2020. április 30., csütörtök

Kicsit szomorkás a hangulatom máma

Ti mivel töltitek a karantén-időt? Ugyanúgy megy a munka, mint korábban? Ugyanúgy mennek a szabadidős projektek, mint régebben? Van, ami bedőlt? Van, ami újdonság?
Hogy sikerült az átállás?
Van, akinek pont jól jött, hogy változtatni kell az életmódján. És van, aki küszködik a változással, különösen azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen mennyire ér küszködni ebben a helyzetben?
Mivel én is ez utóbbi kategóriába tartozom, ebből a perspektívából ollóztam össze pár gondolatot.



Van egy kolléganőm, akit ha gyorsan és hatékonyan fel akarsz idegesíteni, akkor nincs más dolgod, mint hogy küldözgesd neki a "hozd ki a legtöbbet a home office-ból" reklámokat. Igazából még küldözgetni sem kell őket, mert minden felületen bombáznak ezekkel az ajánlatokkal.
De hát mi baj velük? A többsége tök jó kis önfejlesztési lehetőséget kínál, mutat praktikákat arra, hogyan lehet a weben megoldani az eddig offline végzett feladatainkat, és úgy általában, inkább kapaszkodóként kéne rájuk nézni, amik segítenek nem elmerülni az idegeskedésbe, nem?

Igen, tényleg lehetnek kapaszkodók, a megfelelő lelki állapotban.
Csak a járványügyi helyzet még sok más lelki állapotot ki tud hozni az emberből...

Van egy régebbi krízises bejegyzés, a Szun Ce nyomány Ahonnan nincs kiút című. Ebben azt fejtegettem, hogy a krízis-növekedés egy nagyon is valódi dolog, de egyrészt nem az egyetlen lehetséges kimenetel, másrészt ez a megerősödés jó eséllyel egy gyász-szakasz végén jön el, addig szenvedés van.

Na, ha ezt elfogadjuk, akkor már sejthető, hogy miért idegesítőek ezek a feltehetően segítő-szándékkal hirdetett ajánlatok: egy jó kis gyász-folyamatban ezek gyakorlatilag a mikro-agresszió iskolapéldái lehetnek (nem, ez a kifejezés nem szükségképpen feminista, ők csak szeretik használni).
Érted: még szerencsésnek mondhatod magad, ha nem vesztetted el a munkahelyed és a bevételeid nagy részét. Be vagy zárva a négy fal közé, a nyakadban lógnak a gyerekeid, akiknek valami távoktatásban kéne lógni igazából, de hát most nincs menzájuk, úgyhogy te főzöl. Az irodádban. Szóval a penetráns bundáskenyérszag mellett visszaülsz a nem kifejezetten hosszú ülőmunkára tervezett székhez és asztalhoz, de előtte takarítasz, mert ugye itthon ezt te csinálod, nem a takarítónő. A munkaidőd kezd emiatt szétesni, már magadban morogsz, hogy éjszaka fogod ezt is befejezni, már ha nem hal le a túlterhelt net. Ránézel a Facebookra, ahol valami celeb énekel hogy maradj otthon. A barátaid mutatják szelfiken, hogy milyen jófejek, ahogy együtt bolondoznak a neten, és igazából nem is akkora para ez a karantén, wir schiffen das! Kezded úgy érezni, hogy lehet hogy te fújod fel a dolgot, végülis ugyanaz van, mint a munkahelyen: leülsz a gép elé és dolgozol. Így is teszel.
Erre befut egy reklám a monitorra: tanulj meg kötögetni a webináriumonkon! Ha az élet citromot dob neked, facsarj limonádét!
Hát fogok én facsarni, csak kerülj a kezem közé! - válaszolsz te.

Egyrészt idegesít, hogy "mindenki" úgy gondolja, hogy több időd és energiád lett. Idegesít, hogy azt sugallják, hogy nem dőlt vissza, még mindig tudsz vicces, kreatív és hatékony lenni. És ha tudsz, akkor kell is. Hogy neked már rá kellett volna jönnöd, hogy lehet ebből a helyzetből limonádét facsarni, de ha nem, akkor legalább elvárható lenne a próbálkozás.
Ez pedig megmozgat valami kellemetlen érzést benned, mert úgy gondolod, hogy a járvány előtt tényleg vicces, kreatív és hatékony voltál, igazából az az ember vagy te, most pedig csak árnyéka vagy önmagadnak. A reklám azt sugallja, hogy ha rendben lennél, akkor észrevennéd az új lehetőséget, és szép agilisen válogatnál köztük, sőt, már programoznál, és elindult volna a saját webshopod március óta.
A reklám erőt ad a benned lévő követelőző hangnak, hogy "ez így nem oké, szedd már össze magad"!

It's okay


Az Eshtar4-ben meséltem a mini-sorskönyvekről, amelyek a szülői előírásoknak való megfelelés körül forognak. 
Az előírások és a mini-sorskönyv dinamikája mintha hasonlítana az előbbi "hagyjál már ezzel a nyomorult pozitív gondolkodással" dinamikához.
Ha most nem akarunk keresgélni, akkor lássuk az előírást, azaz drivert röviden: a legjobb szándékkal a minket nevelő figurák, jellemzően a szülők átadnak pár követni érdemes értéket, karakterjegyet. Ebből egyet parodizáltam is korábban (Kínvallatás előírásokkal - Légy tökéletes). A félreértés ott kezdődik, amikor te azt hiszed, hogy akkor vagy oké, ha ezeknek megfelelően élsz, tőlük eltérve meg valami gond van veled. 
Egyes meglátások szerint mindenkinek vannak alapszorongásai, hogy ő nem is annyira oké, és a szülők pont ezeket erősítik meg azzal, hogy felkínálnak valami kompenzáló megoldást (pl. félek hogy valójában buta vagyok, apám meg elvisz a konditerembe, mert az erős embereket tisztelik).
Stresszes helyzetben gyakran nyúlunk ezekhez a driverekhez, nem is feltétlen azért, mert az tényleg megoldja majd a problémát, hanem gyerekkorban azt tanultuk meg, hogy bízzuk a profikra a dolgot, és akkor lesz jó nekünk, ha követjük az előírást (Je suis Tyrion c. bejegyzés). Így védjük az okéságunkat.
De van úgy, hogy nem sikerült a drivernek megfelelően működni: nem vagy sziklaszilárd, nem vagy valami jó társaság éppen, nem pörögsz ezerrel sok dolgon, amin igen, azon is lassan, a szokottnál több hibával.
Ilyenkor indulsz el a mini-sorskönyv különböző pontjai felé:


Nekünk igazából elég csak a "stopper" pozícióval foglalkozni. Ez az a helyzet, amikor emészted magad, hogy nem kezeled elég jól ezt a karantént, a Face-en és az Instán lehet látni, hogy mások ügyesebben kivágják a rezet.
Nos, ha elmész terápiába, valahol ennél a résznél mondják majd, hogy "oké néha leereszteni egy kicsit" (van erről egy angol cikk itt). Nem azért hangzik ez el, mert jó dolog feladni - itt nem arról van szó, hogy eldöntötted, hogy a krízis rosszabb kimenetelei felé indulsz.
Itt még csak arról van szó, hogy ezek a driverek kicsit agyatlan dolgok, amik általában segítenek, de néha csak jól kiélezik az alapszorongásaidat. Például azt a szorongást, hogy gyenge, undok, lusta, lassú és trehány vagy. Igazából ezeknek is van egy olyan szintje, amivel teljesen jól együtt lehet élni. Ennyi.
Ettől még simán össze tudod magad kapni, meg is tudsz erősödni, összejöhet a pozitív gondolkodás is, csak előtte a driver-alapú működést érdemes átállítani empátia-alapú működéssé. A pozitív gondolkodásnak nincs sok értelme, ha az nincs kapcsolatban a valósággal vagy az autentikus érzéseinkkel.


Terápiás mikro-agresszió


Gondolom ebből levezetve sejtitek, hogy az én szakmám is milyen idegesítő tud lenni, amikor a netre zúdítja a "10 dolog amit tehetsz a szorongás ellen" cikkeket.
Nyilván, aki már elindult a cselekvés útján, és eszközt keres, az örül ezeknek, és látja, hogy ez a 10 dolog tud ám működni.

Viszont aki még nem itt tart vele, az a címből azt olvassa ki, hogy "neked az lenne a dolgod, hogy összeszedd magad, karban tartsd a lelked, és egyébként ez nem is lenne olyan nehéz". Tippeljetek, hogy ez melyik én-állapotban jön ki így!

Nos, nyilván nem ez az üzenet. Egy szigorlatom alkalmából írtam a tanácsadói stílusokról (A konfrontáció szabályai), amelyekben megjelentek a parancsoló és a segítő stílusok. A parancsolók közé tartoznak a konfrontatívabb, direktívebb, több oktatási elemet alkalmazó stílusok. Nyilván ebben a stílusban könnyebb cikket írni: kimondom, hogy milyen probléma milyen következményekkel járhat, majd információkat adok, hogy a probléma hogyan kezelhető. A pontokat már az olvasónak kell összekötnie. Ha azt akarja, hogy ez a cikk segítsen neki, akkor úgymond elvárható, hogy feldolgozza.
Felnőtt én-állapotban ez a konklúzió: ha nincs rá kapacitásod, hogy önállóan dolgozz ezekkel a cikkekkel, az nem azt jelenti, hogy nem vagy oké (=lusta, gyenge, önállótlan vagy), hanem ezt az eszközt momentán nem tudod használni. Előbb mozgósítani kellene a belső erőforrásaid, valamilyen segítő stílussal. Erre a legegyszerűbb a beszélgetés, azt meg cikkben nem tudjuk nyújtani.

Ha nem tudsz átváltani Felnőttbe, az is lehet oké, ez esetben érdemes a Szabad Gyermekit keresni, ott jó eséllyel szabadul fel valami energia!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése