Fegyverszünet karácsonyra

Egy szinte hihetetlen világháborús karácsonyi történetet felidézve azon gondolkodtam, hogy vajon a nyomasztáson kívül lehet-e egészségesebb eredménye annak, ha egy ünnep alkalmából szinte kötelező mindenkivel jóban lenni pár napig?

Az volt a konklúzióm, hogy lehet. De nem írtam róla hosszan, mert találtam egy korábbi bejegyzést, ahol már részleteztem ezt a konklúziót - most csak a gyakorlati alkalmazást terjesztettem ki egy kicsit.

Megvan az a történet, amikor az I. világháborúban egy karácsonykor a katonák kimásztak a lövészárokból, és átmentek egymáshoz karácsonyozni?

Bármilyen hihetetlen, de ez nem mese. Készült róla film is illetve a téma iránt érdeklődőknek elérhető egy jó kis podcast adás (Hihetetlen történelem c. csatorna), ami elmeséli a részleteket.

És természetesen a Sabaton is írt róla egy számot, ami már csak azért is kedves volt tőlük, mert így én is hozzá tudtam járulni tavaly a munkahelyem adventi social media kampányához egy karácsonyi témájú anyaggal.

(miután végeztek a lövöldözéssel zenélni is elkezdenek)

Én annyira nem vagyok rajongója az ünnepnek, pontosabban a kötelező csatolmányként megjelenő családlátogatásoknak. Az ilyen megmozdulások amúgy is stresszt jelentenek, amit fokoz az elvárás, hogy valami "szeretet ünnepe" hangulatot kellene teremteni.

Ahogy tavaly ezt a számot hallgattam hazaúton, valami ilyesmi fogalmazódott meg a fejemben: "ezek háborúban álltak egymással, erre közösen karácsonyoztak; én meg karácsonyozni megyek, de mintha háborúba menetelnék". 

Annyira nem sikerült megfejteni ennek a gondolatnak a jelentését. Ha a lövészárokban tényleg nincs ateista, akkor nyilván könnyen találni ott olyan embereket is, akik hisznek a karácsony szellemében.

De azért... Ezeknek a katonáknak mégiscsak arra volt parancsuk, hogy öljék meg egymást, valószínűleg karácsonyig okoztak is veszteségeket egymásnak, még egymás nyelvét se beszélték, és mégis - még a világháború sem tudta kiirtani belőlük, hogy megnyissák a szívüket egy estére.

Mit mond el rólam, illetve a magamfajtákról, hogy mi inkább zárkózottak maradunk? 

Aligha lehetünk nagyobb nyomás alatt, mint aki egy lövészárokban vacog.

Inkább épp az ellenkezője: a hétköznapi élet kevesebb stresszel jár, mint egy átlag családi összejövetel. Ha ránk is lőnének a hétköznapi életben, valószínűleg mi is ennek a stressznek földelését, mint a gerjesztését élnénk meg a fa köré gyűlve.

Stick to the ground

Ennél a földelés kifejezésnél érdemes letáborozni egy kicsit! Konkrétan a traumaterápiánál szokták ezt a kifejezést használni, és éppen az a lényege, hogy az itt és mostban tartsa az embert. Ez azért kell, mert a PTSD-nél az itt és mosttól való távolodás általában nem az ígéret földje, hanem rémálmok, flashbackek és disszociáció felé viszi az embert. 

Ebből a szempontból én pont fordítva használom a földelés szót, mivel azon elmélkedtem, hogy amikor az extrém stressz, de legalábbis megterhelő élethelyzet nyomasztja az embert, akkor éppen segíthet, ha lélekben tesz egy lépést hátra, és az itt és most helyett inkább az ott és akkorhoz köti a lelki folyamatait. Talán segíthet a gondolat, hogy a rossz helyzet nem a szabály, hanem a kivétel.

Onnan jutott ez eszembe, hogy a karácsony apropójából most a munkám során is sokszor esik szó a családi konfliktusokról. Valahol eszkalálódnak a feszültségek, más családokban viszont minden harc fel van függesztve erre a pár napra, mondván "az ünnep alatt csak szeretni lehet egymást". 

Elsőre arra gondoltam, hogy bevetem a kiegészítő empátia kártyát (= együttérzel a ki nem mondott tartalommal is), és majd bólogatok, hogy milyen nehéz lehet felszabadultnak lenni, amikor ennyire lefojtják az ember autentikus érzéseit, és rátelepedik a családra ez a képmutató ünneplés. 

Szerencsére közben eszembe jutott, hogy ez lehet, hogy nem empatikus reakció lenne, hanem kivetítés. Hja, én tényleg ilyen nyomasztónak élem meg a karácsonyi összejövetelt. De lehet hogy nekik más az élményük: ők - a szó szakmailag nem adekvát értelmében - földelnek. Olyasmit csinálnak, mint a gyerekek és tanárok egy régebbi karácsonyi témájú bejegyzésben (Fixxxer): egy rítuson keresztül fejezik ki, hogy noha itt és mostanában harcban állnak, de amúgy próbálnak kijönni egymással. Ennek az eredeti törekvésnek a felidézésével erősítik meg az összetartozást, talán a biztonságos kapcsolatokba és világba vetett hitet is.

Mint ahogy alighanem a katonák is "földeltek" a karácsonyi fegyverszünettel: ahhoz, hogy megőrizzék az ép elméjüket, szükséges volt emlékeztetni magukat, hogy a háború a kivétel, és a béke a szabály, ahova még visszatérhetnek egy napon.