2022. január 10., hétfő

Beoltás

Minden év után írok egy összesítő bejegyzést, változó hangulatban: valamikor az év "nagy narratíváját" próbálom megfogni, valamikor egy új tartalmat hozok, általában valami önfejlesztős témában.
Most nem annyira jutott eszembe nagy újdonság az évkezdéshez, úgyhogy marad az reflexió az előző év terméséről, a témák megjelenése mögötti folyamatokról, meg a blog működéséről.

Minden ilyen "nagy narratíva"-bejegyzésben a blogbejegyzések vannak csak a fókuszban; igazából azokat tekintem csak saját gondolatoknak. A blog életterének pedig van tágabb értelmezése is, a Facebook - konkrétan onnan kattintanak az emberek a bejegyzésekre. A tavalyi évben volt egy érdekes változás, amiről majd a végén mesélek: az eddig hordozófelületnek tekintett közösségi média nagyobbat ment, mint a konkrét írások.
Előtte azért mégis az eredeti célnál maradok: milyen nagyobb áramlatokra ülnek fel a tavalyi bejegyzések?

*a nyitókép a konvergens evolúció c. wikipedia oldalról származik

Blogbejegyzések 2021

Gyorsan és röviden, az áramlatok:

  • a világ tele van hülyeséggel, amit jó észrevenned, akkor is, ha családi életigazságról van szó, vagy a saját konklúzióról, vagy tudományos vitáról
  • hogyan menthetsz másokat?
  • hogyan mentheted meg önmagad?

Ahogy átnéztem a tavalyi év bejegyzéseit, körülbelül a felük egyfajta csalódottságot, bizalomvesztést jár körbe. Ennek vannak nagyon általános szintjei, a "mit csinálnak az emberek" kategória, mint A kedvencek temetője, vagy az makro- és mikro-szintű önérvényesítéssel foglalkozó Of wolf and man. Meg vannak olyanok, amelyek inkább a szakmáról szólnak, a "hülyítik itt az embert a pszichó blablával" pillanatokról, amikor szakemberek belekeverednek egy áldozati-játszma Megmentő-szerepébe. Erre a konkrét bejegyzés a Szellemirtók volt, ami egy poén-sztori, de hát minden viccben van egy kis igazság. Hasonló logika volt a homofób-törvény/Pride alkalmából írt You will know my name mögött is. Végül volt egy hipotézis is arra, hogyan kerül a pszichológia ilyen játszmákba: a tömegképzés miatt nem alakul ki a pók-ösztön arra, hogy felismerjük azokat a horgokat, amelyeket azok a társadalmi mozgalmak vetnek ki, amikről kultúrembernek manapság illik valamilyen elköteleződést kialakítania. Az ezt összefoglaló '21-es zászlóalj volt amúgy a tavalyi év legtöbbet olvasott bejegyzése.

Itt jön a "hogyan mentheted meg önmagad" rész: ha már a tudományban jártasabb emberek józansága sem evidens, mitől lesz megbízható immunválaszod a hülyeségekre? Tömören az lenne a válaszom, hogy valódi önismeret: ha nem egy ideológiába próbálod bepasszírozni magad, hanem próbálod megfigyelni és megérteni a történeted és a működésed, az feltehetően ellenállóbbá tesz olyan helyzetekkel szemben, amikor azt várják tőled, hogy passzírozd bele magad valamilyen ideológiába. Asszem itt magamból indultam ki, mivel az összes ilyen bejegyzésben van saját történet: a Nomen est omennél a sorskönyv egyik alapköve, a név volt terítéken, a mindig pontosan érkező szülinapi merengésem ihlette Verziószámban pedig az a kérdés, milyen utakon, milyen léptékben jár az ember ebben a történetben. Mondjuk a személyes témához képest elég tankönyvi lett. Biztos hárítok. Lényegesen személyesebb lett egy tulajdonképpen sorskönyvi döntéssel is levezethető bejegyzés, az Útinapló, amelyben a nyaraláson támadt gondolatokról meséltem, különös tekintettel egy sérülésre és a nemzetközi viszonyokra.

A "hogyan ments meg másokat" rész egy kicsit csalás, mert igazából nem olyan sztorikat írtam, hogy mit kell csinálni, hanem hogy hogyan értsünk meg helyzeteket, és bennük a szerepünket. Többnyire a hiedelmek ledöntéséről, az átkeretezésről meséltem ezekben a bejegyzésekben. A személyes vonalon maradva volt egy rövidke társasjátékozós cikk, Az Élet nevű game, aminek az volt az üzenete, hogy mindig van remény, de attól még meg kell tanulni játszani. A kevésbé személyes sztorik a Suicide song és a Mentőexpedíció voltak: ezek a munkahelyemnek köszönhetők. 2021 olyan év volt, ahol a szokottnál sokkal több embert kellett megmenteni, és az első, amikor nem sikerült mindenkit. Lehet, hogy írok még ilyeneket, mert végülis jó visszajelzéseket kaptam, de ettől még nem fog hiányozni az évnek ez az arca.

"Instagram" 2021

Gyérebb volt az előző év itt a blogon: kevesebben is olvasták, mint korábban, és én is kevesebb energiát fektettem bele. A bejegyzések nagy része spontán, amolyan egy este alatt megírható sztori volt (mondjuk van, aki ennek örült), a megtervezettek nagy része el se készült (mondjuk van, aki ennek nem örül: én).

Talán emiatt volt feltűnő, hogy egy-két közösségi médiába bepöckölt gondolat több emberhez jutott el, mint az ide írtak, pedig itt azért próbálok igényes lenni (most, hogy visszaolvastam az előző évet, a "próbálok" a mondat kötelező eleme lett).

Érdekességképpen, megosztanék kettőt!

Az első egy kép a tavaly indított trollkodós kampányomból.

Az a történet mögötte, hogy van egy-két Instagram pszichológus-oldal, ami olyan tartalmakat oszt meg, amelyek az én szememben annyira túlegyszerűsítenek lélektani témákat, hogy már-már átcsúsznak néphülyítésbe. Annyira nem idegesítenek ezek a dolgok, hogy tényleges energiát fektessek bele, de a feszültségem végül megnyitott egy kreatív csatornát - én is canvát ragadtam, és elkezdtem ilyen képeket gyártani. Íme, a legnépszerűbb:

Emögött az a történet, hogy megpróbáltam rendesen megtanulni sört kóstolni. Ez egy aprólékos, lassú folyamat, ami a mindfulness-gyakorlatok egyikét juttatta eszembe, amely során lassan kell megenni egy mazsolát, közben megtanulni az itt-és-mostban lenni, kapcsolódni az érzékleteinkhez, kitörni a mókuskerékből, ilyenek.
Szóval ilyen hangulata van egy sörkóstolónak, és ezt az élményt is szokták keresni azok, akik értenek a sörhöz. Egyszer egy ilyesmi rendezvényre kerültünk egy haverommal, aki a sörkóstolást a Moszkva téri talponállóban gyakorolta odáig, és az ott jól bevált módszertannal húzóra eltüntette az ezer forintos sört. Nem biztos, hogy átérezte a gyümölcsös aromát, rétegelt ízvilágot, komlós lecsengést. Valószínűleg jobban kijött volna a pénzéből, ha járna mindfulnessre.
Hát ilyenekkel szórakoztatom azokat, akik a Facebookon is követik a munkásságom.

Facebook 2021

A második közösségi médiás tétel a You will know my name előtt megírt kis sztori volt, amiben felidéztem, hogy milyen éretten lehet beszélgetni az amúgy értelmiségi szüleimmel a homoszexualitásról.

"A Pride-hónap eszembe juttatott egy sztorit, ami arról szól, hogyan kezdett szélesedni a szakadék köztem meg a Pride között. El is kezdtem írni bejegyzést. Metál is lesz benne.

Valószínűleg azért is lazáztam a témával, mert nem gondoltam, mi lesz ebből a pedofil-törvényból. Mondjuk azt se gondoltam, hogy Gyurcsány kormányfő maradhat Öszöd után. Naiv vagyok, na.

Azon gondolkodtam, van-e olyan ember, aki tényleg elhiszi, hogy a pedofília és a homoszexualitás egy ligában játszanak, és hogy a melegek az iskolában fognak toborozni?
Eszembe jutott anyám, amikor próbált érvelni a meseországos könyv ellen. Azt kérdi, minek kell szexuális aberrációkat propagálni?
Hazafelé azon elmélkedtem, hogy mennyi minden eszébe juthatna az embernek arról, hogy két pasi szereti egymást. Jöhetne itt intimitás, párkapcsolati hisztik, a Backstreet boys teljes munkássága, meg minden. De úgy tűnik, hogy a tisztes általános iskolai tanár anyámnak leginkább az jut a melegekről eszébe, hogy a férfiak szanaszét kúrják egymást.
Ez alighanem tényleg része a műsornak. Továbbra is hozzáférhető lesz majd a neten, úgyhogy a felnövekvő generációnak lesz lehetősége tájékozódni a hard skillekből. Az érzelmi részt nem lesz már kivel átbeszélni a törvény árnyékában. Esetleg majd a nyugdíj előtt álló anyámhoz fordulnak a gyerekek a kérdésekkel. Lennék légy a falon...
Well played, Mum.
"

Úgy emlékszem, valamikor éjszaka vagy hajnalban posztoltam ezt a gondolatsort, ami általában azt jelenti, hogy ez már nem fog megjelenni az üzenőfalakon. Csak kikívánkozott.
Ehhez képest egész komoly vita alakult ki alatta, és a Facebook szerint az évben ezt a pár sort olvasta el a legtöbb ember.
Kíváncsi vagyok, mi fogta meg annyira őket ebben a sztoriban? Van egy olyan gyanúm, hogy nem konkrétan a melegjogok, hanem a kérdés: hatékonyak-e a gyermekvédelmi intézkedések? Liberális emberektől, sőt aktivistáktól is hallani, hogy azért vannak olyan melegekkel kapcsolatos kampányok, amiket nem feltétlen mutatnának meg gyerekeknek (konkrétan a norvég mikulásos reklámnál olvastam pár ilyen interjút, az egyik a Herendi Gáborral volt, a többire nem emlékszem már). Szóval, oké, mondjuk, hogy van mitől megvédeni a gyerekeket. Kérdés, hogy a védekezés módja nem veszélyesebb-e, mint az eredeti fenyegetés? 
Volt, aki azt írta, hogy bízik a pedagógusok felkészültségében. Meglehet, hogy nem mindenki azokba a gyerekmegőrzőkbe járt, mint én, és nekem se kéne anyám nézeteiből, a tanári diplomámból és pár éves tanítási gyakorlatomból kiindulni. De a pók-ösztönöm mégis azt súgja, hogy itt ugyanaz történik, mint a Kedvencek temetőjében: egyszerűen illik feltételezni, hogy felkészültek ebben a témában, és nem illik megpiszkálni ezt a hozzáértést, még ha azt is sejtjük, hogy alá a tehetetlenséget ásták (azaz, Gogolákné nyilván képes segíteni, de legalább nem ártani egy szexuális orientiációjában bizonytalan diáknak, hiszen Gogolákné különben nem dolgozhatna egy ilyen profi tantestületben fizikatanárként, és akkor mehetne vissza a balettbe ugrálni, és a takarítónőre kéne bíznunk a fizikaórákat).

Végül arra a konklúzióra jutottam, hogy ez a kérdés a legjobb "nagy narratíva" 2021-hez.

Beoltás

Rájöttem, hogy volt egy téma 2021-ben, ami tálcán kínálta magát, és mégsem foglalkoztam vele itt: a Covid elleni védőoltás. A Facebookon ugyan belekeveredtem egy-két kommentharcba, illetve egy-két konzultációs alkalmat is tematizált a dolog, de amúgy nem nagyon került szóba.

Talán azzal lehetne összefoglalni az oltással kapcsolatos beszélgetéseimet, amivel a fenti "majd a tanárok figyelnek a gyerekre, nem kell ide felvilágosítás" történetet is: az oltásba vetett hit a hatalmon lévőkbe vetett hitté változott. Év elején nagyjából ugyanazt mondtam, mint most az oltásellenesek: ha lesz is oltás, nem fogok rohanni érte. Összeöntenek mindenféle szutykot, rápecsételik, hogy ez biztonságos, beadják, a gazdaság újra felpörög, aztán utánuk a vízözön, ha esetleg mégse sikerült volna olyan biztonságos löttyöt kidolgozni ennyi idő alatt. Főleg azon országok termékeivel szemben voltam szkeptikus, amelyek több embert tudnak bevetni, mint Mois-Nagant, cserébe visszapofázni a vezetésnek nem éppen a hosszú élet titka. Értem én, hogy ezeken a helyeken is elég komoly sztenderdek vannak a védőoltásra, és egy tudósuk holnap reggelre be tudnák magolni a teljes szakdolgozatomat, de mégis, meglehet, hogy a fenti példában megidézett Gogolákné nem tanárnak ment, hanem tiszti főorvosnak, és egyes kultúrákban ez inkább politikai szerep, mint orvosi.

A csalódottság és a tudomány emberei iránti bizalmatlanság feltehetően ebből a hangulatból táplálkozott a bejegyzéseimben.

Aztán beoltattam magam, ráadásul a kozmonauták titkával, és ezzel rá is térnék az év végén kifejtett "amíg van levegő a tüdődben, van remény is" attitűdre.
Van nekem ugyanis egy biológus haverom, aki érezte, hogy épp annyira vagyunk félműveltek biológiából, hogy már ne tartsuk elég meggyőzőnek a "főorvosasszony mondta a tévében, úgyhogy biztos jó" megközelítést, de még ne legyen pók-ösztönünk a tudományos szempontból visszafogottabban megalapozott antitézisek szűrésére. Ez a srác egy jó órás előadást állított össze nekünk, hogy elmagyarázza, hogyan működnek a különböző védőoltások, válaszolt a valószínűleg eléggé idióta kérdéseinkre is, s végül meggyőzött minket, hogy politika ide vagy oda, de jobb lesz nekünk oltással.

Tökre megértem ám az oltáselleneseket. Nekik sincs olyan nagy tudományos előképzettségük, és túlontúl sok bizalmuk se a hatalomban. Ráadásul nincs ilyen haverjuk sem, aki segítene a döntésben.

Ezen a ponton lehet érezni igazán, hogy miért nem kellene olyan sötéten látnom a világot, mint az Of wolf and man c. bejegyzés végén: az igaz, hogy sose volt olyan melóm, amiért annyit fizettek volna, hogy megvagyonosadjak, ám a tevékenységeimért cserébe nem kevés társadalmi tőkével fizettek. Mert azért az egy elég komoly társadalmi tőke, hogy van egy gyógyszeripart átlátó biológus, akihez fordulhatsz az oltással kapcsolatos dilemmáiddal, vagy orvosok és egyéb szakemberek, akikre ráírhatsz messengeren Montenegróból, hogy vajon eltört-e a lábad, vagy sörfőzőmesterek, akik megtanítanak szakszerűen sört kóstolni. Csak hogy a fent idézett példákat említsem. Több ezer forintot, sőt, az egészségemet nyertem azon, hogy ezek az emberek méltónak tartanak a barátságukra.

Egy kicsit azért szeretnék én is olyan lenni, mint ők, és hozzátenni a társadalmi tőkéhez, többek közt ezzel a bloggal. 2021-ben - azt hiszem - én is próbáltam beoltani az embereket: ellenanyaggal a világ hülyeségeivel szemben, és vitaminokkal, azaz önismereti témákkal és reménnyel az erős pszichológiai immunrendszerért. 

Kis szerencsével, én is csináltam a magam dolgát olyan jól, mint a haverjaim a sajátjukat, és adott ez valakinek valamit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése