Különbségi küszöb

Először is: boldog új évet kívánok!

Másodszor: melyek voltak a legolvasottabb (vagy orosz kémprogramok által leggyakrabban megnyitott) bejegyzések 2018-ban?

Annyit segítek, hogy egy év elején amúgy is aktuális téma, a változás köré szerveződnek.

Ezt megbolondítva minden pszichológus hallgató kedvencével, az általános pszichológiával, egy kis reményt kaphatunk, ha hasra ütéskor nem érezzük, hogy fejlődtünk valamit az elmúlt évben...

Átváltozás

"Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában."

Akármennyit is hangoztatjuk manapság, hogy a hétköznapok forgatókönyvei Kafka műveinek tűnnek, arra azért nem érdemes számítanunk, hogy reggelre hirtelen minden megváltozik.

A rossz hír, hogy nem csak férgekké nem változhatunk egy csapásra, de sikeresekké, boldogokká, karcsúakká sem.

A jó hír, hogy a szomszéd Gizike sem így csinálta. Ő úgy meséli, hogy egy szép napon eldöntötte, hogy leteszi a cigit, és nem gyújtott rá többet. Azt is mondta, hogy elég csak eldönteni, és már csak akarat kérdése a fogyókúra, meg a spórolás is, és pasid/csajod is úgy lesz, hogy belenézel a tükörbe, és eldöntöd.

Gizike a szó klasszikus értelmében nem hazudik neked, mert nem szándékosan állít valótlan. Csupán nem ismeri a változás transzteoretikus modelljét (amit én az Ahonnan nincs kiút c. bejegyzésben idéztem meg), amely szerint nemhogy a cselekvést, de az elhatározást is megelőzik belső folyamatok. Gizike, amikor letette a cigit, valójában már a változás harmadik szakaszában járt.

És itt jönnek 2018 legnépszerűbb bejegyzései.

Az egyik sikeres darab, ami az Elmúlt a legénykor címet kapta, azon morfondíroztam, hogy egyes haverjaim hogyan jutottak arra a döntésre, hogy megnősülnek? Nyilván, nem úgy mint Gizike, hogy egy napon fölkelt, és meghozta a nagy döntést. De mikor, hol és hogyan indult ez a történet? Pár éve együtt söröztünk ártatlanul, miközben bennük már kezdett átformálódni valami, amiről ők se tudtak?

Természetesen van több egyszerűbb magyarázata is annak, hogy nem vettem észre a változást: hárítottam, vagy csak egyszerűen ilyen figyelmetlen barát vagyok.

De mivel ezek bántanák az egómat, egy másik pokémont választok a mai napra, azt, amelyikkel könnyen ki lehet ábrándítani a pszichológiából a gyenge elszántságú érdeklődőket: a különbségi küszöböt. 

A méltán oly népszerű általános pszichológia a lelki alapműködéssel foglalkozik, például az észleléssel. A különbségi küszöb interneten újracsekkolt definíciója szerint az a két inger közötti legkisebb különbség, ami még észlelhető. Amikor ezt próbáltam elmagyarázni a diákjaimnak, rájöttem, hogy ennyivel ezt nem lehet megúszni; a különbségi küszöb ugyanis nem állandó.

Én a hallást hoztam példának: ha halkan hallgatsz zenét, akkor csak egy kicsit kell tekerni a potméteren, és már jóval hangosabban dübörög a füledbe a mulatós - ha már eleve bőgeted, akkor jóval komolyabb munkát kell végezned, hogy Gizike átjöjjön a szomszédból reklamálni.

Nem lehet-e ez hasonlóképpen az élet változásaival is? Gizike férjéről, Károlyról például könnyen vesszük észre, hogy új év alkalmából új ember lett: felvette az egyetlen tiszta ingét. Ellenben az élet mestere, Gizike, aki életmód-vloggerként próbálgatja a szárnyait, s emellett folyamatosan coachingra jár, valami igazán komoly fordulatot kellene produkáljon, hogy elhiggyük, tényleg megváltozott (például nem próbálja tovább kompenzálni Károly igénytelenségét, és szimplán keres egy másik partnert). 

Szóval elmélet #1: a haverjaim folyamatosan változtak, de szerencsére elég gyakran találkoztunk, így két mintavétel eredményei között nem volt akkora különbség, amekkora detektálható lett volna. 

Legalábbis számomra.

Ők vajon megélték a változást?

Az elmélet #2 az lenne, hogy a változás olyan apró lépésekben történik, hogy bár bennünk zajlik le, mi magunk sem észleljük, és tudjuk megmondani, hol voltak a fordulópontok. Ez megmagyarázná, miért olyan random időnként egy pszichológiai konzultáció lezárása, illetve példának behozza 2018 másik sokak által megnyitott bejegyzését, a Kelletlent. Ebben a bejegyzésben a kötelességgel kapcsolatos referenciakeret- és narratívaváltoztatást szorgalmaztam. Az üzenet az volt, hogy ha azt szeretnénk, hogy azért végezzünk el valamit, mert úgy akarunk, nem pedig azért, mert nincs más választásunk, ahhoz először azon kell változtatni, ahogy gondolkodunk róla. Nos, ez sem úgy fog történni, mint szegény Gregor Samsa átváltozása.

Jó példa erre 2018 egyik hőse (igazából mindenkit hősnek tekintek, aki eredményesen végigcsinál egy konzultációs folyamatot), aki záráskor elmondta, hogy nem feltétlenül az segített neki, hogy hetente találkoztunk. Ezek az alkalmak fontosak voltak, mert ezeken értette meg, hogyan tereli saját magát a rosszba, és közösen találtunk ki alternatív válaszokat. De aztán ő szépen harcolt magával, vitatkozott a régi és az új értelmezés, minden nap, minden órában, majdnem minden percben. Aztán egyszer csak észrevette, hogy már nem kell annyit harcolnia. Majd azt is, hogy akkor is képes lesz küzdeni, ha már nem oszthatja meg a tapasztalatait velem. És ekkor kezdeményezte, hogy kerekítsük le a közös munkát.

De hogy mikor kapcsolt benne a kuplungtárcsa, igazából csak valami komoly elemzéssel derülhetne ki. Nem érte el a különbségi küszöböt - de az, hogy a változást nem észleljük, nem azt jelenti, hogy nem történik meg.

A harmadik népszerűbb bejegyzés a Belépés megtagadva volt, és lényegében egy transzszexuális kliensem és a saját helyzetem közötti párhuzam volt. Egy olyan szituációt mutatott be, amelyben a puszta megjelenésed változást hoz mások életébe, ők viszont hogy úgy mondjam kurvára nem akarnak változtatni. A transzteoretikus modell szerint a változást előszobája egy töprengő állapot, egy ilyen "mi lenne ha?" elmélkedés, ami vihet a tervezgetés irányába, meg egy 180 fokos fordulat felé is, ahol inkább akár az ésszerűségünket is feláldozva bebetonozzuk a régi helyzetet. Az ebből származó ellenerőt általában azon vezetik le, aki a változást hozza. Na hát valami ilyesmit éltem meg én egy munka-ügyben, a kliensem meg minden nap minden órájának minden percében.

"Ha az emberek lelkével foglalkozol, toleránsabb leszel"
Én: "Ugyan már, csak nem változom meg annyira"
*együttérzőbb leszek.
Én: ....

A különbségi küszöb szempontjából azoknak válik relevánssá ez a bejegyzés, akiknek lehetősége van elmélázni azon, hogy mit mondana a tizenöt évvel ezelőtti énem arról, hogy egy lakógyűlési konfliktusban pont egy transzszexuális egyén helyzetével tudok identifikálódni? Igen, sejthetitek, az akkori énem legenyhébb megjegyzése az volna, hogy "még rengeteg hasonlatból válogathatnál ám".

Nem tudom, hogy a kettő között eltelt idő alatt hogyan változtam meg pontosan, annak ellenére, hogy soha nem volt olyan célkitűzésem, hogy "elhatároztam, hogy nyitottabb leszek", és az érzékenyítő tréningek is kifejezett cinizmust váltottak ki belőlem.

Elmélet #3: az eddigi példákat kiegészítve, a változás úgy is megtörténhet, hogy sosem döntünk úgy, hogy megváltozunk. Sok más döntést hozunk, egészen apró, különbségi küszöb alatti témákban, pl. egyes vicceken nem nevetünk, másokon annál harsányabban, egyes emberekkel elkezdünk beszélgetni, másokkal többé nem, egyes helyekre szívesebben járunk, stb... Ezek az apró döntések felhalmozódnak, aztán egy reggel arra ébredhetünk az ágyban, hogy féreggé változtunk. Bár a pozitív pszichológia és a Hudson-féle modell (Elmúlt a legénykor) nyomán akár azt is mondhatnám, hogy pillangóvá, de a transzszexuális identifikáció után ez asszem félreértések irányába terelne minket. Talán majd tizenöt év múlva.

Összefoglalva: a különbségi küszöb és az általános pszichológia tárgykörénél izgalmasabb változások összemosása egy érv lehet, hogy ne csüggedj! Lehet, hogy 2018 nem hozott semmi látványosat, amit be tudnál írni a naplódba, de emellett az is lehet valós állítás, hogy közben, a küszöb alatt folyamatosan járod az utat, hogy jobb ember legyél.

És ha már változásnál tartunk...meg tudná valaki mondani, hogy lett a metálból ez?