Szándékosan kerültem a migráns-krízissel kapcsolatos megszólalást az interneten. Nem azért, mert nincs véleményem, hanem azért, mert az egészet leírni hosszadalmas lenne, és még a befektetett munka után sem kerülhetném el azt a jelenséget, amit műveltebb barátaim flame-warnak neveznek. Vannak ilyen megosztó témák, amelyek rövid úton szemben álló feleket képeznek, és bármelyik megnyilatkozásod után valamelyik oldalon találhatod magad, teljes vértezetben, csőre töltött fegyverrel.
Nem is igazán a téma valódi tartalma, hanem egy eleve meglévő feszültség miatt, amit a téma berobbant.
Ilyen volt Concita Wurst eurovíziós győzelme, és a Charlie Hebdo-merénylet története is, de nekem ott valahogy könnyebb volt megőrizni az ésszerű gondolkodást, mert bizonyos szemszögből mindkettő bulváros volt. Most azonban tényleg történelmi pillanatok zajlanak. Mostanában, amikor hagytam, hogy elsodorjanak az érzelmek, rájöttem, hogy a közlendőmben erősebb az a szándék, hogy kioktassam az ott sem lévő másik felet, minthogy józan megoldással foglalkozzak. Nem az volt a fontos, hogy igazam legyen, hanem hogy győzzek.
Azt hiszem, ez a történelmi pillanat ezekről az indulatokról, azoknak a kezeléséről, az önuralomról szól. Többek között az ezzel kapcsolatos meglátásomat fejtettem ki, amikor - még szeptemberben - a barátaimmal eszmét cseréltünk a témában, az egyikük javasolta, hogy legalább azt részt írjam le, amikor a válságot elkezdtem a tranzakcióanalízis paradigmája szerint értelmezni.
Gondoltam, az csak nem árthat...!