Úgy emlékeztem tíz év lassabban telik el 2 - Így olvastatok ti

Ebben a bejegyzésben zárom le azt a vállalkozást, amely keretein belül visszatekintek szeretett blogom tíz éves múltjára. Ezúttal arra fókuszálok, hogy olvasói oldalról mit hozott magával az én kreatív hobbim? Az évek alatt kaptam pár visszajelzést szóban, néha írásban, ezeket aligha tudnám itt megosztani. Helyette megnéztem, melyek voltak a legolvasottabb cikkek, és elgondolkodtam, vajon van-e közöttük valamilyen láthatatlan összefüggés?

Eskü, ez az utolsó blogos projektem, ami 2022-höz kötődik! 

Ha úgy érzed, jól esne egy kis frissítés, a témához kötődő két előző bejegyzést itt találod:

• A lamantin éve: 2022 összefoglaló
• Úgy emlékeztem (...) 1 - Így írtam én: ennek az bejegyzésnek ez első fele. Ha majd egyszer nagyon nem lesz dolgod, olvasd végig a kettőt egyszerre, érdekes utazásnak ígérkezik.

Úgy emlékeztem, tíz év lassabban telik el

Számomra tíz év még mindig sok idő.

Az előző, tíz éves jubileumot feldolgozó bejegyzésben kifejtettem, hogy az én időperspektívámban ezek a dekádok épp átalakulóban vannak - de egyelőre még inkább csak pislogok, hogy van egy szakmai hobbim, amit 10 éve csinálok.

Az előző bejegyzésben azt vizsgáltam, hogy milyen intuitív szerkesztői folyamatok teremtettek egy egységes narratívát az oldalon olvasható bejegyzéseknek.

Most jön a téma másik fele: oké, most már tudjuk, hogy mire gondolt a költő, talán rátérhetnénk arra, hogy ebből mit hallott meg a közönség.

Melyik bejegyzések kapták a legtöbb figyelmet tőletek 2012 karácsonya óta?

Erre a kérdésre a blogger igazából szinte magától választ ad, mert némi alapstatisztikát ő is vezet, úgyhogy most nem kell olyan szövevényes elemzést csinálni, mint a múltkor.

Viszont a blogger nem magyarázza meg, hogy miért pont ezek voltak népszerű bejegyzések? 

Ezzel már érdemes volt kalandozni, úgyhogy ezúttal is elkezdtem "nagy narratívát" keresni, csak ezúttal nem az én, hanem az olvasók feltételezett perspektívájából.

Így olvastatok ti

Nyilván önmagában is jó dolog blogot írni, de a foglalkozás akkor érte el igazán a célját, ha valaki olvassa megosztott gondolatainkat. 

Vajon voltak-e ilyen valakik, és ha igen, hányan?

Ebből a képből lehet látni az elmúlt 10 év alakulását, 2013 januártól 2023 januárig.

  

Volt egy erősebb kezdés, valószínűleg az újdonság ereje miatt. Az első évadban majdnem hetente írtam, úgyhogy frekventáltabb látogatottságnak is örvendezhettem.

A második évadban volt két előre nem látott tényező: a facebookos megosztással akadt valami gond, illetve elkezdtem kiépíteni a magánpraxist. Ez elvont némi energiát írói ambícióimtól.

2016-ban az Eshtar-sorozat miatt összefonódott a blog sorsa más művekével, ez meg is dobta a látogatottságot, ami kb. 2019 közepéig erős is maradt.

Utána az új bejegyzéseket már kevesebben nyitották meg, viszont érdekes módon egy-két régi írás reneszánszát élte. Illetve éli, mert igazából most is ez a helyzet még. 

A megtekintésekről szóló diagram valamennyire ábrázolja, hogy mikor mennyi érdeklődést kaptak a gondolataim, ám az ilyen ezres látogatottságról szóló számokat nem érdemes komolyan venni: ezek valószínűleg a keresőmotorok voltak.

Elég belegondolni, hogy 200 követőt sikerült összegyűjteni a Facebookon 10 év alatt. Gondoltam, a "jó bornak nem kell cégér" elv alapján majd organikus módon felfejlődik a dolog. Nem mintha nem tanultam volna, hogy a közösségi média egyáltalán nem így működik - de sose volt önbizalmam ahhoz, hogy megosszam olyan ismerősökkel is az oldalt, akikről nem gondoltam 80% biztossággal, hogy érdekelné a dolog. 

Talán majd a következő 10 évben.

Best of the 2010s

Az alábbiakban azokat a bejegyzéseket sorolom fel, amelyek a legtöbb rákattintást zsebelték be a tíz évadban.

Van egy kis összegzés a témaválasztás és a szakmai keretekről az elején.

A számomra izgalmas játék az ezeket követő sorokban kapott helyet: vajon miért ezt az adott cikket nyitották meg a legtöbben az adott évadból? Ebből a tippelésből következetesen kihagytam azt az eshetőséget, hogy valószínűleg sok más bejegyzés hivatkozhat ezekre - az előző összegzős bejegyzésben van erről szó bőven.

Még érdekesebb feladat volt találgatni, hogy vajon milyen tartalom van ezekben a cikkekben, ami miatt az emberek ajánlják egymásnak? Vannak egész sikeres kis írások, amelyeket többen olvastak, mint ahányan amúgy követik a blogot. Vajon hogyan jutottak ezek a bejegyzések túl ezen apró szociális buborék hártyáján?

Természetesen; fogalmam sincs, hogy miért kattintasz egy cikkre, meddig olvasod el, és ha végigolvasod, akkor mihez tudsz kapcsolódni benne!

De játszani azért szabad! 

• 2013: A kondás legszennyesebb inge / És mégis mozog a Föld: ez a kettő az első évad két legtöbbet megnyitott bejegyzése, bár erősen valószínű, hogy az első a keresőmotoroknak köszönhető. Mindkettő az elidegenedésről szól, csak az előbbi bezárkózás felé kanyarodik, az utóbbi az aktív megküzdés felé.
• Szakmai oldal: 
• A Móricz-novella ihletettségű írásban valahol van egy tyúk-vagy-tojás dilemma: azért jellemző valakire a zárt kognitív stílus és ellenállás, mert elvesztette a hitét a dolgok értelmében, vagy azért nincs hite a dolgok értelmében, mert ilyen a gondolkodásmódja? Mindenesetre az eredmény ugyanaz: ritualizmus (részt veszek, de minek?) és passzív agresszió.
• A Jókaitól elcsent című bejegyzés alaposabban foglalkozik az elidegenedés fogalmával, még tanulmány is le van hivatkozva. Ebben egy megküzdési módot jártunk körbe: ha nem tudod megvalósítani magad a munkádban, még megteheted a hobbidban. Kíváncsi vagyok akkor is ilyen lelkesen írtam volna ilyeneket, ha már olvastam volna a nem nyertes sorskönyvekről (hívószó: "de legalább").
• Amiért rákattintottál: nem tudom, lehet szeretted az irodalom órákat
• Amiért megosztottad: hát megosztást valószínűleg inkább az "És mégis..." kapott. Egy kicsit igényesebb is, le van benne hivatkozva egy cikk a magyar néplélekről, körül van írva, hogy mit értenek mifelénk elidegenedés alatt, vannak rá példák is, és a végén pozitívan zárul. Akkoriban még nem voltak oly távol az egyetemi évek, úgyhogy lehet, hogy azért olvasták el ilyen sokan, mert a közös önkénteskedéseinkről lehetett nosztalgiázni...
• 2014: Véreb: úgy látszik ez a bejegyzés nem csak nekem fontos. Lényegében ez is elidegenedés, de inkább szakmailag. Ennek is pozitív megküzdés a záró akkordja.
• Szakmai oldal: szerintem ezt aránylag jól leírtam az előző bejegyzésben, azt hiszem senkinek nem kényelmes, ha újra leírom.
• Amiért rákattintottál: geek dolgok. Trónok harca szereplő, mint clickbait.
• Amiért megosztottad: ha úgy olvasnám ezt a cikket, hogy nem nyújtani, hanem igénybe venni akarnám a humán szolgáltatásokat, akkor egy ilyen "ki őrzi az őrzőket?" kérdés kelne életre a fejemben. Tanárhoz, orvoshoz, pszichológushoz menni nem olyan, mint kikérni egy sztenderd hamburgert egy gyorsétteremben: nagy mértékben függ a siker a másik fél intelligenciájától, kreativitásától, motiváltságától. Hamburgert lehet ritualizált hangulatban is csomagolni, de embereknek segíteni...? Fontos a másik személyisége, és hogy ez a személyiség úgymond karban legyen tartva. Ez a karbantartás pedig nem is olyan egyszerű dolog, ha némi terepmunka után rájön az ember, hogy nem minden kiégés, ami annak látszik; és ott is van kiégés, ahol ennek nincs tankönyvben leírt nyoma.
• 2015: Az Erő útjai: nagy buzgalommal írtam ezt a cikket, mint afféle korszakhatárt, mivel az
  
  apropóját az új Star Wars trilógia adta. Ha jól emlékszem, épp hogy befejeztem a draftot, amikor már indulni kellett Az ébredő Erő premierjére.
• Szakmai oldal: lényegében az volt a téma, hogy mit kezd az ember a genetikai és szocializációs örökségével? A Star Wars elindult egy olyan irányba, ahol a hősök predesztinációja mozgatja a történetet. Így kapott szerepet ebben a bejegyzés Jung hős-archetípusa, a Berne-féle sorskönyv, konkrétabban sorskönyvi mátrix, és az ehhez kapcsolódó transzgenerációs üzenetek és traumák. Ezek inkább a karakterek egyéni fejlődését magyarázták, de egy kis szociálpszichológia is kapott teret, annál a kérdésnél, hogy mit kezd a Star Wars társadalma, hősei és anti-hősei az ember génjeiből eredő kompetitív természettel?
• Amiért rákattintottál: geek dolgok. Star Wars. Kell többet mondanom?
• Amiért megosztottad: 2015 nem csak azért volt érdekes év, mert kijött egy új Star Wars mozi. Erősödtek a társadalmi feszültségek a migrációs válság kapcsán, e feszültségek forgatókönyvei pedig visszaköszönnek olykor a messzi-messzi galaxis történeteiből is. Valószínűleg könnyű volt rezonálni arra a gondolatra, hogy ezek a filmek afféle lakmusz-papírként szolgálnak: a trilógiák központi kérdései az akkori (amerikai) társadalom kérdései, az emberek pedig pont úgy fordulnak egymás ellen, mint ezekben a történetekben. A megoldás pedig általában valamilyen szemléletbeli megújulás, rugalmasság következménye.
• 2016: Akarsz-e játszani / Eshtar 3: ezt a két bejegyzést Kosztolányi olvasói, valamint az Eshtar szerzőjének barátai futtaták fel. Az előbbi a párkapcsolatokról és a játszmákról szól, az utóbbi - feltehetően több organikus megnyitást kapott - cikk pedig a Szabolcs barátom első regényére adott pszichológiai kommentár harmadik része.
• Szakmai oldal: 
• Az Akarsz-e játszani tranzakcióanalitikus alapokon nyugszik: definíciót kap benne a társas érintkezés alapjának tekintett sztrók, fel vannak sorolva az időstrukturálási szintek, amelyeken belül a sztrókokat cserélgetjük. Ezen kívül van egy kis elmélkedés, hogy a vers vajon Gyermeki vagy Felnőtt én-állapotra reflektál?
• Az Eshtar-sorozatnak ez a része az identitásfejlődés elemeit összegzi. Benne vannak az identitás különböző aspektusai (személyes és szociális oldal), az identitás-stílus is. Volt egy kis filozófia az emberi lét korlátjairól: az identitásba azt is bele kell számolni, hogy az ember irracionális, gyarló, és akkora vakfoltja van, amekkorára még Zsobi haverom is le tudna parkolni. Egy kicsit az elidegenedés-témát folytattam ezzel: addig az identitás mindig egy olyan menő dolognak hangzott, amit lelkesen formálgatsz egyre jobbá és jobbá az évek alatt, pedig a helyzet az, hogy menet közben az is kiderül, hogy az önismeret nem csak azt jelenti, hogy megtudod, milyen csodálatos is vagy.
• Amiért rákattintottál:
• Az Akarsz-e játszanit a keresőmotorok dobják ki azoknak, akik verselemzéseket keresnek. Sorry. Amikor friss volt, akkor a Valentin-nap lehetett az apropó.
• Geek dolgok. Az Eshtar egy nagyon érdekes dolog volt, amikor kijött, mivel elég ritka, hogy az ember haverjának kiadják egy sci-fi/fantasy regényét. Aránylag bőségesen írtam róla, a 2016-os bejegyzések jó része ezt készítette elő (ezért is volt az a sorozat címe, hogy "minden út ide vezetett"). Így a harmadik részre elértem végre a karakterekhez is, úgy látszik az érdekelte a többséget.
• Amiért megosztottad: 
• Hát az elsőt a inkább a Google osztotta meg, de amúgy a párkapcsolati témák egész nagyot szoktak menni...már ha más pszichológusok írnak róla, más oldalon :D
• Ez a bejegyzés egy young adult regény karaktereinek fiatal felnőttkori problémáival foglalkozott: helyet találni magadnak a világban, beilleszkedni a folyamatokba és egy kicsit formálni őket. Majd bölcsességet kovácsolni az illúzióvesztésből, amikor kiderül, hogy az emberi korlátok sokkal szorosabban fognak minket, mint ahogy csillogó szemű kamaszként gondoltuk.
• 2017: Ahonnan nincs kiút: egy '56-os forradalom alkalmából írt, krízisek dinamikájával foglalkozó cikk. Az előző összefoglaló bejegyzésben is kiemelt szerepet kapott, úgyhogy most nem elemezném túl.
• Szakmai oldal: krízis-lélektan. Bővebben lsd. előző cikk.
• Amiért rákattintottál: nem tudom, nem írtam hozzá valami jó szöveget. Lehet hogy olyan valaki osztotta meg, akit hitelesnek találsz.
• Amiért megosztottad: azt hiszem a hadművészeti analógiákon túl azért teljesebb ez a cikk az átlag krízises témáknál, mert nem csak a veszélyekről van szó, hanem a fejlődési potenciálokról is; és fordítva: nem csak remény van a krízisben, hanem összeomlás is. Ez utóbbira voltak példák a hajléktalanok, az előbbire pedig '56 hősei. 
• 2018: Kollaboráns: ez a cikk az akkoriban "rabszolga-törvényként" emlegetett módosítás
  
  apropójából született. Lényegében két különböző, valahol ellentétesnek tűnő álláspontból közelítettem meg azt a kérdést, hogy olyan súlyú társadalmi kérdésben, mint a dolgozó nép kihasználása, milyen szerepe van a pszichológiának. 
• Szakmai oldal: szakmailag igyekeztem nagyot harapni. Megjelenik az egyéni működés, ami sématerápiás alapon foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy munkavállalóként vagy munkaadóként hogyan talál magának helyet az ember egy előnytelen szerződésben. Tágabbra nyitva a szkópot megjelent a kritikai pszichológia nevű irányzat, ami azokkal a társadalmi folyamatokkal foglalkozik, amelyek ebbe az irányba tereli az embereket. Még tágabbra nyitva a szkópot azon elmélkedtem, hogy a kritikai pszichológia lehet egy olyan folyamat, ami meg a tudományt terelgeti egy neki előnytelen szerződésbe.
• Amiért rákattintottál: társadalmi aktualitások.
• Amiért megosztottad: ennek az írásnak egyszerre erőssége és gyengéje, hogy a végén nincs egy egyértelmű konklúzió, hogy kinek van igaza? Az elején lamentáltam is, hogy mekkora felelőssége van ilyen témában annak, aki társadalmi témák ügyében ír? Ami miatt szeretem ezt a cikket, hogy úgy irtja a bóvli (fél)igazságokat (mármint ami eszembe jutott), mint a csótányokat. Ennek folyományaként az "elnyomók" és "elnyomottak" is kapják az ívet egy kicsit.
• 2019: Helyetted szégyellem magam: ez egy hirtelen felindulásból írt cikk, amit a kormánymédia nárcisztikus dühkitörésének és gyermekbántalmazásának köszönhetünk.
• Szakmai oldal: nem is igazán van itt szakmai tartalom, a központi fogalom, a szekunder szégyen is csak mellesleg be van linkelve egy másik oldalról.
• Amiért rákattintottál: társadalmi aktualitások. 
• Amiért megosztottad: hát ez egy kicsit határozottabb állásfoglalás volt az egy hónappal az előtt posztolt Kollaboránshoz képest. Asszem volt egy aránylag nagy egyetértés a társadalom egyes rétegei között a témában, az emberek meg szeretnek olyan írásokat küldözgetni egymásnak, amelyekről előre tudják, hogy rokonszenvezni fognak velük.
• 2020: Kulturkampfwagen mark IV: ebben a bejegyzésben a Magyar Nemzet című kiváló médium azon felvetését vitattuk, hogy valóban balliberális agymosás zajlik-e a pszichológia szakon?
• Szakmai oldal: főleg a szociálpszichológia van középpontban. Egyrészt ez az "agymosás" leginkább a szociál órákhoz kötődik, másrészt pont szociál órákon tanultuk azokat a témákat, amelyek mentén érezhető, hogy ez az "agymosás" téma sokkal bonyolultabb és érzékenyebb, mint elsőre gondolnánk. A bejegyzésben leginkább a helyzetben betöltött szerepünk és az általános identitásunk, attitűdjeink harmóniájáról; de facto a hitelesség határairól van szó. Sajnos kihagyott ziccer volt, hogy nem bontottam ki jobban a konformizmus tételt, mondjuk Asch kísérletével.
• Amiért rákattintottál: társadalmi aktualitások.
• Amiért megosztottad: más szakmák képviselőinek gondolom valahol az is érdekes kérdés, hogy pontosan mire készítik fel a pszichológusokat, attól függetlenül, hogy az egyetemekre beszivárgó kultúrharc elég nyugtalanító. Szakmabelieknek meg gondolom ez afféle traumafeldolgozó szöveg volt, miután átélték, milyen érzés lehetett Pelikán elvtársnak, amikor az ÁVÓ az ő ajtaján kopogtatott.
• 2021: A '21-es zászlóalj: folytatódik a szakmapolitikai vonal. Itt az volt a téma, hogy milyen pszichológusokat képez majd az egyetem, ha ilyen sok hallgatót vesz fel egyszerre? Egyáltalán, mi az egyetemi képzés szuper képessége?
• Szakmai oldal: hard core szakma nem annyira van ebben a cikkben. A keretként használt tudás szintjei igazából a sporttudományból vannak, illetve van egy idézet a szakmai közösséget megosztó Jordan Petersontól, aki a valós tudás és az ideológiák közti különbségről szólt pár mondatot.
• Amiért rákattintottál: társadalmi aktualitások...? Szakmai aktualitások...?
• Amiért megosztottad: a visszajelzések alapján a Peterson-idézet találat volt. Talán nem csak a rajongótábora miatt, hanem mert jól passzolt ahhoz a gondolatsorhoz, hogy a felsőoktatás társadalmi felelőssége nem az, hogy egyenlőséget, mobilitást teremtsen, elkötelezetté tegye a hallgatókat a gyengék és elnyomottak ügyeiért vívott harc iránt - hanem hogy komoly tudással tegye őket immunissá a bóvli féligazságokkal szemben.
• 2022: Kaszálás vol. 2: a tavalyi évad legtöbbször megnyitott bejegyzése az ukrán hadvezetés
  
  akkori sikereit bemutató cikkben olvasottakat magyarázta a helyzetfüggő vezetés elméletén keresztül. A végén felmerül a kérdés, hogy vajon a mi vezetőink vannak-e oly alkalmazkodóképesek, mint az északi szomszédoké? 
• Szakmai oldal: egy kis alkalmazott pszichológia a céges világból! A helyzetfüggő vezetés arról szól, hogy a csapatod érettségi szintjéhez érdemes igazítani a vezetési stílust, a végén megemlített Peter-effektus lényegében azt jelenti, hogy addig léptetnek elő, míg inkompetens nem leszel az új munkakörödben.
• Amiért rákattintottál: társadalmi aktualitások. Vagy itt már jobb lenne, hogy történelmi aktualitások?
• Amiért megosztottad: úgy néz ki a helyzetfüggő vezetés témája leköti az embereket, főleg ha van hozzá pár érzékletes példa. Ahogy a Kollaboránsban, itt is marad az az elv, hogy olyan beosztottjaid vannak, amilyeneket érdemelsz, és olyan vezetőid, amilyeneket érdemelsz. Noha ez nyilván bulvárosított kijelentés, de annyi igazság van benne, hogy aktív formálója vagy a főnök-beosztott viszonynak, akármelyik pozíció is a tied. Lényegében itt is kapja mindenki az ívet, mint a Kollaboráns óta mindig.

Az előző menethez hasonlóan itt is van egy külön kiegészítés a listához. Mi van, ha nem évenként nézzük a legtöbbet megnyitott bejegyzéseket, hanem az elmúlt tíz évben összesen? Így van még pár írás, amik ha az éves versenyt nem is nyerték meg, aránylag nagy figyelmet kaptak.

• Eshtar 2 és Eshtar 1: a 2016-os Eshtar-kampány másik két darabja. Nem olyan népszerűek, mint a harmadik rész volt, de így is bent vannak a Top 10-ben.
• Szakmai oldal: az emberi gondolkodás keresztbe-hosszába megjelenik ebben a két bejegyzésben. Kicsit ki is szorították a konkrét főszereplőt, a regényt. Volt itt a gondolatok evolúciójával foglalkozó memetika, a gondolatok fejlődéséhez és szaporodásához keretet adó kognitív komplexitás; lényegében ismeretelméleti alapokra vezettem vissza a regény építőelemeit. Klasszikusabb pszichológia területéről érkeztek a Jung-féle archetípusok (ez minden regényhez kell), és a Berne-féle én-állapotok, amelyekkel hétköznapi szintre próbáltam hozni ezt a sok kognitív filozofálgatást.
• Amiért rájuk kattintottál: geek dolgok.
• Amiért megosztottad: hát, azon kívül, hogy az Eshtarról szól, van benne egy kis reflexió a
  
  való világra is. Hála az információs forradalomnak, annyi üzenettel van dolgunk, mint soha embernek ezelőtt. Kérdés, hogy milyen irányba terel ez minket, hogyan lehet terelni az embereket egyáltalán ekkora "reklámzajban"? Ennek a kérdésnek az arénájában csapnak össze olyan bajnokok, mint a propaganda, vallás, tudomány és safe space. 
• Dementor: ennek a 2013-as bejegyzésnek az adta az apropóját, hogy egy kozmetikus a szolgáltatói logikával szembemenvén kritizálta a barátnőm bőrét. Elgondolkodtam, hogy talán nem is megy ez ennyire szembe a szolgáltatói logikával: végülis ha van sötét pedagógia, akkor lehet sötét marketing is.
• Szakmai oldal: explicite a bántalmazó, manipulatív érdekérvényesítés jelenik itt meg, illetve a hozzájuk kapcsolódó etikai feszültség. Ha ma írnám a cikket, akkor beraknám mögé a tranzakcióanalízis negatív Gondoskodó Szülőijét (kozmetikus) és a negatív Alkalmazkodó Gyermekit (kliens), illetve a csökkentértékűséget a sématerápiából. De akkor még örültem, hogy van már diplomám.
• Amiért rákattintottál: geek dolgok. Valld be, hogy a Harry Potter vonzott ide!
• Amiért megosztottad: ennek a cikknek valódi hőse a barátnőm, aki magában húzott egy határvonalat, és nem dőlt be a bántalmazó taktikának, se így, se úgy. A bejegyzés feldolgozása után talán az olvasónak is könnyebb lesz egy szívből jövő kurvanyaádat mondani annak az eladónak, aki gyógyírként árulja a termékét arra a szorongásra, amit konkrétan ő kavart fel.
• Behódolás: ezt a 2016-os írást a Brexitnek köszönhetjük. Akkor még nem volt elterjedt az age-izmus kifejezés, úgyhogy nem volt nagy botrány abból, hogy a brit nyugdíjasok nyakába varrtam a dolgot (pontosabban egy neten olvasott elemzés varrta a nyakukba).
• Szakmai oldal: a fő állítmány az volt, hogy a politikai identitásunkat jobban befolyásolja az életkorunknak megfelelő pszichoszociális krízis, mint holmi kidolgozott értékrend. Így a fő elméleti keretet Erikson fejlődéslélektani teóriájából az utolsó, integrációs krízis adta. Ez arról szól, hogy az ember próbálja összegezni az életét, és átadni a fiataloknak szánt szellemi örökséget, már ha van, aki kíváncsi rá.
• Amiért rákattintottál: társadalmi aktualitás.
• Amiért megosztottad: hát... Ha bemész egy negyven év alattiakból álló társaságba, és úgy akarod megteremteni az összhangot hogy utáltok valakit, de nem akarsz rasszista vagy soviniszta címkét kapni... Valahogy nem jövünk ki az öregeinkkel, úgy látszik. Azért ebben a bejegyzésben is kapja mindenki az ívet, úgyhogy a végén felmerül, hogy lehet nem akkora baj ám, ha a fiatalok nem mehetnek a saját fejük után mindig. A másik fele az írásnak hobbi-politológia volt: mivel a demokrácia mennyiség-alapú, egy európai korfa alapján az öreg kontinens nem csak költői értelemben viselheti ezt a nevet. Azért ez behoz kérdéseket a versenyképesség témájában. Azóta a Brexit következményei is mintha illusztrálnák ezt a dolgot...

Grounded theory

Vajon kiolvasható az elmúlt 10 év legtöbbet olvasott bejegyzéseiből valamilyen szakmai narratíva? Vajon itt is elképzelhető valamilyen olvasói profil, mint az előző bejegyzésnél?

Ahogy nézem, az első két évadban leginkább a gondolkodásmód és az elidegenedés/kiégés témái kapták a legtöbb reflektorfényt. Nagy elméletek nem is igazán vannak lehivatkozva, inkább ez a "mit csinálj, ha pályakezdő fiatal vagy egy gazdasági válság után, aki ráadásul a pszichológus szakmát választotta?" narratíva fogja össze a bejegyzéseket. 

Úgy néz ki, mintha ezek a cikkek azokat fogták volna meg, akikkel valami sorsközösségben voltam. Mondjuk volt évfolyamtársak, illetve fiatalok, akik megkapták az első pofonvihart a karrierjük első valódi fejezetében.

A következő évek azoknak kedveztek, akik szeretik látni az elvont pszichológiai elméleteket hétköznapi, de nem túl hétköznapi környezetben érvényesülni. Egy kis kellemes távolságtartás sosem árt. Az igaz, hogy mindenki látta a Star Warst, mindenkinek volt véleménye a nagy társadalmi folyamatokról, mindenki szívesen filozofálgat a vallás evolúciós szerepéről - de lássuk be, ezek nem tipikusan azok témakörök, amelyek arra inspirálnak, hogy megváltoztassuk az életünket. Szóval fel lehetett járni ide filózni, okosan szeretni a geek dolgainkat, mérsékelten anyázni felebarátainkat.

Ezen a fesztiválon a headlinerek Erikson és a pszichoszociális fejlődéselmélet, Berne és a tranzakcióanalízis, Jung és az archetípusok voltak. Kemény program!

A következő harmad, ami nagyjából napjainkig tart, lassan eltávolodott a szakmai teóriáktól. Még az elején volt egy kis sématerápia, de a népszerű írások az utóbbi években nem nagyon szolgáltattak lehivatkozott pszichoedukációt. A szakmai tartalom inkább a "mindenki kapja az ívet" doktrína volt. Ez nem azt jelenti - legalábbis szándékosan nem -, hogy okosan szanaszét kritizálok mindenkit. Hanem azt, hogy egyre nagyobb hatással volt rám a tranzakcióanalízis játszma-elmélete. A játszma egy afféle pszeudo-intimitás. Nem igazi - az ember néha még önmagának is vetít. Ameddig pedig nem néz önmagába, és veszi észre, hogy ő sem igazán megoldani, mint inkább megnyerni akarja az adott drámát, addig nem fordul jobbra a sora. Átnézve ezeket a bejegyzéseket, leginkább ez a közös szakmai pont. Kvázi keretes szerkezetben vagyunk: ahogy az elején, itt is inkább a kognitív stílus volt a középpontban.

Az egy érdekes kérdés, hogy tíz év alatt vajon ugyanazok az emberek olvasták a blogot? Vajon ők is úgy élték meg ezeket a szakmai narratív egységeket, mint ahogy én most értelmeztem?

És ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy tíz éven keresztül együtt fejlődtek az igényeink, pont az érdekelte őket, ami épp engem is?

Vagy mindig mások jártak fel ide: az első három évben a "mit csináljak pályakezdőként?", a másodikban a "mit mond erről a pszichológia?", a harmadikban a "hol van itt a trükk?" közönség?

72 seasons

Még blogolás elején eldőlt, hogy nem fogok sima pszichós tartalmakat írogatni. Nyilván hasznosak a "tíz dolog a pánikbetegségről" írások, de még egy talán már nem olyan hasznos belőlük. Ebből kiindulva próbáltam összekötni valami mással a lélektani témákat, sőt, így utólag úgy tűnik, hogy ez a "valami más" adott struktúrát az elméleti anyagnak.

Ahogy Sanyi kolléga anno mondta, van itt minden a politikától a heavy metalon át Mici Mackóig. No de ezekből mi volt az, ami becsalogatta az embereket?

És ha nem a szakmai tartalom, hanem a mondanivaló egyéb része vette rá őket, hogy megosszák a bejegyzést, akkor mi volt ez a mondanivaló?

Az "amiért rákattintottál" tippeket átnézve nagyjából két félbe lehet vágni a témákat: az első pár évadban az ilyen geek dolgok hozták az illusztrációt. Vannak népszerű fantasy és sci-fi művek, amelyek pszichológiailag érdekesek, és könnyebb is rajtuk keresztül bemutatni egy-egy témát, mert az olvasó már amúgy is ismeri őket. Valószínűleg azért lehet érdekes a hozzájuk fűzött írásaimat olvasni, mert így azért még nem gondolta végig őket. Vagy igen, és örül neki, hogy nincs ezzel egyedül.

Olyan 2016-ban van egy képzeletbeli választóvonal, amikor a közös témát már nem egy film- vagy könyvélmény adja, hanem olyasmi, amit a mi szakmánk kohorsz-hatásnak nevez. Mindenkit egyszerre ér ugyanaz a tényező; senkinek nem kell bemutatni az eseményeket.

Innentől a társadalmilag aktuális eseményekhez fűzött írásaim kaptak több figyelmet. Vagy lehet, hogy csak nem írtam már annyit geek-dolgokról...?

Az "amiért megosztottad" tippeket átböngészve felmerült, hogy igazából nem is kettő, hanem három részre lehetne osztani a narratívát.

Az első az "És mégis mozog a Föld" blokk. Itt már valamennyire felnőtt vagy, de az idősebbek még tanítgatnak. És ahogy átadják a bölcsességet, felfedezed egy kiábrándult, hitehagyott oldalukat, és egy sötét jövőképet, hogy téged is ilyenre fognak formálni. Ez már nem a régi kamaszos illúzióvesztés, mert amit látsz a világból, az inkább reális, mintsem érzelmektől és naivitástól fűtött. A naivitás inkább ott jelenik meg, hogy azt hiszed, hogy te nem azért vagy még lelkesebb, elkötelezettebb és pozitívabb náluk, mert fiatalabb vagy, és még nem kaptad eleget az ívet, hanem azért, mert te valahogy erősebb vagy. Aztán valahogy úgy jársz, mint a Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikov, rájössz, hogy nem vagy übermensch, és bizony téged is meg lehet törni, talán még jobban is, mint ezeket a hülye felnőtteket.

A következő a "Minden út ide vezetett" korszak. Itt a felnőttséged érdekes, ambivalens fordulatot vesz. Egyrészt felnőttként megvan a jogod, hogy azzal foglalkozol, amivel akarsz, senki sem osztja be a gumicukor adagod, ha elfogy, annyit veszel, amennyit akarsz. Ahogy Dinnye kolléga mondta, az ember 30 évesen azzal köti le magát, amivel 20 évesen szerette volna, de nem volt rá pénze.

Szóval geek dolgokkal foglalkozol. Újra előveszed a Harry Pottert, Star Warst, Trónok harcát, írsz fan fictiont vagy saját regényt, újra felfedezed azokat a dolgokat, amik geek dolgokból erednek, de menőbbek a sima geek dolgoknál. Például hogy olvasol Szun Cét és Machiavellit, és kívülről tudod Fiore hosszúkard-meneteit.

Az ambivalencia ott van, hogy ez nem igazán regresszió, mivel bár ezek a dolgok egy korábbi életszakaszodban voltak igazán aktívak, valójában nem megismétled, hanem újrakonstruálod őket.

Kölyökkorodban is éreztél bennük nagyobb mélységet, csak akkor még nem tudtad megfogalmazni. De már komplexebb a gondolkodásod, többet tudsz a világról, úgyhogy megérted a mélyebb rétegeit is ezeknek a dolgoknak.

Ezzel csinálsz magadnak afféle trauma-terápiát: megtört a világ, úgyhogy te kitalálsz pár új világot. Gondolatkísérletekkel, elvont eszmefuttatásokkal rakod össze újra a választ olyan kérdésre, hogy tetszik-e neked a demokrácia, amiben élsz, a pozíció, amit elfoglaltál benne, az értékrend, ami mozgat, stb. Valahogy meg kell magyaráznod magadnak, hogy mégis van értelme a dolgoknak, és annyira azért nem törtek meg, hogy ritualistává válj.

De hát egyszer véget ér a young adult korszak bebábozódása is!

A harmadik blokk az "Ahonnan nincs kiút". Végülis el kell fogadnod, hogy ennek a nyomorult társadalomnak vagy a tagja, és téged is érintenek a benne zajló folyamatok. A valóság körbe zár téged, mint a németek az angolokat Dunkerque-nél, vagy a pesti srácokat az oroszok. Valahol ez is egy identitás-krízis: nem biztos, hogy kérnél a nemzeti örökségünkből, de nincs mese, megkaptad, valamit kezdened kell vele. A krízisből nagyjából az alábbi utak vezetnek ki:

• Növekedés: bölcsebb, érettebb leszel
• Kompromisszum: túléled a krízist, de nem változol semmilyen irányba
• Nem hatékony megoldások: próbálkozol mindenfélével, ami miatt pszichológushoz küldenek
• Összeomlás: megőrülsz és/vagy meghalsz

Szóval, a felnőtt életeddel nem csak az jön, hogy annyi gumicukrot eszel, amennyit akarsz, hanem a belátás is, hogy elhízol tőle. Kevésbé szimbolikusan fogalmazva: te tényleg megteheted, hogy visszahúzódsz a társadalmi ügyektől, ám azok egyre gyakrabban keresztezik az életed, és egyre nehezebb fenntartani a felnőtt mivoltodba vetett hitet, ha nem gondolkozol el rajtuk.

Így vállalhatsz jó sok szerepet ebben a valóság által körülzárt városban: lehetsz kollaboráns, dezertőr, az utolsókig kitartó hős, leleményes Odüsszeusz, vagy ádáz mudzsahedin, aki az oroszok ellen vívott szabadságharc után kihirdeti a dzsihádot; meg persze békés civil, aki reméli, hogy ez a vihar is elvonul majd valahogy.

Lehet azért voltak népszerűek a társadalmi kérdéseket firtató bejegyzések, mert azzal, hogy mindenki kapta bennük az ívet, dekonstruáltuk is ezeket az egyszerű, nem érett és integrált módon összerakott szerepeket. 

A korábbi kérdés természetesen itt is áll: vajon ezeket a bejegyzéseket ugyanazok olvasták az elmúlt tíz évben, akikkel együtt fejlődtünk; vagy ez igazából három külön közönség, amelyek a maguk szükségletei szerint válogatnak a 160 bejegyzésből?

Összefoglaló

Ezt az összefoglalót is érdemes összefoglalni.

Ebben a bejegyzésben a legtöbbet megnyitott bejegyzéseket szemléztük az elmúlt tíz évből, próbálva egyetlen történetté formálni őket.

A történetnek két aspektusa volt: szakmai tartalmak, és az azokkal szimbiózisban élő további üzenetek, alkalmanként clickbaitek.

Végülis nem volt tanulság nélküli a dolog: úgy néz ki, szeretünk közélettel foglalkozni, legalább olyan szintig, hogy elolvasunk véleménycikkeket. Ilyenkor nem is az elméleti beágyazottság a fontos, hanem a felmerülő meglátások levezetése.

Ahol fontos az elméleti beágyazottság, az a pop-kultúra elemzése. Állítólag azért is kaptak ennyire szárnyra a szuperhős filmek, mert meg tudtak érinteni egy-egy komolyabb témát, és így már valid volt felnőttként is foglalkozni velük. Lehet hogy a blogom egyharmada ennek a mozgalomnak a részévé vált. :D

Még nem igazán döntöttem el, hogy a két út közül melyikre szeretnék ráerősíteni a jövőben. Lehet, hogy egy már meglévőt próbálok felfuttatni, például majdnem bekerültek ide az április 1-i bejegyzéseim, amik őszintén szólva nagy kedvenceim. Vagy kitalálok valami újat.

Végülis miért ne lehetne erre újabb tíz évem?

Akárhogy is, köszönöm, hogy eddig velem tartottál!