Egyenlőség, szabadság, testvériség

Ez a március sűrű hónap: van nőnap és forradalmi évforduló is, én meg örülök, ha havonta egy cikket meg tudok írni. Mi lenne, ha összekötnénk a két témát? Ha a feminizmus és a nacionalizmus egy lapra kerülne? Nos, sajnos egy Puzsér-cikkben ez már elindult, úgyhogy ez nem igazán eredeti ötlet, de egy-két szavam nekem is lenne a témához.

Következzen hát az a hasonlat, amivel időnként megpróbálom lehűteni a kedélyeket, amikor korunk nemi forradalmai kerülnek képbe!

Büszkeség és balítélet

Szűkkörű megfigyeléseim szerint gyakorlatilag lehetetlen úgy járni pszichológushoz, hogy ne merülne fel a párkapcsolat témája. Nem mintha ez annyira meglepő lenne: az alapvető emberi szükségletek közül több is csak egy partner segítségével elégíthető ki konvencionális módon, és mivel ezek a szükségletek közvetlen befolyással vannak az egyén jóllétére (énképére, autonómia érzetére...), a szerelmi élet jó eséllyel szóba fog kerülni a konzultáció folyamán.

Van egy másik ilyen megkerülhetetlen téma, mégpedig a pályaválasztásé.

Igazából eddig is úgy gondoltam, hogy a pályaválasztás és a párválasztás szoros kapcsolatban vannak egymással, de hogy mekkora a hasonlóság, arra akkor jöttem rá, amikor egy kliensemmel megfejtettük a Büszkeség és balítélet című művet.

Minek jársz pszichológushoz?

Nem mindenki van meggyőződve arról, hogy tényleg segíthet megbeszélni a problémákat egy objektív személlyel. Nem mindenkinek fontos, hogy ha már megosztja az őt foglalkoztató témákat, akkor ezt egy olyan emberrel tegye, akinek van szakképzettsége az emberi lélek működéséből és etikus befolyásolásából. Az különösen nem elterjedt nézet, hogy ezért a szaktudásért pénzt kéne fizetni. De ha már pénzt kell fizetni, akkor kapni is akarunk valamit, egy tanácsadó pszichológustól például tanácsot. Miért hívják különben tanácsadónak? Mit ad el, ha nem egy tippet, hogy mit kellene másképp csinálnunk?

És tényleg, az emberek többsége, aki megkérdezi, hogy amúgy mit csinálok munka közben, az nem kötekedésből teszi ezt.

Hadd foglaljam össze a választ egy tőlem szokatlanul rövid anekdotával!

Gondoltad volna?

Őrzöm a hagyományt, és ezúttal is írok egy kis összefoglalót az előző évadról. Ezúttal azonban nem igazán jut eszembe elméleti okfejtés, így inkább egy baráti beszélgetés kontextusában helyezném el a 2016-os bloggerkedés eredményeit. Végülis, itt a blogon ez az év leginkább arról szólt, hogyan inspiráltak a körülöttem lévők.

Minden út ide vezetett (Eshtar #3 - Karakterek)

Ez a harmadik bejegyzés Michael Walden Eshtar című könyvével kapcsolatban. Úgy látszik, a mű aktívabban dolgozott a fejemben, mint ahogy gondoltam, révén május óta minden bejegyzés valamilyen módon kapcsolódik hozzá. Az előző kettőben azzal foglalkoztam, hogy milyen üzenete lehet a könyvnek világnézeti szempontból (#2), illetve, hogyan juthat el ez az üzenet az olvasóhoz és a történet különböző helyszínein, idősíkjain tevékenykedő szereplőihez (#1). Egy kicsit feszegettem is a korlátaimat ezekkel a cikkekkel, révén elsősorban nem ismeretelmélettel dolgozom. Ez a harmadik, lezáró eszmefuttatás már inkább hazai pályához köthető, mivel ezúttal a karakterek személyiségfejlődésével és a környezetükbe való beilleszkedéssel foglalkozom.

Minden út ide vezetett #2 (Eshtar)

Az előző bejegyzés egy barátom Eshtar című könyve kapcsán íródott, de kevesebb szó esett benne a könyvről, és több a hozzá kapcsolódó elméleti háttérről, a memetikáról. Ennek leginkább az az oka, hogy ami engem megfogott a műben, az a grandiózus időbeli perspektívája. Valahogy ezt a mindenséget kívántam versbe venni, így végül hosszú elmélkedések születnek a könyv kapcsán. Ez a második (de nem utolsó), ami a könyv történetét, műfaját, illetve vallással és tudománnyal kapcsolatos mondanivalóját pedzegeti.

Minden út ide vezetett #1 (Eshtar - elméleti bevezető)

Ennek a bejegyzésnek az ötlete valamikor májusban merült fel. Van nekem egy barátom, aki igen inspirálóan hat rám. Konkrétan itt a blogon is számos gondolata jelent meg: idézek tőle életvezetéssel, tanítással, harcművészettel, karácsonnyal kapcsolatban, csak nem írom le a nevét - én hülyén érezném magam legalábbis, ha idézgetnének tőlem. Tavasszal mégis adódott egy projektje, aminek kapcsán már meg tudom jelölni forrásként: már nem csak beszélgetéseken keresztül osztja meg a gondolatait, hanem könyvet is írt, Michael Walden név alatt.

Ennek apropóján megígértem, hogy írásban is rögzítem, milyen nyomot hagyott bennem a műve, és miért ajánlom másoknak is. Most, hogy megjelenik a második rész, azt hiszem, nincs már lehetőség a halogatásra!

Nem hiszem, hogy mindent le tudok majd írni, de a legfontosabbakat talán igen. Végül terjedelem szempontjából így is elértem a határokat, úgyhogy marad ez egy elméleti bevezető. Némiképp a kapcsolatunk jellege miatt is, ez a bejegyzés a gondolatok terjedéséről, fejlődéséről szól - a végén pedig röviden kapcsolódunk kicsit az Eshtar című könyvhöz is.