Hűség

Van egy-két elköteleződés az életünkben, ami halálunkig is meghatározhat minket. Vajon mi formálja ezeket? Pillanatnyi döntések, amikkel aztán együtt sodródunk? Esetleg a sorsunkkal alakítunk ki valamilyen trauma-kötődést?

Én inkább az önazonosság megkerülhetetlen szerepére alapoztam ezt a levezetést.

Kezdetben inkább párkapcsolati döntésekre fókuszáltam, révén inkább ezzel a témával szoktam dolgozni, de a végére kicsit csavartam egyet a dolgon az aradi vértanúk példájával.

 

"Megdöbbentően művelt, ifjú hölgy, aki rövid élete során volt már bolygója legfiatalabban megválasztott királynője, merész gerilla, és a józan ész kimért, ékesszóló és meggyőző hangja a Galaktikus Szenátusban. Most azonban egyik sem. Bármikor képes eljátszani bármelyik szerepet – dölyfös, mint egy szenátor, az övé az egykori királynő erkölcsi tekintélye, és nem riad vissza felhasználni a politikai vitákban a személyes bátorságáról terjengőhíreszteléseket – a legbelsőbb valósága, lénye legalapvetőbb, megtörhetetlen magva valami teljesen más. Ő Anakin Skywalker felesége."

Matthew Stover: Star Wars III., A Sith-ek bosszúja

"Amikor a barátnőd azt kérdezi, hogy mennyire komoly a kapcsolatotok, akkor szerinted szándéknyilatkozatot vár tőled, vagy inkább olyasmit, mint a hitelszerződés, amiből nem lehet kilépni?" 

Ez a kérdés jutott eszembe, amikor próbáltam valahogy megérteni a fiatal srác dilemmáját. Valahol szintlépés környékén volt a párkapcsolata, és sehogy sem sikerült újraformálni kettejük szerződését egy mindkettejük számára megnyugtató állapotba.

Nem tudtam, hogy mire fogadjak a két verzió közül: a lány jár két lépéssel messzebb a valóságtól, vagy a fiú gondolja azt, hogy ásó-kapa-nagyharang lóg a feje fölött, most, hogy már nem csak simán randizgatnak? Melyikük túloz?

Rossz hírem van: nem fogom elárulni.

Nem is igazán ez a lényeg a mai levezetés szempontjából. Amire fókuszálni szeretnék, az a srác szorongásának a háttere.

A komolyabb elköteleződés azt jelenti, hogy a párkapcsolatot teszi meg a hátralévő életének origójának: ezen áll, hogy hol fog élni, mennyit tud dolgozni, kikkel fog barátkozni, kikből áll majd a családja, mit hozhat ki a szülői szerepből, stb.

Korábban írtam, hogy a párválasztás valahol pályaválasztás is - most egy kicsit mélyebbre mennék. Ez a fajta elköteleződés már az identitás szintjét érinti. 

Ha esetleg nincs benned olthatatlan rajongás Erikson pszichoszociális elmélete iránt, és némi frissítésre szorul az identitás definíciója, megpróbálok segíteni. Az identitás, azaz önazonosság alatt azt a serdülőkorban kimunkált érettségi szintet értjük, hogy képes vagy választ adni a "ki vagyok?" kérdésre.

Ebben az egyszerű mondatban nagyon sok állítás rejlik. Egyrészt, a "ki vagyok?" önmagában nem egy életszerű kérdés - milyen szempontból definiáld magad? Kismillió ötletünk lenne erre, egy Adams nevű kutató nyolc főbb identitás-aspektust írt le, ami a többségünk számára elkerülhetetlen kérdésekkel jár.

1. Vallás: hiszek-e valamiben? Mit kezdek más vallási nézetekkel? 
2. Politika: melyik ideológia, párt mellett köteleződöm el?
3. Életmód: család vagy karrier? Milyen sorrendben? Takarékoskodunk, vagy megyünk nyaralni?
4. Hivatás: a munkával megvalósítom magam, vagy csak pénzt keresek? Milyen munka passzol hozzám?
5. Barátság: mennyire engedem közel magamhoz az embereket? Kire számítok, ki számíthat rám?
6. Párkapcsolat: mit jelent a szerelem az életemben, mennyire fontos?
7. Nemi szerepek: milyen az igazi férfi, az igazi nő? Zee vagy zim?
8. Szabadidős tevékenységek: csak kikapcsolódok, vagy fejlesztem, megvalósítom magam?

No de ahogy fogy a sör, egyre határozottabb kinyilatkoztatásokat tudunk tenni mind a nyolc kérdésben, nem igaz? Miért kell akkor emiatt végigszenvedni a kamaszkort?

Mert az önazonosság azt jelenti, hogy a válaszaink holnap is érvényesek lesznek. Sőt, még holnap után is. Sőt...!

Az a válasz elfogadható a "ki vagyok?" kérdésre, amiben van egy időbeli folytonosság is. Lehet, hogy változol az évek alatt, de nem leszel a szó szoros értelemben másik ember: azok az emlékek a tieid, meghatároznak téged, mint ahogy a rólad szóló képet is meghatározzák mások rólad szóló emlékei. Nincs olyan, hogy ezek nem ugyanannak a történetnek a részei.

És emiatt elvárható némi következetesség is: lehet, hogy jövőre egy-két dolgot másképp gondolsz, de egy mélyebb réteghez, amivel definiálod önmagad, hűséges maradsz.

Például az adott szavadhoz.

Ezen alapul a társadalmunk. Amikor az idézett részben a hitelszerződést hoztam példaként (asszem az is egy idézet volt a Ki merem mondani podcastból, de már nem vagyok benne biztos), erre a szilárd kontinuitásra utaltam. Lehet, hogy megbánod, hogy eladósodtál svájci frankban, vagy már nem is akarod annyira, ami miatt felvetted, csak nem érdekel senkit.

A társadalom ugyanis azt gondolja, hogy serdülőkorban hiába van már meg az intellektuális kapacitásod a "ki vagyok én?" kérdésekhez, kapsz még egy kis moratóriumot, hogy megtanulj hűségesnek lenni a válaszaidhoz. Aztán ez a moratóriumod lejár, jogi értelemben konkrétan a 18. születésnapodon, és a társadalom már azt gondolja, hogy innentől kezdve minden én-erőd megvan, hogy képes legyél elköteleződni hosszú távon. Mármint abban az értelemben, hogy be is lehet ezt rajtad hajtani.

Szóval a srác szempontjából nagyjából az a központi kérdése a párkapcsolati helyzetnek, hogy készen áll-e rá, hogy ennyire mély szinten bedolgozza a lelkébe ezt a kapcsolatot? 

Nem él meg akkora krízist talán, mint kamasz korában, amikor először kellett ezeket a "ki vagyok én?" anyagokat kidolgoznia, de dinamikai szempontból nagyjából hasonló belső átrendeződést várnak tőle.

És erre nincs négy éve (az eredeti elméletben 14-18 év között van az identitás-krízis. Azóta kicsit eltolódott a határa).

Szerződés

"You have pussy; I have a dick, ah

So what's the problem? Let's do it quick!"

Rammstein: Pussy

Ebben a bejegyzésben is megkísérelném továbbadni a tanultakat: minden emberi kapcsolatot afféle - többnyire metakommunikációs szinten megkötött - szerződés irányít.

Egy párkapcsolatban is igaz ez. 

No de a személyiség melyik rétegéből származtatható le a szerződés, amit kötünk?

Ez nem mindig egyértelmű.

Vegyünk egy egyszerű, megállapodást, amely arról szól, hogy a fiú és a lány is motivált egy jól sikerült éjszakában. Lehet persze ebből komoly párkapcsolat, de nem biztos, hogy ilyen telhetetlenek.

Mondhatjuk, hogy ez a szerződés simán szükségletekből kötettett, egy Gyermeki "játsszunk együtt" kezdeményezésről van szó, aminek világosak a keretei.

Ám azt is tanultuk, hogy a szerződéseknek olykor van egy rejtett szintje is (a képen ezek a szaggatott vonalak), amikor a konkrét döntésünk nem csak az aktuális igényeinkből, céljainkból levezethető, hanem a sorskönyvünkből, illetve sémáinkból is. Erre lenne példa, amikor erre az egyéjszakás légyottra sikerül kiválasztani a Martfűi Rémet, vagy valakit, aki tényleg tetszik, és megélhetjük, hogy nem akar többet tőlünk. 

Ha lehetne még erre az ábrára további vonalakat rajzolgatni, akkor a behúznám a szaggatott és egyenes vonalak közé az identitás-vonalat.

A sorskönyvhöz hasonlóan az identitásunk ugyanúgy magasabb szinten van személyiségszerveződés szempontjából, mint az a kérdés, hogy be akarjuk-e cserkészni a rudit valakinek. Az ez utóbbiról való döntés jó eséllyel az identitásunkból lesz majd leszármaztatható.

Ám az identitás sem egy olyan dolog, ami folyamatosan jelen van, tudatosított szinten. Egy nap során rengeteg döntést hozunk meg, és a többségüknél nem állunk meg töprengeni, hogy "ki vagyok én?" És mégis, ha elfogadjuk, hogy az önazonosság folytonosságot jelent, ez a kérdés valahol mindig ott kell legyen a háttérben.

Az identitás a szaggatott vonallal jelölt sorskönyvi, illetve sémákon alapuló folyamatoknál azonban mégis jobban áttekinthető és tudatosabb réteg. Az érettnek tekinthető identitást nem kaptuk, nem ellestük, nem utánozzuk, nem kényszerítették ránk. Kipróbáltuk, átgondoltuk, kiválasztottuk, és kijelentettük, hogy mostantól ez jelöl minket.

Aztán, hacsak nem kívántuk elveszíteni a hitelességünket, ehhez a kijelentéshez igazítottuk a döntéseinket, szerződéseinket.

Árulás

"Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam."

Török Ignác

Amikor egy kliensem megfogalmazza, mire szerződik magával, van egy kérdés, amire ki szoktunk térni: mik azok a körülmények, amelyek között ez a szerződés nem betartandó?

Épp azért fontos előre levédeni ezt, mert az emberek többségénél nagy érvágást jelent egy szerződés, egy ígéret megszegése. Csorbítja az identitásunkat, így az önértékelésünket is.

Nem is csoda: az adott szóhoz való hűségünk, a becsületünk a belépőjegy a civilizált társadalomba.

Ez a társadalom már rájött, hogy oktalanság lenne túl szigorúan ellenőrizni ezt a jegyet, tekintve, hogy a hűség ilyen piszok nehéz dolog. Valahol azért enyhíteni kell, különben ki is lehet átkozni mindenkit.

Kicsit elgondolkodva a bejegyzés elején említett dilemmán, érdekes tükör, hogy a társadalom szerint az elvileg identitás-szintig integrált házastársunktól oké elválni, de egy előnytelen, sehol nem tanított gazdasági információkra alapozott hitelfelvételtől meg nem...

Lényeg, hogy valahol lazít az elvárásain a kultúra, ám van, ahol keményen bevasalja az ígéretet, egyes kontextusokban még az életünket is veheti a szószegésért cserébe.

Talán így a bejegyzés utolsó gondolatsoránál elárulhatom már, hogy honnan jött az ihlet: az aradi vértanúk napján elmélkedtem el egy érdekes történelmi magyarázaton.

Tudvalevő, hogy a honvéd tisztek közül sokan korábban is katonák voltak, akik felesküdtek a Habsburgokra. Őket árulónak bélyegezték meg, amikor a szabadságharcosok oldalára álltak.

Mint megtudtam, ők meg mindenki mást tartottak árulónak, mármint osztrák oldalról. Ők ugyanis puccsnak értelmezték Ferenc József trónra kerülését, amit a hadseregnek meg kellene akadályoznia. Az ő motivációjuk tehát nem is igazán a magyar ügyből fakadt: ők egy államcsínyt akartak megakadályozni.

A saját narratívájuk szerint tehát hűek maradtak az esküjükhöz, ami - ezek szerint - nem csupán arra tért ki, hogy mindegy ki ül a trónon, csak Habsburg legyen, hanem az öröklés rendjére is, a király által aláírt törvények védelmére.

Ők azon kevesek közé tartoztak, akiknek az állam rendje nem csak azt jelentette, hogy megtarthatják a napi rutint. Egy emelkedettebb, identitás-szintű érték volt ez számukra, amiért hajlandóak voltak feláldozni a karrierjüket, státuszukat, megbecsültségüket, életüket.

Ha a bejegyzés elején megénekelt srác egy '48-as honvédtiszttől kért volna tanácsot, lehet, hogy azt hallotta volna, hogy vegye sorra az értékeit, céljait, elveit. A hűség az érzelmi és erkölcsi autonómiából következik, nem a megfelelésből. Az az első, amire felesküszik, nem az, aki előtt teszi ezt az esküt. Ez az identitás, amiből le kell vezetni a döntéseket, a válasz arra, hogy "ki vagyok én?"

És hát van olyan, hogy ellentét van aközött, amire felesküdtünk, és akinek tettük ezt az esküt. Olykor meg is fordulhatnak a dolgok, és a hűség az árulás; és az árulás a hűség.

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• A Büszkeség és balítélet c. bejegyzésben merült fel az a párválasztás és pályaválasztás téma, kicsit hasonló módon: ott is választani kell a megfelelés és az autonómia között. Ott inkább a tranzakcióanalízisből ismert én-állapotokon, illetve az identitásfejlődésen keresztül vezettem le a dolgot.
• Erikson pszichoszociális fejlődéselméletét a Verziószám c. bejegyzés foglalja össze a legjobban. Ott az is megjelenik, hogy hűségnek nevezzük az identitás-krízis alatt megformált én-erőt.
• Az identitás-aspektusokról a Mein kampf c. írásban lehet olvasni, konkrétan onnan vágtam ki a listát. Maga a bejegyzés arról szól, hogy az emberek milyen lelkesen keresik a konfliktusokat az identitásuk megerősítése céljából. Ez a szerződés egy speciális módja, a játszma-elmélettel jól levezethető lenne, csak akkor még nem olvastam.
• Az identitáshoz kapcsolódó mikro-döntésekről picit regéltem a True colors c. bejegyzéstben. Meg a diétámról is. Ami sajnos nyáron visszaesett, pedig már egész eredményes volt :(
• A nem tudatosan, sorskönyv vagy séma miatt kialakult szerződéseket az Unforgiven című írás tárgyalja ki. A konkrét példa, a másokra irányultság elég jól passzol az ebben a cikkben felvázolt a dilemmához is.
• A szerződések kialakításához használható keresztkérdésekről a tulajdonképpeni témaindító bejegyzésben, a Tedd félre a kószát! című írásban olvashatsz.
• Ha az etikai autonómia és nehéz döntések érdekelnek, kérdezd meg egy tanárt, hogy miért jár még be dolgozni! Komolyra fordítva a szót, hasonló feszültségről már írtam, csak karrier-szempontból a Bushido c. bejegyzésben.