The Force awakens

Rövid bejegyzés, amit többnyire a szomszédban zajló háború ihletett, de elsősorban inkább az egyén és társadalom viszonyáról, autonómiáról, hitelességről, meg ezekről a megszokhatatlan újhullámos amerikai toborzó videókról szól.

Egy, talán két éve adta ki az amerikai hadsereg az új toborzó videóit, amelyekkel igyekeznek a társadalom olyan rétegei számára is vonzóvá tenni a katonaságot, amelyeket nem gondolnánk tipikusan militaristáknak. 

Ezek a "woke army" rajzfilmek elég hamar váltak a közröhely tárgyává az interneten, nálunk egy-két kormányzati lap is beszállt az összehasonlító elemzésekbe. Tény, hogy az orosz és a kínai toborzóvideók hatékonyabban közvetítik azokat a hagyományos értékeket, amiket a hadsereghez szeretünk társítani: nagydarab férfiak legázolnak mindent, ami az útjukban áll, megállíthatatlan tankok az égbe meredő vetőcsöveikkel behatolnak az ellenséges területre, de az igazi ellenség igazából a benned lévő puhány alak, ki most ha kell, halni nem mer. 

Őszintén szólva, amikor megnéztem Emma, a patriot rakétákat kezelő katonalány történetét, nekem is az volt az első gondolatom, hogy most már értem, hogy mit jelent a "cringe" kifejezés. 

Aztán rájöttem, hogy Emma történetének alighanem teljesen más az üzenete, mint az orosz és kínai videóknak, így nem is biztos, hogy van értelme összehasonlítani őket.

A hagyományos filmek azt akarták közvetíteni, hogy ha kemény vagy, mint a kád széle, akkor a seregben kamatoztathatod a képességeidet. Ha kemény akarsz lenni, mint az IFA féltengely, gyere a seregbe, majd ott megedzenek.

Ehhez képest Emma balettozik gyerekkorában, a két anyja óvó tekintetétől vigyázva, tüntet az LMBTQ jogok mellett, és lelkesen képviseli a woke mozgalmat a barátnőivel.

Nem tipikusan katonának való alapanyag.

Mégis felölti a mundért, mert bár nem az a kiváló texasi cowboy, mint Chris Kyle, de egy kiváló californiai állampolgár. Onnan lehet tudni, hogy kiváló, hogy érti a különbséget tüntikézés és a tüntetés között: a polgárjogi harc nem akkor izgalmas, amikor visszapozáfik a rendőröknek, akiknek legalább azt megtanították, hogy fehér kislányoknak már tényleg nem térdelünk a nyakára, hanem akkor, ha Vladimir esetleg úgy gondolja, hogy átjönne játszani. 

Nem biztos, hogy könnyű tisztelni a woke-dolgait, de tiszteletre méltó, hogy nem csak kikövetelni, hanem kialakítani és megvédeni is hajlandó őket; és ezért hajlandó a sajátjából beadni a közösbe.

Ezek a woke-army videók szerintem társadalmilag integráltabbak, mint a versenytársaké. A szereplőjük tényleg egyszerű polgár, aki az egyszerű polgárok életét éli, és az egyszerű polgárok problémáival akar foglalkozni. Az az üzenet, hogy annyira azért nem lehet ez a polgár egyszerű, hogy ne fogná fel, hogy ennek az életnek megvan a héja, amit olykor egyesek fel akarnak törni, és senkinek sem jobban a dolga ezt megakadályozni, mint neki. 

Ha akarja ezt a kétanyukás hegedülős életet, annak meg kell teremteni a kereteit, és ennek az útja a szolgálat.

Nyilván, sok arca van a szolgálatnak, ez az Emma éppen a patriot rakéták kilövését választotta, de lehetne egy elkötelezett tanár is, aki esetleg konfliktusokat is vállal azért, hogy jobbra forduljanak a dolgok; lehetne orvos, aki nem dózerolja le a betegeit lelkileg; lehetne biológus, aki egyórás előadást tart az oltásszkeptikus haverjainak, hogy oltassák be magukat; hobbi-edző, aki megtanítja egészséges módon gyúrni a szomszéd gyereket, stb.

Így választunk a lenézett Balkán és az idealizált Európa között.
Így leszünk autonóm emberek.