Ember küzdj és bízva bízzál

Kesergés

forrás: wolfscape.com

Biztos, hogy jól választott? - kérdezi a tévében, a neten, meg az összes médiumon keresztül az álláskereső portál.

Elgondolkodtató kérdés. Beszélgetek a kollégákkal, és nem tudni, hogy ki vigasztal kit - hiszen valahogy mindig az a konklúzió, hogy mennyivel többet tudnánk adni a gyerekeknek bizonyos feltételek megléte mellett. A feltételek hiánya frusztráló a gyerekeknek is, ami ahhoz vezet, hogy némi egészséges indulatlevezetés után tovább szűkül a rendelkezésünkre álló feltételek köre. A mosdót például nem tudom, mikor láttam utoljára 100%-osnak. Bemegyek, nézem; egy üdítős doboz kacsint vissza rám a kagylóból. Már megérte ennyit tanulni: azt legalább nem nekem kell onnan kiszedni. "Biztos, hogy jól választott?" - jut az eszembe, és ezalatt most nem csak azt értem, hogy nem lépcsőztem a tanári mosdóig. Egy korábbi bejegyzésben említettem egy bizonyos fausti döntést, amikor vagy a hivatásodról, vagy a pénzről mondasz le.  Így hónap végén azt hiszem, én az utóbbi úton indultam el, mondván, hogy "én nem akarok gazdag lenni, elég, ha ki tudom fizetni a számlákat, és még utána marad egy kicsi". Azt hiszem, már értem a tapasztaltabb kollégák sejtelmes pillantásait...

Persze minden üzleten van valami nyereség is. Lehet ám, hogy jól választottam. Főleg, ha nem csak önálltatás, hogy a mostani szakmailag gyümölcsöző, anyagilag egyáltalán nem gyümölcsöző munkám tulajdonképpen befektetésként is értelmezhető.

Most, hogy én ilyen tapasztalt szakember vagyok (kac-kac), egy interjú alanya voltam egy leendő kollegina jóvoltából, ezt be is linkelem. Ebben összeszedtem, hogy milyen előnyei vannak a korábbi döntésemnek, és őszintén szólva én is meglepődtem, hogy simán tudtam mit írni.

Keresés

Egyébként ma és tegnap is kint voltam a HVG állásbörzén. Mint sejthető, nem sok olyan ajánlat volt, ami kifejezetten pszichológusoknak szól, de azért ha az ember hajlandó beszélgetni a kiállítókkal, akkor pár tipp akad, amit egyszer még felhasználhat. A karrierem története nyilvánvalóan nem zárult ott le, hogy "hoztam egy fausti döntést", hiszen ezt a döntést időnként elő kell venni, és újra kell gondolni. Oké, hogy tapasztalatot gyűjtök, de ezt a tapasztalatot valahogy kamatoztatni kellene, finanszírozást kell találni a képzéseknek, stb... És az sem az ördögtől való gondolat ám, hogy a hivatásom mellé beszerzek valami rendes munkát is, vagy a hivatásommal parkolok egy kicsit, hogy feltőkésítsem magam. Csak hát ehhez ugye tájékozódni kell.

Híres mesterségem címere

A győztes ember folyamatosan tájékozódik, legalábbis nekem ez jött le a szakdolgozati interjúkból, az elmúlt évek gyakorlatából, és elsősorban a saját, egyes esetekben meglehetősen égő, máskor bátorító tapasztalataimból. Azért fontos ez, mert folyamatosan készen kell állni valamilyen döntési helyzetre. Na, itt szívta meg a magyar társadalom. A mi kultúránk, gazdaságunk, munkamorálunk némiképp eltérően fejlődött, mint a nyugati, ami nem volna épp baj, hogyha így is tudnánk sikeresek lenni. De nem tudunk. Egy longitudinális (vagyis évtizedeken keresztül zajlott) pályafejlődési vizsgálat szerint (megkeresem a hivatkozást, és a bejegyzés végén majd közlöm) ugyanis a magyar társadalom nincs hozzászokva ahhoz, hogy változtasson. Itt nem csak a lakhelyre gondolok, hanem arra is, hogy ha valaki elhelyezkedik egy pályán vagy munkahelyen, akkor marad, akármennyire kedvezőtlenül alakulnak a dolgok. Sajnos a szociológiai képzettségem nem túl nagy, de szerintem nem kell még egy diploma ahhoz, hogy felidézzük, hogy az én szüleim generációja még egy olyan gazdasági modell korában szocializálódott (ez most szóviccnek számít?), amit inkább a politikai ideológia, mint a piaci folyamatok alakítottak. A hivatkozott kutatás alanyai elég nagy krízisként is élték meg a rendszerváltást. Állások szűntek meg, és ami még fontosabb, garanciák. Szembe kellett nézniük azzal, hogy ha a munkájuk nem termel több értéket, akkor megválnak tőlük, akármilyen jó baráti kör alakult ki a cégnél. Akinek elég magasak voltak az életvezetési kompetenciái, azok túllendültek ezen a krízisen, akiknek pedig alacsonyak, azokra keserű évek vártak...

forrás: panicbuttons.com

Szóval, egy olyan generáció nevelt fel minket, és tanított pályát választani, amelynek esetleg semmi tapasztalata sincs a ma várható életpályáról (mert mondjuk leszázalékoltatta magát, amint lehetett). Azt azért túlzás lenne állítani, hogy totál életképtelenek, hiszen némi intelligenciával ezek a problémák megoldhatóak, de a szakdolgozati kutatásom alapján a "hogy fogsz ebből megélni" kérdések gyakran inkább a felnőtt tájékozottságára utalnak, mint csemetéjéére.

Annyi baj legyen, kicsit több önállóság kell. Az életvezetési kompetenciák igazából elég logikus, alap dolgok, olyanok tartoznak ide, hogy tudj tájékozódni, tudj mérlegelni, tudj tervezni, ismerd fel, hogy mikor kell változtatni, tudd elviselni a változással járó stresszt, vállal a felelősséget, meg ilyenek. A fent idézett pszichológushallgató például úgy gyakorolja az életvezetési kompetenciáit (ha nem is szándékosan), hogy még azelőtt felfedezi a lehetőségeket, mielőtt elhagyná az egyetemet. Várhatóan ennek nagyon fog örülni még pár év múlva...  Ha ezeket a képességeket nem volt hol megtanulni, vagy még fejleszteni kell, nem gond, mert van segítség; konkrétan a mai állásbörzén is találkoztam lehetőségekkel. Ha meg a szimpla karriertanácsadónál több kell, akkor a pszichológia egy egész ágazatot dolgozott ki a pályafejlődéshez.

Minden álszerénység nélkül mondom, hogy az én életvezetési kompetenciáimon bőven van még mit fejleszteni. Többek között ezért is járok állásbörzékre, általam nem annyira komolyan vett állásinterjúkra, meg olvasgatok cikkeket a témában; nem utolsó sorban pedig irigykedés nélkül beszélgetek a többiekkel, hogy nekik mi és hogyan jött be. Egyrészt magamat is fejlesztem, másrészt így hitelesebben és hatékonyabban tudok majd segédkezni a diákjaim kompetenciáinak fejlesztésében, hátha olyan emberekké válnak, akik mindig képesek lesznek alkalmazkodni a környezetük és önmaguk változásaihoz. 

A hivatkozott longitudinális kutatásról itt lehet olvasni:

Ritoók M. (2008) Pályafejlődés – pályafejlődési tanácsadás. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest