Nach

#gdpr #trianon #választások

Ennek a bejegyzésnek elsődleges célja, hogy a Nagy Testvér lássa, hogy közzétettem az oldalon, hogy ő elküldte az adatvédelmi szabályokat.

Ehhez hozzácsapódott némi észrevétel az új szabályzatok bevezetéséről, amibe belesűrűsödtek a mostanában némiképp borongós nemzetkarakterológiai meglátásaim arról, hogy milyen jól fel tudunk készülni a változásokra.

Na szóval, az új EU-s adatvédelmi szabályzat életbe lépésének napján a blogger jelezte nekem, hogy ez a felület megfelel az új elveknek, és az én felelősségem tudatni ezt a felhasználókkal.

Mondom, mi van? Én nem is kérek senkitől semmilyen adatot! Te vagy az, aki kémkedsz utánuk, Google, én meg nem leszek az ütközőállamod! Mondd el a saját szavaiddal, hogy mit csinálsz az IP címekkel, e-mail címekkel, meg mit tudom még én, mikkel!

És lőn, a Google elmondta, ezen a linken: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Azért azon gondolkodóba estem, hogy pszichológusként viszont kezelek adatokat, mégpedig elég személyeseket. Nem ártana hát jó alaposan kiművelnem magam a GDPR-ból, főleg, hogy ha privátban is foglalkozom kliensekkel.

Ez a GDPR azért vicces dolog, mert először a barátnőmtől hallottam róla, aki folyamatirányítással foglalkozik.

A tévében semmi szó nem volt róla, de szerencsére a Soros-tervről mindent elmondtak. Azért nem lett volna hátrány, ha ezen kívül pár szó esik a GDPR-ról is, révén a híradóban mégiscsak illik olyan dolgokról hírt adni, amelyek léteznek is.

Sebaj, járok szakképzésre is, jó sok pénzért. Ez a GDPR nem egy új tervezet ám, amikor felmerült a vívóegyesületben, hogy ezzel dolgoznunk kell, egy egyéves cikket linkeltek be. Ilyen időtartammal akár bekerülhetett volna a képzés anyagába is, úgyis volt előadásunk jogi alapismeretekről. Ott sajnos nem volt erről szó, bár így se jártam rosszul, mert harminc éves koromra végül akadt valaki, aki megkísérelte átadni nekem az alapvető állampolgári ismereteket, ha már a középiskolában lassította volna a cselekményt két kovalens kötés között.

Egy kicsit azért mégis bosszantott a dolog, révén a pszichológus társadalom pár éve felbolydult a jogalkotás nevében (Te nekem ne mondd meg! c. bejegyzés). Állítólag én magam is kiálltam a pszichológus kamara életre hívásáért, bár beleegyezésem nélkül raktak be abba a Facebook-csoportba. Akkor még nem volt GDPR, most már biztos nem tennék meg a jogi, etikai és szakmai tisztaságot követelő (önjelölt) vezetők. Persze ki lehet lépni belőle, mint ahogy a "Sosem szexeltem még kecskékkel" csoportból is ki lehet lépni, csak nem mindegy, hogy ki fog tudni róla...

Szóval, ha már ilyen fontos lenne valami jogi kultúrát bevinni a szakmába, elmulasztott lehetőségnek tűnik, hogy a szakképzésen még ki se ejtik a szabályzat nevét.

Persze, az átgondolatlan reformbevezetéssel akár jól is lehet járni, én például többek közt azért jutottam be az egyetemre (Pygmalion c. bejegyzés), mert az akkori agytrösztöknek is az utolsó pillanatban jutott eszükbe, hogy az elmúlt évben nem sokat haladtak a bolognai-rendszer bevezetésével.

Amúgy meg, jómagam se vagyok az a fajta, aki időben készül fel a dolgokra, a szakképzésen például már vagy tízezer forintot fizettem a benézett határidők miatt.

A hadvezér az előző háborúra készül

Nem emlékszem pontosan, hol olvastam ezt az idézetet, de az új szabályzatok bevezetésének professzionális kivitelezése és a politikai folyamatok mindig eszembe juttatja.
Vagy az olyan dátumok, mint a mai: nehezen lehetett nem hallani ma a trianoni békediktátumról.
Nem mondanám, hogy lényegtelen téma egyébként, de azért mégiscsak ott motoszkál a fejemben, hogy az ország ezzel ugyanúgy nach-ban (ez a középkori német vívásból származó kifejezés hátrányt vagy utánt jelent) van, mint a GDPR bevezetésével, illetve az előző háborút akarja megvívni. Vajon tényleg vor-ba (előnybe) kerülünk azzal, hogy egy száz évvel ezelőtti tragédián kesergünk?

Azt vágom, hogy a szüleink generációjának tényleg nagy újság, hogy erről már lehet beszélni, és kokárdát is lehet hordani, és ebben az évezredekben már aránylag ritkán vernek össze ezért a zsaruk. Értem, hogy nekik ez fejlődés. Nyilván erre vágytak, amikor fiatalok voltak.

De már nem azok.

Ha belenéztek az eriksoni pszichoszociális fejlődéselméletbe, be kell látni, hogy a ~60 évesek most már a stabilitást teremtő szakasz végén, illetve az összegzést jelentő szakasz elején vannak. Ezek alapján élnék a gyanúperrel, hogy sokan nem konzervatívok politikai értelemben, csak szimplán elértek egy olyan pszichoszociális fejlődési pontra, ahol az embernek szembe kell néznie azzal, hogy egy utolsó dobása van már csak, hogy bepótolja a fiatalkorában elmaradt forradalmat.

A GDPR medrében maradva, ahogy felidézem az EU-csatlakozás körüli kampányt, mindenki nagyon lelkesedett érte. Az ő generációjuknak az volt a nagy forradalom, hogy már nem a Keleti blokkba tartozik az ország. 

Tekintve, hogy már több barátom is külföldön van, némelyik már gyerekkel, attól tartok, hogy a nagy forradalmat nem sikerült olyan jól megtervezni. Nehezen hiszem el, hogy előreláthatatlan lett volna a gazdaságilag fejlettebb és a kulturálisan vonzóbb munkaerő-elszívó potenciálja. Márpedig ha szabad piacok jönnek, az gyakorlatban azt jelenti, hogy a teknős és a nyúl 2004 óta egy ligában versenyeznek. A fődíj pedig nem más, mint a fiatal, képzett munkaerő, akinek pont a szülei szavazták meg a jogot, hogy oda menjen, ahova akar.

Ebben a versenyben talán készülni kellett volna valami komparatív előnnyel, nem?

Hát elmondom, hogy mivel készültek, legalábbis amikor én gyerek voltam:

• unalmas és semmitmondó nemzeti ünnepek, amelyek elhelyezik a Gyermeki és Szülői én-állapotokban a hazaszeretet, de teljesen érintetlenül hagyják a Felnőttet (ahova mondjuk az alapvető állampolgári ismeretek férnének be, amivel én először a szakképzésen találkoztam, 12 éve felnőttkorúként)
• itt gyártanak Túró Rudit, máshol nem
• a magyar lányok a legszebbek
• már-már szándékos szabotázsra emlékeztető nyelvoktatással

Ezek az én szememben ugyanolyan igénytelen dolgok, mint a Te az orrodig sem látsz c. bejegyzésben felhozott fogyasztáson keresztül beszivárgó nyugati ál-identitás. Azért mondom, hogy ez ál-identitás, mert ez nem az ország aktív polgárainak önazonossága, hanem az előző generációé. Tekintve, hogy a demokrácia mennyiség alapon működik (Behódolás c. bejegyzés), most ők vannak az uralkodói székben, de ettől még úgy gondolom, hogy tévedés lenne azt gondolni, hogy az ő megoldásaik a jelenlegi problémákat orvosolják.

Van mostanában egy kedves néni az interneten, aki videóban magyarázza, hogy nekünk kellene az országot vor-ba váltani. Ezzel igazából nem mond hülyeséget: mi vagyunk valójában a cselekvőképes generáció. Ő erre a gyermeknemzést, ill. általánosságban az apám korabeliek értékrendjét javasolja eszközül. De ezzel nem arra buzdítja a hadvezéreket, hogy vívják meg az előző háborút?

No de, ha ez az előző háború, akkor mi a mi generációnké? És lesz olyan hadvezérünk, aki adekvát stratégiával vezet majd minket benne?

...amilyen hatékonyan felkészültem a GDPR-ból, valószínűleg nem én leszek az. :(