Béka DNS

Első ránézésre ez a bejegyzés a sztereotípiákról szól, de remélem, hogy találsz benne több réteget, ha végig olvasod. Az a lényege, hogy a legtöbb élethelyzetben hiányos információk alapján kell értelmeznünk a történetet, ami ahhoz vezet, hogy kiegészítjük a látottakat máshonnan származó ismeretekkel. Az ártalmatlan félreértések mellett ennek lehetnek kifejezetten sötét és tragikus végkifejletei, amire itt konkrétan az angol rendőrség anti-rasszista megújulásának példáját hoztam fel. Mivel a mi szakmánk is nagy hatással van ez emberi sorsokra, fontos, hogy pszichológusként az ember tisztában legyen azzal, hogy mikor milyen információk alapján ítéli meg a helyzetet - és mikor van az a pont, amikor ezt érdemes megbeszélni, például egy szupervízión.

Ez a "béka DNS" kifejezés Zoltán barátom szava járása, aki amellett, hogy egy időben biológiai kutatásokat végzett, rajongója a Jurassic Park filmeknek. Amikor a dínókat újra akarják klónozni, akkor valamennyi genom ugyan megvan, de továbbra is sok az elveszett információ, amit a kutatók a békák genomjával pótolnak ki, mert szerintük az hasonló lehet.

Zoltán akkor szokta ezt a jelenetet említeni, amikor közös hobbinknak hódolunk, ami nem más, mint a történelmi európai harcművészetek gyakorlása. Hasonlóképpen a dinoszauruszokhoz, ez is egy kihalt dolog, amiről kéziratok és kódexek formájában maradt fenn ugyan információ, de így is nagy a homály. Az elveszett információra nekünk is megvan a magunk béka DNS-e: mozgásformák más harcművészetekből, technikák más, azonos korból származó kódexekből, stb. A gyakorlat később eldönti, hogy életképes lesz-e az életre hívott klón.

Ilyen "pót-tudást" nem csak a kutatók alkalmaznak, hanem nagyjából mindenki, aki hiányos információk alapján próbál valahogy megérteni egy helyzetet.

Az információk pedig mindig hiányosak.

Hogy izgalmasabbá tegyem a témát, hozok két társadalmi vitákat jól aktivizáló példát, majd rátérek arra, hogy miért gondolom ezt a témát tanácsadó pszichológusként is relevánsnak.

Béka#1: A szegény kisgyermek panaszai

A hetekben egy angol hír borzolta a kedélyeket: napvilágot látott egy felvétel, amelyen egy támadás után az áldozatot bilincselték meg a rendőrök (itt egy cikk róla).

Ez úgy lehetséges, hogy a konfliktusban egy angol és egy bevándorló hátterű volt érintett. A bevándorló volt az, aki szúrt, de úgy állította be a dolgot, hogy ő egy rasszista támadás áldozata. A rendőrök pedig oly készségesen benyalták ezt a mesét, hogy még csak nem is ellenőrizték, hogy az angol srác tényleg megsebesült-e. Nos, megsebesült, igen. Halálosan, ami azt illeti.

Mondhatni egy kissé felforrt az angol hidegvér, és most már nem csak a szélsőjobb teszi szóvá, hogy a rendőrség mintha átesett volna a ló túloldalára, és most a migránsok iránt elfogult. A cikkből ezt a részletet érdemes most megismernünk:

Az eset hatására a rendőri vezetők felülvizsgálják az antirasszista vállalásokat, amelyek szerint az egyenlő bánásmód nem feltétlenül azt jelenti, hogy a rendőröknek mindenkit ugyanúgy kell kezelniük. Az Országos Rendőrfőkapitányi Tanács, az NPCC tavaly tette közzé az „antirasszista vállalásokról” szóló dokumentumát. Ebben azt írták, a rasszizmus „nagyon is valós probléma” a rendőrségen belül, és a különböző etnikai csoportokhoz tartozó emberek esetében az egyenlő eredmények elérése nem pusztán azt jelenti, hogy „mindenkit ugyanúgy” kezelnek, hanem azt is, hogy figyelembe veszik az érintettek sajátos „körülményeit és tapasztalatait”.

Az eddigi logikát követve, az angol rendőrség lényegében úgy próbált alkalmazkodni a jelenkor kihívásaihoz, hogy lecserélte a régi béka DNS-t egy újra. Eddig tartott, hogy kiderüljön, hogy tartalomtól függetlenül a pót-tudás mindig ki fog alakítani életszerűtlen helyzetértékeléseket.

A média sugallata alapján a rendőrök által eredetileg alkalmazott béka-DNS úgy szólt, hogy "a színes bőrűek általában rosszban sántikálnak". Természetesen alkalmazhatjuk Occam borotváját ebben az esetben, és mondhatjuk, hogy a rendőrök tahó rasszisták. Ez mondjuk ugyanúgy béka DNS alkalmazása lenne, révén nem tudjuk, hogy a rendőrök mire alapozzák a nézeteiket: lehet, hogy tudnának sztorizni a munkájukból, statisztikákat felmutatni, stb. 

No persze, még ha ezek igazak is, konkrét helyzetekbe előítélettel lépni nem bölcs dolog.

Mint ahogy az sem bölcs dolog, hogy ebbe a konkrét késelésbe azzal az előítélettel léptek be, amit a bevándorlók "körülményeit és tapasztalatait figyelembe véve" formáltak; azaz minden konfliktusban az angol az elkövető, és a migráns az áldozat.

Meglehet, hogy teljesen valós problémákról szólnak ezek a "körülmények és tapasztalatok". Lehet tényleg sok fajgyűlöletből fakadó támadás, lehetnek ellenségesek a hatóságok és hivatalok is. Cipelhetnek magukkal transzgenerációs traumákat, PTSD-t, stb.

Ettől még torzíthatja a helyzetértékelést, ha ezeket valóság-vizsgálat nélkül rá akarjuk húzni a helyzetekre.

Azért használom a béka DNS kifejezést mondjuk a sztereotípia meg az előítélet szavak helyett, mert ezeket hallva az ember ma már automatikusan arra gondol, hogy valami nem valódi dologról van szó. Mégpedig olyan nem valódi dologról, aminek az ostobaság és a rosszindulat a forrása.

A béka DNS meg igazából az ismeretelméletről szól: képet kell alkotnunk egy helyzetről, oly módon, hogy vannak belőle hiányzó elemek. Hasonlóképpen a telefonunk csodálatosan működő autokorrektorához, az agyunk automatikusan kitölti az üres részeket, hogy valami jelentést tudjon adni a szituációnak.

Érdekes kérdés, hogy milyen információkból válogat ehhez. Még érdekesebb kérdés, hogy ha több, egymásnak ellentmondó információ áll a rendelkezésére, akkor melyiket és miért fogja használni béka DNS-ként?

Itt azért tényleg van némi emberi tényező.

Béka#2: Érzelmi analfabéka

A másik példánál kiküszöbölhetjük az emberi tényezőt.

Legalábbis ha a mém valódi adatokon alapul; megmondom őszintén, nem néztem utána.

Ennek a történetnek az a lényege, hogy valaki beírta a keresőbe, hogy "miért kiabál velem a férjem?"; valamint azt, hogy "miért kiabál velem a feleségem?"

Az internet meglehetősen eltérő válaszokat adott: ha a felhasználó a felesége viselkedésére kérdezett rá, akkor párterápiás jellegű tanácsokat kapott kielégületlen érzelmi szükségletekről, kimerültségről, esetleges mentálhigiénés problémákról. A gép biztatta a férjet, hogy legyen türelmes, megértő támasza párjának.

Ha azonban a férj dühére volt kíváncsi a netező, a gép nem a pszichológus-csákót vette fel, hanem a rendőrit. Arra biztatta a felhasználót, hogy kérjen segítséget a hatóságoktól, mielőtt még eszkalálódik a helyzet, és házastársi erőszakba fajulna.

Abból kiindulva, hogy milyen illusztrációkat láttam ehhez a mémhez, el tudom képzelni, hogy főleg azok között a srácok között népszerű, akikben nem kevés frusztráció van a nőkkel és/vagy a társadalommal szemben, többnyire gyerek- vagy kamaszkori rossz élmények miatt.

Számukra ez a jelenség a kettős mérce, igazságtalan elvárások példája. Amennyire legalábbis ismerem ezeket a szubkultúrákat, áldozatként szokták látni magukat - üldöztetésük fő eszköze pedig éppen az, hogy elkövetőként állítják be a férfiakat.

Pedig hát... Tényleg ritkábban hallani arról, hogy az asszony lerészegedett, aztán félholtra verte a családot. Lényegesen ritkábban, mint a férjek esetében.

Vajon ez a DNS milyen békából van?

Egy ilyen keresőmotor milyen információk alapján ad tanácsot?

Emberek programozzák be rá, hogy eltérő választ adjon eltérő házastárs dühkitöréseire? Mi motiválja őket erre?

Szeretnék képviselni a női szervezetek sajátos körülményeit és tapasztalatait (=narratíváját)?

Megnézték a házastári konfliktusokra vonatkozó statisztikákat, és arra a következtetésre jutottak, hogy ez lesz a leghasznosabb válasz, amit adhatnak?

Esetleg nem statisztikákat, hanem pszichológiai folyamatokat nézegettek, és rájöttek, hogy ha valaki rákeres egy ilyen kérdésre, akkor sikeresen elhajtott már néhány jelzés mellett? Csak a férfiak inkább az érzelmi jelzéseket nem veszik észre, a nők meg az erőszakra vonatkozóakat. Legalábbis, ha így értelmezem, akkor érthető, hogy mire gondolt a költő. 

Feltéve, hogy itt tényleg van költő. Ezek a modern keresők lényegesen önállóbban tanulnak a netről. Vajon mit és hol talál egy ilyen program, hogy ezt tartja a legjobb válasznak?

És hogyan hat ez a válasz egyénre? Milyen dínót lehet ebből klónozni?

Igazából nem csak a világról, hanem saját magunkról is hiányosak az információink. Mindenkinek van egy önismereti vakfoltja, és bizony kell valami béka DNS, hogy meg tudjuk alkotni az énképünket.

Lehet a kereső válasza egy nagyon hasznos önismereti tükrözés valakinek: "az a te bajod, hogy nem veszel észre jeleket; vagy ha igen, nem veszed elég komolyan őket; vagy ha igen, nem tudod mit kezdj vele." Néha jót tesz az embernek egy ilyen kis konfrontáció.

Ugyanakkor, egy kicsit együtt tudok érezni a fent említett "üldözött férfiak" vonallal.

Képzeld el, hogy tényleg egymás agyára mentek az asszonnyal, és elhatározzátok, hogy elváltok. Ahogy a törvény színe elé állsz, rádöbbensz, hogy ez a Google-keresés egyben egy társadalmi reprezentáció is: vagy azért ez a válasz, mert a társadalom ilyennek lát téged, vagy azért lát ilyennek, mert a Google ezt a választ adja.

Mindegy.

Ott álltok a bíróságon, egymásra dühösen, és úgy fognak köztetek igazságot tenni, hogy természetszerűleg hiányos és ellentmondásos információkra kell alapozniuk.

Tehát muszáj béka DNS-t használniuk. Így, hogy ismered a keresőmotor válaszait, már sejted is, hogy mit tartalmaz ez a DNS.

Nem túl reményteli.

Béka#3: Álmomban már láttalak (mert elaludtam a szakirodalom felett)

Az eddigi két béka DNS példa olyan esetekre vonatkozik, amikor az embert valamilyen sablon alapján ítélik meg, anélkül, hogy őt magát megismernék.

Egy pszichológusnál akkor biztos nincs ilyen - hiszen rengeteg személyes beszélgetés, teszt jelenik meg a folyamatban, amelyeknek mind az a célja, hogy többet megtudjunk a kliensről!

Nos, igen, kifinomultabb heurisztikáink vannak, mint az angol rendőrségnek, és bizonyos szempontból többet tudunk rólad, mint a Google (noha ez a kijelentés manapság akár túlzott önbizalomként is értelmezhető).

De nem ismerünk meg.

Csak annyira, hogy a legjobb béka DNS-t tudjuk választani abból a készletből, amit képzések és szakirodalmazások folyamán gyarapítunk.

Az izgalmas kérdés, hogy hol vannak ennek a határai?

"Igen, tudom, én is azt hittem, hogy a helyzet félreismerése lesz a megfejtés, de belegondolva, mi nem is ismerjük a klienseink helyzetét. Őket ismerjük inkább. Abból, ahogy összerakja a történetet, valójában róla többet tudunk meg, mint a konkrét tényekről."

Idáig is eljutottunk: saját magamtól idézek. Ez a pár sor egy tavalyi írásomból származik, amelyben a sorskönyvi félreismerésekről volt szó. Eszerint mind a kliensnek, mind a pszichológusnak megvan a maga önismereti vakfoltja, ami miatt össze is keverhetik az objektív és a szubjektív információkat. A kliens beszámolója többnyire szubjektív: nem feltétlen arról szól, hogy jobb színben akarja magát mutatni, vagy félreismer, vagy hárít. Szimplán az emberi agy olyan, hogy úgy raktározza el az információkat, ahogy neki lényeges és értelmes.

Mostanában a figyelmembe ajánlották a Heti Agymosó Feldmár Andrással c. podcastet. Ebben a hallgatók a régi rádióműsorok mintájára beküldenek egy-egy rövid levelet, amelyben megfogalmazzák az elakadásaikat. Feldmár pedig értelmezi a helyzetet, és irányt mutat, hogy a levélíró mit kezdjen az életével.

Ahogy egy régi kollégám jellemezte a terapeutáját: "nagy cowboy az öreg!"

Arra célzott, hogy a - számomra csak tanári szerepből ismert - fickó lazán bevet olyan manővereket, amelyekről a többi tanár meg azt mondta, hogy szakmaiság, etika, empátia, terápiás kapcsolat szempontjából kerülendők, mert túl kockázatosak.

Én azért éreztem némi kockázatvállalást abban, hogy Feldmár egy-két bekezdésnyi információ alapján nekiáll igét hirdetni. Nem ismeri a hallgató mentálhigiénés státuszát, körülményeit, történetét. Nem tudja, hogy korábban milyen traumák érték, hogy ezek mennyire triggerelhetők, hogy milyen választ válthat ki belőle egy parancsoló terápiás stílus, és hogy ha labilis, akkor a környezete inkább segítség vagy inkább probléma lesz ebben a történetben?
Talán sok itt a béka: szinte már narcisztikusnak érződik, hogy a történetben mennyi helyet kap a szakember pszichéje.

Ám csak az elmélet és a protokoll számít, hanem a szakmai tapasztalat is az. Feldmárnak pedig ebből van jócskán: lehet, hogy ezerszer hallotta már ezeket a kérdéseket, és (majdnem) ezerszer tudott rá olyan választ adni, ami előbbre vitte az ügyet.

Különben is, nincs annak irányszáma, hogy mennyi tényt kell ismerned ahhoz, hogy reagálni tudj az emberi lét egyes kérdéseire.
Már ha ismerünk mi tényeket egyáltalán: talán azok is csak béka DNS-ek, csak nem a szakemberé, hanem a kliensé.

Többnyire mégis van igényünk rá, hogy egy kicsit lépjünk az objektív irányba: igen gyakori, hogy pont az az elakadás oka, hogy ebből a szubjektív perspektívából kimarad olyan tényező, ami a megoldást segítené.

Tehát tényleg nem marad más, mint a béka DNS, még akkor is, amikor az a célkitűzés, hogy a kliens bio-pszicho-szociális helyzete alapján alkossunk hipotézist, ne ilyen cowboy-módon, intuíciók szerint.

Hasonló a probléma, mint az angol rendőrség vagy a keresőmotor esetében: ha béka DNS-t alkalmazunk, talán már kár is erőlködni. Ha olyan információkat építünk be a kliensről szóló mentális reprezentációba, amelyek más emberek történeteiből származnak, miért hisszük azt, hogy az pontosabb lesz, mint egy megérzés?

Honnan lehetne tudni, hogy ez az információ kiegészíti vagy torzítja a helyzetértékelésünket?

Melyik békából lesz a királyfi? (vagy dínó)

Lényegében ezért van a pszichológusok életében ilyen sok esetmegbeszélő és szupervízió. Rengeteg olyan kérdés van, amire nem feltétlen hatékony dolog egyedül keresni a választ.

Lehet hogy én vagyok félreismerésben; az én önismereti vakfoltom miatt nem tiszta a kép?

Hogy lenne tiszta a kép? Vegyek fel én is anamnézist öt alkalmon keresztül, és árasszam el a klienst kérdőívekkel? Esetleg még kérdezzem meg a környezetében lévőket is?

Vagy - tekintve, hogy a klienstől kapott infókat amúgy is érdemes szubjektívként kezelni - támaszkodjak a szakirodalmi ismereteimre? Vagy a saját tapasztalataimra? Végtére is láttam már jó pár történetet, ahol elhangzottak ezek a problémák, és javarészt ugyanolyan folytatásuk volt, ugyanazokkal az okokkal a háttérben. Ha pedig nincsenek saját tapasztalataim, a társadalom rengeteget halmozott már fel, miért ne forduljak azokhoz?

De ennek is van egy aránya, nem? Csináljam úgy, mint Feldmár, és menjek bele a helyzetbe pár mondat alapján? Vagy áldozzak rá több időt és energiát, hogy minél kevesebb és minél precízebben kiválasztott béka DNS-sel befolyásoljam a mintát? 

Helyesen válaszolni ezekre a kérdésekre olyan tudást igényel, ami messze túlmutat azon, amiket akadémikus jellegű képzésekkel el lehet sajátítani.

Ez a bejegyzés is úgy született egyébként, hogy a közös helyzetértelemzés közben vettem észre egy olyan mintázatot, amit a Google is tükröz: a férfiak vakfoltjában az van, hogyan dózerolnak le másokat, a nőknek meg inkább az, hogy éppen ledózerolják őket. 

Felkavart bennem annyi igazságérzetet, hogy bedobjak pár ellenérvet, és hogy aztán egy blogbejegyzést is írjak róla. De amúgy ez a megközelítés ellentmond a saját praxisom tapasztalatainak? 

Nem. Próbáltam egy kicsit kutatni a kapcsolati bántalmazások keresőkulccsal az emlékeim között. Nagyon látványos a különbség, hogy mennyivel kevesebb férfinál láttam úgy, hogy jobb lenne kevesebbet alkudozni, és inkább szembenézni azzal, hogy a párja szisztematikusan bontja le a mentális egészségét.

De azért volt egy-két férfi is. Érdemes hát észben tartani, hogy nem statisztikai alapon kell értelmeznem a történetet, mert egyénekkel dolgozom, nem társadalmi jelenségekkel. Ebből a béka DNS-ből tehát jöhetnek ki torz dínó-klónok, mondjuk húsevő brachiosaurus (ha ezt nem érted, a nyolc éves énem most nagyon csalódottan néz rád). 

Sőt, néha még a szaktudás béka DNS-t is érdemes óvatosan kezelni. Egyszer volt egy lány, akinél meg voltam győződve róla, hogy a fiúja traumatizálta. Ő meg egyáltalán nem volt erről meggyőződve. "Biztos mert elfojtja" - fejtettem ki szupervízión. "Lehet. De mégis jobb lenne, ha nem akarnád jobban tudni a kliensnél, hogy érzi magát" - mondta erre a szupervizorom (csak nem ilyen egysorosban).

Hát ennyire egzakt tudomány a mienk.

Ennyire bonyolult megérteni a sajátos emberi tapasztalatokat és körülményeket.

Könnyű belátni, hogy ezt nehéz implementálni olyan egzaktabbnak szánt rendszerekbe, mint például a jog.

Úgy aránylik a "sajátos körülmények és tapasztalatok" terén pszichológia a joghoz, mint a konyhamérleg a vasúti mérleghez. Ugyanazt mérik, csak egy kicsit más érzékenységgel.

Lehet erre gondolni kellett volna, amikor például kidolgozták az új elvárásokat angol zsaruknak.

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• Az első, rendőrségi témához van pár hozzászólás korábbról. 
• Az egyik a 2016-os nyári terrortámadások magányos elkövetői kapcsán készült Az ifjú Ahmed szenvedései. Ebben a sajátos körülményeket és tapasztalatokat inkább kockázati tényezőként értelmeztem.
• Egy régebbi bejegyzés, a Habeas corpus egy börtönben szerzett kutatási élményt dolgoz fel. A beszélő szubjektív pozíciója különösen érdekes azokkal kapcsolatban, akikre már kimondta a törvény, hogy jobb lenne mégsem emberek között tartani őket. Ebben a sztoriban inkább hajlottam arra, mint ahogy most az angol rendőrség gondolkodik: nem biztos hogy a jogi egyenlőség egyben igazságot is jelent.
• A második, "minden férfi disznó" témához:
• Van egy amúgy viccből írt bejegyzés, a Szellemirtók, ami a szakítási játszmákat dolgozza fel. Gondolom ennyi idő után már elárulhatom, hogy az elmesélt történet a leírt formában nem történt meg, de olyan beszélgetésben már volt részem, amikor a pszichológus annyira készpénznek vette a női narratívát, hogy szinte mozgalmat indított. Ebből csinált poént ez az írás.
• Gondolom sejthető, hogy ez a jelenség nem kifejezetten segíti a férfi mentális egészségért tett lépések sikerét. Egy kicsit dolgozgattam ezzel saját mentálhigiénés tapasztalataim kapcsán, nem túl nagy távolságot tartva a ténytől, hogy az enyémért milyen sokat tett a Metallica. Ezt megírom, és megyek is koncertre. Ja, a bejegyzés címe Toxic waste.
• Valószínűleg ez a mentálhigiéné egy kicsit jobban kezelhető ügy lenne, ha nem luxusként gondolnánk rá. Az ezzel kapcsolatos témák jelentek meg a Miért nem esznek kalácsot? c. bejegyzésben. Ebben van bemutatva a félreismerési mátrix is részletesebben, amire itt is volt utalás. Meg az idézett szöveg is ebből van.
• Van ajánlatom a harmadik témához is:
• Elveszik a munkát: ez passzol az internetes kereséshez is. Milyen választ ad a net? Mennyivel jobbat, mint egy pszichológus? Ez utóbbi Feldmár kapcsán is felmerül, aki akkoriban húzta ki a gyufát egy szereplésével.
• A konfrontáció szabályai: ez talán összefoglalja, mi a gond az ilyen "in yo face" megmondásokkal. Nem mindig van meg az a hallgatólagos megoldás a kapcsolatban, hogy belefér. Ezért nem csinálnék ilyen rádiós műsort sem: igazából nem tudom, hogy a hallgatónak mire van szüksége. Támogatás vagy konfrontáció? Azt értem, hogy ha ír levelet, azzal kvázi felhatalmaz mindkettőre, de ettől még nem tudom, mi tesz jót, vagy mivel árthatok.
• Ezek ilyen pszichológus taktikai bejegyzések a béka DNS helyes bevetéséről:
• Yoda, a humanisztikus terapeuta: ebben az írásban azon elmélkedtem, hogy a humanisztikus megközelítés, noha lassúnak és passzívnak tűnik, de bizonyos szempontból nagyon okos dolog: ők tényleg nem hoznak be béka DNS-t, mert nem hoznak be semmit. Így immun-reakciót sem váltanak ki.
• You will know my name: ez egy LMBTQI-cikk. Pontosabban arról szól, hogy e csoport problémáit hogyan kellene megközelíteni? Nekik is vannak sajátos körülményeik és tapasztalataik. Itt az a jó béka DNS, ha ebből külön módszertant csinálunk, vagy ha az általános emberi problémákkal kötjük össze őket, ezzel csökkentve a különállást?
• Rules of engagement: itt a terápiás terv összerakásáról van némi elmélkedés. Azaz, a mostani szóhasználattal élve: mikor kell béka DNS, melyiket, mikor és hogyan kell bevetni?