Művészetterápiás demó

Ebben a bejegyzésben két művészetterápiás élményemet mutatnám be. Elméleti hátteret most nem tudok hozzá csatolni, inkább az ilyen motivációs firkálmányok kulisszáival lehet ismerkedni. Meg azzal, hogy milyen képek ugranak be, amikor elégedett vagyok magammal...

Mindkét rajz csapatépítőkön született. Az ilyenek úgy készülnek, hogy először megismerjük az eszközöket (ami nekem külön hasznos, mert nem jutottam sokkal tovább az óvodás zsírkrétánál), majd van egy rövid relaxos szakasz, ahol a folyamat vezetője arra biztatja az embert, hogy egy adott témában igyekezzen képeket előhívni magában. Ha ez sikerül, akkor gondolkodás nélkül rajzolja le őket.

Ha ez is sikerül, akkor elemezheti saját magát - időnként sikerül meglepni magunkat ilyenkor.

Overkill

"Don't sweat it, we'll get it back to you"

Motorhead: Overkill

Az első ilyen rajzom egy munkahelyi workshopon született, amikor az volt az instrukció, hogy azokat képes asszociációnkat fessük le, amelyek arról jutnak eszünkbe, milyen itt dolgozni. Hát ilyen:

Tekintettel a korlátozott művészi készségeimre, talán kifejteném a dolgot: ez itt valamilyen fesztivál, asszem Hegyalja képei ugrottak be konkrétan.

A megfejtés: ez a kép azt a pillanatot fejezi ki, amikor biztosan érzem, hogy éppen marha jól megy nekem ez a pszichológiai konzultáció, és nagyon együtt gondolkodunk a klienssel. Ez nagyjából olyan érzés lehet, amikor egy koncerten a közönség és az előadó nagyon egymásra van hangolva: az előadót felvillanyozzák a közönség érzelmei, és a saját tehetségét felhasználva feldolgozza, majd visszasugározza őket. Nekem erről konkrétan a Motorhead Overkill című száma jut eszembe, nem tudom miért, mert életem egyetlen Motorhead koncertjén sikerült elvétenem az alkoholfogyasztás mértékét, így nem sokat élveztem belőle (érdekes, hogy pont Hegyalján volt). Mindenesetre ez az átütő koncertélmény szerencsére nem ismeretlen.

Az sajnos egyáltalán nem magától értetődő, hogy ezt az összehangoltságot egy konzultáció közben is meg lehet élni. Némi egyszerűsítéssel egy táblázatba szokták összefoglalni a minőségbeli problémákat tanácsadói körökben:

• TE elégedett vagy, KLIENS is elégedett: ez egy tényleg jó folyamat volt. Ez nekem az Overkill.
• TE elégedett vagy, de a KLIENS nem az: "bad", azaz akkor ez egy rossz, nem hatékony folyamat volt
• TE elégedetlen vagy, de a KLIENS elégedett: "sad", azaz te szomorúan és kudarc-élménnyel zárod, s bár kapsz majd ajánlást, de szakmailag nem épülsz
• TE elégedetlen vagy, és a KLIENS is elégedetlen: hát ez elég nagy csőd

A frappáns angol megnevezéseket sajnos már nem tudom felidézni.

Azt viszont igen, hogy a középső kettő tekintetében könnyen sodródhat az ember bizonytalanságba, így aránylag nehezen fenntartható egy jó, stabil szakmai önbizalom. Ezek után gondolhatjátok, hogy mekkora katartikus élmény, amikor minden metakommunikatív csatornán az jön át, hogy nagyon értjük, nagyon érezzük a témát, és egy kisebb intellektuális kaland végigmenni rajta!

Szerencsére akkoriban a munkahelyemen sok ilyen folyamat volt.

Shine on you crazy diamond

"You reached for the secret too soon, you cried for the moon.

Shine on you crazy diamond.

Threatened by shadows at night, and exposed in the light.

Shine on you crazy diamond."

Pink Floyd: Shine on you crazy diamond

A következő csapatépítőn elvontabb instrukciót kaptunk: hívjunk olyan képeket, amelyben "ragyogunk". Valószínűleg ha nem lettem volna éppen alfában, akkor széttrollkodtam volna a workshopot valamilyen Twilight-témájú művel. Ám ehelyett rögtön megszületett egy koncepció a fejemben, az előzőnél még szimbolikusabb is, és szándékosan elnagyolt mozdulatokkal skicceltem fel magam, karddal a kézben, az edzőtáborban.

A kép címe erre az elmélkedésre utal

Itt már majdnem annyira tudatosan használtam az eszközöket, mint mindannyiunk távoli rokona, a csimpánz. A relax előtt ugyanis az instruktor, Gabó megemlítette, hogy az egyik krétáról simán le lehet törölni a vízfestéket. Ezzel a krétával rajzoltam fel magam, majd fogtam valami fekete vízfestéket, és lemázoltam az alakot. És tényleg: tiszta retek lett minden körülötte, de a figura sértetlen maradt. 

Igazából ezt nem nagyon kellett fejtegetni, mert az alkotás pillanatában összeállt az üzenet.

A fenti "sad"/"bad" dilemma sokkal nehezebb vezetői pozícióban, mivel pszichológusnak legalább kiképeztek, a vezetést pedig leginkább naiv módon tanulom. Amikor lezártam az elnökségi feladatot, gondolkodtam is rajta, hogy ez a sok - gyakran sikertelen - megfelelési törekvés nem törte-e meg a kapcsolatomat a vívással, vagy azzal a fejlődési folyamattal, amit jelent.

Nos, úgy néz ki, nem - ez a kosz lemosható, ez az emlék már sértetlenül az önbizalmam része lehet. Hogy egy újonnan gyakorolgatott kifejezéssel éljek, ez a kép szimbolizálja a lelki rezilienciámat, azaz rugalmas ellenálló-képességemet.

Azt igazából nem fejtettem még meg, hogy pontosan mit ad nekem a vívás, de a jelek szerint megmozgatja a személyiségem mélyebb rétegeit. Azokat is, ahol nincs kételkedés, inkább afféle rendezettség. Amikor edzést tartok vagy beleéléssel harcolok, ezeket a rétegeket realizálom.

Valamiért ezt fontosnak éreztem felrajzolni, úgyhogy felrajzoltam még két rikító zöld pipát. Itt asszem már nem sok alfa-hullámot generált az agyam, elég ronda is lett...

Azért örültem, hogy Gabó segített előbányászni ezt a dolgot a tudatalattimból, mert már kezdtem aggódni amiatt, hogy mi lesz az életemnek ezen részével.