Bushido

Ebben az eszmefuttatásban a japán Ikigai modellen keresztül mutatom be, hogy néha teljesen jó és kielégítő karrierdöntés az, amikor a társadalmilag hasznos munkát vállalod el az anyagilag kedvezőbb helyett. 

Ez a "néha" olyankor van, amikor a társadalom becsüli, amit teszel érte. Egyszerűbb értékrendi környezetben, amibe nincs belekódolva az ilyesmi, sajnos könnyedén lehetsz az a balek, aki egy életre megbánja, hogy valaha is fontosabbnak tartotta a közérdeket az önérdeknél.

A dolog politikai, történelmi és szociológiai megfejtését már a romkocsmák világára bízom...

Ikigai

A japán Ikigai fogalmat karrier coach-képzésen tanultam anno. Ezen az elméleten szoktuk levezetni a karrier személyiséghez, értékrendhez kötődő aspektusait, az ezekkel kapcsolatos dilemmákat.

Ha jól emlékszem, a kifejezés teljes életet, boldogságot vagy az élet értelmét jelenti. Állítólag a japán kultúrában mélyen jelen van ez az üzenet, és egy kissé neheztelnek is ránk, nyugatiakra, amiért Venn-diagrammokat gyártottunk belőle.

Az Ikigai szerint négy szempont szerint tudod megítélni, hogy jó helyen vagy-e a munkáddal:

• Szereted, amit csinálsz?
• Jó vagy abban, amit csinálsz?
• Jól fizetnek azért, amit csinálsz?
• Szüksége van arra a világnak, amit csinálsz?

Ha mind a négy kérdésre igent tudsz válaszolni, akkor a karriered céllal teli és értelmes, boldog vagy benne. Ez az Ikigai.

Vannak azonban élethelyzetek, ami azt illeti, lényegesen gyakrabban is, amikor nem tudod mind a négy kérdésre rávágni, hogy "igen".

Tanácsadásban én általában azt a verziót szoktam hasznosítani, amikor csak kettő van meg. Egyrészt ezek kaptak szép beszélő neveket, másrészt világossá teszik a karrierdöntések mögött meghúzódó dilemmákat.

• Szereted és szükség van rá: ez a küldetésed az életben. A pályaválasztásod mögött egy olyan érték húzódik, amivel teljesen azonosultál érzelmileg, ezzel lüktet a szíved. A kompetencia-érzetet és az anyagiakat feláldozhatónak tartod ezért a célért. Például ételt osztasz a szegényeknek: nem kell hozzá az agyad száz százaléka, nem is ebből fogsz meggazdagodni, de mégis összeszedtél erre egy csapatot.
• Szereted és jó vagy benne: ez az, amit szenvedéllyel csinálsz. Például gyerekkorod óta Metallica-fanatikus vagy, megtanultál pont úgy zenélni, mint ők, összerántottál néhány hasonló srácot, és alapítottatok egy tribute zenekart. Nem biztos, hogy a világnak szüksége van még egy Metallicára (nem hackeltek meg, ezt tényleg én írom), és biztos, hogy az Instant-Fogas Komplexumtól kapott gázsitól nem várhatod, hogy te is finanszírozni tudj egy egyedi építésű autókból álló flottát, de mégis akkor élsz igazán, amikor a színpadon vagy.
• Jó vagy benne és meg is fizetik: lényegében ez azt jelenti, hogy szakember vagy. Van egy olyan professzionális tudásod, amit érdemes megfizetni.  Például marketinget tanulsz, van is tehetséged hozzá, jobban is megy a dolog, mint az évfolyamtársaidnak. Igazából te is sejted, hogy a világnak nem biztos, hogy arra van szüksége, hogy még több egyszerhasználatos műanyag szirszar megvásárlásáról győzzék meg a fogyasztókat, viszont a piacnak láthatóan arra van szüksége, mert dől a lé. Neked meg fontosabb, hogy az első saját tulajdonú lakhelyed ne a koporsód legyen, úgyhogy Gaia és a társadalom részedről a lista végéről integetnek.
• Megfizetik és szükség van rá: ez egy szimpla állás. Nem tanultál sokat érte, nem is igazán köti le az érdeklődésedet, de egyértelműen ezt is el kell végezni valakinek, és ezzel legalább lehet pénzt keresni. Ezen a karrierformán keresztül lehet megérteni, hogy miért keres jobban egy kukás egyes szellemi munkaköröknél: a kukás munkája nélkül nagy bajban lennénk, viszont őt nem motiválja sem a kompetencia-érzet, sem a munka öröme. 

Egyes karrierdöntések érzelmi hullámai visszavezethetők arra a helyzetre, hogy az Ikigai négy szempontjából nem lehet meg egyszerre a négy.
Időnként olyan döntéshelyzetek elé kerül az ember, hogy olyan munkahelyek között kell választania, amelyekből az egyik a jó "állás" kategóriába tartozik, a másik pedig a "küldetésbe". Az én szakmámban például ilyen, amikor friss diplomával nézegeted a HR-es lehetőségeket és a némiképp szerényebb jövedelemmel járó pályakezdő pszichológusi hirdetéseket.

Hozzátéve; ha az életünknek keresünk célt, illetve a karrier fogalma is túlnyúlik a dolgozói életszerepen, számomra nem evidens, hogy az Ikigait csak a munkánkban lehet meglelni. Szerintem kifejezetten fontosak ebből a szempontból a szabadidős és civil életszerepek is.

Ám tény, hogy a többségünk valamilyen munkán keresztül fejti ki a hatását a világra az ideje nagy részében, így még ha az élet ezen szelete nem is egyeduralkodó Ikigai szempontjából, lényegtelennek aligha tekinthetjük.

Bushido

 

"Minden erény önáldozattal jár, feláldozásával pillantatnyi kényünknek, megtagadásával önhasznunknak, s nem ritkán hajlandóságunk vagy gyűlölségünk elnémításával: azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van."

Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

Némiképp retorikai, de nem életszerűtlen felosztás mentén folytatnám: mi van, amikor az egyik út a "professzió", a másik a "misszió" felé vezet?

Az ábra alapján az egyén lényegében az önérdek és a közérdek közül választ ilyenkor.

Egyik kollégám szokta felhívni a figyelmet rá, hogy külön dolog valaminek az ára, és ugyanannak a valaminek az értéke.

Például ha egy konzultációs folyamat konklúziója, hogy valaki nem lesz öngyilkos, akkor annak a folyamatnak az ára kb. egy havi budapesti albérlet, az értéke viszont lényegében felbecsülhetetlen.

Ugyanígy: ha tanárként felkészítesz valakit az emelt szintű érettségire, akkor a szülei mélyen a zsebükbe nyúlnak, viszont az illető életlehetőségei, pszichés készségei akkora fejlődésen mehetnek át, amit gyakorlatilag nem lehet beárazni.

Az a hipotézisem, hogy amikor valaki lemond az Ikigai egyik feléről autentikus módon (tehát nem azért, mert nem ért semmihez, vagy mert mártír akar lenni), akkor ő tudatosan magasabb helyre rakja az értéket az árnál.

És ez lehet egy jó üzlet.

Az emberiség, haza, közösség, család szolgálata lehet önmagában kielégítő.

Miért?

A régmúltban említettem már Merton deviancia-elméletét, aminek lényege, hogy a társadalom célokat és a célok eléréséhez használható eszközöket ad az egyén számára. Ezzel kövez ki egy utat, amin azok járnak, akik a társadalom által helyeselt életet akarják élni. A deviancia lényegében annyi, amikor az egyén elveti a kínált célokat és/vagy eszközöket.

Ha belegondolsz, az összes gyerekkori hőstörténet, az összes nemzeti ünnep arról szólt, hogy az áldozathozatal és szolgálat olyan eszközök, amelyeken keresztül elérhető a mindenki által áhított cél: a közösség megbecsülése, tisztelete.

Olyan dolgokat kaphatsz meg, amelyeknek megint csak inkább értékük, mint áruk van.

Kivéve, ha átvernek.

Shiroyama

"It's the nature of time

That the old ways must give in

It's the nature of time

That the new ways comes in sin"

Sabaton: Shiroyama

Tegyük fel, hogy egyik polgártársunk tanárnak áll.

Ez a polgártársunk tisztában van vele, hogy ezzel ő le is mondott arról, hogy saját zsebből fizessen magának egy jó kocsit, jó lakást és külföldi nyaralásokat. Oké ez így, mert részt vehet a jövő építésében, és segít a gyerekeknek kibontakoztatni szellemi képességeiket, esetleg valami jellemformáláson is keresztül mennek, míg foglalkozik velük.

Ennek óriási az értéke, amit bizonyára a társadalom is elismer. Megfizetni azt nem biztos, hogy tudja, mert a piac nem olyan ütemben jutalmaz, ahogy az ő munkája beérik - de ettől mi még tudjuk, hogy nagy értéket teremt, amit nagyon értékelnünk kell.

Aztán hall egy ilyen beszédet:

"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem."

Lázár János

Polgártársunk ezen a ponton kezdi sejteni, hogy lehet, hogy a társadalmi célok és eszközök terén rossz lóra tett és/vagy változtak ezek a dolgok, mióta ő döntött a karrierjéről. Egy régi értékrendet képvisel.

Lázár beszéde provokatív, de alapvetően van egy követhető logikája: a karriered egy eszköz arra, hogy belépj a kapitalizmusba, és érvényesülj benne (lsd. fent: "profession"). Tehát teljesen oké, sőt, az az oké, ha a munkádnak van egy materiális, anyagi eredménye; ha ilyen eredménye nincs, az nem oké, illetve te sem vagy oké.

Jó dolog ez a kapitalizmus. Biztos Nyugaton is azért lett olyan sok szép felhőkarcolójuk és menő iparuk, mert ott ez van. Egy kicsit igazán másolhatnánk róluk.

Végülis miért ne?

A dolgoknak nem csak értékük van, hanem áruk is. Például polgártársunk is szeretne venni játékkonzolt a gyerekének, annak meg azért van egy kőkemény ára.

Felmerül hát az ötlet, hogy akkor az ő munkájának is lesz ára, nem csak értéke.

Polgártársunk újabb igazsággal szembesül: soha nem is gondolta senki, hogy a társadalom, illetve az annak nevében szóló Lázár által deklarált célokat mindenki elérheti. Révén ezek véges erőforrásokhoz kötődnek, lesznek, akik a rövidebbet kell húzzák.

A shiroyamai csatában a Japán Birodalom új,
korszerű erői csaptak össze az ősi értékrendet
képviselő szamurájokkal. 

A társadalom nem áll mellé. Nem értékeli a munkáját.

A szöveg, hogy "ez annyira értékes, hogy nem is lehet pénzben mérni" valójában nem azt jelenti, hogy megbecsülik az áldozatkész munkát. Azt jelenti, hogy "nem fizetjük ki". "Sok az ember, kevés a fóka, és látjuk, hogy te könnyen belemész abba, hogy neked nem jut".

Lényegében kihasználják az áldozatkészségét. Legalábbis addig, amíg a saját "missziónak" megfelelő céljait és eszközeit le nem cseréli a konformista, felhalmozást segítőkre. 

Az rejtély mondjuk, hogy ki marad utána.

Félreértés elkerülése végett: nem gondolom, hogy a társadalomnak, politikai vezetésnek alapvető feladata, hogy mindenki egyenlő módon részesüljön az anyagi és erkölcsi javakból.

Azt viszont gondolom, hogy a dolga és érdeke, hogy a társadalom szolgálata és a társadalom által közölt célok és eszközök szinkronban legyenek. Nincs jövője, ha nem így van.

Ha pedig ebben a konszolidációs munkában vallott kudarcát valaki kényszerítéssel akarja kompenzálni, az nem csak vezetőként dilettáns, hanem a történelemből tanulni képes polgárként is.

Ennyit akartam hozzászólni a státusztörvényhez.

Ha a tanárok annyira nem érdekelnek, rakd a helyére a gyerekvállalást, rózsaszín galléros munkákat, tűzoltókat, rendőröket... .... ....

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• The Force Awakens: ez a cikk leginkább a társadalmi szolgálatról szól, de Ikigai szempontból is érdekes lehet, ha eltöprengünk, hogy az USA woke toborzóvideói a hadsereg "profession" vagy "mission" oldalát ragadják meg inkább?
• Ismét pusztíthat e láng rajtatok: ebben a bejegyzésben gyűjtöttem össze tanári pályám memorandumát. A vége tulajdonképpen ugyanazt a gondolatmentet követi, mint ez a bejegyzés, csak ott nem részleteztem ennyire.
• És mégis mozog a Föld: ez is egy kicsit Ikigai-cikk; ebben amellett érveltem, hogy nem mindig a dolgozói életszerepben éled meg a kiteljesedésed, főleg nem a dolgok elején.
• Confessio: ebben a bejegyzésben saját példán keresztül mutattam be a karrier összetettségét, változékonyságát. Van példa és kifejtés az itt kevesebb műsoridőt kapó életszerepekre is.