A ring határozza meg a tudatot 3 - Célok és szokások

Ennek a résznek a kulcskérdése a célkitűzés mögötti motiváció, valamint az a szokásrendszer, ami segít vagy akadályoz. Hogy épül fel ez a szokás? Mire jó és mire nem? Hogy lehet megváltoztatni?

Ez egy vívás+pszichológia bejegyzés (3. része) lesz, de szerintem annak is érdemes lehet elolvasni, akinek esze ágában sincs kardot fogni a kezébe. Minden, ami pszichés feladat a vívásban, a való életben is feladat. Ezért szeretem analógiaként használni, szintén ez az oka annak, hogy lélektant viszek az edzésekre. Ezúttal az edzőtábori előadásaim lényegesebb gondolatait osztanám meg veletek; a helyzet megélése és a fejlődésed, a teljesítményed és a személyiséged közötti kapcsolatokról.

Mivel több előadás anyagát lehetetlennek tűnt emészthető mennyiségben megírni, 3 részre osztottam az eredeti bejegyzést. Ez a harmadik, ami a viselkedés motivációs tényezőivel foglalkozik, legyen szó egyszerű vagy elvont dolgokról. És persze a fő kérdés: hogyan lehet ezeket esetleg a saját oldalunkra állítani?

Dark side of the moon

Ebben a bejegyzésben a két legérdekesebb júliusi szakmai eseménnyel kapcsolatos elmélkedést osztom meg. Az első a sématerápiás konferencia volt, ahol annyi érdekességet hallottam, hogy kitelne belőle akár több évad is ezen a blogon. A másik a nyári vívós edzőtábor volt, ahol alapvetően nem lenne pszichológia, de ahogy a viccből megtanulhattuk, lehet az almafán is cseresznyézni, csak vinni kell magunkkal.

Szóval a témánk a következő: lehet-e teljesen más módon megközelíteni a sémamódokat, mint az eddigi, én-állapotokra emlékeztető perspektívából? (spoiler: lehet)

És ezek a módok hogyan segítenek szembenéznünk azzal a ténnyel, hogy meg fogunk halni?

Miért nem esznek kalácsot?

A mostanában írt "test lázadása" logikájú bejegyzések után jogos kérdés lehet: miért kell megvárni, amíg az ember elkezd tüneteket képezni? Miért nem lehet elébe menni a dolgoknak, és akkor belekezdeni valamilyen pszichológiai folyamatba, amikor úgymond "nem érzi jól magát", de még nem abban az értelemben, amit mifelénk "szenvedésnyomásnak" mondanak?Oly magától értetődő kérdés ez, hogy már-már naívnak tűnik. Sőt, ostobának. Sőt - számonkérőnek!

Ebben a bejegyzésben tehát arról lesz szó, hogy a problémáinkkal való megküzdés, azok helyes felismerése bizony nem kevés előkészületet igényel - és ezek hiányában igen tudunk haragudni azokra, akik ezt nem veszik észre.

The bleeding

Ez a bejegyzés egy rövid levezetés a szakítás érthető módon gazdag irodalmából. Azon morfondíroztam, hogy mennyire oké, ha az ember kifordul magából az elveszett szerelem miatt, vagy még évekkel később is nyomorgatja magát egy olyan szakítás miatt, amiről egyébként úgy gondolja, hogy szükséges lépés volt?

És mivel ezen sokan mások is gondolkodnak, most lehetőségem van némi kollaboráció eredményét megosztani veletek.

Buhera mátrix

Az ember néha egészen sajátos módon próbálja visszanyerni a kontrollt az élete felett. Ebben a bejegyzésben a halogatásról, pontosabban a "bosszúból történő alváshalogatás" című jelenségről értekezünk, ami egyes értelmezések szerint azt jelenti, hogy az ember úgymond visszalopja azt az én-időt a kötelességektől, amit azok elvettek tőle a nappali órákban.

Mivel egyetemista és fiatal felnőtt berkekben gyakori jelenség, bőven akadt lehetőségem beszélgetni erről az életvezetési sajátosságról, és közösen elmélkedni annak hátteréről. Legutóbb, amikor erről bővebben elmélkedtünk egy kliensemmel, egészen világnézeti kérdésekig jutottunk el.

Csak önmagát nem

Ez a bejegyzés az előző, Kóros másokra irányultság sémákra alapozott szerződésekről szóló írásnak egy apró kiegészítése, illetve a Star Wars napra (05.04.) tervezett cikk. Noha a dátum már nem indokolja kifejezetten a jobb sorsra érdemes Anakin Skywalker analógiáját, konzultációs helyzetben működött a párhuzam, úgyhogy talán anélkül is érthető lesz a levezetés, hogy valaki nem is szereti a Csillagok Háborúját.

Egy kicsit a Megmentő-szereppel való kacérkodásról fogunk most elmélkedni.

Unforgiven

Volt már úgy, hogy igyekeztél kitűnni a munkádban, ezerféle hobbiban fejlesztetted magad, mindenhol ott akartál lenni, mindenkinek segíteni akartál, aztán a nap végére alig maradt energiád? Elgondolkodtál, hogy mi motivál erre az életstílusra?

Lehet, hogy ennyire sokminden érdekel, és olyan vagy, mint a gyerek az édességboltban. De az is lehet, hogy nem csak az értékteremtés és lelkesedés hajt, hanem egy mélyebben meghúzódó hajtóerő, ami jobban megnézve az egész életed végigkíséri. Az elismerés iránti sóvárgás.

Ebben a bejegyzésben ez utóbbi hipotézist fejtem ki.

Tedd félre a kószát

Szerencsére ez a bejegyzés nem készült el karácsonyra. Az eredeti gondolat saját családi élményekből nőtt ki, ám ahogy érett tovább, rájöttem, hogy mostanában több kliensemmel is beszélgettünk ilyen dolgokról. Mindenhol más a sztori, és más a megoldás is, de pár lépést visszalépve van egy közös kérdés: mit kezdesz azzal, ha idegesít már az a szerep, amit az eddigi években játszottál a családodban?

Trükkös Iván

Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy a beosztottak hibái alkalmanként inkább értelmezhetők üzenetként, mint teljesítménymutatóként. Érdemes több rétegben gondolkodni ezekről a helyzetekről, vagy azért, hogy megértsük a helyzetet, és a lényegre reagáljunk, vagy azért, hogy saját magunkat értsük meg, és tudjunk változtatni a viselkedésünkön.

A vezető-beosztott kapcsolat dinamikáját ezúttal egy tengeralattjárós film, a Vadászat a Vörös Októberre egyik jelenete illusztrálja.

Záróalakulat

"Nem tudod magad jobbá utálni". Ezt az idézetet a közösségi médiában láttam valamelyik pszichós ismeretterjesztő oldalon. Szerintem szép sommás mondat, szoktam is emlegetni - így kiderült, hogy nem mindenki ugyanúgy értelmezi. Valószínűleg az ilyen oldalak szivárványos-smileys képi világa zavarja össze az embereket, de nem, itt nem az üzenet, hogy akármit hozol össze, azért csak hálás lehetsz magadnak, és ragyogó lény vagy, aki már így is tökéletes, és a többi...

Gondoltam, megírom a saját levezetésem, a szivárványokat és smileykat világháborús metaforákra és sématerápiás értelmezésekre cserélve, hátha valakinek úgy befogadhatóbb az önelfogadás koncepciója.

Önlélekrajz

Az elmúlt években nem egy önéletrajz megszületésénél bábáskodtam, legutóbb az Állásbörze adta az apropót, hogy arról konzultáljak, ki hogyan készíti a CV-jét. 

Nyilván, ennek van egy csomó technikai része: érdemes tudni, mit kell beírni egyáltalán, milyen formátumok vannak, mit üzennek a típushibák az olvasó számára.

És van egy kicsit bensőségesebb, pszichológiai oldala is, ami nem tudom, mennyire befolyásolja végül az álláskeresést, de ha tippelnem kellene, valami hatása azért van.

Ez pedig az a viszonyrendszer, amit a pályázó feltételez a leendő munkáltatóról. Ennél a pontnál szoktam átváltani a tranzakcióanalízis én-állapotaihoz, mivel azok jobb magyarázókeretet adnak.

Rules of engagement

A konzultációs munka egyik legizgalmasabb szakasza a tervezés. Valójában már a bejelentkezés alatt elindul az agykerék, hogyan lehet majd felépíteni ezt a folyamatot, milyen főbb célok lehetnek, hol várhatók buktatók, mire lehet támaszkodni?

Ez a bejegyzés arról szól, hogy ez a tervezési folyamat mennyire tudatos, és hogy lehet túl sokat és túl keveset is készülni egy konzultációra. Illusztrációként a filmekben látott hadműveleti előkészületeket használtam, hogy egy kicsit kitérjen a hétköznapi medréből a dolog.

Bár az írásban elsősorban a szakmámnak és a háborús filmeknek hódolok, kis kreativitással a hétköznapi életben is tudod használni az üzenetet. Legalábbis ha vannak célok, amiket szeretnél elérni.

Toxic waste

Eskü nem az a célja ennek a bejegyzésnek, hogy egy újabb oltárt állítsak a Metallicának. Az igaz, hogy a prágai koncert és Hetfield terápiás sztorijai némiképp okolhatók azért, hogy pont most írtam meg ezt az elmélkedést az érzelmi önszabályzásról és divatos témává vált toxikus maszkulinitásról, de az ihletet egy saját dühkitörés adta.

Szóval ők most igazából mellékszereplők - az alábbiakban többet olvashatsz az önszabályzásról, arról, hogyan tanuljuk meg; arról is, hogyan és miért változtatjuk meg; illetve ki és miért tud megváltoztatni minket.

You will know my name

Egy régebbi asszociációm dolgoztam fel a Pride-hónap apropójából. Egy novella felidézésén keresztül elmélkedtem azon, hogy vajon tényleg segít az egyre bonyolultabb kategorizáció a szexuális kisebbségeken, vagy éppen ez erősíti az elszigetelődésüket társadalmi és szakmai szempontból? Sőt, talán pont ez a segítő szándék nehezíti meg, hogy tisztán rálássanak a saját lelki problémáikra? Lehet-e ez tévút?

Ha érdekel a gondolatmenet, olvass tovább!

Nomen est omen

Egyik érdekes gyakorlat "tanácsadás" órán az volt, amikor megkérdezték tőlünk, hogy mit tudunk a nevünk történetéről. Ez a kérdés elég ártatlan ahhoz, hogy úgymond ne rontsunk ajtóstul a házba, viszont beemeli a beszélgetésbe a gyerekkori és családi szálat, amelyek fontos információk, ha meg akarunk valakit érteni. Ahogy Berne írta a Sorskönyvben, a nevünk körüli sztoriból a sorskönyvünket is jobban megismerhetjük.

Miközben erről beszélgettünk egy kolléganőmmel, nekünk is kialakult egy elméletünk, nem kifejezetten az egyén sorskönyvéről, hanem kedves édesanyja időperspektívájáról és válaszgátló képességéről.

A tudományhoz való hozzájárulásunkat ebben a bejegyzésben osztjuk meg a világgal :)

Szellemirtók

A mai bejegyzés leginkább a játszmák működésébe ad betekintést, de fő témája a veszteség egy minősített formája, a ghosting. A velünk kapcsolatban állók váratlan eltűnése gyászreakciók egész skáláját válthatja ki belőlünk. Oly felkavaró téma ez, hogy még másodkézből, esetmegbeszélőkön és szakmai döntésekkor is felforrhatnak az indulatok...

Tévedés és hiba

Star Wars-nap alkalmából hadd osszam meg veletek az egyik leginkább értékelhető főellenség, Thrawn admirális kiegészítő jellegű meglátásait az előző cikk "it's okay" megközelítésével kapcsolatban! Jó példának a legutóbbi sörrendelésemet tudnám hozni, rossznak pedig a Star Wars filmek legutóbbi részét.

Amiről szó lesz: a driverek és a mini-sorskönyv dinamikája ésszerűsítve.

Kicsit szomorkás a hangulatom máma

Ti mivel töltitek a karantén-időt? Ugyanúgy megy a munka, mint korábban? Ugyanúgy mennek a szabadidős projektek, mint régebben? Van, ami bedőlt? Van, ami újdonság?

Hogy sikerült az átállás?

Van, akinek pont jól jött, hogy változtatni kell az életmódján. És van, aki küszködik a változással, különösen azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen mennyire ér küszködni ebben a helyzetben?

Mivel én is ez utóbbi kategóriába tartozom, ebből a perspektívából ollóztam össze pár gondolatot.

Lost but won

Ez a történet egy kognitív átkeretezésről szól, a mögötte lévő elmélet pedig arról, hogy miért játszmáznak az emberek, és hogyan tudnak kilépni belőlük, ha rájönnek, hogy jobb eszközökkel is formálhatják az életüket.

Aktualitását pedig az adja, hogy mostanában hunyt el Niki Lauda.

Ha szeretnéd megérteni az ezek közötti összefüggést, olvasd tovább!

Egész úton hazafelé azon gondolkodám

Szeretem ezt a költészet napját, annak ellenére, hogy az elmúlt években sose jutott eszembe olyan magyar vers, amit szívesen kiposztolnék ide. Nem mintha mások sokkal keményebben dolgoznának ezen: általában megosztanak a Facebookon egy Youtube-videót, jelezvén, hogy nem csak gameplayeket néznek rajta, és ennyi.

Viszont az egyik ilyen megosztott videó kedvet csinált hozzá, hogy én is videókat osszak meg arról, hogy milyen érzés egy egyéni sztorikkal végigkísért nap után hazafelé bandukolni.