A végzet lándzsája

Számos tényező befolyásolja, hogy kikké válunk az életben, és milyen pozíció jut nekünk a társadalomban. Ezek között van néhány, amelyről csak bizonyos dátumokra eső napokon szoktam írni - ilyen lesz a mai téma is.

Hölgyeim, és különösképp uraim; íme egy újabb fejezet a pszichológusi megfigyeléseim kivágott jeleneteiből: milyen ösztönök befolyásolják a hierarchiát a csoportban, és hogyan válsz csapatkapitánnyá?

Gyors számvetésem alapján a férfiúi szexuális fejlődésről, illetve annak vadhajtásairól leginkább április elsején szoktam írni, pedig eddig az összes bejegyzés döntő többsége valid tartalommal volt feltöltve. Az igaz, hogy egyik cikk sem komoly hangvételű beszélgetések között fogant meg.

Ez sem.

Gondolatmenetünket egy képzés ebédszünetében kezdjük. Érdemes tudni, hogy a pszichológusok többsége nő, így az ilyen asztaltársaságokban nem érdemes olyan viccekre számítani, amelyekben igazán meg tudná csillogtatni a tehetségét egy magamfajta fickó - így hallgattam. Az egyik hölgy elmesélte, hogy nemrégiben Görögországban jártak a kedvesével, ahol természetesen végignézték a teljes ókori tárlatot. Úgy gondolta, hogy az ógörögök nagyon biztatni akarták egymást, mert az összes szobornak "bébipöcse" volt.

Nos, ezek azok a szituációk, amikor férfitársaimmal a taktikai helyzet függvényében szemérmesen hallgatunk, vagy teli szájjal helyeselünk. 

Ám ez a társaság mégis inkább a hellén kultúráról szóló beszámoló iránt mutatott nagyobb érdeklődést, így elmeséltem, amit egy cikkben olvastam erről: a görögök szemében magasztosabb erényeket jobban szimbolizálta a szerényebb, petyhüdt szerszám, míg a jelenkorban divatosabb ábrázolást primitívnek, barbárnak tartották volna.

Olyan humán tudományokban jártas népek, mint mi (kac-kac), hallottak már a fallikus fenyegetésről, amit leginkább az etológia és az általános/evolúciós pszichológia találkozásánál említenek meg az előadók. Ennek az a lényege, hogy a főemlősöknél a ritualizált agresszió, dominanciaharc egyik formája, hogy a nemi szerveiket mutogatják nagy harciasan. A kutatók találtak pár emberi csoportosulást, amelyek nem az objektumorientált programozás kifejlesztésével töltötték az időt az elmúlt pár évezredben - nos, a konfliktuskezelésnek náluk ez még mindig egy hatékony módja.

Ebből kiindulva az emberi fajban ösztön-szinten nagyon is megvan az a hiedelem, hogy a nagyobb pénisz nagyobb erővel, a nagyobb erő meg magasabb pozícióval jár. Aztán vannak közösségek akik integrálják ezt a kultúrájukba, és rikoltozva helikoptereznek az őserdőben (vagy bőgetik a BMW-jüket ez M1-esen), és vannak az ógörögök, akik a cikkre alapozva valószínűleg tudatosan felül akartak kerekedni ezen az ösztönön.

A beszélgetésbe már nem hoztam be, de van még egy anekdotám ezzel az ösztönös vagy kulturális(an megerősített) hiedelemmel.

Éveken keresztül voltam egy hosszúkard-vívó edzés vezető oktatója. Történt egyszer, hogy a termet biztosító iskola fenntartója jó ötletnek találta, ha az öltözőt egyszerre két csapatnak is kiadja. Valaki szólt nekem, hogy focisták vannak az öltözőben. Mifelénk úgy szokás, hogy az ilyen ügyeket a vezető kezeli, úgyhogy bementem, de már mindenki tusolt. Hangosan köszöntem, mire kijön vagy öt srác, egy szál semmiben.

Mifelénk úgy szokás, hogy ha két csapat között konfliktushelyzet van, azt a vezetők tárgyalják le, aztán mindenki eligazítja az embereit. Eszerint is jártam el. Odaléptem a csapatkapitányhoz, és megdumáltuk, hogy egyikünknek sem felróható okból van egy közös problémánk, és ki kell találjunk gyorsan egy megoldást. Szerencsére együttműködő volt, úgyhogy a következő hónapban békében használt két csapat egy öltözőt.

Nem az asszertivitás miatt érdekes ez a sztori. Nem azért, mert megdőlt a sztereotípia, hogy a focisták bunkók.

Honnan tudtam, hogy ő a csapatkapitány?

Rátok bízom a megfejtést!

Lehet, hogy mióta serdülni kezdett, a többi fiú ösztönösen tisztelettel áll félre az útjából, és végül beleszokott a főnöki szerepbe.

Lehet, hogy a kultúra egyik közvetítőeleme, a pornó behozott az életébe egy ahhoz hasonló holdudvar-hatást, mint ami egy korábbi elmélkedés (Pygmalion) szerint super smarttá formálta az évfolyamtársnőimet.

Lehet, hogy soha senki nem biccentett elismerően, csak ő gondolta, hogy az istenek kegyeltje, mint a tavalyi férfiváavatós bejegyzésben (Placebo) Háry János.

Nekem mindegy.
Mindenesetre azóta beszereztem egy a képen látható erősítő-gépet, hogy legalább az alkarom nagyobb legyen....

...el ne felejtsem, természetesen idén is egy kis tematikus metállal kedveskedek nektek: