Ebben a bejegyzésben sajátélményből mesélek egy nagyon kicsi hazugságról, ami a hamis énkép építésében segít. Valószínűleg nem is jutott volna eszembe, ha nem gondolkodom kifejezetten ilyen dolgokról. Örülök, hogy lebuktattam magam, úgyhogy gondoltam, megosztom a sztorit.
Valószínűleg nektek is van napi szinten több tucat ilyen csúsztatásotok, de ne aggódjatok, nekem is azt mondták, hogy ettől még nem állok át a sötét oldalra.
A végén azért mégis kitérek rá, hogy miért érdemes fülön csípnünk magunkat...
Hitelminősítés
Beszélgetünk ezzel a fiatal lánnyal, ő is vívást oktat, csak egy másik egyesületben. Mély vízbe dobták, amolyan field promotion jelleggel, de amit eddig láttam belőle, arra én is azt mondom, hogy jól jártak vele.
Azt mondja, a tanítványai olyan ügyesek, jövő hónapban már talán nem is tud nekik semmit sem tanítani.
Lehet, hogy tényleg ilyen jó csapatot fogott ki? Vagy épp most kezd bele a vetélkedésbe, hogy az ő módszertanuk mennyivel hatékonyabb? Esetleg szeretné, ha elismernénk kompetens oktatónak?
- Ne aggódj, majd úgyis visszaesnek - mondom valami elhúzott vigyor-félével. Én is oktatok vívást. Idén volt nyolc éve, hogy megkaptam a sárga pólót.
Kérdően néz vissza rám. Bár, hogy mi lehet a kérdés, csak találgatni tudok.
- Mióta vagy oktató? - kérdem.
- Két hónapja.
- Akkor még nem volt szerencséd végigkövetni az egész évet. Valamiben tényleg jók lesznek, aztán megnő az arcuk, nem figyelnek oda, és visszaesik a színvonal.
Hát igen, nyolc év az nyolc év. Uff, én beszéltem.
Egyik oldalról, tényleg tapasztalatból mondtam, amit mondtam. Elhiszem magamnak, hogy azért osztottam meg az oktatói élet hullámvölgyeivel kapcsolatos jóslatokat, hogy ne vegye majd magára, amikor elkanászodnak a tanoncai.
Rengeteg vívót tanítottam már, sokból nem lett végül párbajhős, de jó páran már túl is szárnyaltak azóta.
Sokan jó oktatónak tartanak, páran a legjobb ötbe sorolnak. Sikerült saját stílust kialakítanom az évek alatt, valódi értékeket átadni, és komoly tanmenetet kidolgozni, amiket végigkövetve aránylag népszerűvé tudtuk tenni a rám bízott tradíciót.
De van egy kis csalás ebben a történetben: mi itt készségfejlesztésről beszélgettünk, készségfejlesztéssel pedig én relatíve keveset, és őszintén szólva nem elég mélyen és szisztematikusan foglalkoztam az edzéseimen, vagy akár a saját fejlődésem során. Meglehet, hogy ennek a lánynak a két hónapnyi tapasztalata többet ér ezen a téren, mint az én nyolc évem.
Meglehet, hogy valójában nem ő szerette volna, ha elismerik kompetens oktatónak, hanem én.
A kolléga, akivel beszélgettem erről a dialógusról, azt mondta, hogy ha mindenki csak ennyit vetítene, elég egyszerű és kiszámítható világban élnénk. Amúgy, ebben éppenséggel igaza van.
De a jellemfejlődésemnek többet használ, ha elmélkedem ezen a felismerésen még egy kicsit.
Mi történt az idézett társalgásban?
Asszem azt a trükköt alkalmaztam kicsiben, amivel végül sikerült 2008-ban bedönteni az amerikai ingatlanpiacot. Hasonló a jelenség, mint amit anno a Hitelminősítésben írtam, csak most én próbáltam a tekintély segítségével AAA+ besorolásba sorolni kevésbé jó eszközöket. Az imént beágyazott bejegyzésben említettem a Big Short című filmet, ami a válság történetét dolgozza fel. Ebben az volt, hogy a mérgező kötvényeket sikerült bepakolni megbízható eszközcsomagokba, így el tudták adni őket jó sok embernek. Persze kiderült, hogy nincs mögötte fedezet, így végül úgy szidta az amcsikat az egész világ, mint most a kínaiakat (vagy jó száz éve minket).
Az én csomagomban is vannak megbízható eredmények: volt, amit oktatóként tényleg jól csináltam. Néhány dolgot talán kiemelkedően jól. De hát itt ez a készségfejlesztés-téma, amit azért eredményesen lehetne shortolni...
Hogyan torzítja az ember énképét egy ilyen kis személyes hitelminősítési trükk?
Úgy, hogy hisznek neki. Végülis, a nyolc év az nyolc év. Bólogatnak, hogy okosat mondott. Ő meg a sok bólogatást látva elhiszi, hogy a csomagja tényleg ilyen jó.
Az ember pedig ezzel a hitelre épített önbizalommal vállal majd feladatokat. Ezekben aztán kudarcot vall, révén nincs meg a teljesítéshez szükséges valódi kompetencia, csak az abba vetett hit.
Aztán jön a depresszió, csak most nem gazdasági értelemben...
Röviden: szigorú dolog ez a krédó, talán elavult is, de az önkonfrontációból származó rövidtávú kis fájdalom mindenkinek olcsóbb, mint egy lelki válság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése