A kalapács lesújtott

Ez a gondolatsor egy nagyjából tíz percnyi gondolatsűrűsödés eredménye, ami akkor született, amikor még májusban munkába sietvén leügettem az aluljáróba, álmosan, a külvilágot kizárva, zenét hallgatva. Amolyan személyes felismerés, ami megtetszett, úgyhogy megőriztem. Valószínű, hogy ha alaposabban utánanéznék az elméleti háttérnek, akkor az asszociációk már elég erőltetettek lennének, így inkább meghagyom őket eredeti, félművelt formájukban.

Az én-működésről és önértékelésről alkotott allegória aligha hoz új korszakot a pszichológiába, de nekem hasznosnak bizonyult a beszélgetésekben, valahogy jobban sikerül értelmezni a segítségével a releváns problémákat, úgyhogy megosztom itt is.

Confessio

"Here I am standing, darkness all around

Thinking of past, taking my last breath

The air is cold as ice

No one close to hear my voice

Did not leave me with a choice

Heaven will you wait for me?"

Sabaton: The Hammer has fallen

Deviant Artról. Henskelion:
Dying Wehrmacht soldier

Amikor célba vettem az aluljárót, éppen a Sabaton The hammer has fallen című száma ment. Akkor még nem ismertem a hivatalos álláspontot, hogy miről szól ez a szám, úgyhogy a szöveg - és a zenekar állandó háborús témái - alapján képzeltem el a jelenetet.

A lelki szemeim előtt megjelent egy fiatal katona, aki halálos sebet kapott, és magára maradva rebeg valamit. A múltjáról beszél valakinek, de valójában nincs ott senki. Számot ad az életéről, magyarázkodik, bizonygatja, hogy nem volt választása, nem az ő hibája, hogy így végzi. Bizonygatja, hogy kiérdemelte, hogy a Mennyország befogadja.

Közben elértem az aluljárót.

De kinek szólnak ezek a szavak? Csupán egy üres monológ az egész? Nem valószínű, szerintem a haldokló hisz benne, hogy valaki hallja a vallomását. Ez a valaki figyel minden egyes szóra, szigorúan mérlegelve őket.

Akinek a vallomás szól, nem más, mint Isten.

A katona tőle kapta az életét, és most meg kell védenie az életutját, mint valami szakdolgozatot, be kell bizonyítania, hogy nem tékozolta el. Megbecsülte, nem szalasztotta el a lehetőséget, elvégezte a feladatait, képes volt a boldogságra és a fejlődésre. Az, hogy csak idáig jutott, nem rajta múlt. Ha lett volna több ideje... A behívóra nem lehet nemet mondani, a golyó elől nem lehet elfutni...

Ez a vallomás egyben védőbeszéd is, hogy nem volt hiábavaló befektetés Isten részéről lehetőséget adni neki.

Jung modellje. Nem értem,
magyarul miért nem találtam meg...

Azt hiszem, ez a védőbeszéd akkor is elhangzik, ha a haldokló nem vallásos. Még ha nem is hisz semmilyen szuperlény létezésében, a személyisége mélyén ott lapul valami, ami a szembenézésre, értékelésre, bűnbánatra készteti. Először Jung személyiségmodelljére gondoltam, melynek középpontjában az ún. Selbst áll, amit leginkább mély-énnek szoktak fordítani, ám - s valószínűleg ez indította el az asszociációt - láttam már "isteni énnek" feltüntetve is. Jung szerint az élet értelme, hogy a különböző archetípusokkal való azonosulás segítségével eljussunk a mély-énig, hogy megértsük és elfogadjuk azt, teljessé váljunk. A mély-én az összes személyiségrész közös pontja; akár tudatos, akár tudattalan részekről van szó. Ha vallásosan fogalmaznánk, akkor annak a lenyomata, aminek teremtettél, ebben van benne az isteni terv.

Ebben az értelmezésben a haldokló azt bizonygatja, hogy az isteni terv szerint járt el, és dolgozott azon, hogy teljessé váljon, legyőzte ennek az akadályait. (ilyesmiről írtam az Itt fekszünk, vándor c. monstre-bejegyzés fele környékén, csak ott ennek a processzusnak egy kiragadott motívumával, a Hős útjával foglalkoztam)

Áthaladok az aluljárón, közben pörögnek a fejemben a további elméletek.

Ott van egy másik kedvencem, Erikson, aki szerint az élet szakaszokra bontható, s e szakaszokban vár ránk egy-egy pszichoszociális krízis, amely a személyiségünket hivatott fejleszteni. A legtöbbek számára utolsó, időskori szakasz az én-integritással foglalkozik. Az egyén végigtekint az életén, összegzi, mit ért el, mit nem, és valamilyen értelmes egésszé foglalja össze. Vagy pánikba esik, mert nem tud ilyen értelmes egészet felmutatni.

Ebben a számban a katona joggal esik pánikba, mert még nem volt ideje összegyűjteni az integrálandó élményeket, legalábbis az elméletet alapul véve. 

Aztán ott van a Kübler-Ross-féle 5 szakaszos gyász. Lehet, hogy ez szimplán az alkudozás szakasza. Lehet, hogy ebben az állapotban a katona már nem racionálisan gondolkodik, és tényleg reméli, hogy van valahol valaki, akivel tárgyalhat arról, hogy ő most meghal-e vagy sem.

De ez az elmélet most nem érdekes a következő lépés szempontjából.

Közben felszállok a hetes buszra, és felmerül, hogy talán már nem is a dalról gondolkodom, hanem úgy általában az emberekről, vagy a saját életemről.

Akár passzol Jung és Erikson elmélete, akár nem, felmerül egy plusz kérdés: miért fohászkodik a haldokló? Nem azért, hogy ne haljon meg. Hanem hogy békében befogadja a túloldal.

Úgy néz ki, itt van még a büntetés és jutalmazás ödipális témája. A haldokló tudja, hogy a védőbeszéde igazából teljesen fölösleges. Isten végig ott volt vele, végig bele látott a lelkébe, pontosan tudja, mit miért csinált, nem csinált, mik voltak a szándékai, gondolatai, érzései. 

A bíró ismeri a bűneit és az enyhítő körülményeket is, itt fölösleges próbálkozni. 

A kérdés az, hogy ezek alapján mi lesz az ítélet?

Ítéletnapok

"Where do I take this pain of mine?

I run, but it stays right by my side

So tear me open, pour me out

There’s things inside that scream and shout

And the pain still hates me

So hold me until it sleeps"

Metallica: Until it sleeps

Ahogy a busz robogott a munkahelyem felé, azon morfondíroztam, hogy ez nem is allegória, inkább megszemélyesítés. A modern elméletek szerint az énnek van egy szubjektív és egy objektív aspektusa. Az objektív a tartalmi rész, az énkép, ami a saját magunkról szóló akta. A szubjektum pedig a megfigyelő, aki írja az aktát, elvégre az én nem csak a külvilágról, hanem önmagáról is gyűjt információkat. E két aspektus együttműködéséből származnak olyan lelki egészség szempontjából lényegi kérdések, mint például az önértékelés.

A hárítások egyik célja, hogy egy kicsit belepiszkáljunk ebbe a folyamatba, és kitöröljünk néhány amúgy valós információt az aktából. Máskülönben az akta fájdalmasan pontos tud lenni, hiszen neked van betekintésed a lelki világodba, a figyelmed sosem lankad, és körülbelül akkora eséllyel tudod átverni magad, mint amilyen sikeresen el tudod határozni, hogy most nem gondolsz egy fehér elefántra.

Csak pár példa. Bárkivel el tudod hitetni, hogy a gyerekek miatt nem váltál el, de te tudod, hogy valójában féltél új életet kezdeni. Bárki elhiszi, hogy azért nem udvaroltál életed szerelmének, mert volt pasija, és neked fontosak az erkölcsi értékek, de te valahol tudod, hogy inkább féltél az elutasítástól, mint mások rosszallásától. Mindenki úgy gondolja, hogy teljesen oké profitra törekedni, de te emlékszel, hogy micsoda gyerekes káröröm volt benned, amikor elhappoltad a kollégád elől a klienst, pedig igazából már rég tele voltál. Közhely, hogy a bankok az apró betűvel trükköznek, de miközben azért tüntetsz, hogy kimentsenek az "uzsorából", valahol emlékszel, hogy meg se kísérelted elolvasni a szerződést. Teljesen jogosan buktattad meg a kis Kolompár Megatron nevű diákodat, mert tényleg nem tudott semmit, de azért rémlik az elégedett bizonyosság, amikor azt morogtad, hogy "kutyából nem lesz szalonna", és az is dereng, hogy soha nem próbáltál meg valóban segíteni neki, nehogy megtörje a régóta igazolt alapigazságot. A barátnőid szörnyülködve ölelgetnek, hogy persze, egy ilyen állat asszonyverőt nem lehet csak úgy ott hagyni, de valahol tudod, hogy ez egy játszma, és ötleted sem lenne, hogyan jutnál öleléshez, ha nem kerülnél folyton bajba...

Az ilyen hazugságokkal tele van mindenkinél a padlás, némelyiket sejtjük, de nem szoktuk piszkálni, nem is illik. A hagyományos bűn-fogalomba ezek nem is tartoznak bele.

Mégis, ahogy leszálltam a buszról, arra gondoltam, hogy ezek a legfontosabb dolgok, és a haldokló katona ezekért könyörög. A benne lévő Istent ugyanis nem tudja átverni, ő pontosan tud ezekről az ügyekről. Ezekben az ügyekben az a közös, hogy félt, és meghátrált. De még így is lehetett volna bátor, ha legalább önmagának bevallja, hogy mi a helyzet, és próbál kezdeni valamit a dologgal (mondjuk elmegy pszichóhoz). De ehelyett identitást csinált ezekből a gyáva döntésekből, és ahelyett, hogy szembenézett volna velük, átcsomagolta őket, és berakta a perszónájába, a kirakatba, amit másoknak csinálunk. Abban reménykedett, hogy ha mások hitelesnek találják a perszónát, akkor majd valahogy igazzá válik.

De Isten tudja, hogy hazugság volt. Eltékozolt élet ez: kapott értelmet, személyiséget, öntudatot, időperspektívát, és még egy csomó dolgot, amit kizárólag a teremtés koronája, az ember birtokol, éppen azért, hogy fejlődhessen. De elsikkadt a vagyon, és ezért felelni kell...

Amúgy vicces, de a munkahelyem mellett egy templom van. Ahogy elkullogtam mellette, megfogalmaztam a tanulságot.

Hogy szinte mindenki bűnös, mindenki tékozló fiú, az nem kétséges. A döntő szempont, hogy milyen Isten van a fejében?

Az Ószövetségi fajta, aki tudja, hogy milyen szemétláda az ember, ezért szigorúan kifizetteti ezt vele özönvízzel, lángoló városokkal, természeti csapásokkal? Ha ilyen Isten lakik a fejünkben akkor jön a szégyen, boldogtalanság, önagresszió, szomatikus tünetek, és a többi csodálatos játéka a léleknek.

De azért lehet az egyén fejében Újszövetségi Isten is, aki ugyanúgy tudja, hogy milyen szemétláda az ember, de megbocsátja, és rendezi a számlát saját áldozattal. Ez esetben önelfogadás, önbizalom, önmegvalósítás, fejlődés és boldogság az ember osztályrésze.

Így személyesítettem meg az én-működést. Azóta bevetettem ezt az asszociációt párszor, és érdekes módon mintha így jobban átjönne a mondanivalóm. Persze főleg vallásos embereknél. Érdekes kérdés, hogy mi dönti el, hogy milyen Isten lesz az ember fejében, de fontosabb, hogy ha a régi vágású, keményebb fajta, akkor lehet-e vele új szövetséget kötni?

Idáig már nem tartott a gondolatsor, és nem csak azért, mert beértem a munkahelyemre. Azt hiszem, erre nincs egyszerű válasz.