2015. október 2., péntek

Terjeszkedés: JóLÉlek blog

Aki olvasta azt a részt, ahol magamat próbálom bemutatni, tudja, hogy a JóLÉlek Pszichológiai Alapítványnál is tevékenykedem (nagy előrelépés volt, írtam is róla). Az alapítványnál elhatároztuk, hogy egy kicsit többet és rendszeresebben szólunk az emberekhez, úgyhogy belefogtunk egy blog írásába, itt lehet elérni:


Még a kezdeti stádiumban van szegény, a mögötte meghúzódó technika kicsit komplikáltabb, mint itt, a Bloggeren, szóval dizájn szempontjából ez nem végleges, de tartalmilag már megvannak a vállalható első lépések.

Miért ajánlom?
Hát mert rendszeresen fog frissülni, többen vezetjük, eltérő szemléletmóddal és stílussal. Én például nem tudnék mit írni a kisgyerekek emésztési problémáinak lelki hátteréről, a párválasztás útvesztőiről meg a celebek majomkodásairól, de az alapítványban vannak, akik egész értelmesen tudnak nyilatkozni e témákban is.

A magam kissé dagályos, minden-mindennel-összefügg stílusát meghagyom ennek a blognak, a másikhoz kicsit rövidebb és lekerekítettebb bejegyzésekkel fogok majd hozzájárulni.
Amíg elkészül ide a következő írás, ajánlom a nyár végi elmélkedést:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése