Tannenbaum

Az évad utolsó posztjában elkalandoznánk egy kicsit a vallás és pszichológia metszéspontjához. Az apropó a karácsony, ami meglepő módon nem a vásárlásról szólt eredetileg, hanem egy vallási ünnep.

Ahol pedig vallás van, ott megmutatja magát az ember legérettebb és legfafejűbb oldala is.

Egy erről készült rendszert foglalnék össze nektek, kiemelve egyik elemét, a - vallási - szimbólumokkal, esetünkben a karácsonyfával való viszonyunkat. Egy kicsit politizálok is hébe-hóba.

Lebensraum

Hát idén is lett karácsonyfánk.

Nem magától értetődő, hogy mit jelent ez a sóhaj, úgyhogy pár sorban kifejteném: én nem vagyok vallásos, sok dolgot tekintve igazából még csak konformista sem, és e dolgok közé biztosan beletartozik a karácsony is. Nekem az ünnep nagyjából azt jelenti, mint a híres I. világháborús különbéke katonáinak: pár napra kimászhatok a lövészárokból különösebb idegeskedés nélkül. Nem megyek munkába, nem is keresnek vele, sőt, önmagam is fel tudom menteni a projektjeim alól. A kalóriák iránti elfogadásom a Willkommenskultur legvadabb álmain is túlmutat. Bármennyi órát hajlandó vagyok fetrengeni, játszani, tévézni, sörözni, még mielőtt újra indul a darálás.

Ennyi. A karácsony azt jelenti, hogy a Gyermeki én-állapotom szabad kezet kap. Igazából már a felvezető körben, azaz az ajándékok költségvetésénél is tetten érhető áldásos munkája, ahogy a számlámat nézem.

Teljesen önálló vagyok ebben, megy bármiféle emlékeztető, hangulatfokozó, rítus és dekoráció nélkül.

Nekem ez az élmény teljes lenne mondjuk karácsonyfa nélkül is.

Ez az első karácsony, amit már az én lakásomban töltünk, úgyhogy akár az is lehetett volna a végkifejlet, hogy az enteriőr ezúttal nem követi a szezonális trendeket.

Ám nem egyedül lakom itt - a barátnőmnek pedig fontos, hogy ünneplőbe öltöztesse a környezetét. Úgyhogy nem hogy fa került ide, de még ilyen kis hópehely díszek is vannak az ablakban, hirdetve a szomszédoknak, hogy tudunk naptárat olvasni.

Egy gondolat erejéig eljátszottam azzal, hogy elvesztettem a "ki az úr a háznál" játékot, és nem úgy néz ki a kégli, ahogy magamtól berendezném.

Ám ez mégsem dominancia-téma: inkább azt jelenti ez a sok biszbasz, hogy a barátnőm itt is otthon érzi magát.

Azon egy kicsit már többet gondolkodtam, hogy bár az én territoriális ösztöneimet nem aktiválta a karácsonyfa telepítése, számos olyan történetet ismerek, amelyben ez határ-kérdést jelentett.

Többnyire a nyugatról érkező hírekből értesülök a vitáról, hogy van-e még helye egyáltalán köztereken egy ilyen kereszténységhez tartozó díszítésnek, illik-e "boldog karácsonyt" kívánni, vagy már csak a "boldog ünnepek" hangzik elég befogadónak? Hazulról inkább azok jutnak eszembe, amikor azon ment a balhé, hogy muszáj-e kitenni az utcára egy keresztet, és ha azt muszáj, akkor automatikusan szerepelnie kell a hanuka-gyertyáknak is?

Ezek a vallási szimbólumuk képviselhetnek mindent, amihez a vallás kapcsolódni tud: politikát, közösséget, hatalmat, kirekesztettséget, történelmet, kultúrát, és a többi, még ezek a kategóriák se válnak el egymástól igazán.

Az meglepne, ha kiderülne, hogy tényleg ennyire vallásos mindenki, de az nem lep meg, hogy mindenki hisz valamiben, amiben a karácsonyfa megkerülhetetlen szimbólum.

A kérdés már csak az, hogy milyen színvonala van ennek a hitnek?

Faith no more

Talán nem lassítom a cselekményt túlságosan, ha elárulom, hogy ennek az évadnak a felét a Fowler-féle vallási fejlődéselmélet kibontásával terveztem tölteni. A Kézdy Anikó cikkében (link lsd. lent) megismerhető rendszerről egy szupervízión hallottam először, majd el is olvastam, amikor készültem a tavalyi vallás vs(?) pszichológia beszélgetésemre az Ingában (van róla felvétel, ezt is belinkelem lejjebb).

Azért gondoltam ezt egy jó ötletnek, mert a teória igazából teljesen jól működik vallásosság nélkül is.
Az anyag megkülönbözteti ugyanis a vallást (religion), hiedelmeket (belief) és a hitet (faith).

• A hiedelem a konkrét hittartalmakat jelenti, például hogy Isten 6 nap alatt teremtette a világot; a sejtek random szerveződéséből evolválódott Taylor Swift; a T-Rex menőbb volt a triceratopsznál, vagy hogy mi egy focista nemzet vagyunk.
• A vallás az a kulturális termék, amelyeken belül ezeket a hittartalmakat kifejezed szimbólumokon, rítusokon keresztül. Mondjuk imádkozol, bérmálkozol, nem eszel disznót. Evolúció-hívőként (tehát nem tudósként; ehhez elég hogy jobban szeresd a biosz-tanárnőt mint a hittan-tanárt) lenézed a templomba járókat, stb.
• A hit definíciója a legérdekesebb: ez az a megismerő-értékelő struktúra, ami szervezi a hittartalmakat és a vallással való kapcsolatot.

Ebből két izgalmas konklúzió származik: nem kell vallásos legyél ahhoz, hogy higgyél valamiben, valamint a hitednek különböző érettségi szintjei lehetnek.

Ez utóbbi abból következik, hogy folyamatosan változik életed során, ahogy megismered, értelmezed, strukturálod a világot. Ezt nem nehéz elhinni: elég látványos különbség van abban, ahogy a hithez áll egy hat éves és egy hatvanhat éves. 

Fowler konkrétan 7 olyan tényezőt különített el, amelyek részei ennek a megismerő-értékelő rendszernek, és a fejlődésük a meghatározza, a hit mely érettségi szintjén áll az ember. Igazából szó sincs spirituális titkokról: a felnövekedés során egyre többet lehet kihozni az agyunkból, felnőttként pedig egyre többet tanultunk már a világból. Ha ezeknek a készségeknek a változása értelmezhető fejlődési szakaszokként, akkor az aktuális érettségi szintek a hitben is meg fognak jelenni. Fowler konkrétan ezt a 6 szintet írta le:

1. intuitív-projektív hit: kisgyermekkor, fantáziával átszőtt képek, még nincs ok-okozati összefüggés
2. mitikus-literális hit:  a fantázia és valóság elválasztása, összefüggések rendezése. Még konkrét gondolkodás jellemzi a gyermeket, ezért az istenképe nagyon antropomorf.
3. szintetikus-konvencionális hit: legfontosabb a kapcsolatok kialakítása, a hittartalmat a fontos mások véleményéhez igazítja a gyermek, de már elkezdődik az absztrakt összerendeződés. Konformista, konvencionális hit.
4. individuális-reflektív hit: serdülőkor. Az egyén távolodik az elsődleges csoportból (=család), saját csoportokat alakít ki, mely folyamán felismeri a normaképzés folyamatát. Így kialakul a saját álláspontja, és ennek mentén meg tudja magát különböztetni másoktól. Ez még inkább fekete-fehér gondolkodás formájában nyilvánul meg.
5. összekapcsoló-elmélyülő hit: többnyire életközép. Az egyén felismeri, hogy a valóság számos módon megélhető és értelmezhető. Emiatt nyitottabbá válik mások hite iránt, nem olyan fontos neki, hogy megvédje a saját álláspontját, vagy hogy kialakítson egy mindenre választ adni képes, ellentmondásoktól mentes rendszert.
6. univerzáló-egyetemes hit: feltételezett szakasz, a vallási vezetők hite. Eltávolodik a mindennapi, társadalmi, intézményes igényektől és nézetektől, és az Isten-kapcsolatra helyezi a fókuszt. Gyakran emiatt felforgatónak látják. 

Akik figyeltek, egy kicsit össze lehetnek zavarodva: akkor ezek most szakaszok vagy szintek? Olvasható itt olyan, hogy "kisgyermekkor", "serdülőkor", ami ugye szakaszként értelmezhető, azaz olyan fejlődési szintként, amin az ember természetszerűleg áthalad. Ez alapján mindenkinek el kellene érnie a hatodik szintet, ha ez úgy magától történik.

Ehhez képest mégis ismerünk olyan felnőtt embereket, akik egy gyerek szintjén érvelnek, amikor vallási kérdések szóba kerülnek. Vagy politikaiak, ha már ahhoz is hit kell. Akkor ezek mégis szintek, amiket el kell érni? Amiket valaki sosem ér el?

A megfejtés azt hiszem a képesség és készség közötti különbséggel fogható meg. Valóban, vannak olyan bio-pszicho-szociális érési folyamatok, amelyek - ha nem akadályozza őket semmi a természetes alakulásban - automatikusan új képességekkel ajándékoznak meg minket. Például ahogy erősödik a homloklebenyünk, lehetővé válik a mentalizáció és a válaszgátlás számunkra. Hogy ezt a képességet gyakoroljuk-e, és mennyire válik erősségünkké, az már a készség.

Tehát attól még, hogy hardveres kapacitásunk van egy komplex ok-okozati viszony áttekintéséhez, szoftveresen még teljesen primitív módon működhetünk a témában.

Sőt, az is számít, hogy ezeket a készségeket milyen témáknál használjuk. Lehetséges, hogy valaki szakmai témában képes a kritikai gondolkodásra, képes felfogni, hogy különböző nézetek vannak, eközben a személyes hittartalmaihoz nem nyúlt hozzá általános iskola óta. A készsége megvolna ugyan ahhoz, hogy olyan kérdéseket tegyen fel magában, amelyek akár feszültséget is kelthetnének a családi vasárnapi ebéden - de nem használja ezt készségét, mert nem csak interperszonális, hanem intraperszonális értelemben is motivált elkerülni ezt a feszültséget.

Így lehetséges, hogy vallásod érettsége és a kognitív képességeid érettsége nincsenek szoros viszonyban. Nem amiatt éred el az elmélyülő hit szintjét, mert elég idős vagy hozzá, hanem azért, mert a mögötted lévő éveket önkéntes módon azzal (is) töltötted, hogy elmélyülj a hit egyes kérdéseiben. Ha ezt a feladatot kihagytad, a hited nem mélyebb, mint egy kiscserkészé, csak te már bonyolultabb szavakkal tudod kifejezni.

Ezek a készségek amúgy következők (készült majdnem egy összefoglaló kép, de az AI felsült):

1. Piaget-féle műveleti szakaszok
2. Társas nézőpontátvitel
3. Erkölcsi fejlődés szakaszai
4. Társas tudat határai
5. A tekintély helye
6. A világ koherenciája
7. Szimbólumalkotás és -értelmezés

Szimbólum

A Fowler által megnevezett 7 tényező közül a szimbólumokkal való viszonyt fejteném ki bővebben. Már a szerző előtt is leírták páran, hogy az érettség egyik megbízható mutatója a szimbolikus gondolkodás: nagyon örülünk, amikor egy gyerek egy banánt használ telefonkagylónak játék közben, mert ezek szerint képes absztrakt szinten is megtalálni a dolgok közötti hasonlóságokat. Még jobban örülünk, amikor ilyen absztrakt fogalmakon keresztül képes kommunikálni, és kapcsolatot teremteni a világ elvontabb, érzékszervi valóságon túlmutató részével. Amikor rájön, hogy bármiből lehet szimbólum, mert a dolgoknak van egy evokatív, asszociációkon és intuíciókon keresztül jelentést adó oldala is, akkor azt mondjuk, hogy ez azért már tényleg egész jó lesz.

A hit természetét tekintve eleve egy elég elvont dolog, ezért a szimbólumoknak igen fontos szerepük van benne. A kérdés már csak az, hogy a szimbolikus gondolkodás fejlődése hogyan mutatja meg magát a hit különböző érettségi szintjein?

1. mágikus-numinózus: a szimbólum nem válik el attól, amire utal (ezért tudsz félni a rajzolt vadbölénytől is)
2. szó szerinti szimbólumok: már szétválik a szimbólum és a szimbolizált, de nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. Tehát egy fenyőfa rajza csak fenyőfát jelenthet.
3. többdimenziós szimbólumértelmezés: képes átvitt értelemben értelmezni egy szimbólumot, főleg az érzelemkiváltó képessége alapján. Nem kritikus a szimbólumokkal, a referenciaszemélyekhez köti a befogadásukat, értelmezésüket. 
4. szimbólum általt közvetített jelentés: a szimbólum lefordítása fogalmi képzetekre. A szimbólumnak csak egy jelentése van, ami a világnézetében valamilyen megerősítő funkciót lát el. Hibának tartja a többértelműséget.
5. szimbólumon túl létező valóság, evokáció: tudatában van a szimbólum relatív értelmezésének, hogy időben és térben eltérő jelentése van. Nyitott a szimbólum evokatív erejére, hogy mit hoz fel az ő tudatalattijából.
6. a szimbólum és valóság nem választható el: a valóság a nyelvi korlátok miatt csak metaforákon és szimbólumokon keresztül fogható meg, csak ezekkel tudjuk kifejezni magunkat. Ezért nem a szimbólum közös jelentése, hanem az evokatív ereje a fontos, hogy kiben mit szólít meg.

Ha röviden össze kellene foglalnom ezt az utat, azt mondanám, hogy elindulunk az objektívtól, majd azt interszubjektívon át eljutunk a szubjektív jelentésadásig.

Vajon akik fontosnak érzik, hogy a karácsonyfák miatt veszekedjenek, melyik módon kapcsolódnak annak szimbolikájához?

War for territory

„…egy társadalmi csoport fölénye kétféleképpen nyilvánulhat meg: »uralomként«, valamint »szellemi és erkölcsi vezetésként«. Egy társadalmi csoport uralkodhat az ellenséges csoportok felett, amelyeket igyekszik »felszámolni«, vagy leigázni, esetleg fegyveres erővel is; ugyanez a társadalmi csoport ugyanakkor vezetheti is a rokon és szövetséges csoportokat.

E társadalmi csoport már a kormányzati hatalom megszerzése előtt is gyakorolhat, sőt, gyakorolnia kell a »vezetést« (sőt, ez a hatalom megszerzésének egyik fő feltétele); ezt követően válik uralkodóvá, amikor gyakorolja a hatalmat, de még ha szilárdan a markában tartja is azt, akkor is folytatnia kell a »vezetést«.”

Antonio Gramsci

A hit, s ezzel a szimbólumokkal való viszony első két szintjét nem érdemes taglalni most.

Kezdjük a konvencionális szinten, amikor az ember már jól bánik a szimbólumokkal, de alapvetően a számára fontos mások töltik fel őket tartalommal. Például a pap azt mondja hittan órán, hogy ez a szeretet ünnepe, tehát muszáj olyan rítusokat követni, amikkel kifejezhetjük a szeretetünket. De legalább eljátszhatjuk. A család azt mondja, hogy az egyik ilyen rítus a fenyőfa elhelyezése a nappaliban, ami így még nem karácsonyfa, csak ha már kidíszítettük. Ez az ünnep elengedhetetlen része.

Egy ilyen ember számára a karácsonyfa hiánya nagyjából olyan, mint a köszönés hiánya: az emberi kommunikáció struktúrájának alapjait sérti. Ha ő olyan utcán menne végig, ahol nincs díszkivilágítás, olyan csatornát nézne, ahol karácsonykor inkább a Rambo 2-t vetítik a Die Hard 2 helyett (mely köztudottan karácsonyi film), és vacsorára nem halászlevet, hanem kuszkuszt kapna, nagyjából úgy érezné magát, mintha űrlények között járna. Nem normális valami.

Aztán tehet egy lépést az interszubjektív irányba, és tudatosíthatja, hogy vannak a mi konvencióink és az ő konvencióik. Ez leginkább azt jelenti, hogy mi helyesen látjuk és csináljuk a dolgokat, ők pedig tévednek, amire válaszolhatunk ellenségesen és toleráns módon is, de egyetértően azért mégsem.

Szerintem ez a csoport akasztható ki a legjobban a karácsonyfa-kérdéssel.

Az individuális-reflektív hit szimbólum felfogásához azt írják, hogy egy jelentés van, de ez aligha valami egyszerű, konkrét jelentés, mint mondjuk egy jelzőtáblánál. Inkább egy jelentésrendszer, ami zárt, és elméletileg koherens.

Ilyen például, hogy a karácsonyfa az egyik legfontosabb keresztény ünnephez tartozik. A kereszténység pedig nem csak a hit, hanem identitás is, ahogy az Alaptörvény is fogalmaz, "elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét". Egy fa kihelyezése így már nem pusztán dekoráció, hanem nemzetmegtartó művelet, amivel kifejezzük, hogy lehetünk valamennyire sokfélék, de ez mégiscsak a mi hazánk. Vannak, akik megpróbálják ezt megakadályozni, kirekesztésre hivatkozva, pedig ez pont az összetartozás jelképe. Mert hát ki az az aberrált, aki ne akarna velünk összetartozni?

Unalmas is lenne az élet, ha egyedül ez a normafelfogás lenne. Vannak, akik szerint ez az összetartozás  az "ein Volk, ein Führer" hangulatot vonzza maga után, és igazából arról van szó, hogy be akarják olvasztani a másképp hívőket egy nagy magyar masszába. Számukra a karácsonyfa kiállítása közterekre azt jelenti, hogy a kulturális és etnikai többséget képviselő réteg a többiek orra alá dörgöli a saját szimbólumain keresztül, hogy ő van fölényben.

Ők is lehetnek ám hívő keresztények, még az összetartozás is fontos nekik, csak ők a befogadás attitűdjével kötik össze ezt a dolgot. A befogadással meg nem fér meg, hogy egy amúgy is a kisebbség gondjaival küszködő polgártársat kulturális üzenetekkel bombázunk, míg az ő szimbólumai csak a négy fal között jelennek meg.

Szerencsére a két fél azon is össze tud veszni, hogy ki van valójában kisebbségben, ki bombáz kit kéretlen tartalmakkal, de ehhez a karácsonyfának már nem sok köze van.

Amúgy, a kisebbségekre érzékeny megközelítés már lehetne az 5., összekapcsoló hit szintje is, nem? Lehetne, ha el tudná fogadni, hogy néhány ember nem beolvasztani akar, hanem tényleg csak összetartozni, és neki emiatt ez fontos szimbólum. A többség szükségleteire is lehet ám érzékenynek lenni!

Ha azonban emberünk a "nekünk progresszívaknak igazunk van, a többiek meg vagy nácik, vagy maradiak és tanulatlanok" világképe van, akkor érettség szintjén ő is individuális szinten van, csak a hittartalmai mások, mint a konzervatívoknak.

Nagyjából ugyanitt van a kutya elásva a tradíció vs modern vitában is.

Valaki szerint a karácsony egy sokszázados hagyomány, és pont ezen keresztül tudunk kapcsolatban maradni a kulturális gyökereinkkel, ami egy elég fontos funkció. E funkció pedig úgy határozza meg a formát, hogy törekszünk tartani magunkat a sokszázados kinézethez: úgy díszítünk, ahogy a nagyi tette, csak mi már led izzókat használunk gyertya helyett.

Mások szerint a karácsonyfának nem a társadalom hosszmetszeti, hanem keresztmetszeti dimenziójára kellene reflektálnia, azaz nem arra, hogy honnan jöttünk, hanem hogy hol vagyunk. Például ott vagyunk, hogy történelmileg egy kicsit műveltebbek vagyunk már, mint elődeink, és tudjuk, hogy Jézus aligha lehetett szőke, kékszemű fiatalember. Egy pár árnyalattal sötétebb baba hitelesebb lenne a jászolban. Emellett ha ennyi pénzt tolunk az oktatásba, akkor szakadjunk már a konkrét műveletek szakaszától: nekünk már nincs szükségünk rá, hogy a köztéri karácsonyfa tényleg egy fenyőfa legyen, vagy egy arra megszólalásig hasonlító műfenyő. Lehet valamilyen olcsóbban legyártható, stilizált szobor is, hiszen amióta modern művészet van, az emberek jól rá tudnak hangolódni a formák evokatív erejére. Vagy, legalábbis gondolom, így lett valamelyik európai város karácsonyfája egy hatalmas, zöld buttplug.

Ez utóbbi diskurzusok aligha végződnek késhegyre menő vitákkal, ám ugyanúgy megvan a "mi szimbólumunk jobb, mint a tietek" meggyőződés bennük, szóval ezt is inkább a 4. szinthez sorolnám.

Ahogy megyünk előre a szubjektív irányba, nem is nagyon tudok konfliktust felidézni a témában. Kitalálni se nagyon. Valószínűleg ennek az az oka, hogy az embernek az utolsó két szinten már fontosabb a szimbólumok személyes üzenete, és emiatt könnyen viselik, ha másokban teljesen eltérő módon tükröződnek.

Talán az lenne ezeknek az érettségi szinteknek a közös meglátása, hogy ha ennyi érzelmet képes felszítani a karácsonyfa, akkor alighanem azt szimbolizálja, hogy egyes ügyekben nem közönyös a társadalom.

Eye of the beholder

A pszichológiában természetes dolog, hogy az emberek szimbólumokon keresztül kommunikálnak. Még csak nem is arról van szó, hogy nagyon költői módon próbálják kifejezni a gondolataikat: amennyire megfigyelem, ez a megoldás nem is szándékos; automatikusan bújik el egy-egy keresetlen szó mögé megannyi kimondhatatlan tartalom. Sőt, az a benyomásom, hogy pont azok beszélnek szimbólumokban a legtöbbször, akik váltig hirdetik, hogy ők világosan beszélnek, kertelés nélkül (igen, ha te is a vidéki férfiakra gondoltál most, érdemes lenne bingóznod).

Olvasni kell a sorok között úgymond, hogy értsük a lényeget. Szerintem igazából pont ez a szépsége ennek a szakmának, de tény, hogy tud fárasztó lenni a folyamatos verselemzés.

Bár az is fárasztó lehet, ha az ember folyamatosan verselemzős kérdéseket kap a pszichológusától.

"Mit jelent ez Önnek?"

A szimbólumokhoz való viszony nem csak a karácsonyfa esetében érdekes, hanem bármilyen elvont tartalomnál.

Kell a bölcsesség ahhoz, hogy az ember megkülönböztesse a helyzeteket: ha irodalom órán hangzik el a kérdés, akkor az vizsga-helyzet, és arra kíváncsi a tanár, hogy ismerjük-e az adott szimbólum konvencionális értelmezését. És persze, az is lehet, hogy egy ilyen közismert értelmezést akar kötegelni a pszichológusunk valamilyen elvontabb levezetéssel, de valószínűleg ő igazából pont a szimbólum evokatív oldalával akar dolgozni - mit mozgat meg bennünk a dolog? Milyen érzéseket? Gondolatokat?

Ahhoz persze, hogy ebben a játékban részt tudjunk venni, és ne érezzük műveltségi vetélkedőnek a dolgot, nem árt fejleszteni a szimbólumokkal kapcsolatos készségeket.

Ezért gondoltam, hogy ez a cikk jó téma lehetett volna az évre: nem azért kell a gondolkodásmódunkat fejleszteni, hogy bölcsebb hívők legyünk, bár láthatóan e téren sem hátrány. Abban is hasznos ez a mentális önfejlesztés, hogy ki tudjuk fejezni magunkat, és képesek legyünk megérteni, s elfogadni másokat. Mondjuk karácsony este. Amikor a Csendes éjt vonyítja pár pohár bor után... :( 

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• Ezen a linken találod az eredeti cikket, amiből dolgoztam 
• Ide kattintva találod a beszélgetésünket Szabolccsal a vallásról és pszichológiáról az Ingában
• Szabolcsról még azt érdemes tudni, hogy ír sci-fi könyveket. Az elsőről én is blogolgattam: az Eshtar arról szól, hogy egy évszázados intergalaktikus háborúra a főszereplő egy vallás megalapításával, pontosabban a kulturális hegemónia megszerzésével készíti fel az emberiséget (erről a fogalomról itt lehet olvasni)
• Az a baj a konvencionális hittel, hogy eléggé hasonlít az identitás korai zárására, ami rugalmatlanná, sérülékennyé teszi az ember értékrendjét. Van is erről pár bejegyzés:
• Nem a vallás az egyetlen lényeges eleme. A többi szempontot többek a Hűség c. bejegyzésben találod.
• A szétesett belső és külső referenciakeretről lehet olvasni az Elveszett cirkáló c. posztban. Itt igazából az én referenciakeretem esett szét, csak ki kellett mennem vidékre.
• Egyenlőség, szabadság, testvériség: ennek a bejegyzésnek az a lényege, hogy a konzervatív és progresszív eszméket felraktam egy képzeletbeli Gauss-görbére, amellett érvelvén, hogy a zárt kognitív stílus, esetünkben itt konvencionális hit a nyitottakra is lehet érvényes
• Kvarkogó János: a mostani nyitóképen is szereplő macskánk főszereplésével készült bolondok napjára ez az írás. Épp a gyermekvédelmi szavazáshoz kapcsolódó hiedelmekkel szórakoztam, kicsit élcelődve azon, hogy ezek a woke dolgok néha még a szakemberek között is vallásos hiedelemmé válnak. Vagy legalábbis ezt hiszik rólunk.
• És itt van pár korábbi karácsonyi bejegyzés:
• Tsalád: főleg a második fele kapcsolódik ide, csak ott a hittartalmak az épp akkor aktuális "mit nevezünk családnak" téma körül keringtek. Az első fele önismereti gondolatok mentén lehet érdekes.
• Fixxxer: vallás szempontjából ez azért lehet érdekes, mert itt a rítusok strukturáló és gyógyító erejéről van szó. Meg arról hogy anno rá tudtak venni hogy én legyek a Mikulás az alsósoknál
• Amiért a csengő szól: még akkor írtam, amikor kamaszokkal dolgoztam. A konvencionális hit csak úgy süt a gondolataiból, de így utólag észre lehet venni egy-két a jelét annak a változásnak, ahogy egyik szintről a másik felé lépnek. A végén meg van egy bekezdésnyi tényleges vallásfenomenológia, ami anno amúgy a fent említett Szabolcstól nyúltam.
• Végül, a dolgok értelmezésével kapcsolatban volt egy edzőtábori eszmefuttatásom, A Ring határozza meg a tudatot címmel. Ez a link az első részre mutat, ahol a jelentésadás és narratíva körül forog a figyelem.