Hűség

Van egy-két elköteleződés az életünkben, ami halálunkig is meghatározhat minket. Vajon mi formálja ezeket? Pillanatnyi döntések, amikkel aztán együtt sodródunk? Esetleg a sorsunkkal alakítunk ki valamilyen trauma-kötődést?

Én inkább az önazonosság megkerülhetetlen szerepére alapoztam ezt a levezetést.

Kezdetben inkább párkapcsolati döntésekre fókuszáltam, révén inkább ezzel a témával szoktam dolgozni, de a végére kicsit csavartam egyet a dolgon az aradi vértanúk példájával.

I fight depression

Konkrétan a szeptemberben esedékes öngyilkosságmegelőzés világnapja miatt írom meg épp most ezt a bejegyzést, ám érezhető lesz, hogy az ihlet korábban született. Azon elmélkedtem, hogy amikor valaki azt mondja, hogy "depresszióval küzdök", akkor mit ért a küzdelem alatt? Mi a viselkedéses része annak, hogy megpróbál jól lenni?

És igen, egy olyan bejegyzésben, aminek benne van a címében, hogy "fight", nyilvánvalóan lesznek vívós párhuzamok...

Útinapló vol.4

Megszerettem ezt a szokást, hogy minden nyár végén mesélek valami - számomra - érdekeset a nyaralásomról, úgyhogy ezúttal is kap ez a téma egy bejegyzésnyi műsoridőt.

Ezúttal a közös programot meghatározó láthatatlan szerződések kialakulásáról van szó. A téma nem csak a nyaralásokra korlátozódik: alighanem minden csoportfolyamatra érvényes. Párhuzamként egy művészetterápiás élményt hoztam, szemléltetendő, hogy az együttműködés szavak nélkül, de jól reflektálható folyamatok mentén formálódik.

Pengeélen

"A határidő a legjobb múzsa" szólásba lehet talán a legjobban belesűríteni a bejegyzésben vitatott témát. Elsősorban az időgazdálkodáshoz írt bölcseletek kerülnek a fókuszba, a méltán híres Eisenhower-mátrixon keresztül. S mivel ebben a hónapban volt edzőtábor, dukál ehhez egy kardvívós hasonlat is - hol vagyunk biztonságban? Amikor még van időnk cselekedni, vagy amikor már szoros nyomás alatt kell teljesíteni? Ahogy a vívásban is van példa mindkét stratégia sikerére, itt is hoznék meglátást mindkét megközelítésre, kicsit árnyalva az időgazdálkodás tréningeken hallott intelmeket.

No more lies

Talán a halogatás a legjobb szó, amibe össze lehet sűríteni ennek a bejegyzésnek a mondanivalóját. Arról szól, hogy kitűzöl célokat, elköteleződsz mellettük, aztán valahogy mégse sikerülnek. A probléma nem mindig a végrehajtásban keresendő: néha maga a cél nem valódi. Valójában nem akarod elérni, legalábbis annyira nem, mint amennyire magaddal is próbálod elhitetni, vagy amennyire elvárják tőled.

Csak önmagát nem

Ez a bejegyzés az előző, Kóros másokra irányultság sémákra alapozott szerződésekről szóló írásnak egy apró kiegészítése, illetve a Star Wars napra (05.04.) tervezett cikk. Noha a dátum már nem indokolja kifejezetten a jobb sorsra érdemes Anakin Skywalker analógiáját, konzultációs helyzetben működött a párhuzam, úgyhogy talán anélkül is érthető lesz a levezetés, hogy valaki nem is szereti a Csillagok Háborúját.

Egy kicsit a Megmentő-szereppel való kacérkodásról fogunk most elmélkedni.

Unforgiven

Volt már úgy, hogy igyekeztél kitűnni a munkádban, ezerféle hobbiban fejlesztetted magad, mindenhol ott akartál lenni, mindenkinek segíteni akartál, aztán a nap végére alig maradt energiád? Elgondolkodtál, hogy mi motivál erre az életstílusra?

Lehet, hogy ennyire sokminden érdekel, és olyan vagy, mint a gyerek az édességboltban. De az is lehet, hogy nem csak az értékteremtés és lelkesedés hajt, hanem egy mélyebben meghúzódó hajtóerő, ami jobban megnézve az egész életed végigkíséri. Az elismerés iránti sóvárgás.

Ebben a bejegyzésben ez utóbbi hipotézist fejtem ki.