetetlen úgy járni pszichológushoz, hogy ne merülne fel a párkapcsolat témája. Nem mintha ez annyira meglepő lenne: az alapvető emberi szükségletek közül több is csak egy partner segítségével elégíthető ki konvencionális módon, és mivel ezek a szükségletek közvetlen befolyással vannak az egyén jóllétére (énképére, autonómia érzetére...), a szerelmi élet jó eséllyel szóba fog kerülni a konzultáció folyamán.

Van egy másik ilyen megkerülhetetlen téma, mégpedig a pályaválasztásé.

Igazából eddig is úgy gondoltam, hogy a pályaválasztás és a párválasztás szoros kapcsolatban vannak egymással, de hogy mekkora a hasonlóság, arra akkor jöttem rá, amikor egy kliensemmel megfejtettük a Büszkeség és balítélet című művet.