Ezúttal nem ide írok egy cikket, mivel már megírtam, mégpedig a Life Gardennek. Még pont befértem a hallgatói pályázatra. Mégiscsak van előnye, hogy eddig húztam a végzést...
A kérdéses cikk a szakdolgozatom alapján készült, ahol az e blog hasábjain már többször (például a legutóbbi bejegyzésben is) emlegetett pályaérettség, személyiségfejlődés témáját hoztam összefüggésbe az iskolai tanulmányi eredménnyel. Jobban mondva az énkép tanulmányokkal kapcsolatos részét, hiszen nem a naplóból vettem ki a független változót, hanem a vizsgálati személyek írták le, hogy hányas tanulónak érzik magukat.
Az eredmények érdekesek lettek: a hármas tanulókra volt legkevésbé jellemző a pályaérettség. Vajon miért?
A lifegarden link már sajnos nem elérhető
VálaszTörlésOh, kár! Köszi hogy szóltál, megkeresem az eredeti cikket, és feltöltöm majd kommentben.
VálaszTörlésAz érettség és az osztályzat
VálaszTörlésSzakdolgozati kutatásomban a pályaválasztás és a személyiség érettsége közötti összefüggést vizsgáltam. A kiindulópontot jelentő gondolatok tanulmányi feladathoz méltóan egyszerűek voltak: azok, akik már valamennyire megtalálták a helyüket a világban, illetve kitalálták, hogy milyen úton akarnak elindulni érettségi után, átgondoltabban, érettebben veszik a pályaválasztással kapcsolatos kanyarokat.
Ebben a feltevésben nem is csalódtam, bár kicsit halványította a diadalt, hogy eddig ezt sok más kutatónak is sikerült kimutatnia. Az érdekesebb eredmények akkor születtek, amikor az után kutattam, hogy ez a bizonyos érettség hol és hogyan fejlődhetett, illetve mi lehet az oka annak, hogy egyesek felkészülten vágnak neki az életnek, mások pedig elakadtak valahol.
A kutatáshoz kapcsolódó interjúk három színteret emeltek ki, amelyek – saját bevallás szerint – nagyban hatottak a serdülőkorúak fejlődésére: ez volt a család, az iskola és a szabadidő. Az interjúk utáni vizsgálat a család és az iskola hatását tudta kimutatni. Az még mindig a „brit tudósok” rovatba tartozó felismerés, hogy a családi támogatás meghatározza a személyiség fejlődését, de az iskolai teljesítmény és a pályaválasztásra való érettség közötti erős összefüggés szöget ütött a fejembe.
Mindössze azt a kérdést tettem fel, hogy a részvevők hányas tanulónak tartják magukat? Az eredmények tükrében valószínűleg ezzel az önmagukról kialakított képre kérdeztem rá. Az, hogy a diák hányasnak tartja magát, összefügg azzal, hogy milyen tanulmányi eredményeket tűz ki célnak, illetve mennyire hatékony ezeknek az elérésében. Következtethetünk arra is, hogy milyen visszajelzést kapott a teljesítményéről, kedvezőtlenebb esetben a képességeiről. Képet kaphatunk arról, hogy milyennek látja saját magát, kompetenciáit.
Ezeket a feltevéseket arra alapozom, hogy a minél magasabb tanulmányi eredményt írtak be a diákok, annál érettebb válaszokat adtak a teszteken is. Kivéve egy kiugró érdemjegyet, a hármast. Elgondolkodtató módon a hármas átlagú diákok éretlenebbnek tűntek az összes többinél, még a ketteseknél is (egyes nem volt). Vajon miért van ez? Mit jelent tulajdonképpen a hármas átlag?
A hármas osztályzat szóbeli megfogalmazása, a „közepes” önmagában sokat elmond. Közepes – se nem jó, se nem rossz. Olyan semmilyen. Ezzel a jeggyel már meg lehet elégedni, mert nem rossz jegy, de nem kell érte sokat teperni, mert annyira nem is jó. Nem piszkálnak otthon, mert rossz tanuló vagyok, és nem piszkálnak az osztálytársak, amiért stréber vagyok. Kitűnni nem lehet vele – eltűnni viszont igen. Természetesen nem csak a külvilág elől, hanem önmagam elől is, hiszen igazából a minimumra törekvéssel nem lehet kudarcot vallani. A hármas jegy értelmezéséhez ugyanis a lemondás is hozzátartozik szerintem. Talán azok a jó képességű diákok állítják be magukat hármas tanulóknak, akiket már értek kudarcélmények, vagy félnek a kudarcélményektől, és ezért nem célozzák meg a jobb eredményeket.
Szerintem leginkább a kölcsönhatás kérdésén volna érdemes elgondolkodnia a tanároknak és diákoknak (illetve mindenkinek, akit érdekel az oktatás). Az eredmények alapján lehetséges, hogy ha egy tantestület valakit hosszú ideig hármas átlagon tart, és nem hagyja, hogy az illető valamilyen tárgyon keresztül próbáljon kiemelkedni, akkor diák egy idő után passzív lesz. Visszahúzódik jobb eredményekért folytatott küzdelmektől, s ennek folyományaként a helytállás, tudatos életvezetés témáitól is. Következésképpen elakad a fejlődésben. Ugyanakkor az eredményekből logikusan következik ennek a fordítottja: ha valaki kitűz valamilyen célt, most konkrétan tanulmányi célt, és küzd érte, akkor az pozitívan hat ki a személyiségfejlődésére is.
TörlésMielőtt bárki kétségbeesetten az ellenőrzőjét kezdené vizsgálni, hangsúlyoznám, hogy itt nem konkrétan a kapott érdemjegyekről van szó, hanem arról, ahogy azok beépülnek az énképbe. Nem ugyanazt jelenti a „hármasokat szerzek” és „hármas tanuló vagyok” szemlélet. Valószínűleg ezt ismerték fel a kettes átlagú tanulók. Vagy arról van szó, hogy felismerték a képességeik korlátait, és elfogadták őket, vagy arról, hogy lényegtelennek nyilvánították az iskolai teljesítményt. Ez utóbbival jól járnak, mivel a sikertelen iskolai szereplés így nem hat ki a személyiségük fejlődésére, magyarul így is simán tudnak jó kiállású, határozott, önbizalommal teli emberek lenni. Ennek a hozzáállásnak csak akkor lesz meg a böjtje, ha egyszer szembesülnek azzal, hogy talán mégis lett volna értelme tanulni a középiskolai évek alatt…
Köszi! Érdekes.
TörlésKöszönöm, érdekes!
VálaszTörlés