A ring határozza meg a tudatot 1 - Narratíva és kontroll-érzet

Ennek a résznek az a kulcskérdése, hogyan alakítsd a kapcsolatod az adott helyzettel ahhoz, hogy nyertesen kerülhess ki belőle?

Ez egy vívás+pszichológia bejegyzés (1. része) lesz, de szerintem annak is érdemes lehet elolvasni, akinek esze ágában sincs kardot fogni a kezébe. Minden, ami pszichés feladat a vívásban, a való életben is feladat. Ezért szeretem analógiaként használni, szintén ez az oka annak, hogy lélektant viszek az edzésekre. Ezúttal az edzőtábori előadásaim lényegesebb gondolatait osztanám meg veletek; a helyzet megélése és a fejlődésed, a teljesítményed és a személyiséged közötti kapcsolatokról.

Mivel több előadás anyagát lehetetlennek tűnt emészthető mennyiségben megírni, 3 részre osztottam az eredeti bejegyzést. Ez az első, ami a narratív pszichológia felől közelíti meg a kérdést, hogyan formál téged a ring, és hogyan formálod te azt?

Ha esetleg már az elején szeretnéd mindhárom harmadot megnyitni, ide kattintva találod a második, még egy kissé elvontabb (szabadság és sémák), és a harmadik, már konkrétabb témákkal (célkitűzés és viselkedésoptimalizálás) foglalkozó részt.
Eredetileg egyben írtam meg a szöveget, szóval valószínűleg úgy a legjobban érthető, ha követed a sorrendet, de reményeim szerint külön-külön is tudnak adni valamit.

Következzen a bevezető rész, ami arról szól, mennyire vagyunk kiszolgáltatva a körülményeknek, mennyire objektívek azok valójában, és van-e a szubjektumnak olyan ereje, ami segít kontrollt nyerni a nehéz helyzetekben is?

A lét határozza meg a tudatot?

Nekünk vívóknak igen fontos, hogy felülkerekedjünk az adott helyzeten, és megszerezzük a kezdeményezés, de legalább irányítás lehetőségét.

Igazából ez nem csak ránk igaz, de az edzőtábor előadássorozata konkrétan ebből az alapból indult ki.

Pont azért kell nekünk edzőtáborba menni, mert jelenleg nem minden helyzetben vagyunk képesek megszerezni a kontrollt: van, hogy gyengébb vagy, esetleg öregebb, kezdőbb, motiválatlanabb, és a többi.

Van, hogy ezeket a tényezőket adottságnak kell tekinteni - kívül vannak a kontroll körön, így nincs más lehetőség, mint kibékülni velük (vagy puffogni, mint egy durcás gyerek, vagy kiégni a reménytelen próbálkozásokban; kinek mi a zsánere).

És persze van, ami a kontroll körön belül van, tehát kezelhető, vagy megtanulható a kezelése.

A bölcsesség abban kérdésben rejlik, hogy honnan tudom, hogy mi van valójában a kontroll körön belül? Mennyire objektív, mennyire szubjektív ez a kérdés?

A sörözés közbeni filozofálás eljutott odáig, hogy Marxtól idéztünk, ki így szólt: "a lét határozza meg a tudatot".

Nem esik nehezemre elfogadni ennek a gondolatnak az igazságát, annak idején mi is azt tanultuk, hogy érdemes megismerni a klienseink szocioökonómiai státuszát, mely javaslatot a gyakorlati munka igazolta is. Valóban, a külső adottságok formálják az embert: ahogy a lehetőségeit, önmagát látja, amely szükségleteit hangsúlyozza, amilyen célokat és eszközöket választ.

Emellett olvastam a "Sanyikám, én nem politizálok" című könyvben egy jó meglátást: a nyomor egyáltalán nem ugyanaz, mint a szegénység. A szegénység csak azt jelenti, hogy nincs pénzed. Példaként itt azok a magyarok jöttek fel, akik korgó gyomorral mentek ki Amerikába, majd addig dolgoztak, amíg meg nem gazdagodtak. Pénzük ugyan nem volt, de ambíciójuk igen. A nyomor ez utóbbinak a hiánya: nem csak, hogy nincs pénzed, de ha lenne is, akkor se látnád értelmét, hogy valamilyen jövőperspektíva szerint kezeld. Nem hiszel abban, hogy lehet jobb, ha megdolgozol érte.

Ebből a gondolatmenetből az következik, hogy lehet, hogy a lét meghatározza a tudatot, de azért tudat is a létet.

Az alkalmazkodás tehát nem alárendelődést jelent: a helyzet nincs determinálva, több dolog is befolyásolható akár a körülmények, akár a mi hozzáállásunk szintjén.

Ezt a gondolatot törekedtem konkretizálni a lét egy apró epizódjára, a vívókörre - ez ugye a "ring" (amit mifelénk amúgy sosem hívnak ringnek, pást van és sorompó, de azok kevésbé rímeltek).

Vannak adottságok a párbajon belül: az ellenfeled, a szabályok, a fegyvernem, felszerelés, az elnyerhető díjak, stb.

Ezek nyilván valamennyire befolyásolják azt az elképzelést, hogy mire számíthatsz: simán nyerni fogsz, kihívással találkoztál, vagy épp esélytelen vagy?

Ez az elképzelésed pedig hatással lesz a viselkedésedre: ahogy mozogsz, amilyen döntéseket hozol, amennyi energiát fel tudsz szabadítani, vagy épp amennyire agresszív vagy passzív vagy.

A viselkedésed pedig hat mindenki másra: az ellenfeledre, bírókra, nézőkre is.

A ring tehát tényleg meghatározza tudatot a maga adottságaival. Ám mivel mások számára te is egy adottság vagy, a te tudatod is meghatározza a ringet.

Ez természetesen valamilyen módon vissza fog tükröződni rád, így a hatások, az okság nem lineáris, hanem cirkuláris jellegű. Nincs főhatás, csak különböző hatótényezők hálózata, amelyek egymásra gyakorolt nyomásukkal alakítják ki a helyzetet, akár egy diadalív kövei.

Amúgy ha nem akarsz ilyen harcias dolgokat végigpörgetni a fejedben, nyugodtan cseréld le a vívást egy meetingre a képzeletedben; ugyanúgy működni fog a levezetés.

Elveszett jelentés

Egy fickó megtudja, hogy a barátja pszichológushoz jár.

- Mi a problémád?

- Sajnos mindig bevizelek, ha buszra szállok.

- Hú, az nehéz helyzet! Sok sikert a gyógyuláshoz.

Két hónap múlva találkoznak. A barát már jó kedvében van.

- De jó látni, hogy mosolyogsz! Ezek szerint már nem vizelsz be a buszon?

- Ja, dehogynem! Viszont már büszke vagyok rá.

Régi vicc arról, amikor rosszul értjük a szubjektum lényegét

A levezetés első üzenete tehát az, hogy kölcsönhatás van az egyén és a kontextus között, mégpedig az egyenes arányosságnál lényegesen bonyolultabb féle. 

A következő kérdés, hogy ebben a kölcsönhatásban hogyan lehetne megszerezni azt a kontrollt, amit a ringben is keresünk?

Erre a jelentésadás folyamatában találjuk a választ.

A fejünkben leképződő valóság messze nem objektív: eleve az érzékszerveknek van egy hibaszázaléka, majd az észlelési folyamatok is szűrik az információt, és még csak ez után jutunk el a lényegi kérdésig: mit jelen az adott dolog számunkra? 

Tegyük fel, hogy belépsz a ringbe, és azt látod, hogy a másik oldalon meg egy két méteres kigyúrt kolléga teszi ugyanazt. Mit jelent ez neked?

Hogy erősebb az elenfeled? Vagy az a lényeg, hosszabb a karja, így a hatótávolsága is? Vagy hogy lassabb lesz, mint te?

Ez most kihívás? Egy lehetőség, hogy ne rutinból teljesíts, hanem kihozd magadból a legtöbbet? Vagy egy eleve vesztett helyzet, mert a küzdelem várhatóan egyenlőtlen lesz? 

Milyen érzelemre ad ez indokot? Izgalom? Szorongás? Harag, mert igazságtalan így? Csüggedés, mert esélytelen vagy?

Különben, ki áll veled szemben? Egy megoldandó feladat? Góliát, aki fölött heroikus diadalt lehet aratni? 100 kg tömör fenyegetés? Egy barátod, aki szintén úgy szeret vívni, mint te?

És akkor te ki vagy most? A sportoló, aki mindent belead? Vagy te leszel itt az Roland-ének hőse, aki álhatatosan kitart a túlerővel szemben? Esetleg ha ő Góliát, akkor lehetsz te Dávid? Talán nincs is itt semmilyen szép történet: olyan vagy, mint az első világháborús kiskatona, akit kihajtottak a géppuskák elé, és még csak nem is gondoltak rá, hogy mi lesz vele.

Így alakul hát az attitűd, ahogy ringbe szállsz.

Illetve ez még csak a tudatos oldala, ami átfut a fejedben lévő belső párbeszédben. Amit követni lehet, amire rá tudsz kérdezni, cáfolni, reflektálni.

A másik oldal már elindult az észlelésnél: a projektív folyamatokon keresztül automatikusan jelentéssel töltöd fel a világot, anélkül, hogy hozzáférnél ehhez folyamathoz.

Ezen az elven alapulnak a projektív tesztek, mint például a méltán híres Rorschach-teszt (ez az, amikor tintafoltokat mutatnak neked, te meg az összesben azt látod, hogy ******). Tulajdonképpen folyamatosan egy nagy Rorschach-tesztben vagy, csak az ingeranyag más egy kicsit: nem annyira egyértelműen provokálja a kivetítést, de attól még ott van az. És bár nem minden inger értelmezése annyira szubjektív, mint ennél a tesztnél, az a szabály valamennyire mindig érvényben van, hogy az észlelésed rólad is elmond valamit, nem csak arról, amit észlelsz.

Magam részéről pont azért nem keresem a projektív tesztek használatának lehetőségét, mert elég nehéz úgy bevonódni a folyamatba, hogy az ember érteni és követni tudja.

A narratív pszichológia valamivel partneribb.

A párbaj-helyzet (vagy a reggeli meeting) maga is egy mikro-narratíva, egy apró történet, amelynek elemzésével az ember hozzájuthat némi önismerethez. Sőt, ha némi tudatossággal észreveszi, mikor kezdi el írni a sztorit, akkor olyan irányba is terelheti, amit kedvezőnek tart.

Igazából amikor narratívákról írok, akkor konkrétan Savickas munkájára gondolok. Ő azt írta, hogy a saját történetedben három módon vagy benne:

• A főszereplő, aki valamilyen tulajdonságokkal, erősségekkel és gyengeségekkel jellemezhető.
• Az ágens, aki célkitűzésekkel, döntésekkel, motivációval és akciókkal alakítja a történet cselekményét
• A narrátor, aki szerkesztője és előadója a történetnek. Súlyozza az információkat, jelentést ad nekik, ő határozza meg, miről szól a sztori.

A narratív pozíció dönti el, hogy a pár bekezdésnél feljebb írt "az ellenfelem másfél fejjel magasabb" gondolatfolyamatnak mi a konklúziója.

A vívóknak azt mondtam, hogy ha jól akarnak harcolni, akkor törekedjenek olyan narratív pozíciót kialakítani, ami a legjobban segít nekik alkalmazkodni a helyzethez.

Az alkalmazkodás pedig nem feltétlen azt kell jelentse, hogy megnyerik a párbajt.

Azt jelenti, hogy meg tudják őrizni, esetleg fejleszteni is tudják az önbizalmukat, motivációjukat, elkötelezettségüket.

Egy vesztes párbajból is sokat lehet tanulni és fejlődni.

Vagy egy sikertelen ZH-ból.

Egy bukott állásinterjúból.

Egy rossz randiból, vagy egy válásból is.

Akármilyen ringbe lépsz be, a narratív pozíciódnak fontos szerepe lesz abban, hogy méltósággal lépj ki belőle.

Tovább is van!

Egyrészt ennek a gondolatmenetnek van folytatása: mennyi autonómia jut neked ennek a narratív pozíciónak a megteremtésében? Ha érdekel, kattints ide a következő részért!

Másrészt a vívók kaptak egy kis munkalapot is az előadás mellé. Ezt ide nem tudom mellékelni, de ha érdekel a házi feladat, akkor a következő kérdéseken érdemes elgondolkodnod:

• Mik azok a körülmények, amelyekhez alkalmazkodnod kell jelenleg?
• Melyik az, ami a kontroll-kör határán billeg: amit befolyásolsz is meg nem is?
• Írj három narratív pozíciót, amiből el lehet mesélni ezt a helyzetet!
• Válaszd ki ezek közül, amit a leghasznosabbnak érzel! Ebből a nézőpontból nézve...
• ...milyennek látod magad ebben a történetben? Milyen tulajdonságaid, konfliktusaid, erősségeid és gyengéid jelennek meg?
• ...hogyan formálod ezt a történetet? Mire van szükséged, mi a célod, mit teszel és nem teszel meg?

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• Ennek a cikknek van egy második része, ami arról szól, hogy mennyi autonómia jut neked a narratív pozíció megteremtésében, és egy harmadik, ami próbálja aprópénzre váltani ezeket a gondolatokat, és a narratíva célkitűzés és szokások kialakítása terén érezhető szerepét helyezi a középpontba.
• További gondolatok a narratíva fontosságáról:
• A szlovákiai nyaralásom során a helyi múzeumban gondolkodtam el a narratívagyártás hátteréről, a mögötte meghúzódó egyéni és közösségi szükségletekről. Az elméleti háttér ugyanaz volt, mint itt, a fókusz viszont más, ha érdekel, olvasd el az akkori Útinaplóban. 
• Pozitív és negatív példák a narratíva funkciójára: Az Élet nevű game címet kapott bejegyzést úgy lehetne összefoglalni, hogy a narratív pozíció hogyan győzi le a reménytelenséget, vagy hogyan segít észrevenni, hogy a zárt narratíva zárt életstratégiákhoz is vezet. A Kedvencek temetője pedig egy kiábrándultabb bejegyzés, kb. olyan, amit a politikai kampányok idején idéz fel könnyen az ember: hogyan gyártunk romlott dolgokból értékesnek látszó dolgokat a narratíva megváltoztatásával?
• Ha már vívás, a narratívával való védekezés, és az ennek felismerése általi fejlődés olvasható egy edzőtábori élményem nyomán született Krédó című cikkben.
• A narratívateremtés személyes szempontból is fontos téma, nem csak a tudomány miatt. Gyakran írok összegző cikkeket, narratíva szempontjából a legfontosabbak 2023 elején készültek, ahol a blogom első tíz évét igyekeztem valamilyen történetbe foglalni, személyes és szakmai szempontból. Ebből az első rész a 2022-es random ötletek mögött mintát kereső A lamantin éve c. írás, a másik kettő pedig a szerkesztői és olvasói mintákat feldolgozó monstre-bejegyzések. Igazából nagyon sokat írtam még ide olyan esetekről, ahol a narratív pozíció megváltoztatása volt a megoldás, de talán elég lesz ennyi.
• A jelentésadás mellett a projekcióról is volt most szó. Van is egy ilyen című írásom régről, ami annyival egészíti ki a most leírtakat, hogy a kivetítést konkrétan hárításként is "alkalmazzuk".
• Végezetül, Lét vs Tudat:
• A Kollaboráns című bejegyzésben szó van a kritikai pszichológiáról. Ez az irányzat felveti a kérdést, hogy talán a burzsoáziával való összejátszás az, hogy csak a tudatra fókuszál a pszichológia, míg azokkal a politikai folyamatokra meg nem, amelyek a tudatot meghatározó létet alakítják. Annyi kritikám volta a kritikai pszichológia felé, hogy a kapitalizmus veszteseivel való összejátszás nem biztos, hogy erkölcsileg magasabb polcra való. Talán mégiscsak van nekik is valami szerepük abban a kudarcban.
• Útinapló vol.2: ez meg a ciprusi nyaralásról van. Akkor olvastam a "Sanyikám, én nem politizálok" könyvet, aminek egyes fejezeteiből ennek a cikknek a közepén is megjelennek gondolatok. A narratív pozíció fontossága is megjelenik a "ki mit lát egy vármúzeumban" dühöngésben és a ciprusi közlekedés viszontagságain való felemelkedésben.
• Még egy útinapló, a negyedik. A mi szempontunkból ez most azért érdekes, mert illusztrálja, hogy a tudat nagyon is meghatározza a létet: aktív formálói vagyunk a csoportos helyzeteknek, folyamatoknak, amire nem is baj, ha tudatosan rá tudjuk vetni vigyázó szemeinket.