2018. április 1., vasárnap

Parafíliák prevenciója Sabatonnal

A mai bejegyzésben szeretném elmesélni a kalandomat más szakterületekkel. Annak idején tanultam valamennyit a traumákról, talán a szexológiáról is, de kifejezetten nagy ugrás volt a számomra egy internetes kultúrantropológiai utánajárás, és egy Sabaton-szám mögött rejlő titok leleplezése...

A háború igazi arca


Az egész úgy kezdődött, hogy a Kossuth kiadó pár éve kiadta A második világháború katonái című sorozatát, ami arról szólt, hogy ólomkatonákat lehetett gyűjteni. Egy kolléganőm megosztott egy bejegyzést, ami némi kritikával szemlélte a kezdeményezést: a szerző szerint próbálják eladni nekünk a háborúsdit azzal, hogy ilyen szép daliáknak ábrázolják a katonákat, holott a háború valódi eseményeinél aligha osztoztunk volna az ő, vagy áldozataik sorsában. A borzalmak taglalásában volt egy ilyen részlet:
"Vagy itt van H. Károly, a 34 éves, csendes, magának való középiskolai számtantanár, tartalékos tüzérszázados. Ukrajnában felgyújtatott egy falut, a menekülőket legéppuskáztatta (ő maga tiszti revolveréből tüzelt rájuk ordítva, kincstári nadrágját majd szétrepesztette parádés erekciója), majd lefényképeztette magát az égő házak előtt."
Annyira nem volt újdonság, hogy a háborúban az ember agya időnként ledobja az ékszíjat, és ő maga lesz a halál, világok pusztítója - de nem fért a fejembe, hogy miért áll fel valakinek eközben?

Feel our guns go live


Szerencsére vannak olyan kollégák a környékemen, akik értenek a szexuális aberrációkhoz is. Mármint tudományos szempontból. Szóval megkérdeztem őket, hogy mi a fenétől lehet az, hogy valakinek merevedése van, miközben egy falut lövet?
Szakmai körökben gyakran idézett szöveg, hogy "a világon minden a szexről szól, kivéve a szexet, mert az minden másról". Az idézett szövegben valami olyasmi lehet, hogy H. Károly igazi alfa-hímnek érzi magát attól, hogy ő lett a világok pusztítója, nagyon szexinek érzi magát a hatalomtól.
Ez eddig érthető, de ha valaki szexinek érzi magát, attól még nem feltétlen kerül izgalomba. Akkor most hogy van ez?
"Hát amit Freud is írt az ösztönvilágról, ödipális konfliktusról" - emlékeztettek nálam tanultabb kolléganőim. Én erre felvettem a pókerarcomat, és bólogattam, hogy igen, én olvastam Freud írásait. Mindet. Az Álomfejtés volt a kedvencem, nem is értem, hogy ezek után miért száműzték a bölcsészkarra ezt a tudományt.
Egy szó, mint száz, a szexológusok szerint elfér a parafíliák közt, ha valakinek áll a sátor népirtás közben.
Szerencsére tudományos pokémon-készletemben nem csak Freud van, úgyhogy - ahogy általában - ezúttal is tudtam mondani, hogy "Eric Berne, téged választalak!" Neki ugyanis van egy könyve Szex a szerelemben címmel. Ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy a mi fajunk már ódivatúnak tartja a szexualitást szimpla természetes igénynek, folyamatnak, szaporodásnak tekinteni, és mint a legtöbb társas aktivitást, ezt is összekapcsoljuk pár dologgal: teljesítmény, kompetencia, rítus, stb.
A Begerjedés c. fejezetben ez is olvasható:
"A pisztoly nem szimbóluma a pénisznek, hanem helyettesítője vagy kiegészítője, mert végzetesebb, mint a hús és a csont, és éppen a halálos végzet az, ami egy pisztománt lázba hoz. Ezért ha választani lehet, inkább vadászni megy, mint a felesége takarója alá."
Berne szerinte a begerjedés Gyermeki én-állapotban történik, viszont valamilyen kora gyermekkori jelenet hatására. Ha jól értelmeztem az okfejtést, amikor a Gyermeki és Szülői között csodálattal és odaadással teli kapcsolat alakul ki, az a Gyermekiben rögzül valahogy, és később visszatér majd a nárcisztikus pillanataiban, például a szexben is.
Ez alapján H. Károly gondolom annyira azonosult az agresszorral a freudi ödipális konfliktusban, hogy valósággal bálványozta, amikor a rendfenntartás érdekében végigverte a családot, kocsmát, lekaszabolta a csirkéket, vagy ilyesmi.
Ha tippelnem kéne, még elég sokat lehetne kutakodni a téma után, de őszintén szólva abban reménykedem, hogy korunk H. Károlyai nem hozzám fognak benyitni.
Forrás: Napirajz

Swedish pagans


Mondhatnánk, hogy itt lezárhatjuk a témát - mon'hatnánk, de hazunnánk. Történt ugyanis, hogy hazafelé - szokás szerint - személyes motivációs tréneremet, a Sabatont hallgattam (velük kapcsolatban jegyeztem meg pár éve, hogy olyan, mintha felnőtt férfiak ódákat írnának a saját péniszükhöz). Konkrétan ez a szám ment

...amikor eszembe jutott a mantra: "a világom minden a szexről szól. Kivéve a szexet, mert az minden másról."
Ahogy hallgattam a szöveget, gyanakodni kezdtem: vajon miről szól ez a dal?



"The wise woman said:
"Once you're hardened in battle
There's no coming back.
Fight or Fall!"

And before the attack
Feel your blood start to boil in your veins as you charge
Hundreds fallen

As the fire inside
Is ignited by bloodshed
In berserkers from north
Could it be as was said
When the serpent be woken
Fenrir howls

Swedish Pagans, marching ashore
Forged in Valhalla by the hammer of Thor
Out from Asgaard, a viking ship sails
Never to turn back again!

Where our brothers have fought
Is where we will be proven
On ground stained by blood
Standing tall!

And we know, if we fall
Our comrades awaits in Valhall
Odin's calling!

As the fire inside
Is ignited by bloodshed
In berserkers from north
Could it be as was said
When the serpent be woken
Fenrir howls

Swedish Pagans, marching ashore
Forged in Valhalla by the hammer of Thor
Out from Asgaard, a viking ship sails
Never to turn back again!

First to the battle
First to the feast
Destiny waiting,
No retreat,
Retreat!

Swedish Pagans, marching ashore
Forged in Valhalla by the hammer of Thor
Out from Asgaard, a viking ship sails
Never to turn back again!"

Egy kicsit utánakerestem a dolognak a neten, és egy román rajongói fórumról a Google translate segítségével megtudtam, hogy egy svéd rajongói fórumon leírtak szerint a Sabaton egy régi viking népdalt dolgozott fel, csak tagadják a szerzői jogok miatt.
De ha ez valóban népdal, akkor lehet benne valami mélyebb tartalom is, nem? 
Pár éve megjelent egy cikk, hogy a középkori lovagok mély vallásossága, lovagi regulája meglehetősen gyakorlatias célokat szolgált: így akarták elkerülni a poszt-traumás stressz szindrómát (PTSD).
Talán egy népdalnak is lehet hasonló szerepe.
Nézzük csak meg a szöveget!

"The wise woman said:
"Once you're hardened in battle
There's no coming back."
Azaz a "bölcs asszony azt mondta, ha egyszer megkeményedtél a csatában, nincs visszaút".
Mit akar ez jelenteni? A bölcs asszony talán egy viking harcos felesége, aki hoppon maradt, miután a férje a háborús neurózisok miatt H. Károllyá vált? 

"And before the attack
Feel your blood start to boil in your veins as you charge
(...)
As the fire inside
Is ignited by bloodshed
In berserkers from north"

"És a támadás előtt érzed ahogy a vér forrni kezd az ereidben, ahogy rohamozol (...) Ahogy a tűz belül fellobban a vérontástól az északi berzerkerekben".
Hoppá-hoppá! Véletlen lenne? Véletlen, hogy a begerjedés fiziológiás és pszichés tüneteit olvassuk? Vagy itt konkrétan világossá válik, hogy a viking berzerkerek, akiket társaik sem tartottak feltétlen normálisnak, tényleg ennyire élvezték a harcot.

"Could it be as was said
When the serpent be woken
Fenrir howls"

"Lehetne úgy ahogy megjövendölték; Amikor a kígyó felébred, Fenrir bömböl".
Sőt, mintha itt rálátást kapnánk arra is, hogy mikortól számíthat valaki berzerkernek. Fenrir ugye egy farkas volt a viking mitológiában: a berzerkerek pedig többek között farkasbőrben szaladgáltak a csatatéren. És mi ennek az előfeltétele: a kígyónak fel kell ébrednie. Naiv filológusként arra gondolnánk, hogy itt Jörmungandrról van szó, de az eddigiek alapján arra következtethetünk, hogy itt arról van szó, hogy amikor már annyira szereted a vérontást, hogy merevedésed van tőle, berzerker lehetsz.

Ezek alapján ez a dal kultúrantropológiai és pszichológia örökségünk, amiből megismerhetjük a háborús neurózisok és adrenalinfüggőség hatásait mind az egyén lelki működésére, mind a várható párkapcsolati konfliktusokra. Ideje, hogy az UNESCO is megismerje! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése