Yoda, a sématerapeuta

A novemberben debütált sématerápiás előadásomban az egyik feldolgozott maladaptív séma a "kudarcra-ítéltség" volt. Ennek felvázolása közben jött egy rögtönzött idézet a Csillagok háborújából ismert Yoda mestertől: "tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld."

Úgy vélem, írásban még mindig jobb vagyok, mint szóban, úgyhogy itt is kifejteném, milyen összefüggést látok a Mester szavai és a kudarcra-ítéltség között.

Mi a baj azzal, ha valaki próbálkozik?

Az ember azt gondolná, hogy épp a próbálkozás hiányával van a baj.

Hát nem a kudarctűrés definíciója, ha nem csinálok semmit?

Nem kudarckerülés az, ha csak abba megyek bele, amiről már előre tudom, hogy meg tudom tenni? 

Tényleg úgy gondolja Yoda, hogy ennyi kockázat sem fér bele az életbe?

Nos, aki látta a filmet, bizonyos jelenetek alapján akár el is hinné ezt.

Ám aki értette is a filmet, az tudja, hogy Yoda valójában pont ennek az ellentétére akarja rávenni a főhőst.

Ő ugyanis úgy látja, hogy van különbség a "megteszem" és "megpróbálom" kifejezések között. 

Ha a tanítvány azt mondja, "megteszem", azzal kijelenti, hogy azonosul a céllal, hisz benne, hogy képes is elérni azt, és ennek megfelelő viselkedést is produkál.

Ám ha azt mondja, "megpróbálom", akkor ennek a rendszernek csak a viselkedéses oldalára szerződik; a mögötte lévő attitűdök nincsenek ezzel szinkronban. A tanítvány valahol legbelül kudarcra ítélte ezt a viselkedést. A "megpróbálom" mögött kudarckerülés van, hiszen ha eleve lehetetlen volt a cél, akkor nem is igazán tekinthető kudarcnak a próba.

Ezzel szembesíti Yoda a mentoráltját.

Meglehet, hogy olvasta Young könyvét.

Mi ez a kudarcra ítéltség séma?

A maladaptív sémák e könyv szerint úgy alakulnak ki, hogy az egyén valamelyik alapszükséglete alulmarad a körülményekkel szemben, és kielégületlen marad.

Ebben az esetben arról a szükségletről beszélünk, hogy az ember autonómnak, kompetensnek és én-azonosnak érezze magát. 

Felnőtt korban is tud fájni, amikor ezt az igényét elnyomja valami, ám gyerekkorban szenved igazán károkat az ilyen élményektől, mivel azt tanulja meg belőlük, hogy képtelen önállóan megoldani, amit szeretne, és ezért nincs is értelme önálló törekvéseknek, célkitűzéseknek. 

Többnyire a család szokta ezeket a leckéket biztosítani, azzal, hogy nem hagyják a gyereket az életkorának megfelelő mértékben függetlenedni. Ez jelentheti azt is, hogy túlvédik, amiből logikusan következik az a gondolat, hogy erre azért van szükség, mert emberünk amúgy képtelen lenne önmaga megoldani a saját problémáit (mármint azokat, amelyeket az ő korában amúgy meg szoktak oldani). És jelentheti a szöges ellentétet: sorsára hagyják azokkal a gondokkal, amiket igazából még nem is kellene tudjon kezelni. Az ezeknél az ügyeknél szerzett sikertelenségek tapasztalatai pedig mindig azt sugallják majd hősünknek, hogy konkrét bizonyítékok vannak rá, hogy ő nem képes megfelelni a kihívásoknak. 

Ezekkel a gondolatokkal felvértezve pedig jobban teszi, ha nem ugrál, hiszen a végén csak bolondot csinál majd magából.

Ezt a gondolathalmazt nevezzük Károsodott autonómia és teljesítőképesség sématartománynak.

Ebből a tartományból származtatjuk le a kudarcra-ítéltség sémát, mely azt hiteti el az egyénnel, hogy mindenféle teljesítmény-helyzetben elkerülhetetlenül kudarc vár rá. Ehhez az előrejelzéshez jellemzően kapcsolódik az a magyarázat, hogy ez azért van, mert ő a kortársaihoz képest jóval szerényebb képességekkel rendelkezik; butább, ügyetlenebb, tehetségtelenebb, felkészületlenebb.

A következő kérdés, hogy hősünk mit kezd ezzel a sémával?

Korábban, amikor a sémamódokról volt szó, kifejtettük, hogy alapvetően három megküzdő választ szoktunk zsigerből produkálni: túlkompenzálunk, elkerülünk vagy elfogadjuk az ítéletet. 

A könyv szerint a kudarcra-ítéltségből az alábbi három verzió hozható ki a megküzdés függvényében:

• A séma elfogadása: az ember ímmel-ámmal, félgőzzel végzi a feladatait
• A séma elkerülése: kerüli a kihívásokat, halogatja a feladatokat
• A séma túlkompenzálása: túlteljesít, hajszolja magát.

A "megpróbálom" attitűd gyanúsan emlékeztet arra, amit a kudarcra-ítéltség séma elfogadásánál olvashatunk.

Talán ezért is tartja fontosnak Yoda ezt a gondolatsort ilyen fekete-fehér jelleggel lezárni.

Akkor most Luke Skywalkernek kudarcra-ítéltség sémája van?

Nem, bárki aki látta a Csillagok Háborúját, érzi, hogy nem lehet kudarcra-ítéltség sémája annak, aki bármilyen kiképzés nélkül bevállalja, hogy végig lövöldözi a Halálcsillagot belülről és kívülről is.

Akkor beszélhetnénk ilyen sémáról, ha gyerekkorától lenne egy ilyen "nem tudom megcsinálni" énképe, ám ennek csak az ellentétét láttuk a filmekben, legalábbis eddig a pontig.

Egy szempontból mégis használható ez a gondolat, de ehhez kell a teljes jelenet.

A tanítványnak itt nem az a feladata, hogy olyan dolgot teljesítsen, ami a "korosztályához képest reális" elvárás, ahogy a sématartomány leírása szerint mondhatnánk.

Neki itt az a feladata, hogy lépjen ki a "korosztályához képest reális" keretből, és azt tekintse referenciapontnak, ami benne szunnyad. Egy olyan spirituális hatalmat, ami túllép a hétköznapi anyagi valóság határain.

Abban van egy kicsi kudarcra-ítéltség hangulat, ahogy ő ennek a határnak az átlépéséről gondolkodik.

De hát ki hibáztatná ezért? A kapott feladat természete ellent mond mindennek, amit eddig a világról és önmagáról tanult.

Yoda tudja, hogy dekonstruálni kell ezt az önismeretet ahhoz, hogy a tanítvány tovább léphessen az útján.

Mint ahogy egy sématerapeuta is tudja, hogy dekonstruálni kell azt az önmagunkról és világról szóló tudást, amik a maladaptív sémáinkon alapulnak. 

Nem csak azért, mert szenvedést okoznak, hanem ugyanúgy akadályoznak a kiteljesedésben, mint a Csillagok Háborúja hősét.

Te voltál a Kiválasztott

Egy pillanatra érdemes elkalandozni abba az irányba, amit a jelenet szimbolizál.

Közhelynek számít rajongói körökben, hogy a Csillagok Háborúja történetvezetés szándékosan jungiánus elveket követ, konkrétan Az ezerarcú hős könyvben leírtak szerint.

A sokféleképpen értelmezett Hős útja nevet kapott folyamat szerint minden történet Hőse egy ponton elhagyja a hétköznapi anyagi valóságot, és alászáll az alvilágba, hogy valamilyen spirituális erőt szerezzen magának. Ez általában úgy történik, hogy önmaga árnyék-személyiségével, kevésbé dramatikus megfogalmazásban elfojtott énrészével kell megküzdenie.

Yoda amúgy ezt a jelenetet konkrétan meg is rendezi tanítványának a filmben, ám a mostani szerintem ennek ugyanúgy a része: Luke szembesül azzal, hogy ezúttal nem egy külső dolog akadályozza, hanem a saját hiedelmei.

Noha a Hős útját többnyire a történetekben szokás keresni, a Jung teóriáit követő pszichológusok úgy vélik, hogy valójában nem ott van. Kultúránk e termékei valójában az individuációs processzus leképződései: azé folyamaté, mely során kibontakozik a személyiségünkben szunnyadó potenciál.

Yoda és Luke jelenetei természetesen nem azt mondják, hogy meg kellene tanulni a gondolatainkkal űrhajót lebegtetni.

Azt mondják, hogy lesznek az életben olyan kihívások, amiket olyan lehetetlennek fogunk megélni, mint Luke az X-szárnyú lebegtetését.

És ahogy a filmben sem a hajó mérete vagy a mocsár jelentette az akadályt, hanem Luke kishitűsége, meglehet, hogy nekünk is a gondolkodásmódunk jelenti a valódi akadályt, nem a feladat paraméterei. Csak e gondolkodásmód meghaladásával találunk rá azokra az én-erőkre, amelyek e pillanatban szinte természetfölöttinek tűnnek.

A kudarcra-ítéltség séma tehát nem csak abban akadályoz meg minket, hogy mondjuk egy komolyabb állást megpályázzunk.

Az egész individuációs processzust megakasztja ezzel, mert nem válhatunk azzá az emberré, aki lehettünk volna e komolyabb állás által. 

Ezen a ponton talán élesebben érzékelhető, mit jelent az, hogy ez a séma nem csak az autonómiához és kompetencia-érzethez, hanem az én-azonossághoz is kapcsolódik.

Young ugyan megfoghatóbb, külső referenciakeretről írt azzal, hogy "a kortársaihoz képest", valószínűleg mert eleve gyerekkorban gondolkodott. De azért más perspektívából is szoktunk tekinteni az élet sikereire és kudarcaira: van az egyén képességeihez, potenciáljához, elhivatásához igazodó referenciakeret is.

Ebből szemszögből tehát érdemes nem csak azt a kérdést feltenni magunknak, hogy "sikerül megcsinálnom, amit akarok?" Az is ide tartozik, hogy "sikerül azzá válnom, akivé akarok?"

Ha hihetünk Yodának, itt sem vezet jóra az a - folytonos önkeresésre kárhoztatott - válasz, hogy "legalább megpróbálom".

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• A konferenciáról szóló teaser amúgy itt található. Meg lehet nézni az egész előadást, de asszem az fizetős felületen van.
• Célok és teljesítmény topic:
• A teljesítmény és a mindset közötti összefüggésről meglehetősen sokat írtam az edzőtábori előadásaim összefoglalójában. A Ring határozza meg a tudatot sorozat 3. része kapcsolódik ide legszorosabban a kudarckezeléssel kapcsolatos részek miatt.
• A No more lies c. bejegyzés a célkitűzések őszinteségéről szól, jól passzol ahhoz a témához, hogy miféle cél az, ami mellett csak viselkedéses értelemben köteleződtünk el.
• A sémás írások: 
• Útinapló vol.5: ebben a megküzdő módokról lehet részletesebben olvasni, azaz arról a három reakcióról, amit a sémákra szokás adni. 
• One way out: ha a mostani bejegyzés a kudarcra-ítéltség séma elfogadásáról, ez a korábbi a túlkompenzálásáról szól, egészen a pánikrohamig. Nem csak ezzel a sémával lehet magyarázni a benne leírt jelenséget, de ezzel is működhet. És szintén van Star Wars-referencia- 
• És ha már Star Wars és Hős útja...
• Az Erő útjai: volt idő, amikor kevésbé keserűen gondoltam a sorozat jövőjéről. Ennek köszönhetően borzasztó hosszúságú bejegyzést írtam róla, valahol a közepén jobban ki vannak fejtve a Hős archetípussal kapcsolatos tudnivalók.
• A Hős útja felmerül még pár bejegyzésben, ezek közül az Elmúlt a legénykor címűt linkelném még be. Ez az átmenetekről, az élet nagy változásairól, pl. házasságról és gyerekvállalásról szól, amelyek egyik oldalról hétköznapiak, de az egyén perspektívájából néha akkora csodát jelentenek, mint kiemelni egy X-szárnyút a mocsárból.
• Tedd félre a kószát: ez a cím ugyan a Gyűrűk urából van, de nagyjából ugyanazt a pillanatot fogja meg, meghaladni magadnak, legyőzni az ellenállásod. Amiről konkrétan írtam az a felnőtté válás a családban: nem a többiekben kezdődik, hanem benned. És van néhány fontos kérdés, amely mentén el lehet kezdeni. Amúgy karácsonyhoz kapcsolódik a levezetés, advent meg ma kezdődik, ugye.