Ma hallgattam egy podcastot a társasjátékok világáról. Megjelent benne egy kis pszichológiai megközelítés is, egészen jó meglátásokkal, noha a résztvevők mindegyike hangsúlyozta, hogy nem szakmabeli. Gondoltam, ez akár másnak is érdekes lehet, majd itthonról megosztom. Aztán arra is gondoltam, hogy megosztom azt a két társasjátékokból átvett tanulságot, ami még eszembe jutott az úton, amikor már véget ért a podcast, de én nem értem még haza.
Kezdjük az eredeti szándékkal: ide kattintva érhetitek el a Heti Válasz mai adását, amiben két társasjáték-szakértő beszél a játékok szerkezetéről, néhol pszichológiai hátteréről. Szerintem amúgy már a kiragadott idézetek is érdekesek. Nekem legalábbis eszembe juttattak két rövid sztorit kommentárként.
Sakk-matt
Az öngyilkosságról szóló októberi bejegyzésből (Suicide song) végül kivágtam azt az érdekességet, hogy a kutatások alapján a Reménytelenség-skála jobban jelzi előre az öngyilkossági kísérletet, mint a Beck Depresszió Kérdőív konkrét öngyilkosság-iteme. Magyarul nem kizárólag az sodor a tragikus végkifejlet felé, hogy az öngyilkosságról gondolkozunk, hanem az is, ha nem látjuk semmi értelmét az életünknek.
Ezért szoktam elengedni a fülem mellett az olyan kitöréseket, amelyek megvetéssel referálnak az öngyilkosokról, mert hogy gyávák. Ez a megközelítés abból indul ki, hogy az illetőnek nincs elég bátorsága szembenézni a problémáival.
Pedig lehet, hogy bátorsága az volna. Csak épp az értelmét nem látja, hogy mozgósítsa.
Az pedig nem tűnik egy irreális gondolatnak, hogy ha mattot kaptál a sakkjátszmában, akkor vége a játéknak. Ebben a játékban nem szokás leütni a királyt, neked kell levenni a tábláról.
Csak hát lehet, hogy valójában még nem kaptál mattot!
Ezen a ponton kapcsolódik egy játékélményem a témához, amiről pár éve meséltem (
Vezetni annyi mint... c. bejegyzés).
Az anekdota szerint úgy próbáltam megtanulni sakkozni, hogy leültem játszani egy nálam lényegesen magasabb szinten lévő sráccal. Egy ponton úgy láttam a helyzetet, hogy pár lépésen belül mattot fogok kapni, úgyhogy elismertem a vereséget. Erre ő azt mondta, hogy cseréljünk térfelet, hogy aztán mattot adjon az ő korábbi nyertes állására az én korábbi vesztes állásomból.
Tanulság: ha nem értesz a játékhoz, akkor a menthető helyzeteket is érezheted reménytelennek. A sakk pedig egy aránylag egyszerű játék az élethez képest, cserébe a sakkot tanítják, az életvezetési kompetenciákat meg el-elszórva néha, az íze kedvéért.
Ebből levezetve, egy olyan bonyolult játékban, mint az élet, nem biztos, hogy érdemes elhinni, hogy kilátástalan a jövő. Inkább Miller százados szavait érdemes mottóként használni: amíg van levegő a tüdődben, tudod az üzenetet.
A munkás cry for helpje
Van egy másik játék, amit megszerettem az elmúlt évben, noha én csak az egyszerűsített verziójával játszottam igazán. Ez A Mars terraformálása, ami lényegében arról szól, ami a címében is van: különböző cégekkel játszva lakhatóvá kell tenni a vörös bolygót. Kell rá óceán, növényzet, fel kell tornászni a hőmérsékletet, lehet bányászni, ilyenek. Az egyszerűbb verzióban a játék, pontosabban az idő ellen vagy. Az asztali verzióban a többi játékos ellen, de félig kooperatívan - mindenki azért kap pontot, ha hozzátesz valamit a terraformálási folyamathoz, de emellett egy csomó más dologért is járnak jutalmak.
Múltkor játszottunk haverokkal a rendes asztali változaton, aminek eddig én kb. a felét tapasztaltam ki, a játékszabályt meg sose olvastam végig. Azért volt már egy nyerő stratégiám arra, hogyan tudok elhúzni, és olyan ütemben terraformálni a Marsot, hogy még Mészáros Lőrinc is elismerően füttyentene egy ilyen viharos előretörés láttán. Komolyan, nagyjából az utolsó körig, amikor összeszámolták a pontokat, azt hittem, hogy vezetek. Annyi terraformálós pontom volt, mint a másik három játékosnak együttvéve, gyakorlatilag én tettem lakhatóvá a bolygó felét, miközben ők egymást szivatták és side-questeket oldottak meg.
Találjátok ki, hogy végül ki lett az utolsó!
Én bizony.
Mondom, ez nagyjából lemodellezi a társadalmunk működését. Azok, akik a legtöbb konkrét munkát teszik bele a közös célba, a legkevesebbet profitálnak belőle, akik viszont el tudnak igazodni a rendszer útvesztőjében, és ismerik a rejtett lehetőségeket, hatalmas profitot gyűjtenek be, még ha keveset is tesznek hozzá a világ élhetőbbé tételéhez.
Ezen a ponton eszembe jutott párhuzamként az
Of wolf and man c. bejegyzés vége, ahol azon keseregtem, hogy hiába dolgozom heti több nap 12 órát, nem látszik közeledni a vagyonosodás belépő szintje.
Így a Mars terraformálásából levezetve nem is nagyon van értelme arra várni, hogy bérből/fizetésből lesz majd lakásom, kocsim, sörfőzdém. Munkával igazából csak erőforrásokat lehet előállítani: vagy bányászol (kékgalléros munka), vagy kicsit összetettebb folyamatokkal terraformálós pontokat gyűjtesz (fehérgalléros munka), de ezekkel még nem nyered meg a játékot. Azzal nyered meg a játékot, ha ezeket az erőforrásokat jól tudod forgatni. Nem kéne ezen meglepődnöm, végülis a kapitalizmus szó alapját képző "capital" kifejezésnek se az a magyar fordítása, hogy "munka", hiába beszélünk itt munkaalapú társadalomról.
Csak hát az erőforrásokat előteremteni és megforgatni két teljesen különböző feladat, és különböző kompetenciákat igényel. Szűkebb értelemben ezek már a közgazdászok szakmai kompetenciái közé tartoznak, kicsit tágabban ezek is életvezetési kompetenciák.
Ha egyszer úgy döntene az állam, hogy sikeres és kompetens polgárokat szeretne, valószínűleg az lenne a legjobb döntés részéről, hogy nem csak el-elszórva, az íze kedvéért fejlesztené ezeket, hanem program-szerűen, az úgynevezett oktatáson keresztül. Igaz, ez egy kicsit lassabban hat, mint a támogatások, és hát minden kormánynak csak négy éve van...
Visszatérve a személyes szintre és a társasjáték üzenetére: talán többet hoz ki az életéből az ember, ha nem napi 12 órát csinálja azt, amiben a legjobb, hanem mondjuk csak 6-8 órában, és a maradék időt olyasmivel tölti, amihez kevesebb tehetsége van, de üzletileg reálisabb. A vagyonszerzés nem feltétlen szakmai- és osztály-identitás kérdése, és nem igazodik anyukánk ígértetéhez, hogy ha jól teljesítünk, akkor a Mikulás majd megjutalmaz minket.
Csak hogy validáljam ezt a gondolatot: a játék két első helyezettje vállalkozást vezet, ami azt jelenti, hogy már nem azzal töltik ki az idejüket, amiben amúgy a legjobbak, hanem az üzlettel.
Nem is írogatnak blogbejegyzéseket arról, hogy nem tudnak lakást meg Metallica-koncertjegyet venni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése